2024, március29, péntek
KezdőlapUncategorizedBartus László: Valljunk színt

Bartus László: Valljunk színt

-

(A fenti fotón Németh Sándor vezető lelkész látható karddal. Forrás: Facebook)

Aki felelősséget érez Magyarország demokratikus jövője iránt, annak az alábbi néhány perces videót látnia kell.

Ma, amikor gyerekek fekszenek pályaudvarok betonján, szögesdrót alatt másznak anyák csecsemőkkel a karjukon, az emberiesség próbája a menekültekhez való viszony. Az 1951-es menekültügyi egyezmény védi a menekültek jogait, és kijelenti, hogy őket sem faji, sem vallási hovatartozás miatt nem érheti hátrányos megkülönböztetés.

A alábbi felvételen Németh Sándor vezető lelkész, az Orbán-kormánytól (kisegyházként elsőként) egyházi státuszt nyert Hit Gyülekezete vezetője, az ATV tényleges tulajdonosa beszél a „menekültkérdésről”. Véleménye abból a szempontból közügy, hogy ő az egyetlen „ellenzékinek” mondott televízió irányítója. Kézzel vezérli a tévécsatornát, amellyel százezrek véleményét befolyásolja. Közmédia hiányában kezében van a demokratikus közvélemény, az Orbán-rendszer ellenzékének sorsa. Jelentős mértékben meghatározza a demokratikus oldal gondolkodását és mozgásterét. Németh Sándor dönt arról, hogy az elektronikus médiából kiszorult értelmiség mely tagja juthat nyilvánossághoz, ki kerülhet képernyőre, milyen gondolatok juthatnak el azok otthonába, akik rábízzák magukat az „ellenzékinek” gondolt ATV-re.

A felvétel Magyarország egyik legsúlyosabb jelenségére hívja fel a figyelmet. Több szempontból is lelepződik egy tragikus véggel fenyegető csalás, amely már eddig is felmérhetetlen károkat okozott Magyarországnak. Mielőtt továbbmennénk, kérem, nézzék meg a néhány perces felvételt, amelyet a Hit Gyülekezete helyezett fel a Vidám Vasárnap című műsor YouTube csatornájára.

Nem hiszem, hogy szóról szóra magyarázni kellene a zagyvaságot, amit a vezető lelkész nem túl erős magyarsággal előadott. Németh Sándor annak alapján nevezi vendégszeretőnek a magyarokat, hogy a turisták jól érzik magukat a pénzükért. Még szerencse, hogy nekik nem a Keletiben kell aludniuk. Németh Sándor erősen csúsztat, amikor Magyarországot azonosítja olyan országokkal, amelyek célpontjai a menekülteknek. De ilyen könyörület nélküli elutasítás ezekben az országokban sincs.

Nem kívánok élcelődni azzal, hogy Pál apostol korinthusbeliekhez írt levelét nem tudja kimondani a lelkész. De a makogás sokat elárul a beszélő őszinteségéről. Az pedig figyelemre méltó, hogy egy prekoncepcióhoz minden gátlás nélkül használja fel a Biblia nem odaillő részeit.

Pál apostolra hivatkozva azt mondja, Magyarország nem vállalkozhat olyanra, amire nincs meg a képessége. Magyarország „ne adjon olyan segítséget, amellyel magát egy nagyon rossz helyzetbe hozza”.

Magyarországon átutazni szándékozó menekültekről van szó, akiknek vízre, minimális élelemre, tisztálkodási lehetőségre és kulturált alvási lehetőségre lenne szükségük. Ha még tíz évig tartana a menekülthullám, az erre fordítandó összeg akkor sem haladná meg egy vidéki stadion építési költségeinek a felét, a felcsúti futballalapítvány évi 9 milliárd forintos állami támogatásának a töredékét.

Az sem mellékes, hogy aki ezt mondja, maga is milliárdos, akinek a Biblia szerint segítenie kellene a szegényeket, az üldözötteket, De az áldozatvállalásról azt mondja, hogy az „a hitnek csak egy speciális megnyilvánulása”. Hol van ilyen a Bibliában?

János apostol szerint „nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért”. Németh Sándor az apostollal szemben azt állítja, „ilyet nem lehet elvárni az emberektől”. Csakhogy ez a bibliai követelmény. Lehet, hogy neki elképzelhetetlen, de még Bibliában nem hívő emberek is megteszik.

Ráadásul Németh Sándornak nem az életét kellene adni a menekültekért, hanem a milliárdjai egy töredékét, amiről János apostol azt mondja: „A kinek pedig van miből élnie e világon, és elnézi, hogy az ő atyjafia szükségben van, és elzárja attól az ő szívét, miképen marad meg abban az Isten szeretete?” S „aki nem szeret, nem ismerte meg az Istent; mert az Isten szeretet.”

Mondhatja azt, hogy a menekült nem „atyjafia”. De honnan tudja? Lehet, hogy a menekült hívő ember. Vagy mi van akkor, ha Isten azért tereli ezt a sok embert Európába, mert meg akarja őket menteni? Otthon nem sok esélyük lenne, hogy hallják az evangéliumot. Most bemutathatná nekik a Krisztus feltétel nélküli, minden értelmet felülhaladó szeretetét. Máshol a Biblia a hitetlenek megsegítéséről azt mondja, „ne mondd a te felebarátodnak: menj el, azután térj meg, és holnap adok; holott nálad van, a mit kér.” Németh Sándor egyszerűen meghamisítja a Bibliát és a kereszténység lényegét.

De ami ezután jön, az minden képzeletet felülmúl.

Azt mondja, a „könyörület nem egy törvény”, nem lehet elvárni senkitől, hogy legyél irgalmas, legyél könyörületes. Németh Sándor azt állítja, hogy a könyörületességre való figyelmeztetés kontraproduktív. „Diabolikusnak” nevezi a légkört, ha valaki egy keresztény lelkésztől és gyülekezettől számonkéri a könyörületet.

Ezzel szemben Lukács evangéliuma azt mondja, „legyetek tehát irgalmasok, amint a ti Atyátok is irgalmas”. (Lukács 6,36) Az efézusi levél azt mondja, „Legyetek egymás iránt jóindulatúak, könyörületesek”. (Efézus 4.32) Eszerint a Biblia diabolikus légkört teremt, ha Istent ismerő emberektől elvárja, hogy irgalmasok és könyörülők legyenek?

Végül Németh Sándor azt mondja: aki számonkéri a könyörületességet, mutasson példát. Rossz hírünk van, mert Magyarországon több ezer ember mutat példát, akik nem a milliárdjaikból, hanem a fillérjeikből segítenek, ahol tudnak. De az ő dúsgazdag gyülekezete egy ujjal nem nyúl azokhoz a terhekhez, amelyeket mások viselnek.

Nem teológiai vitáról van szó. Élet és halál kérdése ez csecsemőknek, anyáknak, kisgyermekeknek. Ez az ember elnézi a palotája ablakából, hogy éheznek, szomjaznak, a betonon alszanak emberek. Betegek, és nincs, aki segítsen. Nem zavarja, hogy a szögesdrót feltépi a csecsemővel átbújó anya hátát. Nem esik meg a szíve azon a gyermeken, akit ez a sokkhatás ér. Azt nevezi ördöginek, ha a könyörületet kérik számon rajta.

A probléma ennél is súlyosabb. Ez az ember az ATV tulajdonosaként naponként rángatja az ellenzékinek hitt tévécsatornát pillanatnyi érdekei és rögeszméi szerint. A felvétel első részében a Fidesz propagandáját hallhatjuk, miszerint az idegengyűlölet egészséges hazaszeretet. Meg kell védeni a „kultúránkat”. Amit Németh Sándor előad, az kőkemény rasszizmus és fajgyűlölet. Kimondatlanul is világos, hogy kik ellen beszél.

A kérdés talán nem alaptalan, hogy emberi jogokat tisztelő liberális demokratáknak nem kellene-e bojkottálniuk ezt az embert, aki menekültek ellen uszít? Mi keresni valójuk van egy rasszista és idegengyűlölő ember televíziójában? Amerikában ilyen szöveg után tévébemondó sem lehetne. Vagy ha ő a tulajdonos, mindenki felállna, és távozna.

Miután volt szerencsém közvetlenül ismerni Németh Sándor munkastílusát, látatlanban kijelentem, hogy ez az ember naponta megmondja a fiának, ki szerepelhet az ATV-ben, ki nem. Ő mondja meg, Kálmán Olga hány fideszest hívjon be, tőlük mit kérdezzen. Lefogadom, hogy a híradó nem mutathat a menekültekről megindító képsorokat, amelyek könyörületességre indítanák a nézőt.

Bánó Andrást tisztelettel kérjük, még egyszer ne állítsa, hogy az ATV műsorainak szerkesztésébe, a riporterek munkájába, kérdéseibe, véleményébe nem szól bele senki. Innen megmondom, New Jerseyből, hogy dróton rángatják őket. Már tíz évvel ezelőtt elmondták, akik az ATV-ben dolgoztak, hogy a falnak is füle van. Besúgókkal vannak tele. A nem hitgyülis szerkesztők, riporterek mellé hitgyülis poltiszteket állítottak, akiknek az volt a feladatuk, hogy megfigyeljék, kihallgassák őket, jelentést tegyenek Németh Sándornak.

Évekkel ezelőtt úgy hallottam, még a csatorna legértékesebb arcának is kérnie kellett, hogy koptassák le róla a besúgóját. De nemcsak arról kell jelenteni, hogy az illető mit mondott, mit csinált, hanem milyen az érzelmi állapota, a lojalitása, az elkötelezettsége és az engedelmessége. Nem lázad-e? Kritizálja-e Németh Sándort, mert akkor neki vége. Nyakamat teszem rá, hogy fasiszta diktatúra uralkodik az ATV-ben, ahogy a Hit Gyülekezetében is. Nekem nem kell bemutatni, testközelből láttam.

Amit ezen a felvételen látunk, a jéghegy csúcsa. Ha így van a menekültügyben, így működik más ügyekben is. Ugyanez a manipuláció, hazugság, simliskedés zajlik a közélet valamennyi területén. Ez az ember abba is beleszól, hogy a hortobágyi riportban legyenek-e madarak. Orránál fogva vezeti a hiszékeny és a háttérről mit sem tudó liberális közvéleményt. Mindent eltűrnek, akik kiszolgálják, mert ezért fizeti őket. De vajon meddig érdemes tűrni, falazni, hazudozni, ellenzékinek hazudott tévével tolni a Fidesz szekerét?

Kálmán Olga az igazság bajnoka volt, amikor az MTV-ből kirúgták. Meddig süllyedhet még, hogy ezt a színjátékot kiszolgálja, egyre jobban lejáratva magát is, mert a hazugságot nem lehet leplezni a képernyőn? Bánó Andrásnak, aki e szakma kiválósága és igazi hőse volt, így kell végezni, Németh Sándor dróton rángatott fiának a keze alatt, besúgóktól körülvéve? Van az a pénz, ami ezt megéri?

S akik bejárnak az ATV-be szerepelni, ha megnézik ezt a néhány percet, mit gondolnak? Szabad ilyen ember tévéjében szerepelni? Ha még azt is tudják, hogy a Fidesznek lapátolnak, akkor is kell a szereplés, az önmutogatás? Hol van a jellemtelenség határa? Én ismerek elvhű embereket, akik nem teszik be a lábukat ennek az embernek a kócerájába, ahol mindenki az ő kisded játékszere.

Színt kell vallani. Eddg is lehetett tudni, de most itt van egy felvétel. Mit kezdjünk vele? Nem számít? Semmi nem számít? A nyomorultak sem számítanak? A hazugság sem? A Fidesz szekértolása sem? Mindenki legalább magának valljon színt. Mit jelent ebben a mocskos játékban részt venni? Mi lesz ennek a következménye? Miután nincs ellenzéki és közszolgálati televízió, egy rendkívül súlyos közéleti problémáról és dilemmáról van szó. Ez az ember gátlástalanul manipulálja a híreket, torzítja a közéletet. Állást kell foglalni és viselni kell a következményeket. Nem lehet letagadni, nem lehet azt mondani, hogy nem tudtam. Eljön az igazság pillanata, amikor összeomlik a hazugság vára.

S végül a nézők: meddig lehet egy ilyen mocskos játékot eljátszani velük? Egy erősen korlátozott képességű, de gátlástalan és pénzéhes szektavezér gúnyt űz belőlük és a bolondját járatja velük.

Kijózanító ez a néhány perc. Megdöbbentő, mégis felszabadító felismerés, hogy ez az ember soha életében nem tért meg. Ez a király meztelen. Belül nem változott meg, soha nem ismerte meg az Istent. A Bibliát gátlástalanul magyarázza félre, hogy ne kelljen adnia senkinek. Erre még világi bűnös emberek sem képesek. Ateistákban is több könyörület van. Ennél egy paráznának is jobb szíve van. A szíve kemény, mint a kő. Nem is érti, mi a baj.

De így már érthető, hogyan lehet lelkésznek közel akkora vagyona, mint Mészáros Lőrincnek. Miért nem adja a szegényeknek, ahogy Jézus kérte a gazdag ifjút. Érthető, miért gyűjt kincseket a földön, miért nem ad vizet a szomjazónak. Érthető, miért átkoztatja meg azokat, akiknek nem képes megbocsátani, miközben áldania kéne azokat is, akik őt átkozzák. Fiatalembereket arra tanít, hogy átkozzanak meg olyan embereket, akiket nem is ismernek. Az illető legyen beteg, fájjon a feje, törjön a keze-lába, menjen tönkre, a halál simogassa. Aki erre képes, soha nem ismerte meg Jézus Krisztust. Istent ismerő ember nem tesz olyat, amit ez az ember művel. Erre csak gátlástalan szélhámos képes. Lehullott az álarc.

Így már érthető a sok hazudozás, rágalmazás, hamis ügynökvád. A hamis tanúk, a képtelen bírói ítéletek, a nevetséges ügyészi és rendőrségi határozatok. Érthető, hogyan követhet el lelkész szándékosan bűncselekményt. Minden világos.

A fejsze immár a fa gyökerére vettetett.

Ez az ember, szerény véleményem szerint, szörnyeteg. Visszaél az emberek hitével. Kifosztja őket, a pénzből evilági hatalmat épít magának. Neki bokázik a magyar értelmiség. Egyszer mindenkinek el kell számolnia ezzel.

Én szóltam.

 

 

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések