Minden diktatúrának ellenségre és bűnbakra van szüksége. Demokráciák nem gyártanak ellenségképet, nem tesznek meg senkit bűnbakká. Ahol bűnbak van, ott diktatúra is van. A bűnbak legfontosabb tulajdonsága az, hogy ártatlan. Mások bűneit pakolják rá, és a más bűnei miatt bűnhődik.

Soros György Orbán bűnbakja. Orbán bűneit kell elvinnie a pusztába. Orbán mesterségesen idézte elő a menekültválságot, ahogy azt Angela Merkel nagyon helyesen megmondta. Nem lenne menekültprobléma Magyarországon Orbán nélkül. A problémát, amely Magyarország uniós tagságának végét is jelentheti, Orbán hozta létre.

Orbán senkit nem védett meg a menekültektől, különösen nem Európát, amely tiszeletben tartja a menekültek jogait. Magyarországot soha nem is fenyegették a menekültek, az első perctől kezdve nem akart Magyarországon maradni senki. Ez a tisztánlátásukat dicséri.

Orbán mesterségesen hozta létre a Keleti-pályaudvarnál a katasztrofális állapotokat, és ki akart provokálni a röszkeihez hasonló összecsapást. Mivel a menekültek tisztességesebb és korrektebbek voltak, mint ő, ezt az összecsapást mindenféle provokáció ellenére sem tudta kierőszakolni. Túljártak az eszén. Röszkénél a rohamrendőrökkel tőrbe csalták őket.

Eközben lábbal tapossák a nemzetközi jogot, az emberi méltóságot és az emberi jogokat, amelyeket ma már a magyar közvélemény jelentős része is éppen úgy megvet és liberális elhajlásnak tart, mint Orbán. Az Indexen Földes András kiváló riportjai megmutatják, hogy milyen embertelen és kegyetlen bánásódban részesülnek a menekülők.

Orbán nélkül a hatóság csak megvizsgálná azok menedékkérelmét, akik a magyar határhoz érkeznek. A valódi menekültek menekültstátuszt kapnának, és letelepednének valahol az Unió területén, míg a nem menekült bevándorlók kérelmét visszautasítanák, kitoloncolnák, ahogy az EU többi országa is teszi.

Magyarországon azért kell börtönbe zárni a menekülteket, hogy bűnözőnek látszanak. Ez az „Orbán-terv” része. Soros Györgyre azért van szükség, hogy legyen bűnbak, akit lehet gyűlölni és okolni. Az „Orbán-terv” arra irányul, hogy fenntartsa a fenyegetettség látszatát, és a fenyegetéssel szembeni védekezés legitimálja a nyílt diktatúra bevezetését.

Sorosra az a szerep hárul, hogy bűnbakként megindokolja az Európai Unió és az Orbán-rezsim közötti rossz viszonyt. E rossz viszony alapja az, hogy Orbán rendszere ellentétes az Európai Unió értékeivel. Orbán nem tart be jogállami követelményeket, és ez az oka annak, hogy az Európai Unió kritizálja. Orbán azt a szerepet szánja Soros Györgynek, hogy ezt a tényt elfedje: az legyen a látszat, hogy az EU mögött Soros áll, ez az oka az ellentétnek.

Az „Orbán-terv” része az is, hogy azt a látszatot keltse, mintha Magyarországgal szemben az lenne a legfőbb kifogás, hogy nem engedi be a „migránsokat” (e szó alatt összemosva a menekülteket és az illegális bevándorlókat). Emögött pedig a Soros-féle összeesküvés áll, amely szerint fel akarják hígítani a keresztény Európát. Ez a teória már a nácizmus bűzös mocsarába vezet.

A menekülteket Soros küldi Európába, és ő irányítja Brüsszelt is, hogy fogadják be őket. Mivel a hős keresztes lovag ellenáll ennek, ezért üldözi őt az Unió. A végső cél azonban az Európai Unióból való kilépés, hogy Orbánt a legkisebb demokratikus norma megszegése miatt se vonhassa felelősségre senki, a totális diktatúra létrehozásában se korlátozhassa senki.

Orbánnak elege van abból, hogy vannak emberek és sajtóorgánumok, amelyek kritizálják őt, és nem úgy láttatják a tényeket, ahogy ő szeretné. Nem hazudnak Tündérországról. Ezért ennek az állapotnak hosszútávon véget akar vetni. Egy diktatúra soha nem áll meg, s nem képes egy mérsékelt szinten konszolidálni és korlátozni önmagát.

Az „Orbán-terv” lényege az Unió láncaitól való megszabadulás: a kilépés, amit a magyarok többsége még nem támogat. Ehhez van szüksége az ellenségképre, a menekültekre és „Brüsszelre”, valamint a bűnbakra, aki a gonosz birodalom mögött áll, amelytől meg kell szabadulnia Magyarországnak. „Soros-terv” nincs, csak egy filantróp magánvéleménye, amely a joggal összhangban áll. Ez éppen az ellenkezője annak, amit Orbán hazudik róla.

Ez a magánvélemény azonban senkit nem kötelez semmire. Az Európai Unió intézményei szuverén módon hoznak döntéseket. Soha, sehol, senki nem talált még arra bizonyítékot, hogy bármit is Soros irányítana, pedig a magyar képviselők is ott vannak mindenhol. Orbán eddig jobban befolyásolta az európai menekültpolitikát a szavazataival, mint Soros György bármikor tehetné. Nincs erre módja, de szándéka sem.

A Fidesz frakcióülésén bejelentette, hogy „nemzeti konzultáció” lesz a nem létező „Soros-tervről”. A „nemzeti konzultációról” már pontosan tudjuk, micsoda: egy álkérdőív, amelyre a szerkesztője által kitalált válaszokat lehet adni, és még azok összegzése sem nyilvános. Orbán annyira gyáva, annyira fél az emberek véleményétől, hogy hamis számolással, nem ellenőrizhető módon összesítik.

A „nemzeti konzultáció” a demokratikus, jogállami intézmények működését helyettesíti, és a nem létező legitimációt pótolja. Orbán előre elhatározott akaratát hivatott népakaratnak láttatni. A „Soros-tervről” indítandó „nemzeti konzultáció” valójában „Orbán-tervről” szól. Ez az előszobája az Európai Unióból való kilépésnek, amelyről Orbán szintén egy „nemzeti konzultációval” kíván majd dönteni, törvényes népszavazás helyett.

A „Soros-tervről” szóló konzultáció kérdéseknek álcázva, kijelentő módban adja majd elő az „Orbán-terv” részeit: azokat a hazugságokat, amelyekre hivatkozva ki lehet majd lépni az Európai Unióból. Ezeket a premisszákat döngölik bele kérdőívnek álcázott formában a nép fejébe, amelyek után csak egyetlen logikus következtetés marad: az EU-ból, mint a Soros által irányított „birodalomból” való kilépés. Így lehet megőrizni nemzeti szuverenitásunkat és identitásunkat – ez lesz a szöveg.

Kérdésnek álcázva kijelentik, hogy 1. Soros áll a menekülthullám mögött, 2. ő finanszírozza a menekültek Európába szállítását segítő szervezeteket, 3. Soros György összejátszik az embercsempészekkel, 4. összekötő kapocs az embercsempészek és az EU között, 5. az egész menekültáradat az ő terve, 6. az EU döntései mögött Soros áll, 7. Soros akarja a magyarokra kényszeríteni a menekülteket. S egyetért-e azzal, hogy a terrorizmusveszélyt jelentő fenyegető idegeneket betelepítsék tömegesen Magyarországra, hogy végül Soros nevessen, és a „tervét” végrehajthassa.

Várhatóan lesz utalás arra, hogy Soros kész arra, hogy megbuktassa azokat a nemzeti kormányokat, amelyek nem akarnak engedelmeskedni neki. Ezért civilszervezeteknek álcázott ügynökszervezeteket finanszíroz, a neki engedelmes és általa irányított ellenzéki sajtóval és pártokkal együtt. Mindenki ugyanannak a csomagnak a része, aki nem Orbán bűnszervezetéhez tartozik. Aki nem vele, az ellene, az a Soros-hálózat tagja.

A magyar önrendelkezés és a nemzeti érdek azt kívánja, hogy az Orbán-kormány lépjen fel mind Brüsszel, mind a Soros által finanszírozott szervezetek ellen, akik erőszakos lépésekre készülnek, hogy a Nemzeti Együttműködés stabil rendszerét Soros tervei szerint gyengítsék és Magyarországot Soros György uralma alá hajtsák (lásd még: zsidó világ-összeesküvés – Mein Kampf).

Mindez egy fontos lépés a minden eddiginél nagyobb a 2018-as győzelem felé, amely után bejelentheti, hogy az eddigieknél is erősebb demokratikus felhatalmazást kapott a magyar néptől. Ez a felhatalmazás a „Soros-terv” elleni fellépésre szól, és akár az Európai Unióból való kiválás árán is védje meg Magyarországot a Soros-hálózattól. A felhatalmazás a Soros-hálózattal szembeni nyílt fellépésről is feljogosít. 2018 után nyíltan lehet támadni, üldözni minden rendszerkritikus szervezetet és sajtót, ezt követeli a „nemzeti konzultációval” és a választási győzelemmel megerősített népakarat.

Aki nem látja, hogy minden kész, az „Orbán-terv” működik, jön a nyílt diktatúra, az vak, vagy hazudik.