Bartus László: A Jobbik véd meg a terrortól?

Szerző 1 January 27, 2016

(Kép: Novák Előd, a náci párt képviseletében az ATV-ben. Fotó: atv.hu) Miután a Fidesz nem akarta magát túlnyerni, ezért éppen kétharmadra állította be 2014-ben a győzelmét, így egyetlen elveszített hellyel elveszítette a parlamenti kétharmadot is. Ezt a hibát 2018-ban nem fogják elkövetni, hanem pontosan akkora győzelmet állítanak be maguknak, hogy legyen egy kis tartalék. Ehhez a kollaboráns álellenzék asszisztálására teljes mértékben számíthatnak. Nerm hagyják cserben Orbánt az ő hűséges kitartottjai. Nagy kockázatot 2014-ben sem vállaltak, mert a Jobbik frakciót maguk mögött tudhatták minden demokráciát szűkítő lépéshez, más lépesei pedig nincsenek a Fidesznek. Ezért mindenki biztosra vette, hogy a totális diktatúra alaptörvénybe foglalását is megszavazza nekik a Jobbik, mint a totális diktatúra legnagyobb hívei, a hiányzó kétharmadot kiegészítve. Hogy ez még cseppet sem olyan biztos, annak egyetlen oka van, hogy a nácik megértették: a totális diktatúra eszközeit a Fidesz nemcsak a liberálbolsevikok ellen használhatja az antiszemiták legnagyobb örömére, hanem a konkurens nácikkal szemben is. A Jobbik garanciát akar arra, hogy csak a zsidókat és a zsidóbérenceket érintheti az alaptörvénybe szánt terror, a nácikat nem. Ez a tétje és az ára a szavazatuknak. Ezt egyelőre a Fidesz nem merte megígérni és garantálni nekik, arról pedig szó sem lehet, hogy a terrorhelyzet bevezetéséről a parlament döntsön, ahogy a Jobbik akarja, legyen az a parlament bármilyen kirakatparlament. Elvek is vannak a világon, egy diktátornak pedig szüksége van arra a biztos tudatra és jóleső érzésre, hogy teljhatalma törvénybe iktatott, akkor végezhet ki bárkit, amikor akar. Ez elvi kérdés. A Fidesz szélsőjobboldali fasiszta párt, ezt ma már talán még a rendszert fenntartó balliberális pártok és sajtó javarésze sem nagyon vitatja, ráadásul antiszemita ideológiával, ezért a Jobbikot, mint náci pártot kézben kell tartania. Nem lehet, hogy a saját fasisztái a Jobbik mellé álljanak, a Fidesz és Orbán antiszemita retorikája és propagandája a kistestvér nácikat hízlalja fel. Ezért Orbánnak kell az a lehetőség is, hogy amikor akarja, akkor nemcsak a liberálisokat, de a náci konkurenciát is terrorveszélyre hivatkozva felszámolhassa. Ezt értette meg Novák Előd a maga nagy eszével, és emiatt nem adják a szavazatukat egyelőre. Nem azért, hogy a "demokráciát" védjék, ahogy egy nagyeszű mondta, mert van ebben az országban annyira hülye "ellenzéki" is, akinek fogalma nincs arról, hogy demokrácia Magyarországon már régen nincs. Orbán nem enged abból sem, hogy a terrrortörvényt bevezessék, és abból sem, hogy az intézkedések a nácikat is fenyegessék, akár a demokratákat (e kifejezés alatt soha nem a parlamentben Orbán kenyerén élősködő kollaboráns pártokat és politikusokat kell érteni, mert ők nem demokraták). Ezért nyilván keresik a gyenge láncszemet a Jobbikban, keresik a zsarolható embereket, listát állítanak fel, kit mivel lehetne megvásárolni, lefizetni, akár a Fidesz-frakcióba átvenni. Nem kell aggódni, megtalálják majd a megoldást és az emberüket, hacsak nem mindjárt a Jobbik elnökét, akit akkor zsaroltak és fenyegettek meg korábban is, amikor akartak. Ami figyelemre méltó a történetben, hogy a Jobbik megértette Orbán szándékát, hogy nem akar egy Szálasit maga mellett, mint Horthy. Az általa kitermelt és napi eledellel ellátott náciknak ne legyen választásuk, ne tudjanak egy másik szélsőjobboldali párthoz csatlakozni. Ez arra a felismerésre utal, hogy a következő években (esetleg "ciklusban") nem a "felemelkedés évei", hanem a leszámolások évei jönnek. Orbán azért nem náci, mert az ő antiszemitizmusa nem hungarizmusból, hanem a középkori katolicizmusból fakad, amelyet a politikai katolicizmus tett az antiliberális szélsőjobboldal ideológiájává. Ezt nevezik "keresztény" Magyarországnak. Orbán antiszemita fasiszta államának a "keresztény" fedőnevet adta, míg a Jobbik maradt hungarista náci gyökerű. Ebből következik, hogy a Jobbik szívesen látná a terrorhelyzetre vonatkozó diktatórikus rendelkezéseket az alaptörvényben, ha azokat csak a közös ellenfelek ellen használhatnák, illetve, ha azok saját használatra is jószolgálatot tennének. Ez utóbbira azért annyira nincs szükségük, mert ők olyan terroristák, akik az alaptörvénybe foglalt totális diktatúra nélkül is képesek lennének a totális diktatúrát bevezetni. Ez a másik, ami megkülönbözteti őket a terrorista Orbántól, hogy Orbán a legdurvább önkénynek is a törvényesség hamis látszatát kívánja adni, és ebben méltán számíthat hűséges kollaboráns ellenzékére, amely ezúttal sem hagyja cserben. Olyannyira nem, hogy miután abban a szerencsében van részük, hogy a "nem" gomb nyomásával azt a látszatot kelthetik, mintha valami hasznos dolgot cselekednének, sikeresen játsszák ki az ébernek egyáltalán nem mondható közvéleményt, amely így észre sem veszi, hogy ezek az árulók már megint legitimálnak valamit, méghozzá a legdurvább törvénytelenségnek adják a törvényesség látszatát. Azzal, hogy egyáltalán részt vesznek ezen a szavazáson, olyan látszat keletkezik, mintha a terrorveszélyre hivatkozó totális diktatúra rendelkezéseit is demokratikus úton szavazták volna meg. Ez nagyon durva. Orbán hűséges támogatói kissé nehezen egyensúlyoznak, amikor "elvekre" hivatkozva bojkottálják az alkotmánybíró-jelölt állítást (gyanítjuk, nincs is alkalmas jelöltjük, és inkább jobban hangzik a bojkott), miközben részt vesznek a világbotrány terrortörvény megszavazásán, az egész ócska parlamenti komédiában, legitimálva a diktatúrát. Ezzel természetesen nem maguknak ártanak, hiszen őket semmi veszély nem fenyegeti. Orbánnak úgy kellenek, mint a levegő, és ezért még eltartani is hajlandó őket. Orbánnak van legnagyobb szüksége  választásokra, hogy a törvénytelen rendszerét a választási bohózatban részt vevő kollaboránsokkal legitimálja. Rendszere addig él, amíg a demokrácia hamis látszatát fenntarthatja. Ebben senki másra nem számíthat, mint odaadó ellenzéki kollaboránsaira. Erre az "ellenzékre" - amely már nem is az államcsínnyel létrehozott törvénytelen rendszer, hanem Orbán kormányának ellenzéke a rendszeren belül, és árulását azzal leplezi, hogy ezeket mossa össze állandóan a közvélemény megtévesztésére - mi sem jellemzőbb, minthogy nem veszi észre, hogy a terrortörvény nem ellenük, hanem a leendő riválisaik ellen irányul. A kollaboránsok elemi érdeke lenne, hogy a terrorhelyzetre vonatkozó törvényt megszavazzák, vagy segítsenek a Fidesznek, hogy valahogy ez alaptörvénybe kerüljön. A terrorhelyzetre vonatkozó rendelkezések, a rendeleti kormányzás, az internet, a sajtó korlátozása, a katonaság bevetése, szükségállapot, a törvényesség felfüggesztése, letartóztatások, nem őket fenyegetik, hiszen ők semmiféle veszélyt nem jelentenek Orbán rendszerére. Ellenkezőleg, a legitimáció biztosításával ők az Orbán-rendszer legerősebb támaszai. Orbán öngyilkosságot követne el, ha ellenük fellépne. Ezek az intézkedések egy ma még nem látható valódi ellenzék ellen készülnek, amely nem kollaborál Orbán rendszerével, hanem bojkottálja azt, a legitimáció helyett a büntető jogi felelősséget követeli a fülkeforradalomra hivatkozó államcsíny, az államellenes bűncselekmennyel szemben. Nem a Klubrádiót kell betiltani, amely azt kürtöli, hogy Orbán rendszere demokrácia, és hallgassuk meg a diktatúra képviselőit is, mit gondolnak az elnyomásunkról, nem az ATV-t akarja betiltani bárki, amely Orbán legnagyobb támasza az idegengyűlöletben, a menekültellenességben, a családról szóló demagógiában, a Fidesz-politikusok alákérdezésében. Ezek a rendszernek nem csupán bekalkulált részei, hanem erős bástyái és tartóoszlopai. Nem a DK nevű Gyurcsány Párt itt az ellenség, amely semmi vizet nem zavar, fogságban tartja a liberálisokat és beépíti őket Orbán fasiszta rendszerébe. Nem is az MSZP, amely azt sem tudja, hol van, sodródik az események után egy székházportással, akit elnökké választottak. Náluk még a Jobbik is komolyabb ellenzék, pedig a nácik Orbánnal még ideológiailag is egyoldalon állnak. A terrorhelyzet olyan ellenzékieket vesz majd célba, akiknek ez a kollaboráns áruló ellenzék ugyanolyan ellenfele lesz, mint Orbán, hiszen Orbánnak ezek falaznak. Amíg ezek vannak, addig Orbán él és virágzik a demokrácia hamis díszletei között. A kollaboráns parlamenti ellenzéknek elemi érdeke lesz egyre nyíltabban harcolni az igazi ellenzékkel, amely a rendszernek nem kollaboráns része, hanem az ellenség lesz. Egy ilyen ellenzék az utolsó demokratikus Alkotmány alapján követeli majd az egész Orbán-rendszer elsöprését, felszámolását, az alkotmányos rend megdöntésének kimondását. És ennek a rendszernek a részeiként ott ülnek a hivatalos ellenzék lefizetett díszmadarai és pislognak nagyokat. Ezért eljön az idő, amikor a parlamenti álellenzék Orbánnal egybehangzóan fogja nemcsak "túlzónak", "radikálisnak", "meggondolatlanul szélsőségesnek" nevezni az Orbán-rendszer valódi ellenfeleit. Nemcsak zavarkeltőnek, felforgatónak és károsnak mondja, hanem ugyanúgy terroristának bélyegzi majd őket, akik sértik az alaptörvényt, az orbáni alaptörvény szerinti "alkotmányos rendet", amelyre ők felesküdtek. Akkor lesz majd látható, mennyire Orbán oldalán állnak. Ezért a kollaboránsok elemi érdeke, hogy Orbán terrorhelyzetre vonatkozó rendelkezései törvénybe kerüljenek és szükség esetén életbe lépjenek, mert a totális diktatúra őket is védi, mint a diktatúra legitimációját nyújtó társaságát, őfelsége ellenzékét. Amíg terrorhelyzetre való hivatkozás nincs, addig kénytelenek az igazi ellenzéki tüntetésektől távolmaradni, tagjaikat egyre nyíltabban eltanácsolni a "szélsőséges" megnyilvánulásoktól. Gyurcsány kénytelen rájuk küldeni a DK-s zászlókkal a rohamcsapatait, mint az SA-t, hogy az egészet kisajátítsa vagy ellehetetlenítse. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogy Orbán kinevezi a kollaboráns ellenzék riválisait terroristáknak, bebörtönzi őket, a sajtójukat betiltja, a vagyonukat elveszi, Gyurcsányt és társait megvédi a nem áruló konkurenciától, azokkal együtt, akik "összefognak" velük Orbán pénzéért, a hamis látszatért, a szereplésért, a diktatúra előtt megszokott életszínvonal megtartásáért.  


1
1

Szerző