2024, március28, csütörtök
KezdőlapVéleményBartus László: Már 2014-ben is bojkottálni kellett volna a választást

Bartus László: Már 2014-ben is bojkottálni kellett volna a választást

-

Magyarországon megdöntötték az alkotmányos rendet. Magyarországnak nincs törvényes, legitim kormánya. Törvénytelen kormány által kiírt csaló választás törvénytelen, a választás eredménye is illegitim és törvénytelen. Magyarország nem demokrácia. Magyarországon a hatalmat bitorló rezsimet demokratikus úton leváltani nem lehet.

Ezért bojkottálni kell az Orbán által kiírt választást, mert annak tétje kizárólag az, hogy legitimáljon egy államcsínnyel létrejött rendszert, és demokratikus felhatalmazás látszatát adja azoknak, akik államellenes bűncselekményt követtek el, és ezért bíróság elé kellene állítani őket. Aki részt vesz a választáson, mindegy, kire voksol, az mind Orbánra szavaz.

Ezek a négyévenként megtartott választások arra valók, hogy bebetonozzák Orbán Viktor törvénytelen rendszerét és az ő személyes hatalmát. Aki elmegy szavazni, hozzájárul a NER bebetonozásához. A szavazás arra való, hogy azt a tévhitet keltse az ország lakóiban, hogy nincs mit tenni, mert az ország demokratikusan választotta meg a zsarnokot.

Orbán rendszere azért létezhet, mert a nem demokratikus, nem egyenlő és nem szabad választásokkal azt a látszatot kelti kifelé és befelé, mintha törvényes alapja lenne annak, ami Magyarországon zajlik. Ehhez az ellenzék asszisztál, mert nekik ebből van pénzük. Az állami pártfinanszírozás a parlamenti választás eredményéhez van kötve.

Ezért hazudik az ellenzék, ezért mondják, hogy menjünk el szavazni, le lehet Orbánt váltani, vagy legalábbis korlátozni lehet, de mindez hazugság. Év százmilliós támogatás és sok megélhetési politikus egzisztenciája múlik ezen a hazugságon. Nekik a választásnak annyi tétje van, hogy az Orbán által nekik meghagyott egyharmadon hogyan osztoznak.

A választóknak pedig nem maradt más lehetőségük, minthogy a hazaáruló ellenzéki pártok állami finanszírozásának arányairól döntsenek. Az összefogás vagy nem összefogás csak azt dönti el, hogy a legitimációért nekik meghagyott Júdás-pénzt előre felosztják egymás között vagy az ellenzék egymás ellen adott szavazatai szerint osztozkodnak.

Mi 2012-től kezdve folyamatosan ezt mondjuk, előre megmondtuk, hogy 2012-ben is megsemmisítő vereség lesz. A választás egy csapda, amibe belesétálnak az ellenzékiek, az Orbán-rendszer ellenfelei, és nem tudnak kijönni onnan. Most megismételni készülnek ugyanezt, csak egy még mélyebb verembe készülnek belezuhanni.

Ezért mi már 2013-ban is azt mondtuk, hogy bojkottálni kell az ellenzéket is, mert elárulta a népet, pénzért eladta az Alkotmányt, a Köztársaságot, a demokráciát és a szabadságot. A hangulat 2012-ben is ugyanolyan hisztérikus volt, hogy „nem bírunk még négy évet”, lám, kibírták, mert bebetonozták Orbánt, s ha most nem bojkottálnak, újabb négy év vár rájuk.

Megírtuk, hogy az Orbán által kiírt választás csapda az erdőben, az éhes áldozat a kitett nyúlnak nem tud ellenállni, és nem tűnik fel neki, hogy az a nyúl, amelyik nem szalad el, az csalétek. Megmondtuk, hogy beleesnek, felnyársalja őket a sok husáng a csapda mélyén, de senki nem akarta meghallani, hülyéztek bennünket, mert kétségbeesve kiabáltunk.

Ma már nem kiabálunk, mert nincs miért. Az a lehetőség elszállt. 2014. novemberében már megírtuk, hogy mi történt, és vonyít az ellenzék a csapda mélyéről, de nem tehet semmit, és bebiztosították Orbán több évtizedes uralmát. Ez a lehetőség már nem jön vissza, ma már nem lehet Orbánt megállítani, de rövidíteni és nehezíteni lehet a rendszer életét.

Ez pedig nem az újabb választási részvétel, nem a négy évvel ezelőtti hiba megismétlése, mert a következmények egyre súlyosabbak lesznek. Orbán 2018-as győzelme közelebb lesz a háromnegyedhez, mint a kétharmadhoz. Szüksége van a következő négy évben minden eddiginél nagyobb „demokratikus felhatalmazásra”, mert nagy dolgokra készül.

Nem adta fel, hogy az „illiberális” fasiszták a demokratikus köntösben átvegyék az uralmat az Európai Unióban, vagy ha ez nem sikerül, és az EU végre hathatós intézkedéseket tesz, hogy megvédje az európai értékeket (ha úgy tetszik a keresztény Európát) ezektől a hamis álkeresztény fasisztáktól, neki készen kell állnia, hogy „konzultációval” kilépjen az EU-ból.

Emellett a civilszervezetek és a sajtó elleni támadást befejezi, kivérezteti a „Soros-ügynök” NGO-kat és a még viszonylag szabad média maradék részét. Aki elmegy a választásra, és bárkire szavaz, a választási részvételével erre adja meg a felhatalmazást Orbánnak. Nincs más forgatókönyv. Úgy fogják megváltoztatni a törvényt és a feltételeket, hogy ez legyen.

Az emberek azt kérdezik, mert azt hiszik, hogy a bojkottnak csak akkor van értelme, ha az ellenzék egésze bojkottál. Először is, ez nem ellenzék, ez a rendszer része, amit Orbán erre a célra tart fenn. Ezért az első lépés elengedni ezeket a csaló, hazug, korrupt, hazaáruló és álellenzéki pártokat, ők Orbánhoz tartoznak. Ők a rendszer részei és kitartottjai.

Tudomásul kell venni, hogy egyedül maradtunk, mi civilek, mi polgárok. Egyetlen esélyünk a saját jellemünkben, kitartásunkban van. Ezért elsősorban magunkkal kell törődni, hogy mi alkalmasak maradjunk, hogy a rendszer ellenfelei, ellenállói, lélekben szabad polgárai legyünk. Ehhez pedig meg kell őriznünk az erkölcsi erőnket.

Az erkölcsi erő pedig abban áll, hogy nem adjuk el magunkat, nem engedelmeskedünk a diktatúra akaratának. A demokrata attól demokrata, hogy demokratikus normákért harcol. Demokrata nem demokratikus választáson nem vesz részt. Egy demokrata a demokratikus  választásért harcol. Aki eladja az elveit, elveszíti az erkölcsi erejét, és korrumpálódik.

A bojkottra mindenkinek magának van szüksége, mert azok lesznek, és annyian lesznek ennek a rendszernek a potenciális, megalkuvás nélküli ellenfelei, és nem alattvalói, ahány demokrata nemet mond erre a színjátékra. Nem legitimálja Orbánt, nem „választja meg” őt újabb négy évre, mert aki az ellenzékre szavaz, az is Orbánra szavaz.

Hazugság, hogy itt a lehetőség. Hazugság, hogy meg kell próbálni. Hazugság, hogy akkor még rosszabb lesz. Hazugság, hogy Orbánt bármiben is korlátozni lehet. Itt minden rajta múlik, és azon, hogy minél kevesebb ember legyen, akinek megmarad a gerince, és minél később kelljen erőszakhoz folyamodnia. A megtört emberek mindent tudomásul vegyenek.

Nemcsak a legitimáció miatt kell Orbánnak a választás, hanem azért is, hogy megalázza, megtörje, és maga alá gyűrje az ellenfeleit. Akik nem mások, mint az emberi és polgári jogokban hívő humanisták, demokraták. Aki elmegy szavazni, az a lelkében kárt vall, és az erejét elveszíti az ellenállásra. Figyelje meg magát: korrupt és megalkuvó lesz.

Ezért a következő hetekben felidézzük mindazt, amiért ez a rendszer törvénytelen, amiért nem szabad engedelmeskedni neki, hanem békésen, passzív ellenállást kell gyakorolni, s a legitimációt meg kell vonni tőle. Megpróbáljuk mindazokat az érveket sorba állítani, melyek segítenek megérteni, hogy a szabadulás nem arra van, amerre Orbán mutatja. Fordítva.

Akkor lesz változás, ha egyre több ember őrzi meg a tartását, jellemét, áll ellene békésen, megalkuvás nékül a rendszernek, és ezek egymásra találnak. Alattvalók még soha nem győztek le senkit. Aki elmegy szavazni, abból pedig alatttvaló lesz. Ezért nincs semmi ellenállás most sem, mert már 2014-ben egyszer sokan eladták a lelküket, a lelki erejüket.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések