Bartus László: A politikai szélhámosok portréjához

Szerző Amerikai Népszava January 25, 2016

Magyarországon soha nem tanították a demokráciát. Nyugati demokratikus országokban a gyerekek megtanulnak olyan alapfogalmakat, szert tesznek olyan készségekre, amelyekkel sem a magyar felnőttek, sem a felnövekvő új generációk tagjai nem rendelkeznek. Ezért védtelenek a politikai szélhámosokkal és megtévesztésekkel szemben.

Magukat demokratának vallók sincsenek tisztában a demokrácia alapjaival. Nem képesek különbséget tenni államférfi és gátlástalan szélhámos, karizma és skizofrén paranoia, valamint vezérelvű vallások és demokratikus pártok között. Ez az oka, hogy a rendszerváltás utáni demokratikus berendezkedést békés úton felválthatta egy olyan fasiszta diktatúra, amely a demokrácia látszatával legitimálja magát, és nem képes a magyar társadalom tetten érni, leleplezni, megragadni ezt a hazugságot, hanem vergődik benne.

Nincsenek olyan elvei, axiómái, amelyek megdönthetetlenek, és egyértelmű iránymutatást adnak. A demokratikusnak nevezett tábor állandó kérdése, hogy mit kellene csinálni. De ha megmondják neki, azt nem érti, mert axiómák neki nem mondanak semmit. Nem tudják, hogy a liberális demokrácia lényege az elvszerűségben van. Ha ragaszkodnak az elvekhez, az elveket kifejező törvényekhez, akkor a káoszból rend lesz, a reménytelenségből remény, az elnyomásból pedig szabadság.

Azok a népek lesznek rabszolgák, amelyeknek nincsenek elveik, akik az elveket felesleges luxusnak tartják, a politikát elvtelen pragmatizmusnak. Az a liberális párt, amely az elveket pragmatizmusra cserélte, már megszűnt. Emiatt nem létezik valódi demokratikus ellenzék sem, csupán a nevében. A politikai baloldal tévesen hiszi, hogy baloldalisága önmagában demokratikus attitűdöt jelent. Elvek nélkül nincs demokrácia, csak indulat és butaság.

A baloldali pártok tagsága sok esetben véletlen, hogy a baloldalhoz és nem a jobboldalhoz tartozik. Az országnak egy csőcseléke van, különböző – jobb- és baloldali – pártokban megosztva. A baloldalon a látens antiszemitizmus és rasszizmus hasonló arányt mutat, mint a jobboldalon, mert nincsenek elvek. A demokratikus elveket éppúgy elvetik, ha az útjukban állnak, mint a fasiszták.

A fasizmus nem más, mint az ember méltóságát védő elvek barbár lerombolása. Orbán államcsínye előtt a társadalmi berendezkedés és a politikai struktúra demokratikus volt, létezett a hatalmi ágak megosztása. De a politikai pártok és híveik felfogása, gyakorlata, egyáltalán nem volt demokratikus. Amikor a két nagy párt felosztja maga között a választások alapján az erőforrások, a civil társadalom, a kultúra,  a gazdaság és a sajtó fölötti rendelkezés jogát, az nem demokrácia.

A demokrácia az, ha ezek mind önrendelkezéssel bírnak és szabadok. Ilyen szinte soha nem volt, a magyarok többsége nem is tudja, mi az, igénye sincs rá. Mert nincsenek elvei. Ezért veszítette el a szabadságát. A demokráciával szembeni ellenszenv nem azért alakult ki, mert túl sok volt a demokrácia és a szabadság, hanem azért, mert túl kevés. Orbán hazugsága az, hogy a demokrácia hiányából fakadó problémákat a demokráciára fogta, és a maradék demokráciát is felszámolta. Azonban, ha megnézzük a magát demokratikusnak nevező oldal híveinek mentalitását, az nem különbözik az orbánista csőcselék mentalitásától, ha valami nem saját irányzatának kedvez. Ma olyan „demokratikusnak” nevezett oldal szemben a fasisztákkal, amely a legalapvetőbb demokratikus elvek tekintetében sem elvszerű, s éppen ezért nem is demokratikus. A sajtószabadság addig fontos, amíg a baloldalt nem éri bírálat. Kétségbe vonják a baloldallal szemben kritikus sajtó létezésének jogát, abban nem a demokratikus kontrollt, hanem megszüntetendő ellenséget látnak. Akárcsak a fasiszták. Nem demokratikus elvek állnak szemben a diktatúrával, nem demokraták a fasisztákkal. Ezért esélyük sincs arra, hogy legyőzzék őket. Ennek egyik legfőbb oka, hogy ugyanolyan vezérelvű párt a balliberális oldal vezető ereje, mint a diktatúráé. A diktatúra nem ennek ellenére, hanem ennek támogatásával virágzik. Igazi demokraták ki sem nőhetnek mellette, mert mint a gaz a nemes növény elől, elszívja a napot és az életnedveket, és azonnal rácsavarodik minden új hajtásra és megfojtja azt. Konkoly, amely nem engedi kinőni a búzát. Az Orbán-rendszer megdöntésének első lépése a vezérelvű antidemokratikus baloldali párt elleni küzdelem. Orbán legyőzése a balliberális kollaboráns csaló párt elleni győzelmen át vezet. Elvtelen vezérelvű diktatúra nem fog demokratizálni egy országot, nem dönt meg egy másik vezérelvű diktatúrát. Mindehhez az első lépés, hogy azonosítani tudjuk a demokratákat és meg tudjuk különböztni a hamisítóktól. Amíg hamisító foglalja el a demokratikus ellenzék helyét, s amíg az árulókban bíznak a szabadság hívei, addig Orbán rendszere virágzik, és Magyarországon szabadság, demokrácia és jogállam nem lesz. Ezt jól jegyezzék meg. Párt vagy vallás A megkülönböztetés és az azonosítás alapja, ha a politikai szerveződés párt vagy vallási jellegét vizsgáljuk. Nem minden szervezet demokratikus párt, ami annak nevezi magát. Vannak pártok, amelyek vallásként működnek. A politikai pártok meghatározott ideológia, elv, eszme mentén szerveződnek. A párt identitása az elveiben testesül meg. A párt sokszínű, természetes viták és irányzatok összessége. Racionalitás és nem vakhit vezérli. A párt az nem vallás, amelynek leválthatatlan vallásalapítója van, akinek személyét isteni tekintély és tisztelet övezi. Egy pártban az abszolút tekintély nem a vezető, hanem az elv, az eszme, amely köré a párt szerveződik. Nem a személy akar hatalmat, hanem a párt által vallott elveket akarják a hatalomra juttatni. Az elvek ott homályosulnak el, ahol a személy hatalma elsődlegessé válik. Egy párt addig marad demokratikus, amíg mindenki számára az ideológia, a lefektetett elvek jelentik a mérőzsinórt. Mindenki ezeknek rendelődik alá, és ezek nem függnek a vezető személyétől. Egy párt cserélhet vezetőt, de nem cserélhet eszmét, elveket és ideológiát. Ezért egy pártvezetőt bármikor lehet bírálni, le lehet váltani, mert az nem érinti a párt lényegét, az identitását és az önbecsülését, hiszen az elvei érintetlenek maradnak. Sok esetben éppen az elvekre, a párt alapeszméire való hivatkozással kell bírálni és meneszteni a vezetőt, mert ezek az elvek a vezetők személye fölött állnak. Hinni nem a vezetőben kell, hanem az elvekben, és megkövetelni az elveket a vezetőktől. Akiknek elvek semmit nem számítanak, azok arra vannak kárhoztatva, hogy az elvek kősziklája helyett az esendő, porból való emberre építsék a házukat. A baj ekkor kezdődik, amikor a párt vezetőjének személye a párt ideológiája fölé kerül, az elveknél, a párt eszméinél fontosabb lesz a vezető személye, a párt identitása nem az elvekben, hanem a vezető személyében testesül meg. Ilyenkor már nem pártról, hanem hamis vallásról beszélünk, amelynek hamis istene a párt vezére, akiben hinni kell, a párt tagsága fanatikus hívőkből áll. Magyarországon a rendszerváltás után az első vezérelvű párt a Torgyán-féle kisgazdapárt volt, ahol az elnök személye volt a szubsztancia, s ahol a választásokat a párt arra kijelölt tagjai a kongresszusok bejáratánál botokkal döntötték el. Ez volt a vezérelvű pártdemokrácia. De Torgyán pártjánál kifinomultabb eszközök is vannak. A második vezérelvű párt az Orbán-féle Fidesz, amely azért tudott liberális pártból előbb nemzeti-liberális, majd kereszténydemokrata-nacionalista, végül fasiszta párttá válni, mert a pártelnök személye fontosabb volt, mint a párt eredeti liberális elvei. Nem a liberalizmus akart hatalomra törni, hanem a vezér, aki ennek érdekében úgy váltott elveket, mint más alsóneműt. Ezek a pártok vallásos hitre, nem demokratikus mechanizmusokra épülnek, az érzelmekre és nem a racionalitásra alapulnak. Vezérelvű pártban kiiktatják a fékek és az ellensúlyok rendszerét, s ha ezek hatalomra jutnak, a párt belső diktatúráját az egész társadalomra rákényszerítik. A vezérelvű pártok tagsága szükségszerűen elveszíti a racionalitását, a józan eszét, a kritikára való hajlamát. Lemond a szabadságáról és elvitatja azt másoktól is. Aki erre nem hajlandó, azt háttérbe szorítják, és előbb-utóbb a vezér kivégzi politikailag, vagy megvásárolja, vagy betöri, vagy zsarolja, vagy közellenséget csinál belőle, és a csőcseléke elé dobja. A párt tagjai hívőként viselkednek, a vezetőjük tévedhetetlen pápa, akiért ölni tudnának. A vezért bálványként tisztelik, leválthatatlan, nélkülözhetetlen, körülötte kialakul a feltétlen engedelmességet gyakorlók belső köre, a papok osztálya, akik védelmezik a hamis istent, mint az angyalok seregei. Lehet-e baloldali vezérelvű párt? Lehet. Baloldali pártok jellegét sem a vezér populista szólamainak tartalma, hanem a szerveződés párt vagy vallási jellege határozza meg. Ez attól függ, hogy a párt identitását az eszme, az alapelvek összessége, a párt ideológiája, vagy a vezető személye testesíti meg. Ha a vezető nincs elveknek alávetve, amelyek számon kérhetők rajta, hanem a személye mindenek fölött áll, elkerülhetetlenül beindulnak ugyanazok a folyamatok. A vezér koncentrálja a hatalmát, a párt identitása vele lesz azonos, a párton belüli demokrácia csak formális lesz és megszűnik. A párt a személyes ambíciói eszköze. A hirdetett eszmétől függetlenül elindul a párt és a tagsága fasizálódása, ha a vezér nem számon kérhető, a személye az eszme fölött áll, ha koncentrálja a hatalmát, ha populizmusával személyi kultuszt épít, ha fanatikus hívőkké teszi a tagságot, ha érte élni és halni kész csőcseléket nevel. A vezérelvű párt és a demokratikus jelleg egymást kizáró fogalmak. Demokrata tisztséget tölt be a megválasztása időtartamára, nem tűri a személye imádását, nem játszik rá a hívek bálványozására, hanem elutasítja azt. Nem magát emeli fel, hanem az elvet, az eszmét, és a tetteit az elvek határozzák meg. Ha a párt elveit megsérti, akkor leváltható. A párt nem vele, hanem a párt deklarált elveivel azonos. Magyarország harmadik vezérelvű pártja, amely nem párt, hanem szintén egy hamis vallás, a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalíció. A vallásalapító Gyurcsány hamis isten, akit fanatikus hívei úgy imádnak, mint az efézusiak Diana istennő szobrát. Kialakult az érzelmileg vezérelt és túlfűtött csőcselék, mint a középkori Alexandriában, amely a pártvezér egyetlen szavára képes lenne bárkit meglincselni, ahogy egyszer már halvány kísérletet is tettek rá, Gulyás Márton személyében. Készek rasszista jelöltet is állítani egy liberális párt számára, nincsenek elvek. Nincs ellensúly a vezér személyén kívül. A Demokratikus Koalícióban nem létezik semmiféle valóságos kontroll az elnök és az általa felülről összeválogatott elnökség fölött. A párt nem alulról szerveződik, hanem felülről lefelé, Gyurcsány választása alapján. Ilyen demokratikus párt Gyurcsány pártján kívül nem létezik. Őt magát nem lehet sem kritizálni, sem leváltani, a párton belüli ellenzéke perifériára szorult, szót sem kaphat a párt ún. kongresszusán. Gyurcsány tévedhetetlen, akár a római pápa. Ha bárki kritizálni meri, ott józan érveknek nincs helyük, elszabadulnak a gyilkos indulatok, mint az efézusi bálványimádók között. Gyurcsány tudatosan neveli a csőcselékét, éppen olyan skizofrén paranoia és pszichikai kompenzációk mentén (amelyek a személyét teszik fontossá, nem az ügyet), mint bármelyik diktátor esetében. Ugyanolyan küldetéstudata van, mint bármely más diktátornak. Elvárja, hogy imádják, amely elfogadhatatlan egy demokrata esetében. Demokrata szolgál, igényt tart a kontrollra, ha hibát követ el, lemond, helyet ad párton belül ellenzéknek, bírálóit a demokratikus kontroll részének és nem a személyes ellenségeinek tekinti. Gyurcsány ezekkel a demokratikus jegyekkel nem rendelkezik. Mindebből következik a demokratikus Alkotmány elvtelen elárulása, az Orbán alaptörvényére tett eskü, anélkül, hogy ezt a pártban bárki megkérdőjelezhetné, vagy a korábban hirdetett elveivel szembesíthetné. Ez a gyökere az árulásnak, és az ellenzék megszűnésének. Gyurcsány ahhoz erős, hogy az ellenzék pártjait szétverje, halálos ölelése a baloldali konkurenciát kivégezze, minden valódi ellenzéki kezdeményezést megfojtson, a civileket a pályán kívül tartsa. Ahhoz azonban már gyenge és gyáva, hogy Orbánnal valóban szembeforduljon, ezért választotta inkább, hogy felesküdjön rá. Gyurcsány megelégszik a baloldali vezér szerepével, a szerepléssel, a hitegetéssel, a fanatikus hívek imádatával. Az Orbán-rendszer valódi ellenzékének ő lesz a legnagyobb akadálya és ellensége, nagyobb ellenfele lesz, mint Orbán. Ő ugyanis az életéért küzd minden riválisként megjelenő alternatívával szemben. Főleg azokkal szemben, akik nem lettek olyan kollaboráns árulók, mint ő. Ezért elemi érdeke annak a hazugságnak a fenntartása, hogy Orbánt választásokon lehet és kell legyőzni, nem bojkottal, nem a legitimáció megvonásával. Gyurcsány évtizedekre betonozza be ezzel Orbán rendszerét, ő Orbán legerősebb támasza. Nem véletlen, hogy azonnal elindul az őrjöngés, ha valaki ezt a tényt felfedi. Gyurcsány a legnagyobb pusztítást a liberális demokratikus oldalon végzi a fanatikus csőcselékével. Aki meg akarja úszni a mocskolódást, annak muszáj alkalmazkodni a gyurcsányisták követeléseihez. Nem kollaboránsoknak esélyük sincs, hogy a velük való megütközés nélkül színre lépjenek. Aki nem hajlandó Gyurcsány alá rendelni magát, azt a demokrácia ellenségének, az „összefogás” akadályának és Orbán szekértolójának nevezik, miközben a Gyurcsány-párt árulása a rendszer legnagyobb támogatójává tette a pártját. A párt „koalíciós” neve kezdettől fogva kifejezi Gyurcsány szándékát, hogy magába olvassza a teljes baloldalt. Minden ügyeskedésnek, sok trükknek és az összes zsarolásnak ez a célja. Ez végképp megpecsételi Magyarország sorsát. Legalább annak fel kellene tűnni, hogy az állítólagos liberális párt nem tűri a sokszínűséget, és hol pártunióba, hol más módon be akar mindent olvasztani a baloldalon, és megkérdőjelez minden rajta kívül álló politikai kezdeményezést. Ennek veszélye, hogy az árulásával önmagát, mint ellenzéket, megsemmisítő Gyurcsány-párt a valódi ellenzéket számolja fel, mert a rendszer részeként Gyurcsány pártja megszűnt az Orbán-rendszer ellenzéke lenni. Az Orbán-kormány kirakatba tett ellenzéke, amely legitimálja a rendszert. Az érvekre, gondolkodásra képtelen fanatizált csürhe pedig neki esik mindenkinek, aki nem akar összefogni az árulókkal, mert tudja, hogy az mit jelent. Gyurcsány fanatikusai nem hajlandók szembenézni a ténnyel, hogy elnökük árulása őket valódi ellenzéki erőként megsemmisítette. Ezért tombolnak tehetetlen dühükben. Ennek leplezésére szolgál a vezérelvű struktúra fenntartása. Ilyen alantas indulatú és fanatikus tömeg még nem volt a liberális oldalon, mint amilyet Gyurcsány kitermelt. Ez a liberalizmus és a baloldal szégyene. A gondolkodó demokratáknak a bemutatott struktúrák alapján javasoljuk, hogy állapítsák meg a Demokratikus Koalíció jellegét. Személy vagy eszme a legfőbb elv a pártban? Gyurcsány személye a párt identitásának alapja, vagy az ő személyétől független idea. Vezérelvű vagy demokratikus pártot vezet-e a DK elnöke, aki nem tűr belső ellenzéket, irányzatokat, alulról való építkezést és demokratikus kontrollt? S végül láttak-e már a Békemeneten és a szélsőjobboldali fasisztákon kívül demokraták táborában Gyurcsányéhoz hasonló mocskolódó és vakhitű fanatikus tömeget? A válaszból vonják le a megfelelő következtetéseket. Ezért teljesen értelmetlen pótcselekvés naponta Orbán aljasságait elemezni, amikor a megbuktatása útjában ott állnak a kollaboráns árulók, egy vezérrel az élen, aki gondosan őrködik, nehogy valami elvszerű igazi ellenzék felüsse a fejét. A valódi ellenzéket és annak vezetőjét onnan lehet majd megismerni, hogy frontálisan ütközik és pillanatok alatt söpri el az útból a Gyurcsány-féle hazug árulókat. Epilógus Semmi mást nem teszek, mint azokat az elveket hirdetem a diktatúrával való kollaborációról, amelyeket Gyurcsány hirdetett, majd elárult. Emlékeztetek arra, hogy hol és miért halt meg az Orbán-rendszer ellenzéke. Megőrzöm ezt a tudást. Gyurcsány és fanatikusai ezt a tudást ugyanúgy el akarják törölni, mint Orbán a fülkeforradalomra és az államcsínyre való emlékezést. De mi az arról való tudást is megőrizzük. Ömlik a vakhitű fanatikusoktól a mocsok, érveik nincsenek, csak a tömény gyűlölet, és annak megkérdőjelezése, hogy valaki Gyurcsányt szembesítse a saját szavaival, a maga által hirdetett elveivel. Olyan vagyok én, és mások, mint Gyurcsány élő lelkiismerete. Ha valaki bántja Gyurcsányt, akkor az ő maga, hiszen mi csak az ő elveit kérjük számon rajta. Amikor Gyurcsány megvédte a rasszista rendőrtisztet, akit a DK támogatott az önkormányzati választáson, ugyanez a szennyáradat zúdult mindenkire, rám is, aki ezt kifogásolni merte. Aztán Gyurcsány utólag beismerte, hogy „tévedett”. A fanatikus hívő csőcselék egyetlen szóval nem mondta ezután azoknak, akiket mocskolt és gyalázott, hogy „pardon”. Ugyanígy lesz ezzel is. Bemocskolnak ártatlan embereket, akiknek összes bűne annyi, hogy nem lett áruló, nem esküdött fel Orbánra. Majd amikor Gyurcsány bevallja, hogy most is „tévedett”, nagy hiba volt résztvenni a választásokon, nem kellett volna felesküdni az alaptörvényre és legitimálni a rendszert, nem lett volna szabad bemenni a diktatúra parlamenjébe, az államcsínt kellett volna számon kérni, akkor ez a sok fanatikus mocsok ember, aki megkeseríti azok életét, akik nem hazudtak éjjel és nappal, mint a bálványuk, úgy tesz majd, mintha mi sem történt volna. De mi emlékezni és emlékeztetni fogunk.




Amerikai Népszava
Amerikai Népszava

Szerző