2024, április20, szombat
KezdőlapKiemelt fő hírBartus László: A "gyurcsányozás", mint náci beszéd

Bartus László: A „gyurcsányozás”, mint náci beszéd

-

Mielőtt bárki azzal gyanúsítana, hogy a „DK embere” vagyok, vagy „Gyurcsány lefizetett bértollnoka”, szeretnék emlékeztetni arra, hogy az ellenzéki táborban senki nem bírálta olyan élesen a DK-t és Gyurcsány Ferencet, mint én és az Amerikai Népszava, amikor először részt vett Orbán csaló választási komédiájában és bevonult a parlamentbe. Ezzel az utolsó remény is megszűnt arra, hogy legyen egy rendszeren kívüli ellenzéki párt, amely nem kollaborál a hatalommal és nem legitimálja Orbán államcsínnyel létrehozott, törvénytelen, fasiszta diktatúráját.

Ahogy most is a legélesebben ellenzem, hogy az ellenzék (és ma már legnagyobb pártja, a DK) bevonuljon Orbán díszletparlamentjébe, és a demokrácia látszatát adja a diktatúrának, amivel a NER legerősebb támaszát jelentik. Amíg az ellenzék legitimálja ezzel az alkotmányos rend megdöntését, felesküszik a törvénytelen alaptörvényre és demokráciának láttatja a diktatúrát, addig Orbán hazug rendszere él és virágzik. Akik csak az orrukig látnak, nem hiszik el, hogy az Orbán-rendszer bukása akkor kezdődik el, amikor ennek véget vetnek.

Ennyi bevezető után szeretnék rátérni a „gyurcsányozás” jelenségére, aminek semmi köze a fentiekhez. Azért is kell erről nyíltan beszélni, mert a magyar társadalom egyik pestise ez, amely már az ellenzék soraiban is erős támogatásnak örvend. A „gyurcsányozás” méreg, olyan toxikus beszéd, amely a náci propaganda logikájára épül, emellett hazug, gyűlölködő és beteggé teszi a társadalmat. A „gyurcsányozás” ugyanarra a logikára épül, mint a zsidózás, a „gyurcsányozás” nemcsak közönséges gyűlöletpropaganda, hanem náci beszéd. Aki érintkezik vele, aki elfogadja, nácikkal azonosul.

Elmagyarázom, miért. A „gyurcsányozás” az univerzális bűnbakképzés technikáját alkalmazza. Ez ugyanaz a mechanizmus, mint amit a zsidók ellen használtak évszázadokon át. Van egy bűnbak, aki mindenért felel. Ennélfogva minden baj és rossz forrása, a legnagyobb veszély a létezése, ami elvezetett a „végső megoldás” gondolatához. A „gyurcsányozás” ugyanazt a szerepet tölti be, mint a zsidózás a nácizmusban: ugyanaz a modell, ugyanaz a technika, ugyanaz a cél, csak a zsidót cserélték „Gyurcsányra”, ezért ez ugyanaz a nácizmus.

A hisztérikus orbáni-goebbelsi náci propaganda az „Elk*rtuk” című filmmel olyan gyűlöletet próbált elszabadítani (ami részben sikerült is), amely a „végső megoldás” gondolatát sugallta, s amely után egy csoda, hogy Gyurcsány Ferencet nem lincselték meg és nem gyilkolták meg, mint a múlt század húszas éveiben a zsidókat. Ez a film, és az erre épített propaganda, azt üzente, hogy nincs más megoldás, nem lehet mást tenni, ettől az embertől szabadulni kell, meg kell ölni. A szándék az volt, hogy „Orbánt kell megválasztani”, de a náci propagandában a megsemmisítés a megoldás.

Ahogy az antiszemitizmusnak nincs köze a konkrét és létező zsidósághoz, mert az antiszemitizmus okai nem a zsidók, hanem az antiszemiták, ugyanúgy a „gyurcsányozásnak” sincs semmi köze a létező személyhez, Gyurcsány Ferenchez. A „gyurcsányozás” oka nem Gyurcsány Ferenc, hanem a „gyurcsányozók”, akik egy náci technikát alkalmaznak. Elég belegondolni abba, hogy Gyurcsányt már az ellenzék egy jelentős része is kiiktatná nemcsak a közéletből, hanem a létezők sorából, mert ha visszavonul, akkor is lehet „gyurcsányozni”, amíg él. Miközben Orbán szereplése elfogadott.

Senki nem gondol abba, hogy Gyurcsány Ferenc ún. „bűnei” meg sem közelítik Orbán valóságos és tényleges bűneit. Orbán közéleti szerepvállalását senki nem kérdőjelezi meg, még az ellenzék sem, de a „gyurcsányozást” elfogadók szerint Gyurcsánynak nem lenne szabad a közéletben részt vennie. Gondolkodjunk emberek, ha nem is nagyon szeretünk gondolkodni: Gyurcsány 15 éve volt miniszterelnök. Egy zűrzavar közepén, amit Orbán és a saját akkori pártja idézett elő (a sunyi koalíciós partnerrel), egyedül maradt, sok hibát követett el, ezért megbukott. Megfizetett a hibáiért.

De mi kárt okozott Gyurcsány Ferenc ahhoz képest, amit Orbán okozott? Nem vette el a demokratikus Alkotmányt, nem döntötte meg az alkotmányos rendet, és puccsot sem próbált végrehajtani az utcán. Nem lopta el a magyar költségvetés jelentős részét, gázszerelő haverjából nem csinált multimilliárdost, nem épített stadiont a falujába, nem tette Magyarországot és a magyar nevet a világ köpedelmévé, nem veszélyeztette az uniós és a NATO tagságot. Nem tulajdonította el az egész országot. Nem vezetett be egy fasiszta diktatúrát. Mégis ő a főgonosz, nem Orbán. Esetleg ők ketten.

Egyesek azt mondják, hogy igaz: Gyurcsány nem olyan gonosz, mint amilyennek beállítják, de ezt mégis elhitették az emberekkel, ezért Gyurcsánynak el kell tűnnie. Ám ez ugyanolyan, mintha azt mondanák, hogy a zsidók tényleg nem olyan gonoszok, mint amilyennek a nácik beállítják, de ezt mégis elhitették az emberekkel, és nem lehet mit tenni, ezért a zsidóknak el kell tűnni. Ez ugyanaz a logika. A legveszélyesebb pedig az, hogy ez nemcsak a vidéki becsapott, megvezetett, „agymosott” emberek véleménye, hanem a pesti értelmiség egy jelentős része ugyanígy gondolkodik.

Legjobb példa erre Karácsony Gergely és a mögötte álló értelmiségiek, akik a „gyurcsányozás” miatt szabadították rá az ellenzékre a félnótás félfasiszta Márki-Zay Pétert, csak azért, hogy ne Dobrev Klára (értsd: „gyurcsányné”) legyen az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje. Karácsony visszaléptetése mögött kizárólag ez állt. Annak árán is, hogy a megvalósult első ellenzéki összefogás emiatt elszenvedte a morálisan legsúlyosabb vereségét, és ezzel újabb tíz évre bebetonozta Orbán hatalmát. Ez sem volt drága azért, hogy csak ne „Gyurcsány” legyen.

Lehet, hogy ezek között voltak, akik nem ugyanúgy és nem ugyanazért gyűlölik Gyurcsányt, mint a „gyurcsányozó” nácik, de ha a párhuzamot kiterjesztjük erre az esetre is, akkor a nácik zsidózása után már nem lehet nem antiszemita módon zsidózni. Orbán egy fasiszta államot hozott létre, de az illiberalizmussal egy kódolt antiszemita és náci ideológia alapján, amelyben a zsidókat kiváltotta részben a „gyucsányozással”, részben meghagyta a nyíltan antiszemita propagandát a „sorosozással”. Aki „gyurcsányozik”, ezzel a náci ideológiával és propagandával azonosul.

Amikor a budapesti értelmiség hathatós támogatásával Márki-Zay Péter az ellenzéki előválasztás második fordulójában színre lépett, akkor a „gyurcsányozással” szerezte meg (az eddig ismeretlen más gyanús tényezők, a fantom 200 ezer szavazó felbukkanása mellett) a győzelmet. Azt hazudták, hogy Gyurcsánnyal nem lehet nyerni, márpedig Dobrev Klára vele azonos, és a „gyurcsányozást” ki kell kapcsolni Orbán eszköztárából. Láttuk, hogy ez mennyire sikerült: Márki-Zay-ból „miniferi” lett. A náci propaganda nem mondott le a maga „zsidózásáról”, a „gyurcsányozásról”, nem is fog.

A demokratikus ellenzék és közvélemény még mindig nem jutott el annak felismeréséhez, hogy a „gyurcsányozással” szemben nem hátrálnia kell, hanem szembe kell szállnia. Az sem számít nekik, hogy Gyurcsány pártja és képviselői kapták a legtöbb ellenzéki szavazatot, méghozzá annak ellenére, hogy Gyurcsány a párt elnöke. Nem kis mértékben – az Orbánnak már udvarló – Márki-Zay Péternek köszönhetően megerősödött az a hangulat, hogy Gyurcsány miatt nem lehet nyerni, neki kell eltűnnie. De nem értik, hogy ha eltűnik, akkor is azt mondják majd, hogy ő van a háttérben.

Ezért a következő lépcső, hogy maga az ellenzék tábora mondja ki, hogy ennek az embernek a létezése a legfőbb probléma, mert amíg él, addig nem lehet Orbánt leváltani. Ez olyan, mintha a nácik zsidózásával szemben azt mondanák, hogy akkor tudjuk az antiszemiták vitorlájából kifogni a szelet, ha mi magunk öljük meg a zsidókat. A kérdés az, hogy ha a nácik ezek után bennünket jelölnek meg univerzális bűnbakként, akkor megöljük-e magunkat is, hogy a lejárató gyűlöletpropaganda kiváltó okát megszüntessük? Meddig lehet hátrálni és feladni magunkat a nácik kedvéért?

Szembe kellene nézni azzal, hogy a „gyurcsányozás” micsoda, és fel kellene venni ellene a harcot. Amikor valaki felhördül ezen, hogy „majd épp Gyurcsány mellett fogok harcolni”, akkor nyugodtan helyettesítse be megint a nevet a zsidókra, és megérti, hogy ez olyan, mintha azt mondaná: „majd éppen a zsidók mellett fogok harcolni, na ne”. Akár tetszik, akár nem, ez a helyzet, és amíg az ellenzék, a demokraták nem néznek szembe ezzel, addig a náci propaganda, a náci beszéd hat és működik. Ezzel szemben az ellenszer nem a „végső megoldás”, hanem az antináci ellenállás.

Aki akár hallgatólagosan is elfogadja a „gyurcsányozást”, az a náci beszédet fogadja el. Aki azonosul vele, az a náci Orbán Viktorral azonosul, s kedvenc szavaikkal élve, a náci Orbán „szekértolója”. Aki a „gyurcsányozást” megtűri, támogatja, az halálos mérget vesz a lelkébe és halálos mérget terjeszt. Azért, mert ez a náci beszéd éppen olyan halálos méreg, mint amelyik 6 millió zsidó halálát okozta. De ugyanez igaz a „sorosozásra” is. Nem az áldozatok ellen kell fordulni, hanem a nácikat nevükön nevezni, és úgy viselkedni velük, ahogy nácikkal kell.

Mi ezért utasítottuk el kezdettől fogva Márki-Zay Péter személyét, mert átvette Orbán náci beszédét, bevitte a jó hangulatú ellenzéki előválasztásba a halálos mérget, amivel le is bénította, meg is ölte az ellenzék minden reményét, az ellenzéki értékek és demokratikus elvek minden szépségét, és a személyiségéből pontosan az áradt, ami egy náci méreggel átitatott ember személyiségéből áradni tud. Ez okozta a történelmi vereséget, nem pedig az, hogy Gyucsány Ferenc él, élni merészel, létezik, sőt emberi és állampolgári jogait gyakorolva részt vesz a közéletben.

Pedig Márki-Zay ezt mondja. Az ellenzék vereségének oka Gyurcsány Ferenc létezése. Gyurcsány miatt nem lehet leváltani Orbánt. Ez egy nagy hazugság. Egy náci beszél így. Amúgy pedig, amíg ő elriasztotta az ép ésszel és tisztességgel rendelkező ellenzéki szavazók jelentős részét, akik nem alkudtak meg egy fasisztával és nácival, aki ő maga, addig a gyűlölt, az utált és az univerzális bűnbak Gyurcsány hozta az ellenzéki szavazatok és mandátumok legnagyobb részét. Az igazság az, hogy Gyurcsány nélkül ez az ellenzék sehol nem lenne. Akár tetszik, akár nem.

Éppen ezért főben járó bűne a létező és valóságos Gyurcsány Ferencnek (akinek semmi köze a náci beszédben szereplő „gyurcsányhoz”), hogy nem mer elvszerűen kilépni Orbán rendszeréből és a díszletparlamentből, mert fontosnak tartja a pártja működéséhez így megszerezhető állami támogatást (amit részben megértek), amivel viszont Orbán hatalmát legitimálja és fasiszta törvénygyárát hitelesíti. Ha nem tenné, akkor elindíthatná az Orbán-rezsim legitimációs erózióját. Senki más nem lenne erre képes, csak ő. Orbán ezt tudja, ezért van a „gyurcsányozás”, mert tőle fél legjobban.

Ahogy a nácik is tudták, hogy amíg egy zsidó van a földön, addig nem lehet egy tekintélyelvű, elnyomó, nacionalista diktatúrát fenntartani, mert az ellenkezik a zsidók Istenének elveivel, akinek a törvénye a szívükben van. Legyen vége a „gyurcsányozásnak” legalább az ellenzéken belül, hogy a nácizmus legalább a mi köreinken kívül maradjon. Ne azzal próbáljuk meg hatástalanítani a náci beszédet, hogy azonosulunk vele, hitelesítjük és átvesszük azt, s ezzel önmagunk ellen fordulunk, hanem a náci beszédet utasítsuk el, és ne engedjünk be több nácit a sorainkba.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések