Szeged után Salgótarjában is megesett a gyalázat, hogy az ellenzéki városvezetés bedőlt Orbán primitív trükkjének és nemcsak asszisztált egy aljas színjátékhoz, hanem gazsulált is a nagy G.-nek. Szegeden a nagy darab buta ember is mélyen meghajolva fogadta Orbánt, és belesétált a csapdájába. Sajnos, az MSZP agykapacitása nem ér fel egy csiga mentális képességével és képtelen megfelelő válaszokat adni az alkotmányos rend megdöntőjének.

Ami a végtelen butaságon kívül irritáló ezekben a helyzetekben, az a korrupt és alattvalói mentalitás. Amikor egy címeres gazember, aki ellopja Mészáros Lőrinc neve alatt az egész országot, megjelenik egy kis pénzzel a zsebében, és kockacukrot osztogat a város MSZP-s vezetésének, akkor azok hajbókolnak előtte és megengedik neki, hogy a porig alázza őket. Kertész Ákos korszakos igazságát bizonyítja ez a borzalmas szervilizmus.

Salgótarján ostoba polgármestere megengedte, hogy a kevés ellenzéki vezetésű városok egyikébe eljöjjön ünnepeltetni magát az alkotmányos rend megdöntője, a Népszabadság kivégzője, a világ egyik legundorítóbb hazudozó frátere, diktátora, és ehhez ő nyújtotta a színpadot, hogy a saját maga környezetében Istenként ünnepeltesse magát a legnagyobb ellensége. Hihetetlen, hogy magát politikusnak nevező embernek ennyi esze van.

Egy város polgármestere még az undorító NER-ben sem beosztottja a miniszterelnöknek, ha most eltekintünk attól, hogy ez az ember nem miniszterelnök, hanem egy bűnöző, aki megszállva tartja az országot és egy bűnszervezet élén kirabolja a népet. Nem kötelező a polgármesternek fogadni, vele szóba állni, a cirkuszában a bohócot eljátszani. Az MSZP a nagy eszével mégis ezt teszi, és nem él a lehetőséggel, hogy ezt az egészet visszautasítsa.

Mindez azért van, mert nem olvasnak, az általános iskolában olvastak utoljára valamit, és nem olvasnak történelmet, nagy hadvezéreket, nem olvasnak tanulságos életrajzokat, de még szépirodalmat sem. Emiatt a szocialista káderek buták, mint a föld, felkészületlenek és alkalmatlanok. Pontosan olyanok, mint Caligula lova. S mivel ők képviselik az ellenzéket és a demokratikus érzelmű magyarokat, mélyen megalázzák őket is.

Az MSZP vezetésének egy ilyen kihíváson el kellene gondolkodnia, és stratégiai döntést kéne hoznia, hogyan is válaszoljanak erre a provokatív kihívásra. Ha én a városom által megválasztott polgármester vagyok, borzasztóan örülnék egy ilyen alkalomnak, ha Orbán felkínálná magát egy pofonra. Ha többséget élvezek, a testülettel kitiltatom a városból. Élek az alkalommal, hogy fejére olvasom minden bűnét, és felszólítom a legfőbb ügyészt, hogy kezdeményezze az őrizetbe vételét.

Gyáva embereknek, mint amilyenek az MSZP korrupt és haszonleső politikusai, nem kell eddig sem elmenni. Elég lett volna, ha közlik, hogy ha a magyar kormányt megszállva tartó bűnszervezet a kezében tartott közpénzből adni akarna valamit a városának, akkor tartsa magát a saját hazugságához, csináljon úgy, mintha Magyarországon Országgyűlés lenne, s ott szavaztassa meg, majd utalja át a pénzt. A pénz ugyanis nem Orbán, nem a kormány pénze, hanem a magyar népé, amelyet ők egyébként hűtlenül kezelnek.

Amit Orbán elvitt Salgótarjánra, mint egy király, mint a személyes ajándékát, amiért kezét és lábát kellett csókolgatni, az nem Orbán pénze, hanem a magyar nép pénze, így egyebek mellett a salgótarjáni emberek pénze is. Nem könyöradományt kapnak, ha költségvetésből kapnak, ami a magyar emberek pénze, akik azért fizetik, hogy egyebek közt Salgótarjánt és más városokat is fejlesszenek belőle.

Amerikában divat, hogy amikor valaki nagyobb összeggel támogat egy intézményt vagy az autópályát, kiirják rá a nevét, sokszor róla nevezik el. De azok az emberek az adózás utáni saját jövedelmükből adnak támogatást nemes célokra. A felcsúti bohóc viszont nem a saját pénzéből ad, hogy azt neki kellene megköszönni, hanem a máséból. Ő még egy fillért a nép kezébe nem adott, ő még csak lopott a közösből, mint Júdás, és milliárdokkal károsította a magyar embereket, többek között a salgótarjániakat is.

A demokratikus példákkal kell összevetni még a TAO nevű vesztegetési pénzekről szóló formációt is, mert sportegyesületeket nem bűnbandák által irányított országokban a már adózott jövedelméből, saját pénzéből támogat valaki, nem a befizetendő adójából, mert az nem az ő pénze, hanem a közé, a költségvetésé. De a TAO konstrukciójában ellopják a köz pénzét, amit a miniszterelnöknek nevezett maffiafőnök alapítványába fizetnek be, ami egy vesztegetési pénz, mert utána a miniszterelnök ezért állami kedvezményt ad.

Háromszorosan lopják meg az adófizetőket, és háromszoros veszteség éri a népet. Hasonló konstrukció a városoknak adott orbáni ajándék is, amellyel Orbán megvesztegeti a magyar népet, most éppen Salgótarján lakóit. Az ostoba hülye szocialista polgármester asszisztál ahhoz, amikor gyakorlatilag kampánypénzt osztanak szét, leitatják, megetetik a szavazóit. Ez máshol választási csalásnak számít, mintha a szavazófülke előtt osztogatnának pénzt, de még ez a pénz sem az övék, hanem a köz pénze, azoké, akiket megvesznek belőle.

Mindenkinek joga van hülyének lenni, mondta Simicska Lajos, amikor nem hülye volt, csak úgy lopott, hogy hülyének tetette magát. Az MSZP politikusai, akik a néhány nem fideszes várost vezetik, nem eljátsszák a hülyét, hanem valóban azok. Lehetne ez az ő dolguk, ami csak nekik kínos, de nem az, mert a személyükben bennünket aláznak meg, bebetonozzák Orbán rendszerét, s még a maradék városokat is a kezére játsszák, és az már nemcsak az ő magánügyük.

Persze, minden ellenzéknek olyan pártjai és politikusai vannak, amilyet megérdemel. Mert ha az ellenzék többsége egy kicsivel is értelmesebb és normálisabb lenne, mint a sok buta és primitív szocialista politikus, akkor nem szavazna rájuk, akkor sem, ha nincs más, mert ennél még a semmi is jobb. Na, ez az, aminek a megértéséhez, belátásához már ész kéne, de olyan sakkozókkal állunk szemben, akik minden partijukat háromlépéses suszter mattal veszítik el.