2024, március28, csütörtök
KezdőlapUncategorizedBartus László: Kívül tágasabb

Bartus László: Kívül tágasabb

-

(Fotó: Orbán Európát támadja, Iránt dicséri. Mit keres ez az ember Európában?)

Ha Magyarorság kikerül a schengeni övezetből, az egy európai szankciónak tekintendő. Mekkora pofára esés a visegrádi élősködőknek, hogy lezárják feléjük az európai határokat. Igazi kelet-európai tempó, hogy hozzánk senki ne jöjjön, mi semmiféle szolidaritást nem vállalunk, egyetlen szabályt sem fogadunk el, de a pénzt követeljük. A volt kommunista országok az európai polgárok pénzén dagonyáznak, élvezik a világpolgári státuszt, elveszik az európai emberek munkáját, pénzét, közben az uniós szerződésből semmit nem tartanak be. Európa ellen uszítanak, a demokráciát fúrják és gyalázzák. Nem ők válnak európaivá, hanem Európát is olyanná akarják tenni, amilyenek ők.

Lehet hivatkozni a menekültválságra, de ez az első lépés Magyarország Unióból való kirúgása felé. Örvendetes és üdvözlendő lépés. Még akkor is, ha ez hátrányosan érintené azokat a magyar állampolgárokat, akik erről nem tehetnek, maguk is elszenvedői Orbán rendszerének. Ha lezárulnak a határok, átgondolhatják viszonyukat az Orbán-rendszerhez. Öt éve mást sem hallunk, mint Európa gyalázását, de amikor felmerül, hogy nem muszáj bent lenni, a nagyszájú hőzöngők „Schengen-barátai” lesznek. Orbán bosszúról beszél, pedig csak az történik, hogy magát rekesztette ki Európából. A magyarok megköszönhetik neki. Ha nem tetszik ez az Európa, mehetnek. Gondolkodhatnak Hegyeshalomnál, amikor ácsorognak a határon.

Ez a lépés kiváló lehetőség lenne az Európai Unió újragondolására is. Az nem lehet, hogy a kellő garanciák nélkül végrehajtott, elsietett európai uniós bővítés Európát veszélyeztesse. Az EU célja nem az volt, hogy Európát is megfertőzzék a kelet-európai diktatúrákkal, hanem az, hogy Kelet-Európát is a demokratikus Európa részévé tegyék. Nem állapot, hogy fasiszta államok jöjjenek létre, amelyek nyomás alatt tartják Európát, szitokszóvá teszik a liberális demokráciát, és hatalomra segítik az európai szélsőjobboldalt. Elszemtelenedtek, akiket nagylelkűen befogadtak, és semmit nem tartanak be abból, amit vállaltak. Magyarország megcsúfol minden európai értéket, Kim Dzsongun stílusában leckézteti Európa demokratikus államait.

Orbán felhúzta a kerítést Magyarország és az európai értékek közé, itt az ideje, hogy felhúzzák a kerítést Magyarország és Európa közé. Orbán Magyarországa nem Európa. Nem a nyugati demokráciákkal, hanem a keleti diktatúrákkal kompatibilis. Neki Irán a barátja. Az európai polgárok pénzén működik egy fasiszta diktatúra, amely az európai demokráciákat leckézteti, fenyegeti, támadja. A liberális demokráciák pénze kell, de a terheiből nem vállal semmit. Azon a címen, hogy „nem leszünk gyarmat”, beavatkozik más országok belügyeibe, saját fasiszta rendszerét akarja ráerőltetni Európára.

Ha Magyarország kikerül a schengeni övezetből, Európa megvédi magát Orbántól és a rendszerétől. Európára nem a bevándorlók jelentik a veszélyt, hanem a korrupciót állami szinten gyakorló diktatúra, amely vállaltan a liberális demokráciák ellensége. Orbán szellemi pestist terjeszt, Európa pedig nagyon helyesen teszi, ha vele szemben lezárja a határait. Könnyen lehet, hogy a „csavaros magyar észjárás” megint pórul jár, mert ha a magyarok földrajzilag kikerülnek az Európai Unió határain kívülre, már csak egy lépcső, hogy megvonják az uniós támogatásokat, vagy azok egy részét, korlátozzák a magyarok munkavállalását és szabad mozgását az Unióban. Orbánnal megszívták a magyarok. Élvezzék Tiborczot, Mészáros Lőrincet, Andy Vajnát, Szijjártót és a dunakeszi futsall-csapatot. Ez az övék.

Ha Európa megvédi magát egy szélsőjobboldali antiszemita diktátortól, aki zsidó világösszeesküvés-elméleteket terjeszt, a libaralizmus, az emberi jogok végét hirdeti, saját országában pedig felszámolta a jogállamot, azt éppen az utolsó pillanatban teszi. Orbán nemcsak egy piti tolvaj. Ha a menekültválságot meglovagolva hatalomra segíti a nyugat-európai szélsőjobboldalt, képes arra, hogy a „keresztény Európa” jelszavával fasizálja. Ha beszavazzák a „kereszténységet” az uniós alaptörvénybe, megalapítják az Európai Együttműködés Rendszerét, és megkezdődik a jogállamiság felszámolása. Európa visszamegy a középkorba.

A magyarok azért viselik el a diktatúrát, mert szabadon mozoghatnak Európában. Elmennek egy kávéra Bécsbe, dolgozni Angliába vagy Németországba, élvezik a liberális demokráciák nyújtotta szociális juttatásokat. Akik nem tudnak elmenni, embernek érezhetik magukat, mint uniós polgárok. A magyarok akkor kapnának észbe, ha nincs Európa. A magyar szélsőjobb most gyalázhatja Európát, hirdetheti az illiberális állam dicsőségét, de tegye ezt, amikor lezárulnak a határok. Orbánt nem hívják meg sehova, csatlakozhat az oroszokhoz és Iránhoz. Akkor majd megtudják, mi a különbség a liberális Európa és az illiberális keleti diktatúrák között.

Ezek úgy hazudnak, mintha nem lennének Budapesten nagykövetségek, akik naponta küldik haza fordításban, mit mondott Magyarország elmebeteg vezére. Európa vezetőit azzal gyanúsítja, hogy embercsempészekkel összefogva hozzák a menekülteket Európába. Elment a józan esze, mit képzel. Szerinte azok a felelősök, akik bombázták Szíriát, miközben Orbán Magyarországa is tagja a szíriai missziónak. A kakadufejű Szijjártó úgy beszél Európáról, mintha Magyarország a háborús ellensége, nem a szövetségese lenne. Európa sok mindent elnézett, de kezdi felismerni, hogy nem tűrhet meg egy 5. hadoszlopot, amely a liberális Európa végét hirdeti, a jelenlegi Európa megdöntésére buzdít. Ez az ember ugyanazt csinálja nagyban, amit megcsinált Magyarországon kicsiben.

Ha Európa fővárosai néhány éven belül nem akarnak olyanok lenni, mint Budapest, ahol egy leválthatatlan hazudozó, demagóg bűnöző rabolja ki az országot, tapossa az alapvető emberi jogokat, és terjeszti Adolf Hitler nézeteit, akkor éppen ideje lezárni Magyarország felé az európai határokat. Orbán a nacionalizmusokat próbálja feléleszteni, burkoltan zsidózik, a „nemzetek Európájának” hazug jelszavával új Szent Szövetséget akar a demokratikus Európa helyére állítani. Derüljön ki végre, hogy a jogállam vagy a fasizmus jelenti Európát.

Nem tragédia, ha nincs kibővített Európai Unió, ha az ezzel jár. Vissza kell térni az alapokhoz. Aki Európához akar tartozni, annak el kell fogadni az európai normákat. Akinek nem tetszenek az európai normák, azok éljenek boldogan Európán kívül. Tartsák el magukat, élvezzék az egyszínűséget, építsék a fejlett nemzeti együttműködés rendszerét. Senki nem gátolja őket ebben. Akik pedig nem ilyen országban akarnak élni, tanulják meg, hogy a szabadság nincs ingyen, azért áldozatokat kell hozni, kockázatot kell vállalni, azért meg kell harcolni. Ha erre nem hajlandók, az sem baj, élvezzék a felcsúti kisvasutat.

Ami pedig Orbánt illeti, ő ezt egy cseppet sem bánja. Első perctől lehetett tudni, hogy csak a pénz miatt van az EU-ban, és ha átalakítani nem tudja, kivezeti Magyarortszágot a demokratikus országok közösségéből. A menekültválság kapóra jön, majd azt mondhatja a magyaroknak, hogy el akarták árasztani Magyarországot menekültekkel, ezért kellett kilépni. Miközben ma is több bevándorló és muszlim él Magyarországon, mint amennyit a kvóta miatt be kellett volna fogadni. Elhiteti majd a magyarokkal, hogy nem a fasiszta rendszere, hanem Magyarország megvédése miatt kellett távozni Európából. Aki pedig olyan hülye, hogy ezt elhiszi, annak mindegy, hol él.

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések