2024, március28, csütörtök
KezdőlapVéleményBartus László: Fasizmus ez, nem populizmus

Bartus László: Fasizmus ez, nem populizmus

-

Döbbenetes az igyekezet látványa, ahogy liberális értelmiségiek próbálják csökkenteni a világ fasizálódásának veszélyeit, leplezni a demokráciának álcázott diktatúrák igazi arcát. Kikapcsolják az emberek veszélyérzetét. Előbb a „hibrid-rendszerekről” szóló hazugságokkal próbálták bagatellizálni a fasiszta veszélyt, most azzal igyekeznek elkerülni, hogy nevén nevezzék a világban zajló folyamatokat, hogy „populizmusnak” nevezik azt.

Márpedig szerintük a populizmus nem veszélyes. Bizonyos szempontból még hasznos is. Egyformán jellemzi a jobboldalt és a baloldalt. Ezzel máris kiegyenlítettek mindent, nincs különbség agresszor és áldozat, demokrata és fasiszta között. A populizmusról hazudozó értelmiségiek elfelejtik, hogy korunk fasisztái nemcsak demagógok, hanem felszámolják a jogállamot, megszüntetik a valódi parlamentarizmust, véget vetnek a szabad választásoknak. Felszámolják a fékek és ellensúlyok rendszerét, a hatalmi ágak szétválasztását, és önkényuralmat vezetnek be, amely az erőszakot leszámítva megszólalásig a fasiszta diktatúrák lényegét hordozza.

A fasizmus lényege a jogfosztás, az erőszak csak a külső formája. A 21. századi fasizmus abban különbözik az elődeitől, hogy nem fizikai erőszakkal, hanem államcsínnyel, demokratikus köntösben számolják fel a jogegyenlőséget. Aki a külső formára figyel, és nem törődik a belső lényeggel, az védtelenné válik ugyanazzal a fasizmussal szemben, amely csak azért és csak addig nem alkalmaz erőszakot, míg nem szorul rá. Amint felébrednek az emberek, hogy csendben jogfosztott alattvalók lettek, és egy diktátor dönt el mindent, és megpróbálják visszaszerezni a jogaikat, azonnal megismerhetik a fasizmust a külső formájáról is, mert erőszakkal fogja az akaratát és az elnyomó rendszerét rákényszeríteni a polgárokra. Csak akkor már késő lesz. Menetközben demokráciának, törvényes uralomnak legitimálták a fasiszta diktatúrát, amely akkor már a saját uralmát mint „törvényes hatalmat” védi meg. Ebben élen járnak azok az ostoba értelmiségiek, akik mindent kitalálnak, hogy ne kelljen szembenézni sem a tényekkel, sem a valósággal.

Belopták a köztudatba azt az ostoba hazugságot, hogy az Orbán-féle illiberalizmus „hibrid-rendszer”, amelyben egyformán jelen vannak demokratikus és antidemokratikus elemek. S mint ilyen, az illiberális rendszer nem veszélyes: „Istenem, hát vannak benne nem demokratikus elemek is, de attól még demokratikus.” Csakhogy ez hazugság, mert a demokratikusnak látszó elemek sem demokratikusak, hanem a diktátor kontrollja, hatalma alatt vannak. Mindössze azt szolgálják, hogy leplezzék a diktatúrát. Ezek az elemek akkor lennének demokratikusak, ha függetlenek lennének a diktátortól, valóságos hatalom lenne a kezükben, amellyel bármilyen kontrollt gyakorolhatnak a zsarnok fölött. Ha bármiben megakadályozhatják az ő akaratát a törvények alapján. Erről azonban szó nincs. Ezek kiüresített és Orbán által fenntartott díszletek, amelyeknek semmiféle valódi hatalmuk és kontrollszerepük nincs. Ezért ezek a rendszerek nem „hibridek”, hanem nagyon is „fajtiszták” és egyszínűek.

A fasizmus leplezésére szolgáló legújabb divatos elmélet, hogy ezek a rendszerek nem fasiszták, hanem populisták. Méghozzá a szó pozitív értelmében, amennyiben az uralkodó elittel szemben a nép képviselői új színt, új energiákat és új vérkeringést hoznak a néptől elszakadt elit helyett az országok életébe. Csakhogy ezek a fasiszták nem a népuralmat, hanem egy még rosszabb új „elit” uralmát valósítják meg. Nem az „élősködő elit” (ez antiszemita retorika) uralma helyett hoznak valódi „nemzeti” demokráciát, hanem a népet védelmező liberális szabadságjogokat számolják fel. Az „elitek” bűne az, ha formálissá teszik a jogokat és magukat a törvények fölé helyezik a jogállam kijátszásával. Velük szemben az ellenállás a jogállamiság, a törvényuralom megerősítése lenne. Korunk illiberális fasisztái azonban ezeket a jogállami korlátokat intézményesen is ledöntik, felszámolják, és totális önkényuralmat állítanak a helyükre. Ezek már nem bíbelődnek a törvények kijátszásával, trükközéssel, kockáztatva a börtönt, hanem az egész jogállamot állítják félre, és intézményesen helyezik törvényen kívülállóvá magukat. Ez rosszabb, mint az „elit” uralma. Ez nem a népuralom, a demokrácia megerősítése, hanem annak a megsemmisítése.

A populizmus, a nép nyelvén és nevében előadott elitellenes demagóg hazugságok, arra szolgálnak, hogy a hatalmat átvegyék. Majd a liberális demokratikus alkotmányos rendet a nép támogatásával megdöntsék. Ez nem csupán a nép becsapása, a nép támogatásának és szimpátiájának megszerzése egy demokratikus rendszeren belül, hanem a demokratikus rendszer megdöntése. A populizmus elsősorban beszéd, duma, hazudozás, demagógia. A demokratikus államrend megdöntése, a liberális szabadságjogok felszámolása, önkényuralom bevezetése fasizmus. A populizmus a fasiszták egyik eszköze, de nem maga a fasizmus. Minden fasiszta populista demagóg, de nem minden populista demagóg fasiszta. Ezek az új rendszerek azonban, amelyek megdöntik az alktományos rendet, fasiszták. Fasiszták abban az értelemben, hogy tudatosan és szándékosan felszámolják a fékek és egyensúlyok rendszerét, a hatalmi ágak szétválasztását, a demokratikus politikai rendet, a törvények uralmát, a jog előtti egyenlőséget, az egyéni jogokat. Korlátlan hatalmat koncentrálnak egyetlen ember kezébe, amely felszámol minden függetlenséget és önállóságot, és mindent a markában tartó állam uralma alá rendel.

Ez nem a populizmus sajátja. Ez fasizmus. Aki a törvények uralmát a saját uralmára cseréli, az nem populista demagóg bohóc, hanem fasiszta. Torgyán józsef egy demagóg populista volt, de nem volt fasiszta, vagy legalábbis nem került abba a helyzetbe, hogy az lehessen. De volt ügyvédként talán nem is volt soha ilyen célja. Orbán viszont egy fasiszta, aki sokkal rafináltabb populista demagógiával csapja be az embereket, amely azonban éppen olyan bárgyú és primitív a valósághoz képest, mint minden populizmus. A populizmus a kocsma nyelve. A kocsmai hazugságok és leegyszerűsített igazságok, a képzetlen és műveletlen, vagy tájékozatlan és becsapott ember életszemlélete. Az ilyen ember nem érti meg a világ működését, a szakemberek nyelvét, a világ összefüggéseit. Neki ezek az okos emberek ravaszságai, hogy őt kijátsszák. Ezért szeretik, ha valaki az ő hiedelmeiket, demagógiájukat, egyszerű világképüket fogalmazza meg, és felkínál nekik bűnbakokat, akiknek tulajdoníthatja a kudarcait. Nem kell azon gondolkodnia, hogy mégis jó lett volna elvégezni legalább egy középiskolát. Nem kell megmagyarázni a rasszista gyűlöletét, ha egyetemet végzett, akkor sem. Ezek szavazatait meg lehet szerezni, de ez még nem jelenti a társadalmi rendszer megdöntését.

Ezért mondhatják ezek a nagyokosok, hogy a baloldalon is vannak populisták, ahogy vannak is. A jó politikus a nép nyelvén próbál beszélni akkor is, ha nem akarja becsapni őket. De ezek között nem lehet egyenlőségjelet húzni. A populizmus nem azonos az illiberalizmussal, mert az illiberalizmus minden akadályt elhárít egy igazi „elit” útjából, amely minden jogát elveszi a népnek, és korlátlan uralmat gyakorol felettük. Nincs az az „elit”, amely liberális demokráciában olyan mértékben szakadna el a néptől és élne vissza a néppel, mint egy illiberális fasiszta. Aki persze populista demagógiával csapja be a népet, hogy az még azt se vegye észre, hogy kifosztották, megalázták, a jogait sárba taposták, alattvalóvá és rabszolgává süllyesztették a saját hazájában, ahol semmi, de semmi joga nem maradt. De a populizmus ebben csak egy eszköz, a cél és a megvalósult rendszer fasizmus. A fasiszta nemcsak dumál, nemcsak hazudozik, hanem szisztematikusan kisajátítja a politikai hatalmat és megdönti a demokratikus rendszert.

Aki elhiszi azt, hogy ezek a gazemberek, Orbánnal az élen, valóban az „elit” elleni népi lázadás kifejeződései, hogy ezek bármit a népért tesznek, és hogy ezek „új vérkeringést” hoznak a megkövesedett liberális jogállam keretei közé, azok vagy bűntársai ezeknek, vagy annyira hülyék, hogy a firkálmányaikat nem kellene közölni komoly lapoknak. Különösen nem kellene a maradék „szabad” sajtónak nevezett orgánumokban egyetértőleg népszerűsíteni, és az emberek maradék veszélyérzetét is kioltani. Nincs az a Gundel-ebéd, amely nagyobb boldogságot okozna Orbánnak, mint ilyen hülye emberek szövegei az ő rendszeréről, hogy az nem más, mint egy kis populizmus, ami még jót is tesz az országnak. Az Index és a 444.hu is ezeket ismerteti, népszerűsíti, ezekkel egyetért. Akkor fel lehet sóhajtani, nem kell félni semmitől, „egy kis populizmus még nem ártott meg senkinek”. Nem véletlen, hogy Orbán bűnszervezete minden erejükkel tagadja a gázkamrákat, a „keresztény-magyar” identitás hazugságának és a populista demagógiának ezeket a következményeit. Hasznos és pozitív populizmus még nem volt, ezt jegyezze meg ez a sok idióta. A hazugság, a demagógia soha nem hasznos, hanem a legveszélyesebb dolog a világon.

Az is undorító lenne, ha ezek csak hazudoznának. De erről többről van szó. A világ legnagyobb valódi „hibrid” rendszerében, az Egyesült Államokban, ahol egy hazudozó populista elmebeteg az elnök, de a liberális demokratikus Alkotmány, a fékek és ellensúlyok rendszere működik, már nemzeti vészhelyzetet akar hirdetni a populista, mert a Képviselőház többsége a jogaival élve nem akar pénzt adni egy felesleges és rasszista indítékból építendő falnak, amit a demagóg hazudozó a mexikóiakkal ígért kifizettetni. Már a katonasággal hajtatná végre. Pedig Trump alapvetően tényleg csak egy kóros hazudozó elmebeteg populista, nem az alkotmányos rendszer megdöntése a célja, bár látszik, hogy az nagyon zavarja. A fasiszták viszont ezzel a szándékkal indulnak, és a populizmus csak eszköz ehhez. Orbán már a 2010-es választás éjszakáján bejelentette, hogy új rendszert hoz létre. A parlamenti választást utólag (fülke)forradalommá minősítette át, ez a törvénytelen aktus, amit a NYENYI-ben legalizált, a rendszer jogi alapja, és mint ilyen alkotmányellenes, törvénytelen, és államellenes bűncselekmény.

A populizmus emlegetése annak elrejtésére szolgál, hogy az illiberalizmus nem más, mint 21. századi fasiszta diktatúra. Akik pedig hiányolják ehhez az erőszakot, ne aggódjanak, eljön az is. Olyan erőszak lesz a NER-ben, amilyet még nem láttak. Akkor fogja Orbán igazán elemében érezni magát. Alig várja.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések