Bartus László: A propaganda, mint a terror eszköze

Szerző 1 July 25, 2015

Nemrég megjelent a New York Times-ban egy nagyon fontos írás, amely felhívta a világ figyelmét az új típusú diktatúrák veszélyeire. Természetesen nem várható, hogy a javasolt ellenlépések bármelyikét is bevetné a Nyugat, pedig ezek nem azokra a jogi eszközökre vonatkoznak, amelyeket nem csupán lehetne, hanem kellene is használni egy NATO- és EU-tag országgal szemben. Ha ezek a szövetségek betartanák saját elveiket és szabályaikat, Orbánt és az orbáni Magyarországot már régen ki kellett volna zárni a NATO-ból és az Európai Unióból is. Sergei Guriev, a New York Times (talán nem véletlenül kelet-európai származású) szerzője nem ezekről az elmulasztott lépésekről beszél. A New York Times evidenciaként kezeli, hogy Orbán diktátor, a rendszere diktatúra. Pedig a New York Timesban nem engednek leírni bármit. A szerző rámutat arra, hogy az új típusú diktatúrák sok tekintetben különböznek elődeiktől, de attól még diktatúrák. Nem használnak erőszakot, mint Hitler, Sztálin vagy Mao, nem öldökölnek, nem folyik vér, mert nincs rá szükségük. Más eszközökkel érik el ugyanazt. Azt is megmondja, hogy ezek a rendszerek miért diktatúrák: a szabadságot és a jog uralmát eltörlik, egy kézbe összpontosítják a hatalmat, eltörlik a fékek és ellensúlyok rendszerét, az ellenzéket megroppantják (erre még kitérünk). A diktatúra a New York Times szerint sem az erőszakkal azonos. A diktatúra jogi állapot. A cikk rámutat, hogy az embereket nem fizikailag semmisítik meg. Az új típusú diktatúrákban viszonylag kevés, és egyre kevesebb embert ölnek meg (legjobb példa erre Oroszország). Az új felfedezés lényege, hogy az emberek lelki ellenállását semmisítik meg, az emberek lelkét "ölik" meg. Ezért nincs szükség a fizikai megsemmisítésre. Ennek eszköze a propaganda és a megvesztegetés. A propaganda gyilkos eszköz. Ugyanazt a hatást fejti ki az emberi lélekben, mint egy géppisztoly a fizikai testben. A New York Times szerzője nem részletezi, de példaként Orbán Magyarországát említi, hogy a média elfoglalása, a sajtószabadság korlátozása, az állami befolyás alatt működő hírügynökség és a kormánybarát sajtó agymosása helyettesíti a fizikai terrort. A propaganda ugyanazt a szerepet tölti be, mint az SS vagy a Gestapo egységei. A goebbelsi propaganda szükségtelenné teszi az SS és a Gestapo megfelelőinek működését. A propaganda elvégzi ezt a feladatot. Ez a megfigyelés a propagandának új szerepet és minőséget tulajdonít, amire Magyarországon nem figyeltek fel eléggé. Azzal többé-kevésbé tisztában vannak a demokrácia hívei, hogy Magyarországon nincs sajtószabadság, államilag szervezett propaganda zajlik, hazugsággyárak működnek, amelyek a nap 24 órájában bombázzák hazugságokkal és propagandatrükkökkel az ország lakosságát. Azzal is tisztában vannak, hogy az emberek ellenállóképességét felszámolták, elhiszik azt, amit a propaganda feléjük sugároz. De azt csupán kevesen veszik figyelembe, hogy a hazugságnak és a propagandának milyen lélekölő hatása van. Megbénítja a gondolkodásukat, lebénítja az ellenállásukat, megtöri az akaratukat és felszámolja a cselekvőképességüket. Kicseréli a tudatukat, átformálja a személyiségüket, mágikus erővel kényszeríti őket a propaganda gyártójának akarata alá. Ha tiszteletben tartjuk az ember vele született természtes jogait, ez illegális befolyásolás. Felszámolja a szabad akaratot, az egyén szuverenitását, integritását, döntési képességét, emberi jogainak használatára való képességét. Ha ebben a nagy "keresztény" országban idézhetjük a Bibliát, és nem ártatlan madarak fejbelövését tekintjük a kereszténységnek, akkor emlékeztetni kell arra, hogy Jézus a Sátánt egyrészt "embergyilkosnak" nevezi, másrészt azt mondja róla, hogy "a hazugság atyja". A hazugság szellemi és lelki értelemben öl. A propaganda tömeggyilkosság. Ha még egy idézetet szabad hozni, Jézus azt mondta, hogy ne azoktól féljetek, akik a testet ölik meg, a lelket pedig meg nem ölhetik; hanem attól féljetek, aki mind a lelket, mind a testet elvesztheti. Ez azt jelenti, hogy a diktatúra két formája közül a lélek halálát okozó nem totális diktatúra rosszabb. Mert ha valakit fizikailag megölnek is, de a lelke ép marad, azt az embert csak fizikailag tudták megsemmisíteni, de a lelke él. Emberi mivoltát nem veszítette el. Ám az olyan ember, akinek az emberi lényegét megsemmisítik, fizikailag hiába él, valójában halott. Ez a fizikai élet nem azonos az emberi élettel. Ebből az is következik, hogy át kell értékelni az erőszakról alkotott fogalmainkat, és ki kell terjeszteni a fizikai erőszakról a pszichikai erőszakra is, az emberi tudat ellen indított terrorra is. Ha következetesek vagyunk, azt kell mondanunk, a hazug populista propaganda bűncselekmény. A borzalmas szavakból lesznek a borzalmas tettek. A gondolat, a szó megelőzi a tettet. Nemcsak megelőzi, hanem előidézi. A propaganda mindig az erőszak előtt jár. A két világháború közötti antiszemita propaganda nélkül nem lett volna magyar holokauszt, mert a magyarok nem küldtek volna néhány hónap alatt félmillió zsidót haláltáborba. A puha diktatúra csak látszólag jobb, mint a totális diktatúra, amelyben az emberek tartása, öntudata, jelleme, becsülete és kitartása megmarad. Totális diktatúrában emelt fővel halnak meg az emberek, puha diktatúrában lelkileg összetörve, gerinctelenül és jellemtelenül vegetálnak. A propaganda megsemmisíti azt, ami az emberben a legfontosabb. A puha diktatúrában hasonulnak az emberek, és ugyanolyanokká válnak jellemükben, mint a diktatúra, amely lelkileg megnyomorította őket. A diktátor büszkén tekint végig rajtuk, ezek az ő szellemi-lelki gyermekei. Ő pedig kifejezi és megtestesíti őket. Az azonosulás egyre nagyobb mértékű lesz, és a diktatúrának nem kevesebb, hanem több támogatója lesz. A hazugság hitetés. Az igazság szándékos elferdítése. A tömeglélektan szerint a populizmus abban segít, hogy az ember ne az értelmével ellenőrizze, amit hall, hanem érzelmileg azonosuljon a hazugsággal. A szándék a megtévesztés. Az idegengyűlölet, a bűnbakképzés mindig hálás téma fasiszta diktátorok számára. A New York Times cikke felhívja a figyelmet a puha diktatúrák másik nagy fegyverére, a megvesztegetésre. Akin nem fog a propaganda, azon fog a megvesztegetés fegyvere. A puha diktatúra nem zár le minden útvonalat, nem kényszerít a nyílt szembenállásra. Megadja a "túlélés", a nyílt konfliktus elkerülésének lehetőségét. Nem engedi, hogy bárki úgy kerülje el a valódi szembenállást, hogy emberi mivoltát, önbecsülését, jellemét és tisztességét megtartsa, az egérút fejében ezt fel kell adnia. El kell adnia magát a diktatúrának. A korrupció, a megvesztegetés és a kollaboráció ugyanúgy megöli a lelket, mint a hazug propaganda. Az önállóságát elveszítő ember lelkileg függővé válik. Olyan lesz a hazugságra való éhsége, mint a drogfüggőké. A létük múlik azon, hogy megkapják a szokásos adagjukat. Ezért a populista Vezér nem pihenhet, nem hagyhatja magára ezt a tömeget, a függőket. Erre vannak kitalálva a naggyűlések, a hazudozó szóvivők tájékoztatói, a reggeli rádiós interjú, a tusnádfürdői eszement filozofálás, és a többi jeles alkalom. Hasonló lelki függőség alakul ki a megvesztegettek között, akiknek folyamatosan szükségük van az önigazolásuk számára, hogy indokolni tudják, miért adták el magukat. A New York Times azt mondja, ezek az eszközök azt a célt szolgálják, hogy leplezzék a diktatúra valódi mivoltát. Az erőszak ezt lehetetlenné tenné, a diktatúra ténye nyilvánvaló lenne. A cél azonban nem lehet az, hogy erőszak legyen és nyílt diktatúra, ezért az új típusú diktatúrákkal szemben a propaganda hatástalanításával és a megvesztegetés korlátozásával lehetne eredményesen fellépni. A nehézséget az okozza, ha a propaganda hatástalanítására hivatott sajtó képviselői a megvesztegetett kategóriába kerülnek. Ezért a New York Times szerzője azt javasolja, hogy "a nyugati országoknak anyanyelvű, objektív médiát kéne ezen új diktatúrák lakói részére indítani". Ez nagyszerű gondolat, méghozzá egy csatornából kellene a különböző fenyegetett országok anyanyelvén objektív tájékoztatást nyújtania, amelyeket nem ezekből az országokból "importált" újságíróknak kellene vezetniük, mert akkor azok a műsorok semmivel nem különböznének azoktól, amelyeket jelenleg saját hazájukban sugároznak. Működnének a kapcsolatok, a szálak, a megfelelési kényszer, a befolyásolás. A diktatúrák ellen csak olyan emberek képesek hatékonyan fellépni, akiket még nem gyilkoltak meg jellemükben sem a propanda, sem a megvesztegetés eszközével. Az ellenzékről azt írja a New York Times cikke, hogy "az új diktátorok jogi-hatósági úton lehetetlenítik el ellenzéküket, minek mártírokat gyártani, amikor úgy is legyőzhetőek, ha elvesztegetjük az idejüket", és megroppantjuk a jellemüket - tehetnénk hozzá. Ahhoz, hogy egy ellenzéket jogi-hatósági úton ellehetetlenítsenek, azokat az eseteket leszámítva, amikor valamilyen koncepciós eljárást indítanak ellenük, jellemtorzulásra van szükség. Igazi ellenzék nem fogadja el a jogi-hatósági korlátozásokat. Ha nem élhet a törvényes jogaival, nem fogadja el a diktatúra által kijelölt kereteket. A diktatúrának szüksége van a parlamentarizmus látszatára, ezért bevásárolja oda az ellenzékét, amely eladja magát. Utána már nem a rendszert támadja, hanem a rendszer részeként ellenzékieskedik, ami úgy kell a diktátornak, mint egy falat kenyér. Ezért kapja a megvesztegetett ellenzék a pénzét, az "állami" párttámogatást, a kedvezményeket, a működési feltételeket, az állásokat és az Audi-kulcsokat. A megvesztegetett, a jogi korlátokat elfogadó, a diktatúrát legitimáló ellenzék lesz az új típusú diktatúrák legfőbb támasza, ők leplezik a diktatúra valódi arcát. Elemi érdekükké válik, hogy a rendszer valódi ellenzékét, civil kezdeményezéseit megfojtsák. A propaganda és a megvesztegetett áldozat közötti különbség az, hogy a propaganda áldozata nem tudja, minek az áldozata, míg a megvesztegetés tudatos és aktív közreműködést, a személyiség és az elvek elárulását követeli. Ezért az áruló ellenzék felelőssége sokkal nagyobb.  


1
1

Szerző