Hét évvel a NER megszületése után az MSZP – most már „hivatalos” – miniszterelnökjelöltje még mindig nem érti a rendszer lényegét. Ezt tekinthetjük e párt rekordjának is, de nem olyan rekordnak, amelynek megdöntésére ne lennének még hosszú időn át képesek. Orbán legnagyobb támaszai, akikre olyan szüksége van, mint egy falat kenyérre.

Botka azt mondta, az országot két részre lehet osztani, elégedettekre és elégedetlenekre. Az elégedettek azok, akik kaptak, az elégedetlenek pedig azok, akik nem kaptak. Mint mondta: „2018 az elégedettek és az elégedetlenek között dől el: aki elégedett, annak Orbán, aki elégedetlen annak Botka. Egyszerű a választás: Orbán vagy Botka”. Kevés ennél butább és ostobább szöveget hallottunk eddig, pedig szoros a verseny, nagy a konkurencia.

Nincs ennél szörnyűbb választás sem, valójában ez nem is választás, mert aki arra képes, hogy Orbán választási feltételei között elinduljon, az nem is egy alternatíva, hanem Orbán bábja, aki legitimálja a rendszerét és a demokrácia hazug látszatát nyújtja a diktatúrának. Miközben a demokrácia híveit becsapja a „választás” lehetőségének ígéretével, és felkínálja Orbánnak az ellenfeleit egy megsemmisítő vereségre.

De mielőtt erről szólnánk, vizsgáljuk meg ezt az „elégedettekre és elégedetlenekre” való felosztást. Semmi nem fejezi ki jobban azt a mérhetetlen butaságot, amely ezt a pártot immár 27 éve nem képes elhagyni, s amelyben rendre felszínre tör az MSZMP-s utódpárti jelleg. Ez a brutális materializmus, ostoba államfelfogás, amely az adás és kapás képletére szűkíti a kormányzást, igazán egyedülállóvá teszi ezt az önmagát túlélt politikai alakulatot.

Ez a végtelen korlátoltság, amely az alulinformált és alulképzett magyar népben megerősíti a tudatlanságot mindenben, ami az ország működésével kapcsolatos, azt mondja, hogy az csak akarat kérdése, hogy adunk-e és mennyit adunk, a legfontosabb kérdés az, hogy kinek adunk. Orbán rossz, mert keveseknek ad, Botka jó, mert sokaknak és sokat ad. Elégedett az, aki kapott, alégedetlen az, aki nem kapott. A harc közöttük dől el, a tét a kapás.

Meg kell mondanom ennek az óriáscsecsemőnek (lásd még Déry), hogy én akkor se lennék elégedett Orbán rendszerével, ha kapnék, ahogy ráadásul kapnék is, mert Orbán is meg akar vásárolni minden szavazót saját pénzén, mert vannak más értékek is, amelyeket nem lehet pénzzel kifejezni. Éppen ezért nekem nem vonzó az elégedetlen napközis Botka sem, soha az életben nem szavaznék rá akkor sem, ha eleve nem bojkottálnék egy csaló választást. Nekem nem kell az, amit ő a gazdagoktól akar elvenni, tönkretéve az országot.

Aki egy diktatúrából csak annyit lát, hogy kik kapnak és kik nem, akinek semmit nem mond az emberi jog, az emberi méltóság, a szabadság, a demokrácia, a jog, semmit nem számít a kultúra, a szellemi értékek, az emberi kapcsolatok, elvek, hanem a világot a kapásban és az adásban képes csak értelmezni, ami elégedetté vagy elégedetlenné tesz, az nemcsak hülye, akinek fogalma nincs egy ország kormányzásáról és egy nemzet vezetéséről, hanem még az országra leselkedő veszély is, amellett, hogy érzéketlen, műveletlen és faragatlan bunkó.

Nálam jobban nem lehet utálni az Orbán-rendszert, de az a jövőkép, amelyet Botka felvázol, még akkor is ijedelemmel tölt el, ha tudom, hogy szerencsére az életben nem lesz esélye se neki, se a szocializmusból kikeveredni képtelen pártjának arra, hogy valaha kormányozzon. A Botka-kormánynak nincs programja arra, hogy miből osztogasson, a fantáziájuk addig tart, hogy elvesszük a gazdagoktól és odaadjuk a szegényeknek. Ez az ország tönkretételének a programja.

Gazdagok nélkül nincs felemelkedés, ha elveszi a pénzt a gazdagoktól, akkor felszámolja az alapját a termelésnek, a növekedésnek, a befektetésnek, a progressziónak, annak alapját, amiből aztán Botka osztogat. Baromi jól hangzik, hogy majd abból osztogat, amit a Fidesz ellop, de az bármennyire sok is, nem elég arra, hogy egy termelésre egyre alkalmatlanabb népességet jó színvonalon eltartson. Adni csak abból lehet, amit megtermelnek, és az nem épülhet a gazdagokról elvett pénzre és a visszaszerzett lopott vagyonra. Különben is, akik az ő plakátjaikon vannak, azok nem gazdagok, hanem bűnözők, akiket nem megadóztatni kell, hanem bebörtönözni.

Egy végtelenül unalmas, szürke és középszerű ország képe rémlik fel előttem Botka országa láttán, amelyből menekül, akinek pénze, tehetsége, célja, terve van, mert itt leselkednek rá, hogy azt elvegyék tőle és odaadják azoknak, akiknek semmi ilyenük nincs. De még munkát sem tud adni nekik, mert ahhoz pénz kell, viszont azt meg elveszik tőle. Az elégedettségnek az a fokmérője, hogy akár tisztességtelenül is elraboljuk annak, akinek van, odaadjuk annak, akinek nincs, a legprimitívebb vulgárkommunista programnak is kevés.

Lehetne államosítani is a termelőeszközöket, ennek a remek tervnek a továbbgondolásából ez következik. Mindenki dolgozzon képessége, és részesedjen szükséglete szerint. Milyen jó is lenne, Botka elvtárs. Ám a kérdés az, hogy van-e a pártban valaki, aki emlékszik még arra a FoxiMaxi-ból, hogy ezt már egyszer kitalálták, ki is próbálták, és nem működött. Botka és Orbán között az a különbség, hogy Orbán legalább beszerzi ezeket a pénzeket külföldről, és csak annyi embernek osztja el, amennyinek elég. Botkának nincsenek bevételi forrásai, nem akar kínai hitelekből élni, viszont Rogánt csinálna az egész népből. Annyi pénz viszont nincs. Most arról nem beszélve, hogy ott állna ugrásra készen az Audira sóvárgók hada az MSZP-s kiéhezett, „elégedetlen” holdudvarból.

Ez a program ostobaság, butaság, amely saját dolgai intézésére alkalmatlanná teszi a népet, amely soha nem válik polgárrá, mert elhitetik vele, hogy nincs köze az országhoz, nincs köze a vezetéshez, azt fölül intézik az okosok, nagyok, hatalmasok. A különbség pedig az köztük, hogy az egyik ennek ad, a másik meg annak, és mi választhatjuk, aki nekünk ad. Ez pedig a Botka. Ezt mondja az MSZP. Az a párt, amelynek a jogelődje nem volt ennyire korlátolt, buta és hülye, amelyben valamikor közgazdászok és csúcsértelmiségiek voltak, de lepusztultak a tudatlan nép szintjére.

Az eddigiek arra az esetre vonatkoztak, ha demokrácia lenne, 2018-ban egy demokratikus választás lenne, amelyen legalább elvben le lehetne váltani a diktatúrát. De erről szó nincs. Erre még ilyen populista demagógiával sincs mód, hogy az emberek majd elmennek, ha kell, a 15. havi nyugdíjért, a gazdagok kifosztása, vagyonuk szétosztása miatt Botkára szavazni. Ha az összes „elégedetlen” Botkára szavazna, legyen bármiért elégedetlen, ez a választási rendszer akkor is lehetetlenné teszi, hogy Orbánon kívül bárki nyerjen.

Arról nem beszélve, hogy Orbánt nem választáson kell legyőzni, ami a saját győzelmére írt szabályok, a majdnem teljes sajtó elfoglalása mellett nem is lehetséges. Orbán egy bűnöző, akit nem választáson kell legyőzni, hanem egyszerűen bíróság elé kell állítani. Nem azután, hogy választáson legyőzték, hanem azután, hogy a diktatúráját megdönti a nép. Ez nem azt jelenti (a gyengébbek kedvéért), hogy erőszakkal, polgárháborúval kényszerítik lemondásra. A bojkott, a passzív ellenállás békés eszköz, és alkalmas a diktatúrák megdöntésére.

Nem tudom, hogy egy ilyen vulgármaterialista, mint Botka, mit ért meg ebből, de Orbánt nem azért kell elsősorban bíróság elé állítani, mert lopott, a lopott holmit pedig szűk körben osztogatta szét. Hanem azért, mert megdöntötte az alkotmányos rendet, amihez nem volt joga. Ez államellenes bűncselekmény. Bűnözőkkel szemben nem választáson veszünk részt, a whisky-s rablót nem választáson kellett legyőzni, hanem el kellett fogni. Tragédia, hogy a legnagyobb ellenzéki párt vezetőjének nincs egy szava az alkotmányos rendszer erőszakos megváltoztatásával kapcsolatban.

Ehelyett beleviszi, belehazudja, belekergeti Orbán ellenfeleit egy biztos választási vereségbe, s a választáson való részvétellel újabb négy évre legitimálja Orbán rendszerét. Bebetonozza Orbánt a hatalomba. Mindez lehetne szimpla hülyeség következménye, d nem erről van szó, annyira azért nem hülyék az elvtársak, hogy ne tudjanak számolni. Évente százmilliós állami támogatás, EU-s állások megszerzésének lehetősége, parlamenti képviselői helyek, azokkal a kedvezményekkel együtt, amelyekkel ezek járnak, ezért hazudozik itt Botka mindenről, és ezért csapják be az embereket, hogy menjenek el szavazni. Kizárólag a pénzért.

Ide a rozsdás bökőt, ha nem kapnának pénzt, ha bejutnak az Orbánt legitimáló parlamentbe, és csak akkor számíthatnának egy kis pénzre, ha kívülről megdöntik a rendszert, ők azonnal tudnák, hogy itt megdöntötték az alkotmányos rendet, s az ellen kell fellépni. De ez az opció most rosszabbul fizet. A látszat megtartása az érdekük. Ezért hazudnak és még a civileket is arra biztatják, hogy az ő pénzükért adják el a lelküket, menjenek és a részvételükkel ők is a rendszer demokratikus jellegét fogadják el, hitelesítsék. Menjenek tönkre belül velük együtt.

Vagyis, ebből az következik, hogy Botka még akkor is hazudik, amikor az „elégedetlenek” közé sorolja magát és a pártját, mint akik nem kaptak. Százmilliókat kaptak az elmúlt négy évben, ha nem egy-két milliárdot (a 2014-es választási bohóckodással együtt mindenképp), aminek annyi látszata sincs, mint Mészáros Lőrinc pénzének, mert neki legalább van néhány disznója, vett néhány kastélyt, hajót, miegymást, ezek egy rész még termel is. De az MSZP úgy kúrta el azt a pénzt is, amit a hazaárulásért kapott, hogy semmi látszata nincs.

Előre megmondjuk: Orbán erősebb kétharmados győzelmet fog szerezni 2018-ban, mint 2014-ben, hogy a kétharmadát ne veszíthesse el ciklus közben. Bárkivel bármikor bármiben fogadok. Aljasság, hogy ezt a világos tényt letagadják, és megsemmisítő vereségbe viszik az Orbán-ellenes „elégedetleneket”. 2018 után megint jön a depresszió és a letargia, mert a nép azt hiszi, hogy csak magát okolhatja, hogy nem tudta legyőzni Orbánt. De nem magát, hanem az Óriáscsecsemőt és az összes többi hazudozót kell okolnia. Ők felelnek érte. S ezt még néhány cikluson át elhazudhatják, aztán vége. Csak rámegy újabb tíz év, miközben az Európai Unióból is kivezeti Orbán Magyarországot, amihez ők asszisztálnak. A legnagyobb baj pedig az Orbán rendszerével, hogy egyesek nem kapnak. Ezért elégedetlenek.

Módosítjuk, Botka et., amit Orbán vádlottak padjára való ültetéséről mondtunk. Nemcsak őt, hanem téged is oda kell ültetni, mint bűntársat, hazaáruló hazudozót. Senki ne menjen el az Orbánt legitimáló csaló választásra, amelynek tétje annyi, hogy a meghagyott egyharmad képviselői helyen és állami támogatáson hogy osztozkodnak a hazaáruló álellenzéki pártok. Aki elmegy szavazni, a szívében elfogadja a rendszert, és korrupttá, alkalmatlanná válik az ellenállásra. Ne menjen el senki erre a csaló választásra, őrizze meg magát a napra, amely eljön ennek a bűnszervezetnek az elkergetésére.