2024, március28, csütörtök
KezdőlapMagyarországBámulatos a menekültek méltósága, Magyarországtól undorodik a világ

Bámulatos a menekültek méltósága, Magyarországtól undorodik a világ

-

AN

(Képünkön egy menekült anya a betonon pelenkáz, előtte magyar rendőrök mennek el. Akik részvétlenül ezt elnézik, azok nem emberek. Tőlük egy korty víz sem kell egy önérzetes embernek. )

Magyar szélsőjobboldali portálok osztják meg a rendőrség egyik felvételét, amelyen a menekültek a magyar rendőröktől a vizet sem fogadják el, hanem a szemközti vágányok közé dobálják. Nyilván nem azért, mert nem szomjasak. De ezektől az emberektől, akik úgy bántak életüket mentő menekültekkel, mint az állatokkal, még egy pohár víz sem kell. Bámulatos ezeknek az embereknek a jellemessége, gerincessége és önérzete. Inkább nem isznak, de ezektől az emberektől semmit nem fogadnak el. Csak csodálni tudjuk őket érte.

A menekültek magatartása csodálatra méltó emberi méltóságról tanúskodik. Nincs otthonuk, nincs családjuk, de van becsületük, van önérzetük, tartásuk és méltóságuk, amit nem adnak el egy üveg vízért. Tanulhatnának tőlük a magyarok, akikkel bármit megtehet ez a rendszer, Orbán jelképesen le is pisálhatja őket, ők pedig visszakuncsorognak és tartják a markukat. Semmi méltóság, emberi tartás nincs bennük. Kell-e annál többet mondani, hogy a diktatúra állítólagos ellenzéke Orbán pénzéből él, elfogadják tőlük a párttámogatást, a képviselői fizetéseket. Nemhogy elfogadják, hanem ezért árulták el az Alkotmányt, a Köztársaságot, a jogállamot, ezért esküdtek fel Orbán alaptörvényére és ültek be a diktatúra bohócparlamentjébe. Azért maradnak, mert szorongatják a borítékot. Annyi méltóság nincs bennük, mint abban a nyomorult menekültben, akinek összes vagyona annyi, amennyi rajta van.

Gyurcsány gesztusai azért nem érnek semmit, mert az egészből nem látja a lényeget. Gyurcsány azt hiszi, hogy most hős, de fel sem ér a menekültek bokájáig. Semmit nem tanult ezektől az emberektől, észre sem veszi azt a méltóságot, tartást, bátorságot, meg nem alkuvást, ami tőle és pártjától olyan messze van, mint Szíria Németországtól. Enélkül pedig az egész csak ugyanolyan pojácáskodás, mint ennek az embernek az egész élete. Nevetséges, ahogy a piti haszonleső és hazaáruló pártjával a nyomába sem léphet egy otthontalan, hazátlan menekültnek, akinek a becsület, az emberi méltóság mindennél többet ér, még az életnél is többet. Ezek a nagyszerű emberek, akik átvonultak Magyarországon, magasra tették a mércét, és jól kinyilvánították milyen jellemtelen, sunyi emberek élnek ebben az országban. Ne orbánozzunk, mert a másik oldal hitványsága ugyanolyan nyilvánvaló lett.

A menekültek nem azért dobják el a vizespalackokat, mert nem szomjasak, nem hálásak, vagy garázdák lennének, hanem azért, mert Orbánék kezéből egy korty víz sem kell nekik. Ha szomjan halnak, akkor sem. Hol van ez a magyar ellenzékiek sunyiságától, jellemtelenségétől? Ezért nem értik Pesten, amikor Amerikából vagy Európából az emberi méltóságot és önérzetet ismerő emberek felháborodnak a magyarokon, a gyurcsányokon, és az ostoba követőiken, akik a jellemet számonkérő embereket elmebetegnek, hülyének és mindennek elmondják. Miközben csak ők a jellemtelenek és ezt egy szíriai menekült hozza a tudomásukra. A szélsőjobb azért mutogatja ezt a felvételt, hogy ezzel a menekültek hálátlanságát mutassák. De a magyar náci buta, és fel sem fogja, hogy a nyugatiak pontosan tudják, micsoda erkölcsi erő van ezekben a mozdulatokban, amikor a vizüket a földhöz vágják és visszautasítják a képmutató hazugságot. A magyarok annyit elértek, hogy Európában megszerették a menekülteket és megutálták őket, magyarokat.

A német sajtónak igaza van. Magyarországnak nincs helye Európában. Az Európai Unióban pedig különösen semmi keresnivalójuk nincs. Ez az ország lábbal tapossa az emberi jogokat, a törvényt és az emberi méltóságot. Ma az emberiség egyik legjobban megvetett népe, amire rászolgált. Nehogy félreértés legyen, nem az Orbán-kormányt utálták meg, hanem az egész magyar népet, amely ezzel – tisztelet a kevés kivételnek – azonosul, egyetért és mindezt nemcsak eltűri, hanem támogatja. Az egész világot a hányinger kerülgeti a magyaroktól. Ez a szomorú igazság. Ezt azért közöljük ilyen nyersen, hogy felébredjenek azok, akik ezzel nem azonosulnak, hogy tegyenek valamit. Ne ámítsa senki magát. Ne reménykedjenek, ne hazudozzanak maguknak. Ma Magyarországra és a magyar népre undorral tekint a világ és joggal. Jogosan merül fel, hogy ezt a népet kisöpörjék végre a civilizált nemzetek sorából. Semmi helyük ott.

Annál nincs undorítóbb jelenet, amikor a magyar rendőrnők szájmaszkkal kínálgatják a segélycsomagjaikat azután, hogy ezeknek az embereknek szögesdrót alatt kellett a gyerekeikkel átkuszni a határon. S még most is kifejezik a szájmaszkkal az előítéleteiket, a buta lenézésüket és a megvetésüket. A menekültek nem hülyék, hogy ne lássák, mi ez. Pontosan tudják, melyik oldalon vannak emberek, és melyik oldalon az állatok. Jó látják. Nem volt ez a lezüllött nép különb eddig sem, de most mindenki láthatta.

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések