2024, március28, csütörtök
KezdőlapVéleményBartus László: Hont András cenzúráz

Bartus László: Hont András cenzúráz

-

Hont András cenzúrázta Bauer Tamás egy cikkét. Kihúzta az írásból a nevemet és egy cikkemre való hivatkozást. Nem szólnék bele a kettejük között kialakult vitába, ami nem rólam, hanem a sajtóetikáról szól: a vita a szerzőre és a szerkesztőre tartozik. Az mellékes, hogy a véleményszabadság mellett én vagyok az áldozat, lehetne bárki más. Mégis meg kell szólalnom, mert Hont András megindokolta, miért húzta ki a rám való hivatkozást. Hont „orvosetikai” okokra hivatkozott, és a HVG tekintélyét védte az én nevemtől. Annak a HVG-nek a tekintélyét, amely cenzúrázza a szerzők véleményét.

Mielőtt ezt pontosan idézném, az érthetőség kedvéért utalok arra, hogy Bauer Tamás azt írta az eredeti cikkében, hogy szerinte bennünket igazolt az élet az Orbán-rendszer fasiszta jellegét illetően. Ungváry Rudolf mellett megemlített engem, utólag azzal indokolva, hogy „gondoljuk csak meg, hány olyan politológus, elemző szerez még tekintélyt és mellesleg tudományos fokozatot az országban, aki „sérült demokráciáról”, „hibrid rendszerről” stb. értekezik? Bartus náluk jobban megérezte, hogy merre is halad a folyamat. Pedig hol volt még a menekültválság, amelyben a rendszer igazán kimutatta a foga fehérét.”

Ha már veszélyeztetem a HVG tekintélyét, akkor nyíltan és minden álszerénység nélkül elmondom, mit gondolok erről. Azt, hogy az óceán túloldaláról egyedül lenyomtam a magyar politológus társadalmat, az összes jól fizetett tanácsadót, és elemzőt, s a mai napig mérföldekkel járok előttük, akik most kezdik kapisgálni az „autokrácia” szót. Miközben Orbán-rendszere fasiszta diktatúra volt az első perctől kezdve. De ezt rajtam kívül csak néhányan látták, egyebek mellett a kiváló Ungváry Rudolf. Valakinek arra van szüksége, hogy becsukódjon a vagon ajtaja, hogy észre vegye a fasizmust, nekem elég megnéznem a magot, és megmondom, milyen fa lesz belőle. Már a mag magában hordozza a fa természetét. Ahogy a tojás is. A kígyótojásból kígyó lesz, nem rántotta.

Kíméletből nem mondom el, hogy amit a magyarok most látnak az Orbán-rendszerből, az semmi ahhoz képest, amivé lesz. Én akkor szóltam, amikor még ki lehetett volna szakítani, el lehetett volna taposni. De már fogai vannak, már félnek tőle, és egy hatalmas szörny lesz belőle. De akiknek erre figyelmeztetni kellene, azok ezt tudományos és publicisztikai elemzésük tárgyának tekintik, előmenetelük eszközének, és nem életveszélynek. Miközben lapítanak, mert tudják, már ma sincsenek eszközeik ellene. Azt tehetik, amit megengednek nekik, és úgy tesznek, mintha nem így lenne.

De az írástudók feladata nem az, hogy írjanak, hanem az, hogy előbbre lássanak az olvasóiknál. Aki erre nem képes, nem alkalmas erre a feladatra. A világ bármely részén nagyobb tekintélyem lenne, mint Hont Andrásnak és a HVG-nek együttvéve, mert felismertem a veszélyt, ők pedig nem. Mindenhol úgy kérnék ki a véleményemet, mint egy prófétáét, ezzel szemben Magyarországon engem elmebetegeznek. Méghozzá azok, akik még ma sem látják azt, amit én már tíz éve láttam, sőt már 2001-ben megírtam a Jobb magyarok című könyvemben.

Én már most annak nevezem Orbán Viktort, ahogy a főtárgyaláson a vádiratban nevezik majd, ha olyan szerencsés lesz, hogy addig élve megússza. De nekik még mindig tisztelt miniszterelnök. Előbb követett engem a világsajtó, mint a magyar „ellenzéki” vagy „független” média. Nem a HVG, nem Hont András, hanem a Washington Post és a New York Times. A CNN-ben ugyanúgy szörnyülködnek, ahogy én. A HVG például nem vette észre, hogy rendszerváltás történt. Azt játsszák el, mintha egy demokrácia lenne.

*

Mielőtt a lényegre térnék, úgy helyes, ha idézem Bauer Tamás cikkének azt a részét, amelyből a nevemet és a cikkemre való hivatkozást Hont András kihúzta. Íme: „Ha belátjuk, hogy a hatalmat kézben tartó hatalmi gépezet hajtóereje a szélsőjobboldaliság, vagyis a nacionalizmusnak, kirekesztő rasszizmusnak és a monopolizált, vezérelvű, az embereket fenyegetettségben tartó hatalomgyakorlásnak az az elegye, amelyet történelmileg fasizmusnak szoktak nevezni, igazat kell adnunk Bartus László (2011) illetve Ungváry Rudolf (2014) sajnálatos módon visszhangtalanul maradt meghatározásainak ’az Európai Unió első fasiszta államáról’ illetve ’fasisztoid mutációról’. Orbán gyakorlatilag már létrejött szövetkezése az európai szélsőjobb pártjaival utólag igazolja e korábbi jellemzéseket.”

Ebből a HVG-ben csak Ungváry Rudolf neve maradt meg. Miután Bauer Tamás a Facebookon megírta ennek történetét, amiből kiderült, hogy a tiltakozására Hont még csak válaszra sem méltatta, Hont András indoklásul ezt írta: „valóban nem vagyok túl boldog, ha Bartus neve előkerül, de ennek nem elvi okai vannak, hanem orvosetikaiak. Már csak a lap tekintélye miatt sem szeretem, ha Bartus kusza vagdalkozásai hivatkozási alapként szolgálnak. Ám ettől még egyetérthetsz vele, ez a te dolgod, csakhogy…”

Amit Hont „kusza vagdalkozásnak” nevez, az az egyetlen felelős, öntudatos polgári, újságírói magatartás egy ilyen helyzetben. Éppen az a baj, hogy ők nem vagdalkoznak, hanem ugyanúgy belesimulnak a rendszerbe, ahogy a kollaboráns ellenzéki pártok, s aki „vagdalkozik”, még azt is cenzúrázzák. Azt írja Hont Bauer Tamásnak, hogy „ettől még egyetérthetsz vele”. Csak a HVG-ben nem jelenhet meg, hogy mivel értesz egyet. Itt csak az jelenhet meg, amivel Hont András egyetért. Éppen arról van szó, hogy Bauer Tamás nem érthet velem egyet a saját véleménycikkében, mert azt Hont András és a tekintélyére kényes HVG kicenzúrázza.

Ez nem „orvosetika”, hanem sajtóetika. Több annál, mert ha valaki azt gondolja, hogy nem helyesen azonosítjuk Orbán rendszerét, ami merőben másfajta reakciót igényel, az nem jelenhet meg. Ugyanúgy elzárják a nyilvánosságot, a magyar embereket a valóságtól, mint Orbán propagandasajtója. Aki nem realizál egy veszélyt, az nem tesz ellene semmit. Különös bája van annak is, amikor az Orbán-rendszer a HVG címlapjait cenzúrázza, a HVG maga is áldozat, éppen egy fasiszta eljárás áldozata. Majd ugyanazt elköveti másokkal szemben, akik éppen erre a fasiszta veszélyre figyelmeztetnek.

Milyen alapon kifogásolja a HVG, hogy a címlapjai nem kerülhetnek az utcára, ha Bauer Tamás véleménye sem kerülhet az utcára, mert azt ők ugyanúgy cenzúrázzák? Hont András honnan veszi a bátorságot, a felhatalmazást, hogy a szerzővel való egyeztetés nélkül kihúzza a cikkéből azt, amit ő mondani akar, de neki nem tetszik. Bauer Tamás ezt akarta mondani. Ezért írta a cikkét. De amiért megszólalok ebben az ügyben, hogy ezt „orvosetikai” okból teszi. Magyarul, Hont András elmebetegnek nevez engem. Azért, mert előbb megírtam azt, amire ő még a mai napig rá sem jött. Éppen erről szól Bauer Tamás cikke, amit ő meghamisított.

*

Nem szívesen teszem, de ebben a helyzetben meg kell említenem, hogy Hont András vérgőzös fideszes volt, fideszes önkormányzati képviselő, többek kampányfőnöke, táskahordozója. Az ő tisztánlátására jellemző, hogy még 1998 után is javában fideszes volt, amikor már tudni lehetett, hogy kicsoda Orbán, és mi a Fidesz. 2007-ben rúgták ki, aztán balliberális megmondóember lett, aki azt képzeli, hogy Bauer Tamásba fojthatja a szót. S most ő oktat ki engem, aki soha nem léptem be a Fideszbe, mindig is tisztában voltam, hogy ez a „párt” micsoda, és Orbánról már 1998-ban tudtam, hogy antiszemita és fasiszta, s a magyar szélsőjobboldal legveszélyesebb figurája. Ezt már 2001-ben megírtam az említett Jobb magyarok című könyvemben, amikor Hont még a fideszes seggeket nyalta.

Hont még javában kajálta a narancsot, amikor én már az ilyen alakok után oknyomoztam, egyebek mellett kéz alatt szerzett önkormányzati lakások ügyében. Hont oktat engem az újságírásról? Amikor a HVG még valóban tekintélyes újság volt, kiváló kapcsolataim voltak a HVG munkatársaival. Ő még egy fideszes kifutó fiú volt, aki kapaszkodott a fideszes ranglétrán, amikor én már elismert és megbecsült újságíró voltam. Bennem még most is több a felelősségérzet, hogy innen kell kiabálnom, hogy meghallják, mint neki, aki azzal van elfoglalva, hogy másokat cenzúrázzon.

Hont azért nem válaszolt Bauer Tamásnak, mert ahogy írja, „elfelejtette”. Azért, mert – idézem – „a maradék szerkesztőségekben egészen katasztrofális a leterheltség, holnap a negyedik cikket fogom megírni hat nap alatt”. Ezen halálra röhögtem magam, egyedül írok egy újságot, és megnézheti, nem egyszer négy cikket írok egy nap alatt. De cserélnék azzal a fizetéssel, amit ő kap. Ha valakinek akarok válaszolni, akkor hat nap alatt négy cikk mellett belefér egy email. Hont még hazudik is. Vagy olyan felszínesen végzi a munkáját, hogy nem válaszol egy neves szerzőnek.

Ami az én elmebetegségemre történő utalást illeti, az éppen orvosetikailag problémás. Hont András nem orvos, nem állíthat fel ilyen diagnózisokat. Szakember sem adhat diagnózist a páciens vizsgálata nélkül. Hont András rendelőjében nem jártam. Egy ilyen diagnózis súlyos orvosetikai problémákat vet fel és kimeríti a kuruzslás büntetőjogi tényállását is. Ha a HVG szerkesztője nem orvosi szempontból gondolta ezt, hanem sértegetni akart, miközben én nem követtem el semmit (nem én cenzúráztam, hanem ő), az erősen megkérdőjelezi a HVG tekintélyét.

Az egykori HVG szerkesztői a nyilvánosság előtt soha nem utaltak volna arra, hogy „orvosi eset”, elmebeteg az, akivel nem értenek egyet. Ha van, aki itt a HVG tekintélyét rombolja, az nem én vagyok, hanem Hont András. Voltak jobb idők a magyar sajtóban, amikor ezért egy szerkesztőt azonnal elbocsátottak volna. Vajon honnan hozza ezt a mentalitást a volt fideszes Hont András? Nem különös, hogy ezt a Fideszt csírájában már akkor is fasisztának tartottam, amikor Hont még javában köztük volt, s a megállapításom rá is vonatkozott?

Most azt cenzúrázza, amikor Bauer Tamás helyénvalónak találja egykori cimboráiról ezt a megállapításomat. Egy ilyen fideszes múlttal tisztességes ember visszavonul örökre, de legalábbis nem kezdi el oktatni azokat, akik ezt a Fideszt már húsz éve is annak látták, ami. Nem áll jól. Bauer Tamást cenzúrázza egy volt fideszes, aki 1990-től ismeri minden rezdülésüket? Egy volt fideszes karrierista akarja megmondani nekem, mit gondoljak a volt cimborái aljasságáról, akik felszámolták a jogállamot, az Alkotmányt, elvették a hazánkat, megalázzák és kifosztják az országot, ahol egy primitív fasiszta diktatúrát építenek? Mit képzel Hont magáról? Ugyanúgy viselkedik ma is, mint a fideszesek, ha van egy kis pozíciója, azonnal visszaél vele. Ő a szabad magyar sajtó. Mi pedig vagyunk az elmebetegek. Korábban „bérrettegők”. Ez ugyanaz a fideszes tempó.

Van, aki kijön a Fideszből, de a Fidesz nem jön ki soha belőle.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések