2024, március29, péntek
KezdőlapVéleményBartus László: Parlamenti mise Orbánnak

Bartus László: Parlamenti mise Orbánnak

-

A Fidesz a parlamenti istentisztelettel megadta a köztársaságnak a kegyelemdöfést. Sokan nem vették észre, hogy ezzel a szimbolikus aktussal vetettek véget a szekularizált állam, a világnézetileg semleges köztársaság, az egyház és az állam szétválasztása elvének és még a maradék látszatának is. A parlamentből templomot csináltak, magukból pedig papokat.

A parlament a törvényhozás intézménye, az épület a népképviselet jelképe, a demokratikus jogok szimbóluma, elfogulatlan, a hívőknek és nem hívőknek, a keresztényeknek és a más vallásúaknak, az ateistáknak, a gnosztikusoknak, az agnosztikusoknak azonos jogokat, és megkülönböztetés nélküli képviseletet biztosító jogforrás.

A parlament a törvényhozás háza, az elfogulatlan jogalkotás szimbóluma, amely egy polgár számára az alkotmányos biztosíték arra, hogy semmiféle hátrányos megkülönböztetés nem érheti. Az állammal szembeni bizalmának alapja, amelyben nem vallási-ideológiai szempont alapján hoznak törvényeket, ezért a törvények nem lehetnek kirekesztők és megbélyegzők.

Amikor legutóbb azonosult a magyar állam a „kereszténységnek” ezzel az antikrisztusi és hamis formájával, hamarosan numerus clausus törvények születtek. Ugyanez a szerepe lesz a „Stop Soros!” és társai törvényeknek is. Ettől kezdve vége a biztonságnak, semmi, de semmi garancia nincs arra, hogy bármi megtörténhessen. A vallás a parlementben a jog végét jelenti. A vallás a jogot számolja fel, azt írja felül. Ez maga az illiberalizmus, a NER, amely hazug vallási köntösbe öltözik.

Azzal, hogy a Fidesz a Parlament épületében tartotta az Országgyűlés alakuló ülése előtti istentiszteletét, azzal nyilvános deklarálta, hogy a törvényhozást, amely kizárólag az ő kezükben van, vallási-ideológiai szempontoknak rendelik alá. Az általuk képviselt politikai felfogást szakralizálják, isteni eredetűnek hazudják, és ennek rendelik alá az országot. A jogot egy hamis vallási ideológia uralma alá rendelik, amely ráadásul keresztényellenes is.

A Fidesz hivatkozása hasonló a többi megtévesztő hazugságához, hogy ez egy hagyomány csupán, amelyet technikai okokból vittek be a Parlement épületébe. Ez hazugság, a jelkép értékű cselekedetnek mágikus funkciója van: a parlamentet a saját vallásuk alá helyezték, amit ők „kereszténységnek” neveznek, de semmi köze a kereszténységhez, ellenkezőleg.

Magánügyük a Fidesz politikusainak, hogy magánemberként miben hisznek, mi a vallásuk, vagy nincs vallásuk. A kereszténységhez semmi köze nincs azoknak a farizeus, képmutató és álszent pojácáskodásoknak, amikor az ilyen hamis kultuszokkal magukat igazítják meg, és vallásos áhítattal rendelik Orbán alá magukat. Azt hazudják, hogy ez a méltó ünneplése a Parlament alakuló ülésének, a parlament előtt a választási csalás miatt tiltakozó tüntetők pedig „politikai cirkuszt és a hisztériakeltést” folytatnak.

Ezzel szemben a valóság az, hogy a parlament előtti politikai tiltakozás, legyen az bármily suta, ostoba, hamis, a parlament épületéhez és a Parlament politikai szerepéhez tartozik. Míg az „istentiszteletnek” csúfolt képmutató színház maga a cirkusz, ami egy varázslás, a bálványimádás és a boszorkányság egy formája, amelynek célja a nép lelki gúzsba kötése. Istentől származtatják magukat és a hamis tekintélyüket, az uralomra való örök jogukat. S kinek adták ezek a dicsőséget? Kiterelték őket. Melyik tért meg életében valaha?

A Fidesz „megszentségtelenítette” a parlamentet, az „ökumenikus” istentisztelet cirkuszát celebráló egyházak pedig blaszfémiát követtek el. Közönséges istenkáromlás az egész. Az Istenhez és a kereszténységnek annyi köze sincs, mint egy bűnbánó vámszedőnek. Akinek fogalma nincs a kereszténységről, s elképedve olvassa e sorokat, annak ajánljuk a Bibliát tanulmányozásra. Az Isten országa nem evilágból való és nem keveredik evilággal. Aki az Isten nevét az emberek fölötti elnyomásra használja, az Lucifer szolgája.

A Biblia szerint a „Tiszta és szeplő nélkül való istentisztelet az Isten és az Atya előtt ez: meglátogatni az árvákat és özvegyeket az ő nyomorúságukban, és szeplő nélkül megtartani magát e világtól”. (Jakab 1,27) Az Ésaiás könyve ezt mondja arról, hogyan kell közeledni Istenhez: „megnyisd a gonoszságnak bilincseit, az igának köteleit megoldjad, és szabadon bocsásd az elnyomottakat, és hogy minden igát széttépjetek. Nem az-é, hogy az éhezőnek megszegd kenyeredet, és a szegény bujdosókat házadba bevigyed, ha meztelent látsz, felruházzad, és tested előtt el ne rejtsd magadat?”

Hogy meri a szájára venni Isten nevét egy olyan nép, amelyben alig van olyan család, ahol ne lenne legalább egy valaki külföldön. A magyarok az igazi migránsok, akik azért mennek, hogy jobban éljenek, hogy elvegyék a mások munkáját, akik igényt tartanak arra, hogy az ő kultúrájukat és a szokásaikat a befogadó országok is tartsák tiszteletben, és a legkisebb mértékben sem hajlandóak alkalmazkodni másokhoz, és ez az ország a menekülteket sem fogadja be, elhiszi, hogy azok olyanok, mint az állatok. Ez a nép ne beszéljen „Afrikáról”.

Ez a képmutató farizus banda, amely „istentisztelettel” ünnepli a csalással megszerzett teljhatalmát, mindennek az ellenkezőjét teszi annak, amiről az Ésaiás próféta beszél. A szegény bújdosókkal szemben szögesdrótkerítést emel, farkaskutyákat küld rájuk. Akik az éhezőnek enni adnak, azok ellen törvényt hoz épp abban a házban, ahol „istentisztelettel” képmutatóskodnak. Ezzel az istentelenségüket ünnepelték, és az Istent gyalázták, a nevét hiába vették, és az Istent olyannak mutatták, mint aki személyválogató, gonosz, kegyetlen és aljas, mint ők. Erre válasz az égi vihar. Isten kegyelme, hogy nem kénkő esett az égből.

Pápai Gábor rajza

Nem mintha azok a tüntetők, akik még életükben egy egyenes, tisztességes mondatot nem mondtak ki azon kívül, hogy „Orbán takarodj!”, akik éppen olyan önközpontú, önmutogató, álnok, patetikus gyűléseket tartanak, mint ezek, ne érdemelték volna meg. Az időjárásban kifejeződő égi vélemény Orbán csürhéjének, hamis papjainak szólt. Nem az Istent, hanem Orbánt tisztelni gyűltek össze ezek, s Istent Orbánra cserélték. Orbán Istennek hiszi magát és olyanba avatkozik, ami egyedül Istenre és az emberekre tartozik.

Azt mondja az Istent és megváltást nem ismerő új emberminiszter, hogy a Tízparancsolat megtartásával lehet elkerülni a halálos betegségek 80 százalékát. Mi lenne velük, ha Isten a saját szájukkal ítélné meg ezeket a gonosztevőket, akik már a parlamenti „istentisztelet” alkalmával is a Tízparancsolat első parancsolatát is megszegték? Orbán bálványként való megdicsőülése volt ez, aztán a másodikat is kapásból, hogy az Isten nevét hiába ne vedd. Vajon Mészáros Lőrinccel és Tiborcz István fatolvajjal, Orbán Ráhel szállodatulajdonossal a háttérben a „Ne lopj!” a „Ne kívánd felebarátod házát, egyéb jószágát, se semmit, ami a másé!”, hogyan áll meg?

Ennek az egész istenkáromlásnak méltó betetőzése Orbán Gáspár, aki állítólag egy megtért és újjászületett keresztény, aki a Bibliát ismeri és hirdeti, s asszisztál a heródesi apjának az istenkáromló szeánszaihoz. Egy szava nincs arról, hogy az apja az istentelen gonoszságait, a sátáni tevékenységét a „kereszténységre” hivatkozva és Isten nevében követi el. Gáspár koma nem különb az apjánál, amikor ezt az istentelenséget hitelesíti. Igazi „Orbán-gyerek”. Orbán az atyaisten, Gáspár a fiúisten, és Horthy gyilkos szelleme lebeg fölöttük.

Jézus mondogatott ezt-azt arról, hogy aki a követője akar lenni, annak hogyan kell követni őt. Mit vár attól, aki az „eke szarvára” teszi a kezét, s milyen választások elé kerül. Gáspár pajti ezek közül egynek sem felel meg, ezt jó, ha tisztázzuk. Ugyanolyan képmutató, mint az apja. Megkötötte vele a kompromisszumait, mire Jézus azt mondta: nem méltó hozzám. Hogy éppen egy diktatúrát leplezzenek a szerető Istennel és a megváltással, vélhetően az istenkáromlás legdurvább formája. Hogy egy parlamentet vallási ideológia alá helyezzenek, az a jogállamiság elleni legdurvább támadás.

A parlamenti „istentisztelet” meggyalázta a parlamentet is, Istent is. Ez egy istenkirályság alapjait vetette meg, ahol Orbán az isten, a NER a vallás, és a keresztényfasizmusban kell hinni. Mindent kifejez a náci kollaboráns időkre visszaalakított Kossuth-tér látványa: bent a hamis isten imádása zajlik, a jogalkotás s a parlamentarizmus meggyalázása, felszámolása. A házon kívül tudatlan, ostoba és vak tömeg bóklászása, miközben Isten nyilai veri őket.

Így együtt. Ahogy vannak.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések