Amikor megírtam legutóbbi Hosszú Katinkáról szóló cikkemet, a feleségem azt kérdezte, nem vagyok-e túl szigorú vele az Orbán-rendszerrel való kollaboráció miatt. A sikerei nem őt fogják-e igazolni? A „siker” relatív fogalom, időben is változik, és nem igazol semmit. Rogán Antalnál nincs sikeresebb ember. De maga Orbán is sikeres. Adolf Hitler is sikeres volt sokáig, de ez nem olyan siker, amire az ember vágyik.

Hosszú Katinkát nem hasonlítjuk Adolf Hitlerhez, de Orbán Viktort igen. Katinkát inkább a néphez, amely ezt eltűri és együttműködik egy ilyen emberrel. Katinkának, az én mércém szerint, magyar színekben nem is szabadna elindulnia semmilyen világversenyen. Meg kell érteni, hogy nem szabadsághiányos demokráciáról van szó, hanem a Gonosz birodalmáról, az ember emberi mivoltát megszüntető sátáni rendszerről, s ez a világ pusztulását okozza.

Ez nem magas mérce, Schiff András zongoraművész már a médiatörvény után tiltakozott, az erre adott antiszemita reakciókra válaszul közölte, nem teszi a lábát Magyarországra és nem ad koncertet Magyarországon. Schiff András nem legitimálja Orbán rendszerét, pedig megtehetné, a többi kollaboráns nagy örömére. Bartók Béla hasonlóan viszonyult a jogtipró Horthy-rendszerhez. 1940-ben kivándorolt Amerikába. Annyira undorodott a rendszertől, és a vele való együttműködéstől, hogy jóval a holokauszt előtt távozott, pedig nem volt zsidó. Miközben sokan még ma is védik Horthyt, a rendszerével együtt, és az erényeit emlegetik.

Schiff András zongoraművész, nem újságíró. De már 2011-ben bojkottálta Magyarországot a médiatörvény miatt, mialatt újságírók ezt nem tették. Tudomásul vették, elfogadták. Ma is írnak, együttműködnek a rendszerrel, olyan elfogadhatatlan kompromisszumokat kötve, amelyek a Népszabadság felszámolásához vezettek, de még ezután sem ébredtek fel. Nem értik, hogy a Gonosz birodalmát működtetik, amivel az önmaguk emberségét zúzzák szét, adják fel, és észrevétlenül adják el magukat a Gonosznak.

Észrevétlen ivódik a félelem, a szolgaság, az alattvalói attitűd a sejtjeikbe, a gondolataikba, fonja be őket a háló, lesz az életük rabság, hazugság, egyre nagyobb félelem, megalkuvás. Kaptak egy felettes ént a lelkükbe, amely állandóan figyelmeztet, hogy meddig mehetnek el, mert következménye lehet. Hol zsarnokság van, mindenki szem a láncban. Észrevétlenül lesz a rendszer megfertőzött része, megfélemlített láncszeme, a zsarnokság működtetője és közvetítője. Mindenki bűnös, aki szem a láncban. A vers nem felmentés, hanem vádirat.

Aki nem lázad a zsarnokság ellen, nem számolja fel a zsarnoksággal való együttműködését, amíg szem a láncban, addig maga is bűnös, része a zsarnokságnak. Csak az az áldozat, aki nem működik együtt, akit erőszak ér. Mert mindig lehet nemet mondani, mindig van egy erkölcsi döntés, mindig van nemes út, áldozatvállalás, kockázat és lemondás. Mindig nemet lehet mondani azoknak az önáltató hazugságoknak, amelyek letagadják a zsarnokságot, annak erejét, szerepét, a jellegét, hogy megkösse vele az ember az elfogadhatatlan hazug kompromisszumot.

Aki fejet hajt, attól kezdve nem szabad ember, hanem megnyomorított lelkű szolga, aki azt sem látja, azt sem érti, hogy kivel van dolga. A szabadsághoz, a tisztánlátáshoz fel kell ismerni a zsarnokságot, a Gonoszt. Fel kell fogni, hogy a lelki megnyomorítás, megalázás, a hazugság, az elnyomás maga a Gonosz birodalma. Akkor is gyilkosság, ha még élsz, és cinikusan romkocsmákba jársz. „Szép Budapest”, hazudod, de nem lehet szép olyan hely, ahol gyűlöletre uszítanak, hazugságban tartanak, plakátra teszik a „a zsidót”, ahol senki nem lehet a maga ura, ahol lopva lehet gondolni bármire, ahol meggondolod, hogy ennek mi lehet a következménye, mit veszíthetsz, milyen bajod lehet belőle, s erre nem lázadsz, hanem megalkuszol. Nemcsak önmagad, hanem emberi mivoltodat adod fel, a Teremtődet gyalázod, akinek ellensége röhög rajtad, mutogat, hogy mivé lettél, és szolgájává tesz.

A Sátán ocsmány pofája lebeg Orbán fölött, ahogy betakarja, ellepi, miközben Te nem lázadsz, hanem szorongsz, és félsz tőle. Orbán Viktorba, ebbe a frusztrált, romlott, bűnös, hataloméhes és pénzéhes gazemberbe belebújt maga az ördög. Egy embergyilkos szörny tekint ki belőle, és figyeli, hogy mennyire vagy szolga, mennyire félsz, mennyire működsz együtt a pokolfajzat Nemzeti Együttműködés Rendszerével, a szolgaság házával, az emberi érzésektől és minden szépségtől, nemességtől, szeretettől, méltóságtól megfosztott Gonosz birodalmával. Ússz, írj, tedd a dolgod, és félj, különben viszket a „keresztény” keze. Tudod, hogy tényleg viszket, és lecsaphat, elvehet, elvihet, bebörtönözhet, kifoszthat, semminek nem vagy már az ura, csak szolgája. Rettegsz, és szolgálsz, és közben hőzöngsz, ameddig engedélyt kaptál rá, mintha. Vagy beállsz, tartod a markod, velük hazudsz, és elfogadnak. És félsz, hogy kieshetsz. Halálfélelmed van.

A Sátán röhögött bele az arcotokba Tusványoson, Orbán pofáján a démonai ülnek, onnan fenyegetnek, hogy lesz még keményebb fellépés is. Ha nem lázadsz, akkor is lesz, mert a Gonosz nem áll meg, még jobban taposni fog, megrágalmaz, meggyanúsít, megbélyegez, megvádol, bebörtönöz és üldöz, ütni, lőni és gyilkolni fog a viszkető keresztény kezével. S nem tehetsz semmit, azt érzed. Pedig tehetsz. Nem működsz együtt, nem úszol, nem írsz, nem zongorázol, nem teszed, amit a Gonosz akar, nem engedelmeskedsz, szabad ember maradsz. Ha mást nem tehetsz, akkor elmész külföldre, de akkor se működsz együtt vele, nem szolgálod, nem félsz, nem szorongsz, nem rettegsz és nem építed, nem működteted ezt az embergyilkos, megalázó, aljas, mocskos és sötét hatalmat. Tusványos megmutatta újra ennek a cinikus, fasiszta, antiszemita, gonosz embernek s rendszernek a természetét.

Fel kell ismerned, hogy ez az ember nem a maga erejéből cselekszik. Sátáni ereje van, a Gonosz irányítja, aki a világ szolgaságba hajtására használja fel. Putyin, Erdogan, Orbán, Trump, Netanjahu, és a követőik, a támogatóik, a Gonosz birodalmának részei, megfertőzik az egész világot, hogy szolgaságba hajtsák, pokollá tegyék a Földet. Isten nevében, de a Sátán szolgái. Orbán berántotta a lengyeleket, húzza be a visegrádi négyeket, az európai szélsőjobbot, támadja az európai értékeket, az Európai Uniót, és az Unió halálra van ítélve, ha nem mondja fel az együttműködést ezekkel, nem nevezi nevükön őket, s nem határolja el magát tőlük. Nem a menekülthullám okozhatja a szabad Nyugat, a liberális demokratikus Európa végét, hanem ezek a 21. századi fasiszták. Senkinek nincs joga hülyének lenni, és demokratának nevezni őket. De észre kell venni, ez nemcsak egy ember, nem esetleges az, ami történik, és nem lehet jó vége, mert egy gonosz rendszer része, és nem evilági erő áll mögötte. Maga a Gonosz. Az amerikai filmekben látható Gonosz, amely a világot fenyegeti.

Orbán legújabban a zsidókat szembefordítja a zsidókkal, őket használja az antiszemitizmus gerjesztésére. Az ortodox illiberális zsidók ugyanolyan szörnyállamot akarnak, mint az övé, még rosszabbat. Úgy terjeszti az antiszemitizmust ezek jóváhagyásával, hogy a „jó zsidók” is őt támogatják, a „rossz zsidókkal” szemben, akik jogokat, jog előtti egyenlőséget, fékek és ellensúlyok rendszerét, hatalmi ágak szétválasztását, emberi jogokat, lelki szabadságot hirdetnek. Maga a Sátán áll mögötte. Ha ezek többségbe kerülnek az európai országokban, az maga lesz a vég. Orbán rendszere törvénytelen, nincs alkotmányos alapja, államcsínnyel jött létre. Az egész alkotmányellenes, törvénytelen, illegális és illegitim. Ez embertelen és emberellenes hatalom, uralom, zsarnokság és önkény, amely pusztulásba viszi a világot.

Orbánt meg kell állítani, bármi áron. Ezt jól látta Tamás Gáspár Miklós, amikor ennek érdekében az MSZP támogatására szólított fel mindenkit, ízléstől, pártállástól függetlenül. Egyesíteni kell minden erőt Orbán ellen. De TGM abban téved, hogy az Orbán által kiírt csaló választásokon, egyenlőtlen médiaviszonyok között kellene és lehetne Orbánt leváltani vagy korlátozni. Ez lehetetlenség. Orbán mindig kétharmaddal fog nyerni, és az ellenzék akár „összefogással”, akár egyetlen párt támogatásával, csak a rendszert legitimálhatja, és azt a hamis látszatot teremtheti meg, hogy Orbánnak demokratikus felhatalmazása van. De nincs. Ezek a választasok csalások, nem demokratikusak, nincs legitim felhatalmazása. Az ország kétharmada nem állt mögötte 2014-ben sem, egyharmad szavazott rá, a kisebbség.

Ez maga is elégséges jogalap a rendszer és a választások teljes bojkottjára. De zsarnokkal nem működünk együtt, nem toleráljuk, nem viseljük el, nem vesszük tudomásul. Zsarnok ellen minden eszköz megengedhető, ahogy a lengyelek is megmondták, ha kimerülnek az alkotmányos lehetőségek, akkor az utcán folytatják, és nem engednek. Orbánt meg kell állítani, s ebben felelősségük van azoknak, akikre figyelnek az emberek, akikre hallgatnak, akik példaképek. Nekik fel kell mondaniuk az együttműködést, nevén kell nevezni Orbán rendszerét, a zsarnokságot, az önkényt. Nem szabad tudomásul venni a kegyből hagyott jogokat, látszatot, intézményeket, mert csak megtévesztésül szolgálnak.

Nincs független igazságszolgáltatás, nincs független törvényalkotás, semmiféle valóságos parlamenti kontroll. Egy ember diktátuma, akarata dönt el mindent. Hatalma törvénytelen, igazságtalan, korlátlan, elfoglalta a közmédiát, emberei ülnek a pozíciókban, amelyekben a hatalom kontrollját kellene ellátni. Beleröhög a pofánkba azzal, hogy meghagyja a látszat kedvéért az üres kereteket, egyenként felszámolja a szabad sajtót, megveszi a pártokat az állami pártfinanszírozással, és az akarata alá hajtja őket. Uszítja az embereket a zsidókra, a menekültekre, a kisebbségekre, a civilekre. Azok nyomában jár, akik bérgyilkosságokat követnek el, bebörtönöznek, üldöznek, akik saját népüket irtják és harcolnak ellenük.

A hamis hírekkel, hazug propagandával, a rendszereik exportjával már a világot fenyegetik. Nem lesz hova menekülni sem. A magyarok felelősök Orbánért. Ez az ember bűnöző, tolvaj és rabló. Mészáros Lőrinc nevű tudatlan, félanalfabéta gázszerelő nevén lopja ki a vagyont a köz tulajdonából. Mészáros naponta megveszi a közvagyon vagy a közművek egy részét. Orbánnak titkos bankszámlái kell, hogy legyenek. Meg kell találni, hol őrzi a pénzét, hova gyűjti a kilopott vagyont. Le kell leplezni, be kell mutatni.

Vele pedig mindenféle együttműködést fel kell mondani. Reszketett a viszkető tenyerével, amikor a diákok tüntettek ellene, szabadok voltak és nem féltek. Megvetés és jogos utálat hömpölygött az utcákon, és ez megint eltűnt, mert jött néhány önjelölt hülye, aki bevitte a zsákutcába a tiltakozásokat. Nincs program? De van. A program az együttműködés minden területen való felmondása, a törvénytelen zsarnoki rendszer és egy elmebetg zsarnok teljes bojkottja, félelem nélküli elutasítása, megvetése és utálata. Nem ugrunk vízbe, nem írunk, nem vezetünk villamost, nem zongorázunk, nem engedelmeskedünk semmiben. Ki-ki ahol tud, ott mondja fel az együttműködést a Gonosz birodalmával és ezzel a sátánfajzattal.

Ez a program. Aki ezt nem teszi, az ne nevezze magát ellenzékinek. Az a rendszer része. Szem a láncban. Felelős. Bűnös. Ha világbajnoki címmel ajándékozza meg ezt a zsarnokot, még inkább. Ezt a rendszert el kell pusztítani, amíg elődeihez hasonlóan nem pusztítja el a világot.