Fél a Fidesz a Hócipőtől

Szerző 1 December 11, 2015

AN A Fidesz indoklás nélkül elutasította a Hócipő fotósának akkreditációs kérelmét, a lap munkatársát nem engedik be a párt kongresszusára. Ez a gesztus már azelőtt lerombolta a Fidesz tervezett propagandáját, mielőtt a kongresszus elkezdődött volna. Ez egy olyan párt, amely fél a nem kollaboráns sajtótól, fél a humortól, azok tekintetétől, akik nem tartoznak a párt klientúrájához. A Fidesz miniszterelnöke elbújik a kérdések elől, a pártja nem meri beengedni a szatírikus kétheti lap fotósát. Ez száz kongresszusnál is szebben beszél és mindent elmond erről a pártól, és vezéréről, Orbán Viktorról. A Fidesz egykor a pártállam ellen lépett fel és nevetségessé tette a diktatúra állampártjának hasonló gesztusait. Az egykori fiatal demokraták azóta öreg pocakos diktátorok lettek, akik nem bírják a humort, a szatírát, a kritikát, 25 év alatt eljutottak a Magyar Szocialista Munkáspárt és Grósz Károly szintjére. A vezér csak sajátjai és rendszerének kollaboránsai előtt mer mutatkozni, fél a Hócipőtől, fél a szabad emberektől, fél a valódi nyilvánosságtól. Pártja sérti a sajtószabadságot, az információs szabadságot, az információhoz való jogot és a sajtószabadságról szóló törvényt is. Nincs beszédesebb annál, hogy indok nélkül utasították el a regisztrációt. Nincs indok a diktátor és a diktatúra félelmén kívül. Elveszítették a humorukat, a lazaságukat, a toleranciájukat, olyan komolyan veszik magukat, hogy nem tűrnek semmiféle kritikát. Kim Dzsongun legjobb tanítványai. Ha eddig bárkinek kétsége lett volna afelől, hogy Orbán rendszere diktatúra, Orbán diktátor, akkor ennél megbízhatóbb bizonyítékot keresve sem találhatna. Diktátorokról nem lehet szabadon fotót készíteni. Róluk viccelődni, őket szarkasztikusan vagy szatírikusan bemutatni tilos. Feltehetőleg a Hócipő fotósa képtelen lett volna olyan képeket készíteni a kongresszuson, amelyek ennyire plasztikusan mutatták volna be ezt a pártot, mint ez a kitiltás. Saját magukat leplezték le, a Hócipő még meg sem jelent, és már mindenki rajtuk nevet. Nevetségesebbé tették magukat, mintha a Hócipő ezer képet készített volna róluk. Ez a bujkálás a rossz lelkiismeret mellett azt is mutatja, hogy félnek attól, hogyan néznek ki. A látványtól, hogyan torzította el őket a hatalom, a lopott pénz és a hatalmi vágy. Van takargatni valójuk. A Hócipő fennállása óta egyik legnagyobb elismerését kapta ezzel a kitiltással. Maga a diktatúra hitelesítette, hogy a lap hiteles, megbízható, szabad, nem nyílt vagy rejtett kollaboránsa Orbán rendszerének. Ha egy diktatúra fél egy laptól, az a legnagyobb elismerése az újságnak. Sokatmondó, hogy egyedül a Hócipőt tiltották ki. Egyetlen más orgánumról nem tételezik fel, hogy nem veszi figyelembe a rendszer által meghúzott korlátokat, a szűkített sajtószabadság határait. A sajtó munkatársai azzal fejezhetik ki elismerésüket és szolidaritásukat, ha elárasztják a Hócipő szerkesztőségét a kongresszusról készült sokatmondó fotókkal.   Ide jutottak vissza. Olyanok lettek, mint ezek.


1
1

Szerző