2024, március28, csütörtök
KezdőlapVéleményBartus László: Orbánnak mennie kell

Bartus László: Orbánnak mennie kell

-

Tamás Gáspár Miklóst megtéveszti a történelmi-filozófiai felkészültsége, amikor hosszú elemzést ír a Nyugat és a Kelet, többség és kisebbség viszonyáról, aminek semmi köze ahhoz, ami ma Európában zajlik. Ezt pedig igazolja ő maga, amikor írásának utolsó két mondatában összefoglalja a lényeget, s azzal felesleges szócséplésnek minősíti mindazt, amit előtte írt. Orbánnal szemben nem azért vannak kifogások, mert a Nyugat tradícionálisan lenézi és nem érti meg a Keletet, hanem azért, mert Orbán fasiszta. Ez nagy különbség.

Ez a két mondat pedig így hangzik: „Mindenesetre pillanatnyilag Európa „magvát” csak a félelem tartja egyben. A félelem: nehogy olyan legyen Európa, mint Magyarország.” Tökéletes meglátás, és ez Európa legnagyobb dicsérete.

Ennél jobb és fontosabb dolog nem tarthatja egyben Európát, mint a magyar mintától, az orbáni illiberális posztfasiszta rendszertől való félelem. Ez a félelem ugyanis nem más, mint minden fontos emberi érték tisztelete, ami az embert emberré teszi.

Az Orbán által nyújtott magyar minta mindennek az ellentéte. Ha van mitől félni Európának és a világ minden polgárának, akkor az az, hgy Európa és a világ nehogy olyan legyen, mint Magyarország. Erre jött létre az Európai Unió, ez a félelem őrizte meg békében Európát a II. világháború óta. Ezek azok a ki nem mondott, soha el nem mesélt emberi és „európai” értékek, amelyekre hivatkoznak. Orbán embertelen, az ember nembeli lényegét, minden pozitív tulajdonságát, értékét, becsületét sárba taposó, az emberi méltóság szikráját is felszámoló rendszere a világra leselkedő legnagyobb veszély, és az ettől való félelem a legpozitívabb félelem, amely egy embert hatalmába keríthet. Ez a jogos félelem alkalmas arra, hogy mozgósítson, hogy felébresszen, hogy elindítsa a védekezési ösztönt.

Mert Orbán G. Viktor az ördög legocsmányabb pofáját megjelenítő, az embert önmagából kivetkőztető, lealacsonyító, és méltóságából, pozitív értékeiből kiforgató ocsmány rendszere magát a poklot hozza fel a földre. Nincs a földön fontosabb poziítv érzelem, mint az ettől való félelem. Ennek a félelemnek kell növekednie azzal, hogy nem irkálunk ostoba cikkeket a történelem különböző párhuzamairól, szétszórva a lényeget és a felelősséget, mintha egy félkarú rabló karját húzogatnánk, amely mindig új kombinációt ad ki. Hanem megmutatjuk, milyen az orbáni Magyarország (amire például TGM méltatlanul kevés, bár igaz szót szentel). Mi az, amitől nemcsak félni, de rettegni kell. Ez a rettegés az, amely képes feltámasztani az önvédelmi reflexeket, az ellenállást a hazugságokkal, a csúsztatásokkal, a sátáni szócsavarásokkal szemben, mert ezek a tények. A felszámolt jogállam, a joguralom hiánya, a korlátlan hatalom, a zsarnokság, az önkény, egy ember totális uralma, ahol még az életet sem a jog, hanem az ő kegye adja, amíg ez az érdeke.

Az ország morális lepusztítása, a tudomány és az oktatás tőből való kivágása, a klientúrarendszer, a modern jobbágyság és rabszolgaság, a fékek és ellensúlyok totális felszámolása, az alternatív tények, a párhuzamos valóság építése, ahol a kommunikáció a propaganda szintjére süllyed. Ahol az ember értéke nulla, ahol a szavaknak nincs jelentése, ahol megszűnnek az axiómák, ahol semmi nem az, ami, ahol az emberek úgy hullanak, mint ősszel a legyek, mert a pénzt kilopják az egészségügyből, a szociális hálóból. Ahol a koncot osztogatják, ahol a társadalom totális kontroll alatt él, ahol nem lehet leváltani senkit, ahol a tudás, a szorgalom, az érdem, semmit nem számít, ahol a felcsúti gázszerelő a világ elitjébe emelkedik közpénzből, míg világhírű professzorok laborjaiban kikapcsolják az áramot. S ahol a világ egyik legjobb egyetemét elüldözik, de a miniszterelnök lánya minden tudományos fokozat nélkül egyetemen taníthat. Ahol a futballba öntik a közpénzek milliárdjait, nem az informatikába, és a fiatalok menekülnek.

Ahol étel helyett gyűlöletet osztanak, ahol megfélemlítenek, kisebbségek ellen uszítanak, háborús bűnösöket mosnak tisztára, az ország főterét nem modernizálják, hanem a holokauszt évének állapotára állítják vissza. Ahol az emberek pénzét nem orvosokra, hanem gyűlöletpropagandára költik, ahol hazugságokat terjesztenek, ahol a viszonylag szabadnak meghagyott sajtó is hazudik, mismásol, sunyít, és a valóságot meghamisítja, az embereket elaltatja, és egy fasiszta diktatúrába konszolidálja. Ahol a hajléktalanság és a szegénység bűncselekmény, ahol a beteg halálra van ítélve, ahol a bíróság előtt nem lehet igaza, ahol az embereket napi tíz órában lehet dolgoztatni pénz nélkül, ahol kizsigerelik a munkaerőt, és ahol eladják őket kilóra a profitéhes multinacionális cégeknek. Ahol nincs ellenzék, csak kollaboránsok vannak, akiket megbüntetnek, ha ki merik nyitni a szájukat a parlamentben, az ülésterem előtt pedig fegyveresek állnak készenlétben. Ahol jelképesen cicáznak a szép csendőrtollak.

Ahol nincs jövő, ahol csak az a választás marad, hogy belépsz Orbán klientúrájának szolgálatába, vagy megalázva, kifosztva éhendöglesz. Ahol szégyellni kell a pofádat, hogy magyar vagy, mert egy ember az országot elfoglalta, kisajátította, a csámpás lába alá hajtotta, és hazudik, mint a vízfolyás. Uszít szerencsétlen emberek ellen, elállítiasítja egy ország népét, lejáratja a nemzetet, és olyan, mint a lepra, amellyel fertőz, és fenyegeti az egész világot. Ez a világ kell Európának? Ez a világ, amelybe kódolva van a fizikai erőszak, a terror, az elnyomás, a bebörtönzések, a vérengzések, az üldözések és egy világháború? Ezt nevezi TGM lekicsinylőn egy olyan veszélynek, amelytől félni nem az élet, nem az emberség, nem a legnemesebb szándék, és nem a legfontosabb emberi értékek féltésének a jele? Emiatt szólja le az Európai Uniót, hogy „csak” ez az, ami egyben tartja? Mi másnak kellene? Mi más van, ami fontosabb, mint az embertelenségtől, az aljasságtól, a hazugság erejétől, az emberi méltóság lábbal tiprásától való félelem és rettegés, és az abból kinövő önvédelem?

Felháborító aljasság, ami például az Indexben zajlik, és más magukat függetlennek tartó lapokban, ahol az Orbán-féle szörnyállamról, mint lehetséges alternatíváról irogatnak, hazudoznak, mentegetik az önkényt, szépítik a valóságot, hülye elméleteket állítanak a jogfosztó, kontroll nélküli, alkotmányos rend nélküli zsarnokság mögé. Orbántól és Magyarországtól, mint lehetséges mintától, igenis félni kell. Nem is elég félni, rettegni kell tőle, mert az a világ mocska, a pusztulás, az ember ember voltának megsemmisítése. Ezek nem politikai játszmák, politikai stratégiák, lehetséges alternatívák, hanem az élet és a halál harca. Nem véletlen, hogy kik állnak Orbán „alternatívája” mellé, kiknek tetszik ez. Csupa gyűlölködő elmebeteg, a társadalmi szabadságot, az egyéni jogokat és mberi méltóságot felszámoló potenciális fasiszta diktátor. Ki akar lövészárokban feküdni, pincékben rettegni, fegyveresek elől bujdosni, a gyerekeit harctérre küldeni? Orbán szürreális, valóban elmebeteg, illiberális, antiszemita és fasiszta elméleteiért?

Ez nem lenne egy értékes és jogos félelem? A világ jövőjét az dönti el, hogy mitől félnek jobban az emberek. Ha nem Orbántól és Orbán Magyarországától, ha nem a fasizmustól félnek jobban, akkor félnek az Orbán-Finkelstein páros által kitalált hazugságoktól, a „Cion bölcseinek jegyzőkönyvei” mai megfelelőitől, és tudatlan eszközei lesznek szörnyetegeknek. Ma még békében él a világ, lehet tanulni, dolgozni, még lehet szép, értékes és hasznos életről álmodozni, gyerekeket felnevelni, az életet, az emberek társaságát élvezni, a jog védelmének biztonságában élni. Ezt meg kell becsülni, meg kell védeni, mert ennek egy pillanat alatt lehet vége, ha az orbáni lepra megfertőzi az embereket. A fasizmusnak, a nácizmusnak, nevezzék akárhogyan, nincs helye Európában és az emberek világában, mert embergyilkos hazug eszmék. Azoknak sincs helyük Európában és a közhatalomban, akik ezeket az eszméket terjesztik, képviselik. Orbánnak nincs helye Európában, a Néppártban, az EU-ban, de a magyar közéletben sem. Egy bűnöző.

Kis János klasszikussá vált mondatát számos alkalommal felhasználták már, és itt az ideje, hogy az európai közélet is megismerje. Nem tudjuk, hogy az Európai Néppárt hogyan dönt Orbán ügyében. Azt sem tudjuk, lesz-e még olyan politikai érdek, amely miatt szemet hunynak, eljátsszák azt, mintha nem tudnák, Orbán mit akar, mire készül, s egyetlen szavában sem lehet megbízni. De azt tudjuk, hogy akár kiteszik a Néppártból, akár nem, „Orbánnak mennie kell”. Ennek az embernek nincs helye Európában. Ennek az embernek nem lenne helye a magyar közéletben sem. Megdöntötte az alkotmányos rendet, a jogállami liberális demokráciát.

Államellenes bűncselekményt követett el, amelynek életfogytiglan a büntetési tétele. Egy önkényuralmat vezetett be, a hatalom kizárólagos birtoklását valósította meg. Ki az a hülye, aki elhiszi, hogy ez egy demokrácia attól, hogy a saját lefizetett tróger haverjait beültette a jogállam intézményeibe, és formálisan meghagyta azokat? A magyar „parlament” az egy parlament? Áder egy elnök? Polt egy legfőbb ügyész? Az MNB egy valódi jegybank? Az AB egy valódi alkotmánybíróság? A „Stop-Soros” és hasonló törvényekkel? Az a „hibrid” a rendszerében, hogy a látszat kedvéért fenntart ellenzékinek látszó sajtót, és ellenzéki pártokat, amelyeket a kontrollja alatt tart, ha kell megfélemlít, leszalámiz, vagy a számvevőszékkel kivégeztet? Itt semmi „hibrid” nincs, itt minden az ő kezében van. Aki nem tudja, az is.

Orbánt ki kell vágni az Európai Néppártból. Távozzon a fasiszta és náci haverjai közé, lássa mindenki, hogy hova való. Ne tudjon a konzervatív pártok családjának jelmezében tovább rombolni és pusztítani. Rá kell tenni a címkét, hogy fasiszta ragadozó, fertőző náci. Mert az egész illiberális rendszere az. A Soros-Juncker plakátkampány náci kampány. Orbán egy náci. Ez nem kérdés. A kérdés az, hogy fél-e eléggé Európa ahhoz, hogy kivesse magából a mételyt. Orbánnak mennie kell, méghozzá feltétel nélkül, azonnal. Nem számít, mit hazudoznak, alakoskodnak, képmutatóskodnak, hogyan manipulálnak. Európa és az Európai Unió erősödni fog, és visszatalál önmagához, ha ezt az első lépést megteszi. És ha ez nem elég, akkor meg kell teremteni a módját annak, hogy az ilyen romboló, pusztító, a emberi értékeket taposó, megfélemlítő emberektől és az országaiktól Európa megszabaduljon. Aztán a magyarok döntsék el, mit akarnak: Brüsszel liberális joguralmát, vagy Felcsút fasisztáját, a hazugságaival, a cinikus strómanjaival, a történelemhamisító uszítókkal, a tolvajaival, Putyinnal és a kézzel vezérelt falusi futballbajnoksággal együtt.

Vagy egyet kivágnak, és megmarad az egész, vagy egyet megtartanak, és elpusztul az egész. Mert az egy elpusztítja az egészet, ez a terve. Nem megszüntetni akarja az Európai Uniót, hanem ugyanolyanná tenni, mint a minta: olyanná, mint az orbáni Magyarország. Amitől Európának rettegnie kell. Mert normális ember ilyen világban nem akar élni. Ezért elszabadulna a pokol.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések