2024, március28, csütörtök
KezdőlapVéleményBartus László: Választás előtti "szózat" az AN olvasóihoz

Bartus László: Választás előtti "szózat" az AN olvasóihoz

-

Szeretnénk tisztázni az Amerikai Népszava olvasói előtt az álláspontunkat az április 8-i választás előtt. Márcsak azért is, mert talán én vagyok a legrégebbi és legkövetkezetesebb képviselője a rendszer bojkottjának, és sokan kérnek mostanában tanácsot, mit tegyenek.

Hódmezővásárhely váratlanul behozott egy új tényezőt az eddigi helyzetbe: a népakaratot. A népakarat az, hogy az emberek nem akarnak ellenzéki pártokra szavazni, nem akarnak közülük választani, csak Orbán ellen akarnak szavazni. Mivel a népakarat minden hatalom forrása, a népakarat felülír mindent. A bojkottot is. De a helyzet nem ilyen egyszerű.

A népakarat abban az esetben érvényesülhetett volna, ha az ellenzéki pártok tudomásul veszik ezt, és félreállnak az útból. Lemondanak a pénzről, lemondanak arról, hogy a nép rájuk szavazzon. Ezt úgy tehették volna meg, ha minden körzetben „egy az egy ellen” felállást hoznak létre, és kiállítanak egyetlen ellenjelöltet Orbán jelöltjével szemben.

Ez az ellenjelölt bárki lehetett volna. Egy náthás beteg szamár is. Nem rá kérték volna a szavazatot, hanem Orbán ellen. Az elképzelés úgyis az volt, hogy első lépésben Orbánt megbuktatni, utána egy egyenlő és szabad választást tartani. Természetesen a Fidesz nélkül, hiszen a Fideszt az alkotmányos rend megbuktatásáért, a dkitatúráért, be kellene tiltani, mint az SZKP-t.

Ebben az esetben tiszta a képlet, és az ellenzék ezzel kilép az Orbán által írt forgatókönyv keretei közül. Ezzel részben megvalósul a rendszer bojkottja, másrészt helyet adtak volna arra, hogy a nép ítéletet mondjon az államot elfoglaló bűnszervezet fölött. Ez egy lehetőség lett volna arra, hogy a népakarat döntsön. Akár így, akár úgy, ez legitim döntési helyzet.

Ez lehetőség lett volna arra, hogy a nép békés úton fellázadjon, a lázadás egy szavazásba torkolljon, ne erőszakba. Mi egy ilyen népakaratot, lázadást tiszteletben tartottunk volna, és csak a jó édesanyjuk komfortzónájának telibe rakását kívánjuk azoknak a hazaáruló és becstelen ellenzéki pártoknak, leginkább az LMP-nek és a Jobbiknak, akik megakadályozták ezt. Nem mintha a többiek is mindent feláldoztak volna, de legalább igyekeztek.

Ezért különböző a felelősségük a népakaratot közösen megakadályozó ellenzéki pártoknak, de mindenképpen megbocsáthatatlan, amit tettek. Azt mindenki elmondta, hogy nem lesz soha többé még egyszer ilyen lehetőség, mert Orbán nem teszi ki magát soha többé ilyen helyzetnek. A vágógáboroknak, szélbernadetteknek meg a jó édesanyjuk komfortzónáját.

Azzal, hogy az ellenzék nem volt hajlandó visszalépni, és a népakaratnak teret engedni, egycsapásra minden visszaállt az eredeti mederbe: Orbán választási forgatókönyve lépett újra érvénybe, ami egyrészt a Fidesz mindenkori kétharmados győzelmét jelenti, ami most sem lesz másképp. Ez egyben azt is jelenti, hogy a választás nem egy népi lázadás lesz, hanem az Orbán-rendszert legitimáló aktus.

Április 8-án éjjel a választás győztese a következő beszédet fogja elmondani: „Jó estét magyarok! Magyarország választott, és Magyarország döntött. A magyarok nem akarnak bevándorlóország lenni, hanem azt akarják, hogy Magyarország továbbra is maradjon a magyaroké. A magyar nép felkelt Brüsszel ellen, az ENSZ ellen, és a liberális globalisták ellen, és minden idegen támadás ellenére nemet mondott a gyarmatosításra és az idegen megszállásra.”

Majd úgy folytatódik: „Soros György és ügynökei Magyarországon és szerte a világban, a külföldi sajtóban, mindent megtettek azért, hogy a magyar néptől elvegyék a szabadságot és az önrendelkezés jogát. Világméretű erők mozdultak meg, hogy eltapossanak minket, magyarokat, a zsoldosaik minden erőt bevetettek, hogy megállítsanak bennünket. De a szabadságszerető magyar nép nem hagyta magát, ezért a választáson újra kétharmados parlamenti többséggel választotta meg a Fidesz-KDNP pártszövetséget. Folytatjuk és befejezzük, amit elkezdtünk, erre kaptunk demokratikus felhatalmazást a választóktól.”

Ezen már csak az változtatna, ha valaki akkorát billentene az önző ellenzéki pártok hátsó felébe, hogy kirepüljenek a komfortzónájukból és a náci identitásukból, és állítanának csak egy ellenfelet Orbán jelöltjével szemben. Ha ezt nem teszik meg, nincs esély, mert akkor az Orbán által felállított csapda működik. Az ellenzék pedig megakadályozta, hogy a népakarat kifejezésre juthasson, és a nép leváltsa Orbánt.

A kérdés az, mit lehet most tenni. Aki a bojkott híve volt eddig is, de a hódmezővásárhelyi népakarat láttán egy választásban kifejeződő népi lázadásban részt vett volna, mit tegyen? A mi elveink szerint Orbán rendszere törvénytelen és illegitim. A választások illegitimek és törvénytelenek. Önmagukban sem egyenlőek, és az egész egy nagy csalás. A választások valódi funkciója Orbán hamis legitimációja, és az álellenzék egymás közti pénzelosztása.

Ezért mi nem támogatunk az Orbán-rendszer forgatókönyve szerinti választást. Mi nem legitimáljuk az Orbán-rendszert. Ugyanakkor tiszteletben tartjuk továbbra is a népakaratot. Tiszteletben tartjuk, ha valaki nem a kollaboráns ellenzékre, hanem csak Orbán ellen akar szavazni. És ez utóbbiról nem is beszélünk le senkit, mert azt nem tartjuk sem a rendszer legitimációjának, sem lelki korupciónak és megalkuvásnak. Még egyszer: ha Orbán ellen lázad, és ezt nyilvánítja ki.

Ezért mi azt tanácsoljuk, hogy ahol vannak visszalépések, és egy az egy ellen felállásban lehet Orbán ellen szavazni, ott menjen el mindenki, és szavazzon Orbán ellen. Mutassák meg az emberek, hogy ahol nem Orbán szisztémája működik, ott közutálatnak örvend, és csalás nélkül (az ellenzéki pártok ellenérdekeltté tétele is az) nem győzhetne, hanem a nép elkergetné. A népakaratot akkor se fogjuk vissza, ha korlátozott. Ne legyen hiábavaló azok tisztessége, áldozata, akik mindent megtettek azért, hogy a nép nemet mondjon Orbánra.

Ahol az ellenzék keresztbe feküdt, ahol nem léptek vissza, ahol Orbán forgatókönyve szerint zajlik a választás, ott ne szavazzanak, bojkottálják a rendszert is, az ellenzéket is, ott rohadjanak meg a pénzért a hazát eladó álellenzéki kollaboráns hazaárulók. Senki, de senki ne szavazzon rájuk. A választás már úgyis eldőlt, nem a szavazók, hanem az ellenzék önzése miatt. Nem érdemlik meg a szavazatot és a Júdás-pénzt. Rájuk ne szavazzon senki.

Ahol van legesélyesebb jelölt és viszaléptek a javára, ahol lehet Orbán ellen, egy az egy ellen, és nem az ellenzékre szavazni, ott el kell menni szavazni (az esélytelenek és a kamu-pártok nem számítanak, azokat majd egyszer el kell számoltatni). Ahol a választás csak az Orbánnak és aljas rendszerének való behódolást, legitimációt jelenti, ahol az ellenzékre kell szavazni, közülük választani, hogy ki mennyi pénzt kapjon, ott bojkott. Az maga a NER.

Miután pedig Orbán bejelenti a győzelmét, újra vissza kell térni a rendszer bojkottjához. Nem szabad tovább asszisztálni ehhez a bűnszervezethez. Több hasonló választás nem lesz, még ezért is elégtételt vesz a felcsúti kis Hitler. Az ellenzék elintézte, ne felejtse el senki Szél Bernadett és társai komfortzónáját, hogy a megmaradt szabad sajtót és civil szervezetek ellen beinduljon a lefejezés. Orbán kicseréli őket a sajátjaira.

2018 fordulópont lesz. Orbán maga bizonyítja be, hogy nincs Orbán-modell, nem lehet a diktatúrát a demokratikus díszletek között észrevétlenül működtetni. A diktatúra diktatúra, és előbb-utóbb kénytelen nyílt önkényuralommá válni. Ez nem jelenti azt, hogy erőszakot alkalmaz, ha nem muszáj, de megszünteti a szabadság maradék szigeteit. Soros-ügynök lesz mindenki, aki nem fideszes.

A bevándorlás támogatása bűncselekmény lesz, és mindenki, aki a magyar történelem legmocskosabb bűnszervezete, a Fidesz ellen van, az a bevándorlás támogatójává lesz. Elmebetegek kezében van az ország, orwell-i állapotok uralkodnak már most. A józan ész elveszett, a populista propaganda, az orosz titkosszolgálat, az állami fake-news, a náci propaganda és a gyűlölet győzött. Azért, mert a politikai ellenzék felelőtlen hazaáruló volt.

Hódmezővásárhely negatívuma, hogy azt a hazug látszatot adta, mintha le lehetne Orbánt váltani. Demokratikusan leváltani nem lehet, csak elsöpörni lehet. Erre lett volna lehetőség egy „fülkeforradalom”, ha a népakarat, a lázadás ebben békés úton valósul meg. Április 8-a után tényleg az Isten legyen irgalmas ehhez az országhoz. Akik pedig a történelmi szerepet nem ismerték fel, és megakadályozták ezt a békés lázadást, a történelem szemétdombjára kerülnek. Ott a helyük.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések