2024, március28, csütörtök
KezdőlapMagyarországTarlós az újságírók miatt csakazértsem küldené el Eszenyit

Tarlós az újságírók miatt csakazértsem küldené el Eszenyit

-

A Bors úgy tudja, hogy a Marton László rendező körül kialakult botrány miatt meneszthetik Eszenyi Enikőt, a Vígszínház igazgatóját, sőt, utódja Rudolf Péter lenne (aki semmit nem tud a dologról).

Eszenyi helyzetét korábban megingatta a többek által bírált vezetési stílusa, ami miatt sok színész elhagyta már a Vígszínházat. Most a döntéshozóknál a Marton-ügy miatt telt volna be a pohár. Eszenyi azt állította ugyanis, hogy fogalma sem volt a történtekről, amit kevesen hittek el neki.

Ennél a hírnél is érdekesebb azonban, hogy amikor az ATV megkérdezte Tarlós István főpolgármestert a témáról, ő ezt nyilatkozta:

„Tekintettel arra, hogy ebben egyedül én dönthetek, nyugodjanak meg, és ne határozzák meg nekem az újságírók, hogy kiket küldjünk el, és kiket ne. Őszintén megmondom, ha egyáltalán foglalkoztam volna azzal a gondolattal, hogy Eszenyi Enikőt elküldjük, ezek után már akkor se küldenénk el.”

Nézzék is meg:

Nagyon böki minden jóérzésű, kulturált ember szemét-fülét, hogy főpolgármesterként egy összefont karú, dacosan toppantó gyereket kell elviselnie, akinek éretlensége már rengeteg alkalommal felszínre került.

Ez a mentalitás amúgy is jellemző a kormány tagjaira: nekik senki ne mondja meg – a nép, melynek szolgálatára elvileg szerződtek, pláne ne -, hogy mit és hogyan csináljanak, mi és hogyan jó az országnak, az embereknek. Majd ők mindent jobban tudnak – nyilván nem is halandó emberek ők, hanem Isten kiválasztottjai, akiknek bölcsességéhez mezei állampolgár nem érhet fel.

Annyira eltakar Tarlós elől mindent a túlnőtt önérzet, hogy nem tűnik fel neki: az újságíró megkérdezte, mi igaz a hírből, és nem megmondta, hogy mit tegyen.

Azon kívül meglehetősen szánalmas, ha egy döntést azért nem hoz meg, hogy az újságíróknak nehogy igazuk legyen. Ijesztő is, nem csupán szánalmas, hogy ennyire egyszerű működésű valaki, és magas pozíciójában is csak a fityiszmutatás öröme vezérli.

Egyébként pedig egy normális, átlátható ország munkáját becsülettel végző kormányát nem zaklatná fel ennyire a sajtó jelenléte. Ellenkezőleg.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések