Magyarok emberi jogokért átbiciklizik Amerikát

Szerző 1 June 30, 2015

Molnár Miriam A Falun Gong Kínában tiltott, sőt üldözött csoport. Két magyar fiatal egy majdnem harminctagú gyermek csapattal biciklin jut el az USA nyugati partjáról a keleti partra. A két esemény közötti összefüggésről beszélgettünk telefonon Baranyai Katával, a biciklis túra egyik résztvevőjével. AN: Hogyan kerül két magyar fiatal a kínai kormány által üldözött csoport melletti figelemfelkeltő kampány élére, hogy felhívja a figyelmet az ellenük elkövetett atrocitásokra? BK: Én 2008-ban hallottam először a Falun Gongról, egy Kínából származó meditációs gyakorlatról. Ennek három alapelve van: őszinteség, jószívűség és tolerancia.  Ugyanebben az évben hallottam először a Falun Gong tagok üldözéséről, és hónapokon keresztül nem tudtam elhinni, hogy a mai világban ilyesmi lehetséges. Gyerekek maradnak árván, a szülőket megkínozzák és börtönbe zárják. Amikor először találkoztam olyan emberrel, aki megmutatta a testén a kínzás okozta sebhelyeket, akkor hittem el. Ezután komolyan kezdtem foglakozni a meditációs gyakorlatokkal, és rájöttem, milyen jó hatássai vannak. A jógához hasonlítanám. Férjemmel, Baranyai Mártonnal egy Falun Gong-os levelezőlistán keresztül kaptuk a meghívást erre a túrára és örültünk az alkalomnak. Ez a túra egy tíz évvel ezelőtti, Washington DC-ből Chicago-ig terjedő úthoz kapcsolódik. Mindkettőt Keith Ware szervezte. A mostani utunk a figyelemfelkeltés mellett öt kínai árva megsegítését tűzte ki célul. AN: Kikből áll ez az öt ezer kilométert bicikliző csapat? BK: Ez egy nemzetközi csapat. Ausztriából, Magyarországról, Csehországból, Németországból, Franciaországból, Izraelből, Oroszországból, Peruból, Argentínából, az USA-ból, Hong Kongból, Szingapúrból és Indiából jött gyerekekből áll a csoport. Jelenleg 25-en vagyunk, most éppen Kansas államban egy tónál tartunk logisztikai napot.  A csapat harminc tagra volt tervezve, de nem mindekinek sikerült időben megkapnia az amerikai belépői vízumot. A legfiatalabb egy 11 éves kislány, aki Kínában született, áltélte családja üldöztetését a Falun Gong-hoz tartozás miatt, a nagymamáját kínozták meg. Ezen kívül több tini van még velünk, 13 és 16 évesek, és négy felnőtt kísérő. AN: Honnan indultatok és hol értek majd célba? BK: Los Angeles-ből indultunk június elsején, gyermeknapon, és hat hét elteltével érünk majd célt az USA fővárosában, július 17-én. A biciklis túra hivatalos vége a július 20-i washingtoni gyertyás megemlékezés lesz. Ezen a mi csapatunk is részt vesz majd. AN: A csapaton belül milyen a hangulat?  Mégiscsak elég sokáig egy nagy családot alkottok, kicsit összezárva. BK: Mivel gyerekekről van szó, természetesen adódnak nézeteltérések és a kora reggeli kelés is hagy kívánni valót maga után, de mindig megoldják, és jó hangulat uralkodik a csoporton belül. Egymás között egyébként angolul és spanyolul kommunikálnak. AN: És hogy telik az út?  Hogy bírják a gyerekek? Milyen nehézségekkel kellett eddig megküzdenetek? BK: Az úton eddig nem voltak nagyobb gondok. Jártunk már dombos területen, tekertünk sivatagon át, ami elég nehéz volt. Az utat naponta több kisebb csoport teszi meg egymást kétóránként váltva. Minimum két felnőtt kísérő mindvégig a gyerekekkel biciklizik. Salt Lake City környékén a hegyeken kellett végigküzdenünk magunkat, majd volt esős és hideg napunk is. Sátorban alszunk, és már be is áztunk. Az időjárás sok kellemetlen oldalát ismertük meg. De a gyerekek nem panaszkodnak, tudják, miért vannak úton, és nagyon odaadóan haladnak előre. Így akarnak azokon a gyerkeken segíteni, akik most Kínában vannak és a Falun Gong-hoz tartozás miatt szenvednek. Nagyon büszke vagyok rájuk. AN: Előzőleg jártál már az USA-ban? BK: Igen. Egyszer az egyik Los Angeles-i utunkon mondtam is Mártonnak, hogy szeretnék Las Vegasba eljutni, mire ő azt válaszolta, hogy nem fog menni, mert autóval messze van.  Erre most biciklivel jártuk meg ugyanazt a távolságot és a töbszörösét tekerjük még le, mire célba érünk. AN: Akik támogatni szeretnének benneteket, vagy többet megtudni a küldetésetekről, hol találhatnak több információt? BK: A weboldalunkon bőven található információ, videók és fotók is, valamint a Facebook oldalunkon is végigkísérhetik a túrát és bekapcsolódhatnak az érdeklődők.


1
1

Szerző