Bennszülötteket gyilkoltak meg brutálisan brazil aranybányászok

0
Levegőből készített felvétel egy külvilágtól elzárt törzs tagjairól.

Léteznek még a Földön olyan külvilágtól elzárt törzsek, melyek első találkozása a civilizációval gyakran számukra tragikus következményekkel jár.

A Funai nevű jogvédő szervezet néhány napja számolt be arról, hogy Brazíliában illegális aranybányászok mészárolták le egy amazonasi törzs több mint tíz tagját. Egy ilyen méretű gyilkosság gyakran akár egy egész törzs eltörlésével lehet egyenlő.

Az eset körülbelül egy hónapja történhetett Nyugat-Brazíliában, a Jandiatuba-folyó mentén, de csak akkor derült rá fény, mikor az elkövetők egy bárban az elrabolt “trófeákat” mutogatták, és dicsekedni kezdtek a tettükkel, többek között azzal, hogy a megölt bennszülöttek testét feldarabolták és a folyóba vetették. Az azóta megkezdett nyomozás szerint nők és gyerekek is vannak az áldozatok között. A törzs tagjai valószínűleg tojásokat gyűjtögettek a folyóparton Amazónia eldugott részén, amikor az aranyásókba botlottak

Két aranybányászt letartóztattak. A bányászok azt állították, hogy ha nem ölték volna meg a bennszülötteket, akkor azok végeztek volna velük. Azt nem tudni, a testek feldarabolása miért lett volna szükséges az önvédelemhez, és a gyerekek milyen veszélyt jelentettek a férfiakra.

A brazil szövetségi ügyészek nyomozást indítottak az ügyben, ám a Funai azzal vádolja a kormányt, hogy bennszülött-ellenes, az őket védeni próbáló szervezetek pénzügyi támogatását megvonja vagy megkurtítja.

Idén februárban egy másik ügyben is aktát nyitottak, mert akkor elszigetelt indiánokkal végeztek brazilok.

Amazónia brazíliai részén él a világ legtöbb, a külvilágtól izolált népcsoportja. A Funai 77-re becsüli az ilyen közösségek számát, ezek létszáma 5-től 100 főig terjed.

Egyre gyakrabban merészkednek a “civilizáció” közelébe, vagy kényszerülnek korábbi területeikről elvándorlásra, mert lassan körbeveszik őket a földjeikre vagy a természeti kincsekre (pl. olaj, fa) éhes farmerek, építési és egyéb vállalkozók.

A törzsek tagjai könnyen esnek gyilkosság, alkohol, kábítószer és a külvilágból behurcolt betegségek (influenza) áldozatává.

A Funaihoz hasonló szervezetek próbálják megóvni a területeiket, hogy élhessenek békében a korábbi módon, ám sokan vannak, akik erőszakosan próbálnak kapcsolatba kerülni a bennszülöttekkel – köztük például az őket megtéríteni vágyó misszionáriusok -, akik szinte mindig azt adják a közeledők értésére, hogy hagyják őket békén.

A Funai felvételek készítésével bizonyítja a kétkedőknek (és próbál támogatókat szerezni), hogy a bennszülött törzsek valóban léteznek.

A jogaikat védők filozófiája, hogy ezek az emberek nem a régmúlt, hanem a jelen, ők a mi kortársaink, akiknek az életformáját kötelességünk volna tiszteletben tartani.