2024, március28, csütörtök
KezdőlapUncategorizedBartus László: A Telekom is átesett a komondoron

Bartus László: A Telekom is átesett a komondoron

-

Elképesztő az Orbán-féle bűnszervezet önbizalma, ami a fasiszta tempót illeti. Nem lenne ezzel semmi baj, ha már lezárták volna a határokat, légmentesen elzárták volna a keményen dolgozó magyar népet a külvilágtól, és ha lebutult volna már az egész ország Orbán, Szijjártó, Kövér és társaik szintjére, ami egyébként sem könnyű. De ezek nyitott határok mellett, egy multikulturális világ közepén működtetnek egy Jurassic Parkot, egy fasiszta látványparkot, amit nem viccnek szánnak, pedig jegyeket is árulhatnának érte. Ilyen erős kontrasztban azt hinni, hogy igazuk van, olyan mértékű elszakadást feltételez a valóságtól, hogy aki még most sem gondolja, hogy életveszélyben van, az nyugodtan leugorhat a Bazilika tetejéről is.

Mindjárt kezdődik azzal, hogy kormányülésen foglalkoztak azzal, hogy a Magyar Telekom felmondta a szerződését egy Kovács Ákos nevű énekessel (soha nem hallottam egyetlen számát sem). Ez a szerződés egy polgárjogi szerződés volt, amit a két fél szabad akaratából kötöttek. Egy telefonos magáncég azt szponzorál, akit akar, és addig, ameddig akar, mi köze ehhez Magyarország kormányának? Ennek a kormánynak nincs jobb és fontosabb dolga annál, mint tizedrangú rock (?) énekesek szponzori szerződéseivel foglalkozni?

Orbán Viktor állítólag demokratikus kormánya nem elégszik meg azzal, hogy az állami cégek szponzori szerződéseibe, hirdetéseibe központilag beleszól, már a külföldi tulajdonú magáncégek szponzori tevékenységét is meg akarja határozni. Ezek után akarja elhitetni Orbán, hogy a Coca Cola, a Suzuki és más korrupt cégek a saját jószándékukból támogatják a felcsúti futball-akadémiát. Ez maga a fasizmus, amikor minden az államban, és semmi nincs az államon kívül. „Semmi nem lehet, ami nincs a fasiszta állam kontrollja alatt”, ezt mondta Mussolini. Megleckézteti a magyar kormány a világ egyik legjelentősebb külföldi telekommunikációs cégét, mert nem akar szponzorálni valami énekes pöcsöt, aki a rezsim egyik talpnyaló üdvöskéje.

Már az is felháborító, hogy ez az Ákos nevű nímand felkérést kapott a Magyar Rádiótól valami déli szignál megkomponálására, mintegy 20 másodpercben, és ahányszor lejátsszák a szignált, azért ez a jelentéktelen pali pénzt kap. Nem keveset. Aki ezt a szerződést megkötötte, azt azonnal börtönbe kellene csukni. De Orbán bűnszervezete most már nyíltan úgy viselkedik, mint Al Capone. Még jó, hogy nem löveti le a Telekom vezérét, nem küldi rá Luciano-t vagy a félkezű gitárost, hanem csak felmondatja az állami cégek előfizetéseit, mert Kovács Ákosnak nem adnak évente ötven millió forintot a semmiért. Kérdezhetnénk Deutsch Tamással, ki ez az Ákos?

De ez semmi. Hanem azt mondja a Kovács Zoltán nevű másik pöcs, a szóvivő, hogy „a kormány megdöbbenéssel értesült a Telekom lépéséről, amely meggyőződésünk szerint mind a magyar alkotmány szellemével, mind pedig betűjével ellentétes”. Magyarázatul azt teszi hozzá, hogy „elképzelhető, hogy ez Németországban lehetséges, de mi elfogadhatatlannak tartjuk, hogy ma Magyarországon bárkit véleménye és nézetei miatt ilyen formában diszkriminálni lehessen”.

A magyar kormány szerint a Magyar (Deutsche) Telekom megsértette Kovács Ákos szabad véleménynyilvánításhoz való jogát, ami az „alaptörvénynek” nevezett törvénytelen és illegitim papírhalmazukban van. Ez a Kovács Ákos nevű észkombájn ugyanis azt mondta az Echo tévében, hogy a nőknek nem kellene annyit keresni, mint a férfiaknak, nem ez a dolguk, és a női egyenjogúság nem egyezik a normalitással.

Ez Kovács Ákos paraszt véleménye, amit egy náci tévécsatornán mondott el (már azért felmondana minden tisztességes nyugati cég minden szerződést egy énekessel, ha antiszemita és náci tévécsatornán szerepel). A magyar kormány szerint ezt a közlést védi a véleményszabadságra vonatkozó törvény. Vagyis, még azt is eljátsszák, mintha a fasiszta Magyarország demokratikusabb ország lenne, mint Németország. Itt ennyire szabad és védett a véleménynyilvánítás.

Csakhogy a Magyar Telekomnak is lehet véleménye erről. Nevezetesen az, hogy ez a Kovács nevű érdemtelenül ajnározott kurzushuszár egy tahó bunkó, aki ezzel a primitív véleményével a nők emberi méltóságát sérti, a nők egyenjogúságára vonatkozó ENSZ határozatokat és egyezményeket tapossa sárba, az egyetemes emberi jogok nyilatkozatát veszi semmibe. Ez pedig egy másik vélemény, amit elvileg a véleményszabadságról szóló törvénynek ugyanúgy kellene védenie, mint a kormány csókos énekesének véleményét. Ezt a véleményt sem lenne szabad sérteni, különösen nem kormányszinten.

De ha már véleményt nyilvánít Orbán kormánya, amihez neki is joga van, akkor a magyar törvényekkel és a Magyarországra kötelező nemzetközi egyezményekkel összhangban kellene nyilatkoznia. Azt kellett volna mondania, hogy Kovács Ákos nem vitathatja el a nők egyenjogúságát, nem sértheti meg a nőket, nem alázhatja meg őket, nem tehet nemi alapon különbséget, nem diszkriminálhatja őket, nem mondhatja, hogy ugyanazért a munkáért nem ugyanaz a bér jár, ha az illető nő. De Orbán macsó bunkókból álló kormánya ilyet nem mond, mert ők ugyanezt a bunkóságot és jogsértést, a nők megalázását naponta elkövetik, és a nőket rendszeresen sértegetik.

Számos alkalommal kifejtették már, hogy a nők helye a konyhában van, az a dolguk, hogy szüljenek (legutóbb éppen Kövér mester engedte el nagysikerű szövegét a nők rendeltetéséről). Ebben az orbáni világban a nők arra valók, hogy a fériak szexuális tárgyai legyenek, kielégítsék a kívánságaikat, nekik parancsra gyerekeket szüljenek, főzzenek és mossanak rájuk, legyenek a rabszolgáik, és fogják be a szájukat. Mert ha nem, akkor átesnek a komondoron. Ez a fideszes világ, ez a kultúra az, amit a bevándorlóktól és a multikulturalizmustól féltenek. Nem is értem, hogy mi a bajuk az iszlámmal, mert ehhez képest az egy finomlelkű nőközpontú társadalom. Szívesen meghallgatnánk Lévai Anikó véleményét és beszámolóját, hogy milyen az élet egy ilyen finomlelkű férj mellett.

Ehhez képest modoroskodik és bazsalyog a felcsúti köcsög, lejáratva Magyarországot mindenki előtt, amikor a női politikusok kezeit két marokra fogva, mint a disznó lábát, nyálas nyelves puszival gusztustalankodik velük, mint aki hódolatát fejezi ki a női nemnek. Mindezt olyan kanos pillantással kíséri, mint a felcsúti kocsmában jár a pultosnőnek, amikor megérkeznek a fehérvári huszárok, akik minden nőt meghágnak. Orbán eltéveszti a házszámot, ezek az igéző szexista pillantások azt mondják más országok vezető női politikusainak, hogy „úgy meghágnálak”, aztán főzhetnél és moshatnál rám, utána meg szülhetnél gyerekeket. A nőket a szalmába vető tatár vezérek nem érkeztek ilyen bunkón egy meghódított területre, ahogy ezek a tuskók mozognak a világban.

A magyar kormány szerint megsértették szegény Kovács Ákos szabad véleményhez való jogát, s a nézetei miatt a Telekom diszkriminálta őt, mert nem szponzorálja tovább. Ha valaki ezt mondja, nem hiszem el, hogy idáig süllyedtek, ilyen sötét bunkók alkotják Magyarország kormányát. Mintha a Telekom köteles lenne bárkit szponzorálni. Diszkriminációról akkor beszélhetnénk, ha Kovács Ákost valamilyen jogától fosztották volna meg a véleménye alapján. De K. Ákos nyálgépnek nem jár alanyi jogon Telekom szponzoráció. A Telekom adhat neki, vagy másnak, ha akar. Ha nem ad, azzal nem diszkriminál, hanem él a jogával, hogy annak ad, akinek akar.

A bivalybasznádi magyar kormány nem tudja azt, hogy a civilizált külvilágban egy tőzsdei világcég vigyáz a jó hírére. Kovács Ákos színvonalú faszkalapokat, akik náci tévében a női egyenjogúság ellen beszélnek, nem szponzorálhat, mert lejáratja magát. Embertelen, antihumánus, az emberi jogokat, a női egyenjogúságot sértő elveket nem hirdethetnek olyan művészek, akiket a Telekom szponzorál. Amerikában ennél kevesebbért felmondják a szponzori szerződéseket. Michael Phelps berúgott, és megírták a lapok, másnap millió dolláros szponzori szerződéseket mondtak fel neki.

Azt mondják ezek a fasiszták a kormányülésen, hogy a Telekom diszkriminálta Kovács Ákost. Ez nem igaz. Kovács Ákos diszkriminálta a nőket. Ő ugyanis a nők jogait vitatta el annak alapján, hogy nők. Embereket a nemük alapján különböztetett meg. Mindezzel Magyarország kormánya és miniszterelnöke egyetért. Mindez belevág az ő „kereszténység” néven kódolt fasiszta ideológiájukba, miután eddig már diszkrimináltak vallás (muszlimok), származás (bevándorlók), faj (Soros) és bőrszín (tyúktolvaj cigányok) alapján, most megerősítették kormányszinten is, hogy a nemek alapján is diszkriminálnak, a nőket is alacsonyabbrendűnek tartják.

Terike jogosan esett át a komondoron.

 

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések