Bartus László: Orbán saját maga elleni terrortámadásra készül

Szerző 1 November 14, 2015

A híradások szerint fegyveres katonák járőröznek Budapesten a párizsi terrortámadás miatt. Mivel a nemzetbiztonsági kabinet ülése után a szóvivő kijelentette, hogy "Magyarországot nem fenyegeti terrorveszély", a katonaság utcára vezénylése kizárólag propagandacélokat szolgál. Terrortámadást egyébként sem lehet katonai járőrökkel elhárítani, csupán megfelelő felderítéssel. Az pedig már a kabarétréfák világát idézi, hogy a honvédség objektumait erősítette meg a katonaság. Majd kapnak kitüntetéseket a helytállásért a nehéz órákban és balatoni nyaralást cserébe. Mivel Magyarország ellen nem indított háborút egyetlen ország sem, terroristák célpontjai pedig sohasem katonai létesítmények, hanem védtelen civilek, ezért nyugodt szívvel kijelenthetnénk, hogy aki ezt az intézkedést elrendelte, az egy idióta. De nem erről van szó, hanem tudatos hisztériakeltésről, hazug fontoskodásról, a feszültség növeléséről. Ez az impotens bagázs nagyon látványosan képes intézkedni, amikor nem létező bajt hárít el. De jegyezzék meg a magyarok, hogy ehhez a látványhoz azért szoktatják őket, mert ez vár rájuk. Ha megelégelik a felcsúti kurzust, ha majd Orbánnak lesz ellenzéke, így fognak a katonák masírozni az utcán. Ez a megerősített katonai "védelem" a nem létező ellenség ellen kizárólag a civil lakosság megfélemlítésére szolgál. Orbán megszerette a katonák látványát, és nem sok idő múlva hiányolni fogja már, ha nem cirkálnak az utcán. Következő lépése várhatóan egy saját maga ellen végrehajtott terrortámadás lesz, amelyre hivatkozva állandósíthatja a katonai készenlétet, rendkívüli állapotot vezethet be. A "Bástya elvtársat már meg sem akarják ölni?" effektus érezhető a katonai készültségben, noha Magyarországnak semmi köze a párizsi eseményekhez. Bástya elvtárs már totális védelmet rendelt el, csapataink harcban állnak, keresik az ellenséget, felállt a körkörös védelem. Ebből könnyen megjósolható a várható fejlemény: ha nincs ellenség, majd csinálnak. Kizárt, hogy Orbán előbb-utóbb ne kíséreljen meg maga ellen egy merényletet. Ez a rendszer természetéből és logikájából következik. Bástya elvtársnak kell egy merénylő, aki nem lesz magányos, hanem egy nagy világ-összeesküvés áll mögötte. Miután Orbán "szerencsésen" túléli a maga ellen végrehajtott terrortámadást, felvázolja a nyugati világ-összeesküvést arra vonatkozóan, hogy őt kik akarták eltenni láb elől, mert meg akarta őrizni a nemzeti függetlenséget és meg akarta erősíteni a keresztény család intézményét a buzikkal szemben. A magyar nép erre boldogan fordul Amerika és a Nyugat ellen: a demokrácia, a liberalizmus, a jogállam, a jóléti társadalom szitokszavak lesznek, s megértéssel tekint majd a magyar nép az üldözött Észak-Koreára. Orbánt ez felhatalmazza minden intézkedésre. Kitalálhatja, kik voltak a "merénylet" hazai támogatói. Nyilván azok, akik a bűnös és bukott liberális eszmék szálláscsinálói, akik civil támogatásokat fogadnak el nyugati szervezetektől és "Sorostól", értve ezalatt a szabadkőműves zsidó összeesküvők összes titkos szervezetét. Ezek titkai csak a Vezér és okos népe számára nem titkok. Őrizetbe veheti azokat, akik "összeesküdtek Magyarország ellen". A személyes testőreiből létrehozott "Terrorelhárító Központ" elemében lehet, mert végre ártatlan, fegyvertelen, civilekre vadászhat minden kockázat nélkül. Elkezdheti azt a munkát, amire tulajdonképpen létrehozták. Orbán bevezetheti a féltotális diktatúrát, amely ellen az EU-nak egy szava sem lehet, hiszen csak a terrortól védi az országát és a terroristákkal összejátszó magyarokat üldözi. Orbán eldöntheti, hogy belül marad vagy kilép, attól függően, mekkora esélyt lát az EU-n belüli szélsőjobboldali hatalomátvételre, s mennyire biztos az európai adófizetők milliárdjainak lenyúlása. Egy biztos, hogy a katonaságba és a fegyveres erődemonstrációba egyre jobban szerelmes diktátor nem fog megállni a konszolidált fasiszta rendszer szintjén, ahogy azt jó előre megmondtuk. Ellenségek kellenek, merénylőkre és terroristákra lesz szükség, akik ellen felléphet, akiktől megvédheti a keményen dolgozó magyar népet, a közmunkás rabszolgáit, akik Amerika és a Nyugat miatt szenvednek és éheznek, s ezért boldogan szavaznak megmentőjükre. Minden jogkorlátozást helyeselnek majd, mert az kimondatlanul az idegenek, a bevándorlók és a világ-összeesküvő zsidók uralmát és befolyását korlátozza. Magyarország legyen a magyaroké, Mocsa legyen a mocsaiaké. Éljen a nemzet keresztény Vezére. Koronázzuk meg a saját lábán ácsorgó lányát. Az alkotmányos magatartás ma az lenne, ha a katonák - ha már úgyis kint vannak az utcán - elmennének Orbán Viktor lakására, és az alkotmányos rend megdöntése, államellenes bűncselekmény (államcsíny) miatt őrizetbe vennék. Ha terroristát keresnek, aki a nyugati demokráciák stabilitását, biztonságát és szabadságát veszélyezteti, ne az utcán járjanak, hanem vegyék őrizetbe Magyarország legnagyobb terroristáját, aki az egész országot megszállta és sakkban tartja. Orbán bűnöző, aki törvénytelen hatalmat gyakorol, miután felszámolta az alkotmányos rendet. Börtönben a helye. Természetesen mindez lehetetlen olyan országban, ahol a terrorista bűnszervezet egy-egy tagja tartja kezében az ügyészséget, a rendőrséget, a bíróságot, a katonaságot és mindent. Ellenforradalmi rendszer ez: 2010-ben nem "fülkeforradalom", hanem ellenforradalom történt. A magyar demokrácia ellen támadást intézett 2006-ban az utcán, majd annak leverése után 2010-ben az államhatalom birtokában sikeresen megdöntötte az alkotmányos rendet. A demokratikus választáson aratott kétharmados győzelmet a demokráciával összeegyeztethetetlen támadásokkal érte el. Ha Magyarországnak bátor és vezetésre alkalmas miniszterelnöke van, már 2006-ban le kellett volna tartóztatni. Miután ez elmaradt, a választási győzelmet az alkotmányos rend megdöntésére használta fel. Ez ellenforradalom és államcsíny. Életfogytiglani börtön jár érte. Ma Magyarországot terrorista bűnöző irányítja. Ő küld katonákat alkotmányellenesen az utcákra. Ő fenyegeti a civil társadalmat. Ő számolta fel a jogállamot, az egyenlőséget, a demokráciát, a Köztársaságot. Ő éli fel az ország vagyonát. Ő fogja lövetni legközelebb saját népét. Rendszere olyan, mint a rák, mint a fekély, amely már Európát támadja. A terrorizmus az ő malmára hajtja a vizet. Magyarország bűnözők által megszállt és kifosztott ország. Miniszterelnöke bűnöző, akit le kell tartóztatni, mielőtt milliók életét veszélyezteti. Ezt mondja a megdöntött Alkotmány. Most érthetjük meg, miért nem éreztek veszélyt Európában és Németországban, amikor Hitler csinálta ugyanazt, amit most Orbán.  


1
1

Szerző