Bartus László: Pákh Imre a Golgotán

Szerző 1 June 11, 2015

A magyar állam "védetté nyilvánította" Munkácsy Mihály Golgota című festményét, amellyel megtiltotta a kép tulajdonosának, hogy a festményt külföldön értékesítse és az országból kivigye. A Golgota ennek értelmében nem hagyhatja el Magyarországot. Szögezzük le az elején: ez az eljárás csak diktatúrákban történhet meg. Normális esetben mindenki azt csinál a tulajdonával, amit akar. Egy diktatúrában azonban Pákh Imre New York-i műgyűjtő örülhet, hogy nem államosították azonnal a képet és nem vették el tőle egy fillér nélkül. Igaz, a védetté nyilvánítás majdnem ezt jelenti. A tulajdonával nem rendelkezhet szabadon. Ki vesz meg olyan festményt 9 millió dollárért, amit nem mozdíthat, nem vihet akárhova? A Pákh Imre által követelt vételár 9 millió dollár, a Magyar Nemzeti Bank csak 6 millió dollárt akar adni érte. A magyar állam zsarolással vádolja Pákh Imrét, hogy a vételár érdekében fenyegetőzött azzal, hogy a Golgotát elszállítja a debreceni Déri Múzeumból. Ezzel szemben a "védetté nyilvánítás" az igazi zsarolás, hiszen a tulajdonos valójában elveszíti a képet, annak értékét, nem tudja értékesíteni, csak annyiért, amennyit a magyar állam hajlandó fizetni érte. A 6 millió dolláros vételárat kormányrendelet állapította meg. Csakhogy ilyen a világon nincs, csak Magyarországon, hogy műkincs vételárát kormányrendelet és nem a piac állapítja meg. Az is elképzelhetetlen demokratikus jogállamban, hogy az állam kijelentse, az országba bevitt "nemzeti kincset" magyar érdekkörben akarja tartani. Az állam akkor teheti ezt meg, ha kifizeti a tulajdonos által megszabott vételárat. Ha ezt nem teszi meg, akkor a tulajdonos annak adja el, akinek akarja, és odaviszi, ahova akarja. Természetesen, csak egy jogállamban, nem egy fasiszta diktatúrában. Pákh Imre saját bőrén tanulhatja meg, milyen az orbáni demokrácia. Ez az eljárás majdnem lopás, de mindenképp maffiamódszerrel történő zsarolás. Pákh Imre mindig is nagy támogatója volt a "nemzeti oldalnak", egy idő után az Orbán rezsimnek is. A HVG-nek adott interjújában is azt mondta erről a törvénytelen eljárásról, hogy "egy fiatal demokráciába ez is belefér". Kár ilyeneket mondani. Ezek bűnözők, ilyen lózungokért nem lesznek hálásak, és nem mondanak le 10 millió dollárról. Egyébként pedig ez nem fér bele a demokráciába. Nem véletlen, hogy az összes amerikai ügyvéd azt mondta, ha Pákh Imre perel, ezt mindenhol megnyeri. Olyan nem létezik, hogy "fiatal és öreg demokrácia". Csak demokrácia létezik, ami vagy van, vagy nincs. Ez az eset jól mutatja, hogy Magyarországon nincs demokrácia. Pákh Imre megtanulhatná végre, hogy antiszemita és nemzeti lózunggal elfedett diktatúrákat nem érdemes demokráciának mondani, mert annak ilyen következményei vannak. Most az ő zsebére megy a játék, de így működik az egész ország. Műemlékek védetté nyilvánítása nem példa nélküli és nem az ördögtől való. De maffiamódszerek és a nemzeti műkincsvédelem két különböző dolog. A állam védetté nyilváníthat valamit, ami Magyarországon van, és nem szeretné, ha külföldre kerülne. A Golgota esetében nem ez történt. Pákh Imre vitte be az általa 2003-ban megvásárolt képet Magyarországra, és nemzeti érzésből kínálta fel Magyarországnak. Az volt a célja, hogy Munkácsy a nemzeti önérzet szimbóluma legyen, és a trilógia legyen egy helyen. A védetté nyilvánítás ebben az esetben nem műkincsvédelem, hanem lopás: lefoglalás, az ártárgyalás része. Ezzel akarják kényszeríteni az eladót egy piaci árnál alacsonyabb vételár elfogadására. Ez maffiamódszer. Pákh Imre jól látja, hogy ez hasonló ahhoz, amikor az oroszok bevonultak, és elvették, ami megtetszett nekik. A másik oldalról azt mondhatják, ha Pákh Imre olyan nagy hazafi, és a nemzeti érzés vezeti, ne akarjon keresni rajta, vállaljon áldozatot. Ellenkező esetben a "nemzeti érzésről" megint kiderül, hogy addig működik, amíg néhány millió dollár hasznot hoz. Ezért nem érdemes bizniszbe homályos "nemzeti" lózungokat belekeverni. Pákh Imrének ideje lenne felismerni (de nem fogja), hogy a "nemzeti kormány" antiszemita tartalmú víziója nem támogatásra méltó fikció, mert bűnszervezetek állnak a "nemzeti" ideológiák mögött. Az egész csak arról szól, hogy a zsidókat ki kell szorítani. Ennek érdekében fel kell számolni a demokráciát, amelyben mindenki egyformán érvényesülhet. Ez a "nemzeti" érzés tartalma Magyarországon. Kár tagadni. Pákh Imre megtanulhatná, hogy az antiszemita bűnszervezetek a kormányra kerülésük után nemcsak a zsidókkal szemben törvénytelenek, hanem mindenkivel szemben, ezért ezek működése mindenkire veszélyes. A "keresztény-nemzetiek" által zsidóknak tulajdonított demokrácia nemcsak a zsidókat védi, hanem az olyan "nemzeti érzelmű" magyarokat is, mint ő maga. Annak hiánya védtelenné teszi ennek az aljas, törvénytelen fasiszta bűnszervezetnek a legnagyobb támogatóit is, mint amilyen ő is, legyen akármilyen "nemzeti". Ezért nem zsidó ügy a demokrácia követelése, a jogállamiság kívánalma, hanem ez az igazi "nemzeti" ügy, aminek részei zsidók, svábok, szlovákok, ukránok, magyarok és románok, mindenki, aki Magyarországon él és magyarnak tartja magát. Téved Pákh Imre, amikor azt állítja, hogy ő nem az egész rendszerrel, kormánnyal, a műemlékvédelmi programmal, hanem egyetlen emberrel áll szemben, aki ezt a programot vezeti. Kedves Pákh Imre, senki nem hiszi el, hogy Ön ennyire naiv. Itt Orbán Viktoron kívül senki nem vezet semmit. Itt mindenki csak tányérnyaló, kiszolgáló, lakáj, a döntéseket egyetlen ember hozza. Ha Orbán úgy akarja, akkor a Golgotát 20 millió dollárért veszi meg holnap a magyar állam. Reggel csinál erre egy kormányrendeletet, délután átutalják a pénzt, oszt jó napot. Ha úgy akarja, egy fillér nélkül elveszik a képet, mint az oroszok, aztán kitalálnak valamit, s Pákh Imre örül, ha visszamenekülhet kifosztva és meggyalázva Amerikába, és nem csukják börtönbe valami koholt vád alapján. Ez az a rendszer, kedves Pákh Imre, amit Ön támogat. Ezek állnak a Turul-szobrok ideológiája mögött, mindig is ezek álltak. Ez a "keresztény-nemzeti" eszme, és nincs az antiszemitizmusnak egyetlen szikrája, amely ezt ellensúlyozná és támogatásra méltóvá tenné. Arról van szó, kedves Imre, hogy valaki jobban fekszik a diktátornál. Valakinek megtetszett a kép. Ha az övé lesz, ő majd odaviszi, ahova akarja. El akarják lopni, és nem akarják kifizetni. Vagy valaki más akar keresni 3 millió dollárt rajta. Semmi rendkívüli dolog nem történt, így megy ez az Ön által "fiatal demokráciának" nevezett fasiszta diktatúrában minden nap. Így lopták el a nyugdíjmegtakarításokat, a földeket, a trafikokat, a patikákat, a futballcsapatokat, az energiaszektort, a bankok profitját, a multik bevételét, a magáncégeket, az Alkotmányt, mindent, ami mozdítható, de még azt is, ami le van betonozva. Így fosztják ki a konkurenciát, így lopnak el mindent, ami megtetszik nekik. Legyen az a szomszéd fája vagy Munkácsy Golgotája. Most a Golgota tetszett meg valakinek, aki nagyobb barátja Orbánnak, mint Ön. Ennyi. Ön gyanús ember. Gazdag, világot látott, mindenféle veszélyes kapcsolatokkal New Yorkban és Moszkvában, politikai ambíciói vannak, most elveszik azt, ami az öné. Érezzen együtt kicsit jobban azokkal, akiket már Ön előtt hasonlóan primitív módszerrel kifosztottak. Elsőként is az egész országot. Mi a tanulság? A "nemzeti" érdek nem kerülhet szembe a jogállamisággal és a demokráciával, mert a nemzet első számú éredeke a jogállamiság és a demokrácia. Ezt saját bőrén tapasztalhatja. A jogállamiság, a demokrácia, a szabadság, a törvény, a valódi parlamentarizmus és a kapitalizmus nem a zsidók találmánya, ahogy Adolf Hitler és Prohászka Ottokár, Horthy Miklós és többi gazember a magyar "keresztény-nemzeti" idológia jelmeze alatt kitalálta, hanem az emberiség találmánya, méghozzá az ilyen tapasztalatokból leszűrt tanulságok alapján, mint ami Önnel történik. A jogállam, a liberális demokrácia elvetése nem a zsidóknak árt elsősorban, hanem a magyaroknak. Mindig azoknak, akik a jogállamiságot elpusztítják. Ön csodálkozik a "bunkósbot" módszeren? Ennek a rendszernek a szubsztanciája a bunkósbot. Ne higgye, hogy ami történik, az "egy rossz ember" műve. Ez az illiberális, antiszemita, "nemzeti", "keresztény" rendszer műve. Ez a rendszer ilyen. Nem tud más lenni. Előbb-utóbb erőszak is lesz, ezek a rendszerek először lopnak, mindent elfoglalnak, aztán gyilkolnak is. Akkor sem lenne jobb, ha történetesen most nem akarnák a Golgotát ellopni. Ha a hatalom kizárólagos birtokosa most Önnek kedvezne, ez a rendszer akkor is ugyanilyen mocskos lenne, mint most, hogy Ön a bunkósbot másik végére került. Ennél sokkal jobb, ha Magyarország nyitott ország, mindenki hazája, aki benne él, és magyarnak vallja magát, és szabad, egyenlő verseny zajlik a törvények korlátai között. Miért hiszi, hogy a magyarok nem ugyanolyan jók, mint a zsidók, és nem állnák a versenyt? De miért kell egyáltalán különbséget tenni? Miért magyarabb - kérdezem egymás után két cikkben - Orbán vagy Schmitt, mint Goldberger vagy Rakitic? Ezt nem kell olyan embernek mondani, aki New Yorkban él. A zsidók kiszorítása érdekében érdemes egy törvénytaposó "nemzeti" diktatúrát támogatni, hogy "magyarok" legyenek a pozíciókban? Ezért? Ezek miért jobbak? Ezeknek még stílusuk sincs. El kéne felejteni az összeesküvés-elméleteket, a megkülönböztetést, de attól tartok, a rögeszmék erősebbek lesznek a tényeknél. Pákh Imre védekezik az ellen, hogy szembenézzen az igazsággal. Minden népnek vannak kiválóságai és van alja. Akik másokkal szembeni előítéletekkel akarnak hatalomra jutni, azok minden népnek az alját képviselik. De biztos vagyok abban, ha Pákh Imrét keresztre feszítik, akkor is azt hiszi majd, hogy ezt egy csinovnyiknak köszönheti, nem a szisztémának, amit támogat. S nem az egyeduralkodónak, aki a szisztéma terméke. Akivel Ön közvetlenül szemben áll, az csak parancsokat teljesít. Az Ön igazi ellensége ebben az ügyben saját hamis ideológiája, az eszme, a diktatúra, amit Ön teljes szívvel támogat, és amivel most szembesül. Emberi nagyság kell hozzá, hogy valaki felismerje egész élete tévedését. A nagy magyar jobboldaliak, akik a konzervativizmust a 19. század végétől összetévesztik a "keresztény-nemzeti" illiberális fasizmussal, a zsidókat azonosítják a bolsevikokkal és a liberalizmussal, tévedésben vannak. Kárvallottjaik saját ideológiájuknak. Valamennyien elmondhatják magukról: "minden Pákh Imrék vagyunk". A Golgota a nagy kérdések és a nagy válaszok találkozóhelye. Lehet gondolkodni a kép előtt.      


1
1

Szerző