Orbán Viktor rádióinterjúnak álcázott prédikációjában azt állította, hogy a „Soros-hálózat” nemzetbiztonsági ügy. A „Soros-hálózat” alatt ezúttal – és egyelőre – nem a hazai civil és Fidesztől független szervezeteket és személyeket értette, hanem az orosz titkosszolgálati propaganda és a fake news-csatornaként működő DCLeaks internetes portál „információit”.

A nyugati világ ellen információs- és propagandavilágháborút indított orosz titkosszolgálat feltérképezte az Európai Unión belül azokat a személyeket, akik az orosz törekvések, Putyin céljainak útjában állnak. Ezeket nevezte el „Soros-hálózatnak”. A Fidesz ezt már tényként közölte, majd Orbán erre a megbízható forrásra hivatkozva „nemzetbiztonsági veszélyről” beszélt.

Nem „Soros-hálózat” van, hanem „Putyin-hálózat”, amelyet az orosz titkosszolgálat szervez és irányít, s ennek része Magyarország miniszterelnöke. Ez a nemzetbiztonsági ügy és a nemzetbiztonsági kockázat. Egy idegen és ellenséges hatalom titkosszolgálata és hamis információi alapján irányítják az országot. Eljutottunk oda, hogy a demokratikus értékek védelme Magyarországon üldözendő és az országra leselkedő veszélyt jelent. Orbán a Nyugat halálos ellenségeinek propagandáját terjeszti, és arra építi a magyar külpolitikát.

Az európai liberális demokratikus értékeket valló személyeket az oroszok a nem létező „Soros-hálózat” részeként mutatják be, mintha ők valamilyen külső parancsra tennének bármit. A feltételezett kapcsolat mindössze annyi, hogy az EU-ban egyesek nem Putyin céljait szolgálják, hanem védik a liberális jogállamot, s ettől függetlenül a putyinizálódással és a fasizálódással szemben Soros György alapítványai támogatják a világ minden részén a demokratikus értékeket védő civil szervezeteket. Orbán ezt a jót kriminalizálja.

Az orosz titkosszolgálat a nyugati demokratikus országok választásainak befolyásolására törekszik. Amerikában már sikerrel puccsolták meg az elnökválasztást, és hatalomba is segítették Trumpot. Ez a nemzetek önrendelkezésébe való beavatkozás, nem a Soros által támogatott emberi jogok képviselete. Célja az, hogy a nyugati demokráciák, a jogállamok gyengüljenek, és azokat korrupt oligarchák diktatúrája váltsa fel, amelyek Putyin érdekeit szolgálják.

Az egész mögött orosz nagyhatalmi érdekek állnak, amelyek érdekében szövetkeznek az európai demokratikus értékek árulóival, mint amilyen Orbán. Az oroszok a nyugati világ ellenségei. Orbán egy ellenséges, idegen állam propagandagépezetét segíti, és annak a befolyása alatt áll. Ellenséges propagandát terjeszt. Az orosz titkosszolgálatot segíti, orosz hackerek álhíreit és manipulációját terjeszti. Hazaárulás az is, ha csak felhasználja azokat.

Orbán „a Soros-birodalomról kiszivárgott dokumentumokról” beszélt, ilyenek azonban nincsenek, csak a Sion bölcseinek jegyzőkönyveihez hasonló orosz (cári) titkosszolgálati hazugságok. Orbán azt állította, hogy a hálózat tagjai Brüsszelben azért dolgoznak, hogy „a bevándorláskérdésben a Sorosékkal szemben állást foglaló magyar kormányt (…) elítéltessék, megbélyegezzék, és rászorítsák, hogy változtassa meg a migránspolitikáját”. Ez tömény hazugság és uszítás. Érthetetlen, hogy „Brüsszel” ezt hogyan tűri meg.

Magyarországnak nem „migránspolitikája”, hanem „menekültpolitikája” van, amelynek lényege, hogy tényleges menekülteket illegális migránsnak neveznek, és a közvéleményt az idegengyűlölettel maguk mellé állítsák. Ez az ára annak, hogy Orbán nem fegyveres erőszakkal tartja fenn a diktatúráját, a nyílt erőszakot a propaganda hazugságai pótolják. Nem bevándorláskérdés van, hanem menekültkérdés. Az illegálisokat senki nem engedi be Európába sem, Németországból tömegesen utasítják ki őket.

Továbbá, a magyar kormány nem „Sorosékkal szemben” foglal állást, hanem az Európai Unió közösségi határozataival, amelyek a menekültekkel szembeni kötelező védelemben kérnek szolidaritást az Unió tagjaitól, sok milliárd uniós támogatás fejében. Orbán eljutott a mindenkori diktatúrák összeesküvés-elméleteihez. A folyamat itt nem áll meg, mert el kell jutnia az összeesküvés tagjaihoz. Azokat pedig Magyarországon fogja megtalálni, mert az Európai Unióban nem üldözhet senkit, mint a „Soros-hálózat” tagját.

A Soros-hálózatnak tagja mindenki, aki ellenzi az illiberális, fasisztoid diktatúrák létrejöttét, az emberi jogok megsértését, és a menekültekkel szembeni embertelen és törvénytelen bánásmódot. A Soros-hálózat tagját arról lehet felismerni, hogy liberális demokratikus értékeket vall, elutasítja az önkényuralom minden formáját, a korrupció ellensége, és nem támogatja a hatalmi ágak szétválasztásának megszüntetését, valamint a jogállam híve. Ezt nemcsak színleli, miközben Orbán tartja el, hanem kívül áll ezen a bűnszervezeten.

Minden ilyen ember egy virtuális összeesküvés része lesz, kimondatlanul megint a zsidók trükkjeinek képviselője, aki a nemzeti függetlenség ellensége. Nemzeti függetlenség alatt azt kell érteni, hogy a nemzettel magát azonosító diktatúrába nem szólhat bele senki, még az ország demokratikus érzelmű polgára sem, mert akkor ellenséges ügynök. Az ellenség a nemzetet támadja, ami az önkényuralommal azonos. A haza nem lehet ellenzékben.

Annyira unalmas, gagyi és primitív az egész, hogy elmondani nem lehet. A legitimáció az engedelmességre való hajlandóságot jelenti, a legitimáció megvonása pedig a tiltakozás egy formája, az engedelmesség megvonása egy ilyen alantas, primitív, kretén rendszernek minden megnyilvánulása és intézkedése ellen. Ilyen helyzetben az ellenzék egyetlen célja és feladata az engedelmesség, a legitimáció megvonása lehet. Nem játszhatja el a nyugati demokráciát Orbán önkényuralmában.

Magyarországon egy ilyen ember sincs, aki megvonná a legitimációt, aki nem engedelmes Orbánnak. Még a primitív csaló választásán is résztvesznek, és a győzelemről hazudoznak, amikor még az is kódolva van a rendszerbe, hogy ne foghassanak össze. Nemzetbiztonsági kockázat valóban az, amikor egy idegen állam titkosszolgálata által gyártott propagandát hirdet és terjeszt az ország miniszterelnöke. De az ellenzékét ez sem zavarja.

Ha van valaki, aki beavatkozik a nemzetek önrendelkezésébe, az Putyin és az oroszok. Ha van valami, ami számon kérhető „Brüsszelen”, az az, hogy nem avatkozik a fasizálódásba, és nem kéri számon az Európai Unió alapszerződését és értékeit a tagállamokon. Az azokat megsértőket pedig nem szankcionálja, mert erre fel sem készült. Ki kellene rúgni Orbánt az Európai Unióból, ne szenvedjen tovább a „Soros-hálózattól”. Miért nem takarodik, ha büdös neki a liberális demokrácia? Miért falaz neki ehhez az ellenzéke? Költői kérdés: a pénzért.

Orbán virtuális világában, amivel a magyarok agyát mossa, kétfajta ország létezik az EU-ban: a migránsmentes övezet (sikeresen takarították ki a galíciai „migránsokat” is), ez Közép-Európa, és a bevándorlóországok csoportja. Közép-Európa, mint migránsmentes övezet, lehetséges, hogy a felcsúti általános iskolában a képesítés nélküli történelemtanár fejében létezik, de a valóságban Közép-Európa egy átjáróház, kisebbségeknek nevezik a különféle itt maradt migránsokat. Annyi kitelepítés és betelepítés sehol nem volt, mint itt. Orbán családja vajon öt generációval korábban vajon hol élt? Melyik magyar törzs érkezett az Orbán-famíliával Felcsútra?

Ez a felosztás természetesen téves: az Európai Unióban csak kétfajta ország létezik, egyik csoportba tartoznak a törvénytisztelők, az emberi jogokat tiszteletben tartó demokráciák, a másikba pedig az Orbán-féle lábszagú, visszataszító, korrupt, hazug és illiberális fasiszták, akiket régen ki kellett volna rúgni, aztán kívülről szónokolhatnak, ne belülről bomlasszanak.

Az EU is hibás, hogy ezt megengedi, de ennek végtelenül örül Orbán hazug ellenzéke, mert erre hivatkozva nem kell színt vallani, nem kell konfrontálni, férfiasan viselkedni, nem kell a megszerzett életszínvonalat, kedvezményeket veszélyeztetni, hanem jól meg lehet bújni, s demokráciát lehet játszani. Ennek azonban nagy ára lesz, hazudozós és képmutató ellenzék és önmaga farka körül forgó Európai Unió nagy veszélybe sodor sokakat.

A „Soros-hálózatról” szóló összeesküvés-elméletnek szükségszerű következménye, hogy el kell jutnia a hálózat tagjainak üldözéséig. Meg kell nevezni a hálózat tagjait, és aki nem az Orbán-rezsim által fenntartott, kontrollált szervezethez, párthoz, sajtóhoz tartozik, az mind menthetetlenül a hálózat tagja lesz. Soros ugyanazt a szerepet tölti be Orbánnak, mint az ő kedves szerelmes galambjának, Erdogannak Fethullah Gülen.

Gülenre hivatkozva ezreket börtönöztek be, zártak be újságokat, tízezreket bocsátottak el. Az nem lehet, hogy itt van a Soros-hálózat, és nem csinálnak semmit, Bástya elvtársat már meg sem akarják ölni. Az nem lehet, hogy „nemzetbiztonsági ügy” a „Soros-hálózat” és ez ellen a „nemzeti kormány” nem tesz semmit. Megvárja 2018-at, amikor háromnegyedes győzelmet arat, bejelenti, hogy soha nem látott mértékű felhatalmazást kapott a magyar néptől, hogy megvédje az országot és leszámoljon a „Soros-hálózattal”.

Ha időben nem állítják meg, nem vonják meg tőle a legitimitást, és akár erre is lehetne hivatkozni, hogy „Soros-hálózatnak” nevezi az Európai Unió demokratáit az orosz KGB-s Putyin titkosszolgálatának hazugságaira hivatkozva, emiatt is fel lehetne mondani végre az engedelmességet és mindenféle együttműködést, és ha ezt nem teszik meg, koncolás lesz a vége. Úgy fogják lőni egymást a magyarok emiatt a felcsúti disznópásztor miatt, mint a nyulakat. De ezt senki nem veszi komolyan, amikor megtörténik, majd úgy tesznek, mintha ezt nem lehetett volna tudni előre.

Csak rá kell nézni a fenti fotóra. Borzalmasan néz ki ez az ember. Az ellenzék felelőssége, hogy idáig is eljuthatott.