Bartus László: Luxusvillákban laknak a romák

Szerző 1 November 28, 2015

Legalábbis ezt hihetné, aki elolvassa az Index cikkét, miszerint az Országos Roma Önkormányzat volt vezetője elfelejtette visszaadni egy 100 milliós ingatlan kulcsát, és a cikkből az is kiderül, hogy Farkas Flórián nem a zsebében felejtette a kiürített luxusvilla kulcsát, hanem zavartalanul benne él. Ha a roma ökormányzat vezetője a Normafánál egy 160 négyzetméteres luxusvillában tengeti az életét, akkor maga a roma társadalom ennél csak jobb színvonalon élhet, hiszen jobb helyeken az ilyen közösségek dobják össze a pénzt választott tisztségviselőik költségeire, és azok szolgálati lakása nem lehet jobb, mint a saját otthonuk. Máshol a támogatásokat nem választott tisztségviselők, hanem a rászorulók kapják. Ha a roma önkormányzat elnökének jut 100 milliós villára ősfás kerttel, nyilván egyetlen rászoruló roma sincs már, akinek nincs tisztességes tető a feje fölött, vagy a gyerekei éheznének. Magyarországon az állam a problémás rétegek vezetőinek lefizetésével oldja meg a problémákat. Korrumpálják a nemetiségi és a szakszervezeti vezetőket (akiknek egy része szintén dúsgazdag, és a palotájából nem lát okot beavatkozni a munkavállalók érdekében). Ezek dolga ettől kezdve, hogy a rájuk bízott vezetetteket megvezessék, elhallgattassák, és ha valaki megkérdezné, üldözik-e például a romákat Magyarországon, akkor jó lelkiismerettel mondhatják az ősfák alól, hogy nem. Farkas Flóriánt olyannnyira nem üldözi senki, hogy miután a miniszterelnök (!) mellett lett biztos, és lemondott az önkormányzat éléről, az általa jogtalanul használt villából sem üldözi ki senki. Emlékszem, egy alkalommal Iványi Gábor a szokásos módon éjszaka jelent meg egy kilakoltatásnál, amikor riasztották, mert télvíz idején az utcán rekedt egy roma család. A család lakásfoglaló volt, akárcsak Farkas Flórián, de nem a Normafánál, hanem egy VIII. kerületi putriban. A fiatalasszony a gyerekével kiment papucsban, hogy sót kérjen a szomszédtól, és mire vissza akart menni, bedeszkázta az önkormányzat mögötte az ajtót, hogy nem tudott bemenni. A ruhája és a holmija is bent maradt. Gyerekével vacogott az udvaron. Máskor rendőrkutyákkal költöztetik a roma családokat, mert nem tudják fizetni a rezsit. Farkas Flóriánnak sem volt elég a rezsicsökkentés, mert a roma önkormányzatnak, amelynek már nem is elnöke, egymilliót kell fizetnie az általa használt luxusvilla rezsielmaradása miatt. Farkas nemcsak jogtalanul használja az önkormányzat villáját, de a miniszteri biztosi fizetéséből még a rezsit sem képes fizetni. Hasonlóan járt az önkormányzat egy másik ingatlanával is, mert abban meg Farkas Flórián régi titkárnője lakik, aki már szintén nem dolgozik náluk. Kiköltözni ő is elfelejtett. Nem tud az ember mindent a fejében tartani. Korábban nem tudtuk, hogy ebből a normafai luxusvillából nyilatkozta a nemzetközi sajtónak Farkas Flórián, hogy Magyarországon nincs rasszizmus, s a rasszizmus vádja csak a cigányságnak árt. Farkas ennél is továbbment, bíróság előtt vallotta, hogy Magyarországon nincsenek a cigányok üldözve, nincs rasszizmus, nincs antiszemitizmus. Minden a legnagyobb rendben van, akik az országot elhagyták, azok gazdasági menekültek. Számtalan családnak kellett ezt követõen hazatérnie a semmibe, a bizonytalanságba. Az nem elég, hogy Farkas királyként élt, eladta és elárulta a cigányságot, az semmi, hogy szétlopta a romaprogramokra adott pénzt, hanem még azoknak a nyomorultaknak is betett, akik emberibb élet reményében és diszkrimináció nélkül akartak élni más országban. Orbán miniszterelnöki biztosát 1975 és 1982 között háromszor ítélték el, felfüggesztett és végrehajtandó szabadságvesztésre egyaránt. Megbízható, kipróbált ember, akire sok pénzt lehet bízni. 1996-ban azért nem került újra börtönbe, mert a vádemelési szakban Göncz Árpád eljárási kegyelemben részesítette. A 2014-es választásokon a Fidesz országos listájának 17. helyéről jutott be a parlamentbe, az Európai ügyek bizottságának tagja. Ez mutatja, hogy a tolvajok között csak a 17. helyre futotta, ami nem is olyan rossz eredmény ekkora konkurenciaharcban, viszont az Európai ügyek bizottságában jó helyen van, miután az Orbán-rezsim számára az európai ügyek az európai pénzek lenyúlásával és a lopással egyenlőek. Mondhatjuk, szakember került a bizottságba. Farkas Flóriánt nagy erőkkel fúrja az utódja, akinek nyilván tetszik a luxusvilla, és ha valahogy sikerülne Farkast kipenderítenie onnan, első dolga lenne, hogy beköltözzön. Farkas Flórián ravasz trükköt eszelt ki, hogy e támadásokat kivédje. Javaslatot tett az Országos Roma Önkormányzat megszüntetésére. Ha nincs Országos Roma Önkormányzat, nincs rivális a normafai kéglire, s magánál felejtheti örökre a palota kulcsát. Ahogy a volt titkárnőt is azzal látogathatná meg a roma önkormányzat tulajdonában levő lakásban, hogy mostantól az övé. Az ugyanis a cigánysággal szembeni rasszista támadásnak minősülne, ha a megszűnő szervezettől az állam visszakövetelné a neki adott ingatlanokat. Ezek amúgy is fillérek azokhoz az összegekhez képest, amelyekkel Farkas Flórián rendszeresen nem tudott elszámolni. A hírek szerint 300 milliót (három luxusvilla árát) "elnöki keretként" bocsátotta rendelkezésére a roma önkormányzat. A pénz az Európai Uniótól származott, amelyet a romák munkerő-piaci felzárkóztatására kellett volna fordítani. De ahhoz túl kevés volt ez a pénz, hogy a szegény romáknak is jusson belőle, arra már nem futotta. Mindennél többet mond a nemzeti együttlopás rendszeréről, hogy Farkas szabadlábon van. Mindent elmondanak az arcok Az Index cikkének van egy másik érdekes megállapítása is, hogy a százmilliós luxusvilla Farkas Flórián beköltözése előtt is a közérdeket szolgálta. Nevezetesen Sólyom László köztársasági elnök használatában volt, aki itt tartotta a nem használt, felesleges bútorait. Ha Sólyom százmilliós villát csak bútorraktárnak használt, elképzelhetjük azt a fényűző életmódot, amit ebben a szegény országban folytatott. Ha figyelembe vesszük azt is, hogy a köztársasági elnöki méltóságot arra használta, hogy az adófizetők pénzén turistaként körbeutazza a világot, megmássza azokat a hegyeket, amelyekre gyerekkora óta vágyott, akkor megállapíthatjuk, hogy Farkas Flórián és Sólyom László, valamint a rezsim vezetői között nem sok különbség van. Legfeljebb a stílus tekintetében. Farkas Flórián nem egy renitens vagy deviáns, hanem a rendszer egyik reprezentánsa, aki kevésbé képmutatóskodik, mint fideszes társai. Nem keveri bele a TAÓ-t, nem mondja, hogy ne mi kapjuk a legtöbbet, hanem megtartja a legnagyobb villát. Élhetetlen emberek vádaskodnak csupán. Orbántól nem régen megtudhattuk, hogy a lopás a tehetséggel egyenlő. Felcsút is tehetséges, Orbán is tehetséges, Farkas is az, csak azok nem tehetségesek, akik a két kezük munkájából akarnak megélni, és nem a szerencsejáték konzorcium bevételeiből leosztott részesedésből. Alig várjuk, hogy ezt a sok tehetséges embert (akik mind a gyerekkori álmaikat valósítják meg, a FIFA-kategóriás stadiont, a kisvasutat, a perui hegyeket, a svájci szállodákat, a Rolex órákat, és a normafai luxusvillákat) láthassuk, ahogy kirobbanó tehetségükkel a Kozma utcai börtönben szereznek piáért cigarettát maguknak.    


1
1

Szerző