2024, március29, péntek
KezdőlapUncategorizedBartus László: Toborzó az Orbán-rendszer valódi ellenzékének

Bartus László: Toborzó az Orbán-rendszer valódi ellenzékének

-

Az Amerikai Népszava egykori és jelenlegi olvasóihoz fordulunk, megnyitva előttük a régi szellemi műhelyhez való csatlakozás és az Orbán-rendszerrel való igazi szembenállás útját. Mint ismert, az Amerikai Népszava az Orbán-rendszert legitimáló 2014-es választások után profiltisztítást hajtott végre. Bezárta hírszolgáltatását és fórumát, s ezzel feloszlatta az online újság körül kialakult szellemi-politikai közösséget. Ennek elsőszámú oka az volt, hogy a lap hűséges olvasótáborának jelentős része a hivatalos ellenzékkel tartott, amely árulást követett el: becsapta a demokratákat és a magyar népet is, amikor az állami pártfinanszírozás megszerzése érdekében azt hazudta, hogy az Orbán-rendszer választások útján leváltható, s egy megsemmisítéssel felérő vereségbe vitte a liberális demokrácia híveit, miközben legitimálta orbán rendswzerét. Mindezt az egyéni érdekek, a parlamenti pozíciók megszerzése, és a pénz érdekében a csaló választási feltételeket is tudomásul véve tette.

Az Amerikai Népszava korábban egységes értékközössége két részre szakadt: azokra, akik a rendszer alaptörvényére felesküdött ellenzéki pártok vezetőihez ragaszkodtak inkább, mint az általuk elárult elvekre. S azokra, akik nem az elveikhez hűtlen embereket, hanem az elveket, az Alkotmány útmutatásait és a Köztársaság eszméjét követték. Az Amerikai Népszava nem kívánt e két tábor harcának színterévé válni, és nem tudta kizárni az agresszív pártpropagandistákat és bálványimádó gyurcsányistákat. Ezért döntött úgy, hogy az ellenzéki árulás miatt meghasonlott közösséget feloszlatja, és ígéretet tett arra, hogy az elveihez ragaszkodó, az Orbán-rendszer igazi ellenzékének számító olvasóinak új közösséget teremt. Ide nem engedi be trollkodni az áruló ellenzéki pártok híveit. Ezzel újra teremt egy olyan lehetőséget, ahol otthonra találhatnak azok, akik nem tudnak csatlakozni sehova, mert az álellenzéki kollaboráns pártok vállalhatatlanok.

A kérdés nem úgy merül fel, hogy a diktatúra vagy a diktatúra által pénzelt álellenzéki pártok. Ezek nem alternatívák, ezek ugyanannak a rendszernek a részei, egy oldalon állnak. Érdekeik egybeesnek, mert az Orbán-rendszer tartja el álellenzéket, ez biztosít nyilvánosságot és szereplési lehetőséget számukra. A kérdés nem úgy merül fel, hogy Orbán vagy Gyurcsány, hanem úgy, hogy Orbán és Gyurcsány kontra az Orbán-rendszerrel nem kollaboráló, nem a rendszerből élő, arra fel nem esküdött, elvszerű igazi ellenzék. Az Amerikai Népszava kezdettől ez utóbbit képviselte,  az ellenzék bálványozott vezéreivel és híveivel szemben is vállalta a konfrontációt és nyíltan harcot hirdetett a csalók, hazugok, árulók, esküszegők ellen, akik a parlamentben legitimálják Orbán fasiszta államát.

Több, mint egy év telt el, mire az elveihez ragaszkodó Amerikai Népszava olvasók és más igazi demokraták részére létrehoztuk az AN-től független új szerveződést, amely az Amerikai Népszava eredeti elveit és értékrendjét viszi tovább, de független attól. Azóta sokak számára kiderült, mire ment ki a játék, a 2014-es választások előtti hazudozások a választási győzelem lehetőségéről, és a hazugságok a rendszer bojkottjának értelmetlenségéről a pénz utáni hajszáról szóltak. Ma már látható az is, mi lett Gyurcsány és társai árulásának következménye. Arra nem is lehetett számítani, hogy a többi álellenzéki parlamenti párt szembefordul a diktatúrával. Egyedül Gyurcsány pártja hirdetett elvszerűséget, s amikor felesküdtek Orbánra és azóta is legtimálják a díszletparlamentet és a rendszert az Orbántól kapott pénzért, egyedül ők lettek árulók, mert más nem is ígért semmi hasonlót.

Ennek következménye az lett, hogy egyetlen valóban ellenzéki párt nem maradt, nincs a kollaboráns parlamenti bohócokká vált hivatalos ellenzéken kívüli poltikai tömörülés, ahova csatlakozni lehetne. Akik ma összegyűjthetnék az igazi ellenzéket, árulásuk következtében béna kacsát Orbán parlamentjében. Van visoznt pénzük, állásuk, pozícióik. Ezért volt szükség a demokraták szavazataira. Az árulás következtében lekerült a  napirendről a rendszer és az orbáni alaptörvény törvénytelen jellege, az államcsíny és az alkotmányos rend megdöntésének ténye. Az Orbán-rendszer konszolidálódott és évtizedekre bebetonozódott. Pontosan úgy, ahogy az Amerikai Népszava előre megírta. A Gyurcsány által becsapott és megvezetett demokraták, liberális értelmiségiek csapdába és verembe estek, ahonnan nincs kiút. Pontosan úgy, ahogyan az Amerikai Népszava megírta.

A becsapottak egy része felismerte azóta a tévedését. Egy részük nem bálványimádó, hanem tisztában van ennek a pénzéhes, képmutató, hamis ellenzéki söpredéknek a szerepével, amely már ma is a történelem szemétdombján van, csak még nem nyilvánvaló a számukra. Más részük viszont keményen harcol saját lelkiismerete, a józan ész, a belátás és a tények ellen, mert nem elvek, hanem egy félreismert Vezér iránti feltétlen hódolat vezeti. Ez agresszívvá is teszi őket. Ezekkel az emberekkel nem lehet mit kezdeni, ezek az igazi ellenzékiek legfőbb ellenfelei, mert foggal és körömmel kénytelenek védeniük a hazugságot, amelynek áldozatai lettek.

Most azokhoz fordulunk, akik soha nem is hittek ezekben a politikai szélhámosokban, vagy jóhiszeműen követték őket, elhitték a hazugságaikat, akartak adni egy esélyt, és megpróbáltak a csaló szavazáson való részvételükkel is megszabadulni a várható totális diktatúrától. De azóta belátták, hogy ez tévedés volt. Várjuk őket vissza azok közé, akik továbbra is őrzik az igazságot, az elveket, a rendszerről való tudást és az azzal szembeni ellenállást. Várjuk azokat, akik az álellenzéki kollaboránsok miatt légüres térbe, ideológiai zsákutcába kerültek, akik elveszítették a lábuk alól a talajt. Találjanak vissza a tiszta igazsághoz, a mások által elárult elvekhez, lépjenek újra biztos talajra, és kapjanak újra reményt azáltal, hogy pontosan tudják, hol van a helyük, és kik az ellenfeleik.

Az Amerikai Népszava teljesítette a 2014-es választások után tett ígéretét. Létrehozta az Amerikai Népszava olvasóinak kemény magjából a Polgári Radikális Mozgalmat, amely a korábbi AN közösségének helyébe lép. Idevárjuk vissza azokat a régi és jelenlegi olvasóinkat, a világ bármely részén élő elkötelezett és elvhű demokratákat, akik korábban az Amerikai Népszava által képviselt, és azóta soha el nem hagyott elveket akarják követni. Találjanak újra egymásra az igazságban a régi barátok és eszmetársak. Hozzanak létre a PRM keretein belül egy olyan közösséget, amely demokratikusan épül fel, önmagát igazgatja, független az Amerikai Népszavától, és amely Magyarországon a megdöntött alkotmányos rend békés úton történő helyreállítását segíti elő.

A Polgári Radikális Mozgalom nem az én szervezetem, nem én irányítom, hanem választott vezetőséggel, alapszabállyal, és az alapítókból álló ideiglenes vezetőséggel működik. Egy olyan keretet hoztunk létre, amelyben mindenki találhat értelmes feladatot magának, alakítója és építője lehet a rendszer ellenfeleit tömörítő egyik demokratikus közösségnek. Mi az azonos értékrendet vallók közössége, szellemi műhelye szeretnénk lenni, akik megőrzik azt a tudást, hogy az Orbán-rendszer államcsíny útján jött létre, nincs törvényes alapja, államellenes bűncselekmény, és mint ilyen, törvénytelen. Magyarországon a NENYI puccsot hirdetett meg, és amikor eltörölték önkényesen az Alkotmányt, attól kezdve Magyarországon nincs törvényes és jogszerű hatalom. Magyarország egy bűnözői csoport által megszállt ország, nincs törvényes és legitim alkotmánya, az alaptákolmány nem az. Minden további viszonyt, tettet ez a tény határoz meg.

Államellenes bűncselekmény elkövetőivel törvénytelen minden együttműködés. Liberális demokrata, aki tiszteli a törvényt, nem vehet részt a törvénytelen hatalom által kiírt csaló választáson, amelynek célja kizárólag a törvénytelen rendszer legitimációja. Ellenzéki oldalról ez csupán a megélhetési politikusi léthez szükséges anyagi javak mértékének megállapítása, amit a diktatúra a rendszer legitimációjáért fizet cserébe. Ezért mi a rendszer totális bojkottjának hívei vagyunk, akik elvetnek minden együttműködést a bűnszervezettel, amely Magyarországot elfoglalta, megszállta és kisajátította. Ez a kivonulás, a rendszer totális elutasítása, bojkottja egy idő után utat mutat mások számára is. A bojkott, a passzív ellenállás az egyetlen békés megoldás, amelynek révén kialakul egy legitimációs hiány, ami a rendszer összeomlásához vezet. Ez  a rendszer megbuktatásának egyetlennek látszó esélye, hogy a következő harminc évben valami változzon.

Tisztában vagyunk azzal, hogy ma még nem népszerű ez az álláspont. A többség, beleértve a hangadó liberális értelmiséget is, a túlélési stratégiákat keresi és a rendszeren belüli boldogulásban érdekelt. Ezért durván elutasítja és félremagyarázza a mi elvszerű, alkotmányos, jogszerű és a békés megoldást jelentő álláspontunkat. De ez nem lesz mindig így. Orbán rendszere eldurvul, nyílt totális diktatúra lesz, ami az elmúlt napok eseményeiből, a menekültekre hivatkozó rendkívüli állapot diktatórikus törvényeiből is látható. Lezárulnak az egyéni utak, nem működnek a megélhetési stratégiák. Ekkor a nép befejezi majd önmaga ámítását, és a rendszer megdöntésének alternatívái felé fordul.

Mi a rendszer bűnben való fogantatásáról való tudás őrizői, az ebből fakadó elvszerű magatartás mintájának képviselői, és a rendszer ideológiai alapjainak ismerői vagyunk, akik tisztában vannak azzal is, hogy amíg a „keresztény-nemzeti” magyar identitás történelmi hazugsága meg nem szűnik, addig ez a rendszer különböző formákban újratermelődik, és a diktatúra árnyéka mindig a magyarok feje felett lebeg. Ezt a tudást őrizzük, adjuk tovább, örökítjük át arra az időre, amikor a magyar emberek készek lesznek arra, hogy szembenézzenek a valóságos helyzettel, és ezektől a bűnözőktől megszabaduljanak.

Erre a munkára, feladatra, ebbe a közösségbe hívjuk és várjuk régi és új barátainkat, elveinket elfogadó igaz szívű és bátor olvasóinkat, akik nem  félnek attól, hogy a hazugság ma még erősebb, és nem félnek attól, ha véleményükkel ma még egyedül maradnak. A jövő azoké, akik nem hagyják, nem felejtik el az igazságot, akik számára nem minden relatív, akik különbséget tesznek igaz és hamis között, akik nem hajolnak mindig az aktuális bálványok napi ámítása felé. Jellemes, gerinces, elvszerű embereket keresünk és várunk, akik az Orbán-rendszerrel szemben állók elitje abban az értelemben, hogy nem adják fel az elveiket, nem megalkuvók, nem kötnek hamis kompromisszumokat, nem az anyagi megfontolásaik vezetik az értékválasztásukat.

A Polgári Radikális Mozgalom nagyon szigorú elveket szabott a tagfelvételhez. Nem lehet kollaboráns álellenzéki parlamenti párt tagja és szimpatizánsa az, aki a Polgári Radikális Mozgalomba jelentkezik. Ezen a követelményen semmit nem lazítunk. Az alapszabály szerint a tagság felvétele, hogy a jelentkező nem vett részt az Orbán-rendszert legitimáló választásokon. Célunk azonban az, hogy rossz döntésüket és tévedésüket minél többen felismerjék, és korábbi téves álláspontjukat megváltoztassák. Ezért utat nyitunk olyanok felvétele előtt is, akik résztvettek a választáson, de belátják, hogy helytelen volt. Hibáztak, és ma már az AN és a PRM álláspontját osztják a kollaboráns ellenzékről, s a rendszer bojkottjának hívei. Akik így gondolják, és a PRM alapelveivel és az alapszabállyal egyetértenek, azokat szintén szeretettel várjuk. Csak jelezzék, hogy korábbi álláspontjukat a tapasztalataik és a felismeréseik alapján a PRM elveire cserélték.

A PRM emellett évi 100 doláros tagdíjat határozott meg az alapszabályában. De ismerjük az embereknek nemcsak a gyenge fizetési hajlandóságát, hanem egyesek anyagi nehézségeit is. A PRM nem az unatkozó fotelforradalmárok ingyenes szórakoztatását célozza, hanem egy önszerveződő csoport, amely akar valamit, és ahhoz közös pénzalapra is szüksége van. Nem viselheti a terheket csupán egy-két ember. De egyelőre tagdíj nélkül várjuk a potenciális jelentkezőket, majd a vezetőség és a tagság eldönti, hogyan változzanak a tagdíjfizetési feltételek, hogy azzal ne zárjunk ki senkit magunk közül, hanem tegyük lehetővé, hogy erejéhez mérten támogathassa mindenki a közös munkát, és így a nehezebb körülmények között élők is csatlakozhassanak.

Nagy volt a felzúdulás, amikor bezártuk az AN közösségét. De teljesítettük, amit ígértünk. Várjuk az elvszerű demokratákat, régieket és újakat, hogy jelentkezzenek. Olvassák el a Polgár Radikális Mozgalom website-ján levő információkat, anyagokat, és ha egyetértenek, jelentkezzenek. Jöjjenek azok, akik szeretik az AN cikkeit, tenni akarnak valamit a demokráciáért, és nem fogadják el az áruló ellenzék kollaboráns hazudozásait. Itt van a PRM oldala: www.polgariradikalis.com Ezen az email címen lehet jelentkezni: polgari@polgariradikalis.com vagy usanepszava@gmail.com

Ne habozzanak, találja meg végre a helyét az, aki az igazságot szereti és keresi. Aki tenni is akar valamit, itt a helye. Ne féljenek, régi barátok vannak itt. Nem múltak még el a „régi szép idők”. Írjanak, jelentkezzenek, ha kérdéseik vannak, azokra szívesen válaszolunk.

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések