2024, március28, csütörtök
KezdőlapUncategorizedBartus László: Mit jelent a "keresztény" és a "nemzeti"?

Bartus László: Mit jelent a "keresztény" és a "nemzeti"?

-

(Fotó: Keresztények egymás közt)

AN

Ideje lenne tisztázni, hogy mit jelent az orbáni bűnszervezet által a liberalizmus alternatívájaként emlegetett „keresztény” és „nemzeti” kifejezés. Mit értenek ők „keresztény” alatt? Egy politikai irányzatot? Azt, amit a két világháború között jelentett, hogy „nem zsidó”? Azt jelenti a „keresztény”, hogy magyar? Akkor minden keresztény magyar? A szlovák katolikusok is magyarok? A „keresztény” azt jelenti, hogy valaki betartja a tízparancsolatot? De akkor Orbán nem kereztény. Vagy csak azt, hogy nem „buzi”? Ebben az esetben az Ungár Klára által megnevezett fideszes buzik és meg nem nevezett társaik sem kerestzények. De valóban ennyit jelentene kereszténynek lenni?

Azért lenne érdemes definiálni végre a „keresztény” fogalmát, mert az országot irányító keresztényfasiszta bagázs magatartásából nem lehet kiolvasni, mit értenek ez alatt. A Biblia szerint keresztény az, aki hisz Jézus Krisztusban, mint Messiásban, és újjászületik. De az Orbán-maffia nem a megtérést és az újjászületést hirdeti „kereszténység” alatt, hanem egy politikai irányzatot. Hol van ez a Bibliában? A családról beszélnek, de Jézus nem tartotta a családot mindenek felett állónak. Azt mondta, hogy aki jobban szereti apját, anyját, feleségét, testvérét, mint őt, az nem méltó hozzá.

A Fidesz bűnszervezet logikája szerint, aki hisz Jézus Krisztusban és újjászületik, de egyedülálló és nincs családja, az nem keresztény? Vagy az ateista, aki hűséges a feleségéhez, a vak komondor sem áll mindig az asszony útjában, ahogy a Fideszben szokás, hanem szépen neveli a családját, az már akkor keresztény? Ha valaki nem homoszexuális, nem ért egyet az azonos neműek házasságával, de nem istenhívő, hanem ateista, az keresztény? Ha valaki a politikai katolicizmus ideológiáját vallja, de érdekei szerint hazudozik „pávatáncnak” nevezve azt, az keresztény? Mi van akkor a tízparancsolattal? Lopni lehet? Aki a keresztényfasizmus ideológiáját vallja, megkérdőjelezi az ember vele született jogait és szabadságát, de milliárdokat lop, az keresztény?

Aki nem válik el, nem veri a családját, nem molesztálja a gyerekeit és nem „buzi”, az attól már keresztény? Vagy csak akkor, ha fideszes és a madarakat gyilkolja? Vagy ha fideszes, akkor bármit megtehet, attól még „keresztény”? Gyűlölhet? Vagy az a „keresztény”, aki templomba jár? Ezt hol olvasták a Bibliában? S akkor hogyan lenne Magyarország „keresztény” ország, ahol a lakosság 5 százaléka sem jár templomba? Az a „keresztény”, aki valamelyik egyház tagja, miután öntudatlan korában csecsemőként „belekeresztelték” valamelyik egyházi szervezetbe, de nem hisz? Akkor mégiscsak „keresztény” a buzi vagy a liberális politikai felfogású ember is, mert ez vele is megtörtént? Ott van az egyházi anyakönyvben.

Mondja már meg valaki, mit ért ez a mocskos bűnszervezet a „kereszténység” alatt? S azt is, hogy egy ország mitől „keresztény”? Mutassák meg azt a bibliai helyet, amely szerint létezik olyan, hogy „keresztény” ország. Mit csinált az ország, hogy „keresztény” legyen? Megtért? Újjászületett? Ki tért meg? Az egész ország, a miniszterelnök vagy a király? Az ő „kereszténysége” hogyan száll az ország többi lakójára, vagy az utódaira, akik nem tértek meg, nem születettek újjá, ateisták, hitetlenek és istentelenek? A kereszténység nem személyes szabad döntés? Bárki felveheti a „keresztény” jelzőt? Vagy az a „keresztény”, akit ezek a görények „kereszténynek” mondanak? Kérdezze meg már valaki, hogy mit értenek ezek a „kereszténység” alatt?

A római katolicizmus és reformált változatai evilági hatalmi törekvéseit? A klérus érdekeit, kiszolgálását, az alattvalók lelki megnyomorítását, az ideológiai terrort? Az állami bálványimádást? Hol van ez a Bibliában? Mikor mondta Jézus, hogy az egyháznak és az evilági államnak össze kell fonódni? Nem azt mondta, hogy az ő országa nem evilágból való? Az antiszemitizmus a „kereszténység”? Mondja már meg valaki.

Aztán kíváncsian várnánk, ha ennek a mocskos tolvajbandának bármelyik tagja kifejtené, hogy mit értenek a „nemzeti” kifejezés alatt. Ki tartozik a nemzethez? Minden magyar állampolgár? Árpád vezér leszármazottai? Kik tartoznak a magyar fajba, kik a tiszta fajú magyar árják? Ki nem tartozik a nemzetbe? Aki nem fideszes? Aki nem fasiszta? Aki nem antiszemita? Az a „nemzeti”, aki vallásos? A többi nem magyar? Akkor a nem román állampolgár vallásosak is magyar nemzetiek? Mit jelent a nemzetállam? Bármilyen kisebbségnek nincsenek egyenlő jogai? Akkor ezt támogatja a fideszes bűnszervezet Romániában, Szlovákiában és máshol is, ahol a magyarok élnek kisebbségben?

Mi a nemzeti érdek? Mindenféle együttműködés elutasítása a külvilággal? A fasizmus? A magyar emberek jogfosztása, a tömegkommunikáció megszállása, a dezinformálás, a hazudozás? Nemzeti érdek az, hogy egy tolvaj mocskos bandát ne lehessen leváltani, mert magukat azonosítják a nemzettel? Mondja már meg valaki, hogy mit értenek ezek a „nemzeti” fogalma alatt. A katolikus egyház a „nemzeti”? Ez a világhatalmi szervezet, amelynek a központja Rómában van és internacionalizmusa felülmúlja kommunista internacionálét? A katolikus egyház lenne a „nemzeti”, amely idegen papokkal és német lovagokkal, tűzzel és karddal erőltette rá a vallását a magyarokra? A katolikus egyház képviseli a „nemzetit”, amely a szabadságharccal szemben a Habsburgok oldalán állt? Ez jelentené a „nemzetit”, amely századokon át idegen uralkodókat állított a leigázott magyarok fölé? Ez vicc.

Vagy az idegengyűlölet a „nemzeti”? Micsoda nyomorúság, amikor valakinek semmi pozitív identitása nincs, csak a mások gyűlölete.

A liberalizmus a gondolat, a szólás, a sajtó, a vallás, a lelkiismeret, a gyülekezés, a vélemény szabadságát jelenti. A jog előtti egyenlőséget jelenti. A politikai szabadságot jelenti. A hatalmi ágak szétválasztását, a fékek és ellensúlyok rendszerét, az ellenőrzött államhatalmat jelenti. Szabad, titkos és egyenlő választásokat jelent. A liberalizmus a nemzeti együttműködés rendszere, ahol a társadalom minden rétege együttműködésre van ítélve, mert a demokratikus szabályok megakadályozzák, hogy egy felcsúti köcsög egyedül legyen élet és halál ura, tulajdonaként kezelje az országot és a nemzeti vagyont. Orbán fasiszta államában semmiféle együttműködés nincs, hanem parancsuralmi rendszer van: amit ez a geci mond, úgy lesz.

Van kereszténydemokrácia, amely a liberalizmus keretein belül létezik, elfogadja a felvilágosodást, a jogállamot, a jog uralmát, az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozatát, tiszteletben tartja az emberi szabadságot. A demokrácián belül az evangéliumi értékeket képviseli, amelyek elsősorban a szegények, az özvegyek, az elesettek iránti szolidaritást jelentik. A kereszténydemokrácia nem támadja a liberalizmust, mint a demokratikus politikai rendszer kereteit meghatározó ideológiát, hanem védi és annak keretein belül működik.

És van keresztényfasizmus, amely a liberalizmus felszámolását tűzi ki célul, elutasítja a jog előtti egyenlőséget, a jogállamot, a lelkiismereti szabadságot, az államot egy vallási ideológiai párt uralma alá hajtja, elvitatja az emberi szabadságjogokat, elutasítja a politikai váltógazdálkodást, gyűlöli a demokráciát, tekintélyuralmi rendszert épít, diktatúrát hoz létre, kirekesztésre, faji és vallási megkülönböztetésre épül, antiszemita, elnyomó önkényuralmi rendszer. A szabadságot biztosító liberalizmust kriminalizálja és gyűlöletkampányt indít ellene.

A keresztényfasiszták „erkölcsi” értékekre hivatkoznak, amelyeket maguk sem tartanak be, de politikai ellenfeleiket és a liberalizmust az erkölcstelenséggel azonosítják. Kiemelnek egyes erkölcsi kérdéseket, mint a homoszexuálitás, és mivel a liberalizmus nem üldözi a homoszexuálisokat, ezért azt a liberalizmussal azonosítják. Eközben semmivel nincs kevesebb homoszexuális a köreikben, még az egyházaikban sem (sőt!), csak több képmutató. Akkor azokat is üldözni kellene. De nemcsak a homoszexualitás bűn a Biblia szerint, hanem a hazugság és a gyűlölet is, a házasságtörés is, amelyeket köreikben ugyanúgy kellene üldözni saját logikájuk szerint, mint a kiszemelt más bűnbakokat. Többet árt az orságnak, aki felszámolja a szabadságot és hazaviszi az ország vagyonát, mint egy homoszexuális, aki nem bánt senkit, és nem is titkolja, mint ők.

A keresztényfasiszták erkölcsi szólamai hazugságok, céljuk a szabadság megsemmisítése, a jogok felszámolása, a demokrácia megszüntetése. A társadalmi támogatást ehhez fasiszta propagandával és antiszemita gyűlöletkeltéssel érik el. A keresztényfasiszták útját nyomor, szegénység, terror és milliók halála szegélyezi. Ez az Orbán-rezsim jövője is.

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések