Nem Orbán fejébe rúgtak bele

Szerző 1 June 04, 2015

Magyarországon megkezdődött annak a rappernek a pere, aki 2013. szeptember 29-én a Szolidaritás tüntetésén belerúgott a hungarocellből készült Orbán-szobor fejébe. A híradások szerint Pityinger László (művésznevén Dopeman) garázdaság miatt akár két év börtönbüntetést is kaphat, ha bűnösnek találják. A cselekményt az követi el, aki olyan kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartást tanúsít, amely alkalmas arra, hogy másokban megbotránkozást vagy riadalmat keltsen. Ennek érdekében a vád tanúi az első tárgyalási napon azt álltották, hogy bennük a hungarocell szobor fejébe való rúgás olyan riadalmat keltett, hogy az már 1956-ot idézte. Tudomásunk szerint 1956 a jelenlegi állás szerint (ami még néhányszor oda-vissza változhat) a magyar történelem egyik pozitív eseménye volt. Ha a rapper megnyilvánulása 1956-ot idézte, annak csak örülni kellene. Az Orbán-rendszer már 2013-hoz képest is konszolidálódott az álellenzéke jóvoltából. Ezért ma már szó sem esik arról, ami a rendezvény pillanatában még köztudott volt, hogy Orbán Viktor államcsínyt hajtott végre, a Btk. szerint államellenes bűncselekményt követett el. Felszámolta a liberális demokráciát, megdöntötte az alkotmányos rendet, önkényesen eltörölte a demokratikus Alkotmányt, amelynek büntetési tétele életfogytiglanig tartó szabadságvesztés. Ezek a tények. Ehhez képest a Szolidaritás által szervezett hungarocell szobordöntés sajnálatosan parodisztikus és súlytalan megmozdulás volt. Sajnos, semmiféle riadalmat nem okozott, és nem adott okot arra, hogy az államellenes bűncselekmény elkövetői, tettestársai és szimpatizánsai féljenek. Inkább bohózatnak, mint riadalmat keltő megmozdulásnak lehetne nevezni a történteket. A bíróságon megjelent (mondhatni: "hajuknál fogva előrángatott") tanúk szövege szintén bohózatba illő. Szavaikból teljesen világos, hogy politikai szándékú perről van szó, ahol ilyeneket adtak a szájukba: „Egyszerű, keresztény emberek vagyunk, másként gondolkodunk mint a fővárosiak.” Ez igazolná az állítólagos riadalmat: fővárosiak nem riadtak meg, vidéki "keresztények" megriadtak. Megjegyezzük, hogy a bíróságon is előkerült "keresztényezést" a bírónak vissza kellett volna utasítania, az ügyhöz semmi köze nincs, hogy ki keresztény, ki nem, kinek mi a vallása. Ez a "keresztényezés" már a Horthy-rendszer mindennapjait idézi, mintha csak az Ébredő Magyarok egyik gyűlésén járna az ember, pedig csak egy bírósági tárgyalásról olvas. Az egyszerű megriadt vidéki keresztény magyar emberek hazudozásaira azért van szükség ebben a perben, mert a bíróságot politikai eszközként kívánják felhasználni, méghozzá megfélemlítés céljából. Ez a per komolyabb riadalmat kelthet, mint Dopeman rúgása, így az ítélettől függetlenül a vádlók cselekménye (hazudozásaik mellett) nagyobb garázdaság, mint ami a hungarocellel történt. A per arról szól, hogy senki ne merje Orbánt kritizálni, vagy vele szemben tiszteletlenül megnyilvánulni. Ez a per pontosan azt bizonyítja, ami ellen az akkori rendezvény mégiscsak nagyon helyesen szót emelt, hogy Magyarországon egy négy évre demokratikusan megválasztott miniszterelnök magához ragadta a kizárólagos hatalmat, megdöntötte az alkotmányos rendet és leválthatatlanná tette magát, s eközben olyan hamis tekintélyt követel magának, ami nem jár neki. Ezt bizonyította a tárgyaláson az egyszerű vidéki keresztény tanú szóhasználata is, miszerint "a magyarokat képviselő miniszterelnök szobrát" bántalmazták. Ha másra nem, erre jó volt a performansz, hogy Orbán és imádói  egyszer és mindenkorra jegyezzék meg, hogy a felcsúti puccsista nem képviseli "a" magyar embereket. A bálványokat ledöntik, előbb-utóbb ez a sorsuk. A diktátorokat is elkergetik, és ez a megmozdulás helyesen figyelmeztetett erre. A rapper véleményt nyilvánított azzal, hogy az Orbánt ábrázoló szobor fejébe belerúgott. Lehet véleményt nyilvánítani szóban, írásban, fotóval, és lehet tettekkel. Azt nem kell különösebben magyarázni, hogy még Orbán diktatúrájában is használják a bíróságok az egykori törvényes Alkotmánybíróság állásfoglalásait, amelyek szerint a véleménynyilvánítás szabadsága olyan fontos alapjog, hogy azt akkor sem szabad korlátozni, ha a szabad vélemény kifejezése durva, szélsőséges, megütközést kelt, ízléstelen, sértő vagy megbotránkoztató. A bíróság nem tehet úgy, mintha nem tudná, hogy sem az esemény, sem a rapper rúgása nem okozott semmiféle riadalmat, garázdaság nem történt. Vagy ha Orbánra az AB határozatok nem vonatkoznak, akkor az ítélettel együtt hirdessék ki azt is, hogy Orbán diktátort nem lehet sérteni, esetleg a halálbüntetés itt lenne indokolt. Ha a bíróság azt szeretné megtiltani, hogy Magyarország örökös miniszterelnökével szemben tiszteletlen megnyilvánulásokat tegyenek, akkor előbb meg kell kérnie a fideszes törvénygyárat, hogy hozzanak felségsértés elleni törvényt, amiben írják le, hogy az országot elfoglaló bűnszervezet vezetőjét mindaddig, amíg meg nem kezdi megérdemelt életfogytig tartó büntetését az alkotmányos rend megdöntése miatt, és amíg erőszakkal egy általa NER-nek nevezett klerikálfasiszta rendszert működtet, addig tilos őt képen, szobron és bármi más módon inzultálni, köpdösni, rugdosni. Legalábbis nyilvános helyen, ahol az egyszerű jámbor vidéki magyar keresztény ember is láthatja és megbotránkozhat rajta. Már az akkori rendezvény után megszólalt néhány szélsőjobboldali figura, akik amúgy teli szájjal zsidóznak, de ilyenkor rendkívül érzékenyekké válnak, hogy a rapper viselkedése valamiféle "Vudu szertartásra" emlékeztette őket. Másokat pedig egyes egyházak vallásgyakorlata emlékeztet a varázslókra, miközben erre évtizedek óta százmilliárdokat kapnak. Hogy kit, mi, mire emlékeztet, az magánügy, maga a cselekmény nem volt vudu szertartás. A Btk.-ban ez amúgy sem ismert büntetőjogi alakzat. A tanúkat a rúgás a Rákosi-korszakra emlékeztette, mást pedig Orbán Viktor cselekedetei emlékeztetnek a Rákosi- és a Horthy-korszakra. Orbán szobrának ledöntése éppen a Sztálin-szobor ledöntésére emlékeztetett. Megint másokat az Orbán által végrehajtott államcsíny ijesztette meg, a fülkeforradalomra való hivatkozás sokakban akkora riadalmat keltett, hogy el is hagyták az országot. Nevetséges az egész eljárás. Ha a Dopeman nevű rappert garázdaságért el lehet ítélni, az nyilvánvalóan politikai ítélet lesz, amelynek üzenete éppen a félelemkeltés, a riadalomokozás lesz, hogy gondolja meg mindenki, hogyan merészeli a felcsúti Döbrögit kritizálni. Viszont ha egy hungarocell darab odébb rúgása garázdaság (ugyanis a rapper nem Orbán fejébe rúgott bele, hanem egy hungarocell darabba, amivel a véleményét fejezte ki arról az emberről, akit a hungarcell ábrázolt), akkor mit szóljunk az Orbán vezette bűnszervezet működéséről, amely nemcsak a vidéki egyerű keresztényekben, hanem az Európai Unióban, Amerikában, a világ demokratikus országaiban is megütközést vált ki és riadalmat kelt? 2010 óta permanens garázdaság zajlik Magyarországon, Orbán és bűnszervezete naponta bűncselekmények sorozatát követi el. A fatolvaj Tiborcz gyerek, Orbán saját lábán ácsorgó leányának férje, multimilliárdos lett néhány év alatt. Ha ez nem garázdaság, akkor mi?    


1
1

Szerző