2024, március29, péntek
KezdőlapUncategorizedBartus László: Mit kell bojkottálni?

Bartus László: Mit kell bojkottálni?

-

Nicsak, népszerű lett a „bojkott” szó. Megint kiderült, hogy a kollaboránsok hazudtak, az Orbán-rendszer ellenfelei azonnal megértették, mit jelent ez a kifejezés. Korábban azért utasították el a rendszer és a csaló választások bojkottját, mert azt állítólag a nép nem értené meg. A nép az hülye. Mindig csak azt érti meg, ami a kollaboránsoknak tetszik, és amit ők akarnak. Most bojkottálni akarják Orbán népszavazását, most fel sem merül, hogy ezt a nép nem értené meg. Pedig sokkal nehezebb megmagyarázni, a nép ugyanis idegengyűlölő, ezért kérdezik a népet erről szívesen.

Amúgy teljesen normális, hogy bojkottálják Orbán pofátlan népszavazását, miután fasiszta módszerekkel megakadályozták, hogy a nép által fontosnak tartott kérdésben népszavazás lehessen. Van itt kérem népszavazás, ki mondta, hogy nincs? Csakhogy azt majd az ország korlátlan ura, elmebeteg diktátora fogja megmondani, hogy miről lehet szavazni, és azt is, hogy mit. Normális ember erre csak nemet mondhat. Bojkottálni kell az aljas szándékból meghirdetett népszavazást. Ez rendben van.

Ezért jogos a harag, jogos az indulat, jogos a bojkott. Csak az nem világos, hogy hol van ez a jogos indulat a rendszer egészére nézve? Milyen érdekek és megfontolások csendesítik a jogos indulatot, ha a rendszer egészéről van szó? A morális felháborodás miért csendesül, ha valamilyen személyes érdek veszélybe kerül vagy átmenetileg veszni látszik, esetleg bármit kockáztatni kell? Mondjon a mostani harag bármelyik képviselője egyetlen dolgot, ami nem ugyanilyen aljas lenne ebben a rendszerben már 2010 óta. Mondjanak egyetlen dolgot, beleértve ezt az aljas népszavazási ügyet, ami nem a rendszer egészéből következne?

Mi a felháborítóbb? Az egész mocskos Orbán-rendszer, a csaló választásaival, a hatalmi ágak élére ültetett pártkatonákkal, az eltörölt demokratikus Alkotmánnyal, a kiherélt Alkotmánybírósággal, az elfoglalt közmédiával, az alkotmányos rend megdöntésével, vagy ennek egyik következménye: az ellenzéki népszavazási kezdeményezés megakadályozása és a demokrácia hazugságát szolgáló hazug népszavazás kiírása? Mi változik, ha bojkottálnak egy röhejes népszavazást? Más szóval, mikor változik bármi: ha egy orbáni népszavazást bojkottálnak vagy ha az államcsínnyel létrehozott egész rendszert? Mi értelme van ezt a népszavazást bojkottálni, ha a törvénytelen rendszer egésze, amiből ez a népszavazási csalás következik, megmarad?

A rendszert nem bojkottálják, mert az kockázattal jár. A népszavazást bojkottálják, mert az nem jár kockázattal. Ez ilyen egyszerű.

Hamisság, hazugság az egész. Undorító az a felháborodás, amely addig tart, amíg nem kell tartani semmilyen következménytől, amíg nem kell férfinak lenni, kockáztatni, áldozatot vállalni. Vállaljon áldozatot a Pukli, vagy bármelyik pedagógus vagy orvos. Mi csak akkor vagyunk nagyszájúak, jogosan haragvók, morálisan felháborodók, ha az a legkisebb kellemetlenséggel sem jár számunkra. Nem elmenni Orbán népszavazására, az könnyű. De nem elmenni a rendszer legitimációjára kiírt választásra (ami mocskosabb színjáték, mint ez a népszavazás), az már nem olyan könnyű. Mert akkor mi lesz a pénzzel, a képviselői fizetéssel, az állami párttámogatással, amit a kollaborációért fizet Orbán? Mi lesz a televíziós szereplésekkel, az Audikkal?

Könnyebb a párthülyéknek hazudozni, hogy ezt a nép nem értené meg. Könnyebb, mint vállalni a parlamenten kívüliséget, az utcai politizálást, az antifasiszta mozgalmat, az üldözést, a jól fizető állások elvesztését, a külföldi nyaralás lemondását, és ehelyett küzdeni, harcolni a szabadságért. Sokkal könnyebb a diktatúra parlamentjében tépni a szánkat jó pénzért a melegben, úgysincs semmi tétje. Az ország pedig nagy ívben le van szarva. De most, amikor úgy bojkottálhatunk, hogy a seggünket sem kell felemelni, semmit nem kell kockáztatni, a legkisebb áldozatot sem kell hozni, most nagypofával hirdetjük a bojkottot, hőzöngünk, eljátsszuk, mintha bármit is csinálnánk. De a rendszer egészére nézve befogjuk a szánkat, meghunyászkodunk, védjük a kis motyót és hazudozunk tovább.

Az Alkotmány eltörlése, az alkotmányos rend megdöntése nem számít. Csak ezért nem bojkottálunk semmit. Hanem felesküszünk pénzért Orbán rendszerére. Egy olyan népszavazást, amelynek az eredménye előre ismert, a propagandacéljait elhárítani nem lehet, bojkottálunk. És ki vagyunk ájulva magunktól. De a rendszert nem bojkottáljuk. Azt megdönteni sem kell a legújabb Gyurcsány-doktrina szerint, csak alkatrészt cserélni. Az egészben a legszebb, hogy ennek a bojkottnak az esetében minden olyan fenntartás igaz, amit a rendszer és a választások bojkottja ellen felhoznak: hiába a bojkott, akkor majd 100 százalékos lesz Orbán győzelme. Vagy: nem biztos, hogy a bojkottfelhívásra mindenki bojkottálni fog. De most ez sem számít.

Ráadásul a baloldaliak nagy része ezen a népszavazáson Orbánt, az idegengyűlöletet és a menekültellenes uszítást támogatná, vele ért egyet.

Ezért az egész mostani népszavazási bojkott mindössze hiszterikus reakció egy megalázó helyzetre, miközben az egész élet megalázó a Nemzeti Együttműködés Rendszerében. Minden perc az, amit abban az országban el kell tölteni. De nem számít, mert vannak érdekek, amiért elnémulunk, elsomfordálunk, szánk lapos, nem ugrálunk, nem hőzöngünk. Ennél gerinctelenebb ellenállást még nem látott a világ. Miközben a népszavazás bojkottjának indoka is az elvszerűség. De hol a bánatos éjszakába van az elvszerűség a rendszer egészére nézve, ha az valami kockázattal, veszteséggel, valamilyen előny elvesztésének lehetőségével jár? Ettől a népszavazási bojkottól az Orbán-rendszer még száz évig élhet. Mitől a nagy elégedettség, ha a rendszert nem merik bojkottálni?

Legszívesebben nemet mondanék ezek bojkottfelhívására. Csak azért nem tehetem, mert én 2011 óta bojkottálom szisztematikusan az egész rezsimet, s ezzel a népszavazással sem tehetek kivételt. De egy biztos, hogy azokhoz, akik így szelektálnak a morális, elvszerű felháborodásukban, semmi közöm. Ezek továbbra is áruló kollaboránsok, akikből naponta majmot csionálnak, mert jellem és gerinc nincs bennük. Szégyenkezni kell miattuk. De gyönyörűség nézni, milyen lelkesek és elégedettek magukkal a foteljeikben a Facebook előtt. Majd megnézzük őket, mit csinálnak, ha a diktátor dobbant egyet a tömzsi lábával. Mit csinálnak ezek az önelégült képmutató jellemhősök és bátor nyulak.

 

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések