Akkor kicsoda Mészáros Lőrinc?


Szerző Amerikai Népszava April 11, 2016 5 Hozzászólás

Azt mondta az álparlamentben az ember, aki még soha nem hazudott, hogy Mészáros Lőrinc nem a strómanja. "Sosem volt, sosem lesz, most sincsen semmilyen strómanom", mondta, miközben nem szakadt le az ég, sem a plafon. Ezen kívül még azt is mondta, hogy "nem vagyonos ember".

Ebben az esetben azt a baráti hangú nemzeti együttműködő kérdést kell feltennünk, hogy ki a lópikula ez a Mészáros Lőrinc? Miért kapta meg Fejér megye legjobb földjeit és a legzsírosabb állami megrendeléseket? Mivel érdemelte ki ez az ember, hogy egyszerű kétkezi gázszerelőből néhány év alatt az ország egyik leggazdagabb embere lett. Nem a tehetségével, az biztos. Hogy ez az ember a tizedéhez sem ért annak, amivel Orbán kormányzata milliárdokért megbízza, az biztos. 

 

Meg kell nézni ennek az embernek a szemét, ahogy vérben úszik. Vagy drogos, vagy súlyos beteg, vagy gyógyszerezik, vagy alkoholista, vagy másnapos. Az arcára van írva, hogy hazudik. Ilyen minősíthetetlen erkölcsű, alacsony színvonalú, szalonképtelen ember, köztörvényes bűnöző még nem vezette ezt az országot. 

 

Orbán arcátlansága most érte el a csúcspontját, amikor kijelentette, hogy Mészáros nem a strómanja. Mindenki tudja, hogy a Mészáros által elnyert munkáknál olyan konzorciumok kapják a megbízásokat, amelyeknek egyik tagja Mészáros, a másik pedig egy olyan cég, amely ért a munkához. Mészáros ahhoz kell a konzorciumokba, hogy a megbízást a partner megkaphassa és ezért Mészáros csak lerántja a pénzt? Vajon kinek?

Esetleg Orbán meleg? Mészáros Lőrinc a szeretője? Ha nem a strómanja, akkor miért tömi ki tízmilliárdokkal ezt az embert? Ilyet csak szeretők csinálnak. Azért, mert a barátja? Más barátja nincs? Minden barátjából milliárdost csinál? Nevetséges hazudozás. Legutóbb a család kutyája is lebuktatta, hogy azon a birtokon lakik, amely Mészáros Lőrinc nevén van. Innen tudhatta az egész ország, hogy mindaz, ami Mészáros nevén van, nem az övé, hanem Orbáné.

 

 

Hogy mennyire lehet megbízni Orbán szavában, azt tudjuk. De elég arra gondolni. amit saját vagyoni helyzetéről mond. Azt állította, hogy nem vagyonos ember. A megbízható Forbes üzleti magazin nem régen 6,9 milliárdra becsülte az Orbán-család vagyonát. Vagy ő nem tartozik a családba? Neki nincs köze ahhoz, hogy az apja milliárdos lett, amikor ő először volt miniszterelnök? Az apja bányájából kellett minden követ megvenni az autópályaépítésekhez. Orbánnak már csak ezért is ülnie kellett volna. A bányát is közpénz átalakításából szerezték, nem a konyhapénzből spórolták össze. Az apja bányászata ma is évente milliárdos nyereséget termel. És Orbánnak van pofája azt mondani, hogy ő nem vagyonos ember.

Mi van a nem taggyűlésen megbeszélt tokaji szőlőkkel, amelyekhez akkor még nem ők kapták saját kormányától a legtöbbet? A felesége nevén levő sok hektár föld Bicskén kié? Az nincs a családban? A saját lábán álló lánya fatolvaj férje kétszer kapott 3 milliárdos megrendelést, miután elvette a leányát, hozományként. Azóta a traktor nem bírja a kilopott pénzt. És a sok kastély, palota? Kié a volt főhercegi uradalom? Ahhoz neki semmi köze?

Eddig is arcátlan volt ez a felcsúti strici, de a legarcátlanabb az, amikor rákérdeznek és a pofánkba hazudik, hogy ehhez neki semmi köze. Hülyének néz mindenkit. Most kellene tiltakozni igazán. Hol a Békemenet? Hol van a fradista huligán csőcselék, miért nem ostromolják a tévészékházat? Ez a legnagyobb hazudozó, aki valaha vezette ezt az országot. De hol vannak a demokraták? Miért nem zeng a város? Miért nem dübörög a föld? Nem elegáns ordítani, hogy takarodjon ez a hazug tolvaj gazember? De akkor hol vannak a nem értelmiségi pipogya fajankók, hanem az egészséges lelkű egyszerű emberek? Senki nem háborodik fel? Hol van a határ? Hol a munkásosztály? 

De akkor ne tessék panaszkodni. Egyetlen panasz ne hagyja el a szájukat. Már az is szégyen, hogy eltelt hat év, mire valaki megkérdezte, hogy ki a franc ez a Mészáros Lőrinc? Mekkora vagyont őriz Orbán a strómanja nevén? S ez csak az, amit látunk. Mit kap még az asztal alatt? Mennyi jár neki a monopolhelyzetbe juttatott szerencsejáték bevételeiből? Huszonöt vagy harminc százalékot? Kaszinók? 

S még ezt is egy nácinak kellett megkérdezni. Hol vannak itt a liberális demokraták? Vagy az normális, hogy Orbán csak a náci elvbarátja kérdésére válaszol? Mit keres még mindig a parlamentben az ellenzék egy ilyen hazug tolvaj diktátor mellett? Szégyen, hogy ezt szó nélkül tűrik baksisért. Ha ezt Orbán megússza, és nem áll le az ország, soha többé senki ne panaszkodjon, hogy mit lopnak el, mi hogyan működik. Mert akkor mindent megérdemelnek.




Amerikai Népszava
Amerikai Népszava

Szerző



5 Válasz

rontbont
rontbont

April 14, 2016

Mészáros Lőrinc egy egyszerű magyar munkásember, olyan, mint az Orgovány a Questor ügyben: a nevét, személyét adja bele a bűnszövetkezetbe. A személyes hozzáadott értéke az, hogy tud hallgatni. De azért az szemmel látható rajta, hogy IQ-ja alapján nem tudna elvezetni egy gazdasági vállakozást. Viszont működik egy háttérvilág, amiről én nem tudok semmit, de valószínűnek tartom, hogy a vezető politikusoknak, akik most vagyonosak lettek, mindegyik mögött van kb. 20-30 ember, akik a gazdasági vállalkozásaikat működtetik, és akik innen átmozgatják a konkrét pénzt az adott bankszámlákra. Politikusaink az energiájuk nagyobb részét ennek a 20-30 embernek a működtetésére fordítják. Továbbá vannak problémamegoldó szakembereik. Ez a csapat szintén tudatosan bűnözők, ugyanúgy irígyek, mohók, , akik rivalizálnak, fenn kell tartani a fegyelmet. Rogán, Lázár, L. Simon, Pintér, Vajna, stb. mögött mind ott áll egy különböző szakemberekből álló bűnözői csapat. És Orbánnak is megvannak az emberei, akik mindezt koordinálják. A Habony ebben a bűnszervezetben csak a külsős PR-ért felelős bohém kreatív, nem ő a főgonosz. Amit mi látunk a politikusok tevékenységéből, tehát az ő nyilvános politizálásuk, pl. mit tesznek a menekültek ügyében, mennyire fontos számukra a pedagógusok mondanivalója, az egészségügy helyzete, az ellenzék kezelése, viszonyuk az egyházzal, mindez a részükről kb. annyi erőforrást vesz el, amennyit a reggeli öltözködésük. Sok pénzt ilyen rövid idő alatt azért mégiscsak munkával lehet megkeresni, és a számunkra láthatatlan bűnözői szervezet munkájának a fenntartása maga a napi munkájuk. (És még mellé az a csomó nyilvános megjelenés, hakni). És mindezek mellé még ott vannak a feleségek, családtagok, barátok, barátnők, akik valamilyen szinten beavatottak. Ezek egy része nyilván nem pszichopata, tehát van lelkiismerete. Nagy részük kultúrális sokkban lehet a hirtelen meggazdagodástól, ebben a környezetben nyilván vannak személyiségproblémák, krízisek. Ezeket is kezelni kell.
Ezek a vezetők tudják önmagukról, hogy bűnözők. Valójában szoronganak, látszik minden megszólalásukban, hogy szerepet játszanak. A nagy nyomást, a stresszt tudatmódosítószerekkel kompenzálják. Ez a züllés látszik az arcukon.
Ehhez a hátérvilághoz képest a Mészáros Lőrinc egy kirakatember. Szerintem szalondebil, egyfajta ártatlan gyermeki imádattal, feltétel nélkül szereti Orbánt. Valószínűnek tartom, hogy van egy titkára, aki irányítja őt, és vigyáz, hogy ne csináljon hülyeséget.

Ambrus zoltàn
Ambrus zoltàn

April 12, 2016

màr hogyne lennèk szörnyen feldühödött! Nem igaz, hogy ne lehetne összerakni egy jogi konstrukciòt a kollektív jogorvoslat indítàsàra. Azon règ tùl vagyunk, hogy a szemèlyes egzisztenciànkat fèltenènk. Az hogy a mindennapok rèsze a felhàborodàs ès a nyilvànvalò hazudozàs tènyènek konstatálàsa a magunkbòl kifordulò ingerültsèg ritusàval calò kiegyezès , ez egyenlô a megalkuvàssal.
Ezt nem! Azt hogy a hülyèk többsègère èpülhetett egy rendszer, ez rèsze a demokràciànak. De hogy a civilizàciòt megrontò, devalvàlò deprimàlt imbecilis senkihàzik vegyèk el gyerekeink jövôjèt , de a mi – mèg aktív ès innovatív jelenünket, ezt ne tovàbb!!! Elèg! Minden fronton meg kell hirdetni a polgàri engederlensèget. Ki kell települni Strassbourgba, Brüsszelbe ès követelni a csapok elzàràsàt, s a demokratikus intèzmènyeink EU normàk szerinti mûködèsèt. Le kell àllîtani a pènzügyi rendszer szètverèsèt, az MNB lerombolàsàt. A korrupciò felszàmolàsàt azonnal el kell kezdeni, leàllítva azEU pènzek kilopàsàt Oroszorszàgba, Kazahsztànba. Nyilvànossàgra kell hozni minden jelen kormànyzati szereplô vagyonosodàsàt, beleèrtve a szijjartò birtoookat Kazahsztanban, rogan vagyonosodàst V. Ker polgarmesteri projektekbôl um. E-közig fejlesztès és kerületi felùjítàsok, varga misi banki befektetèsei granitban mkb ban magnat van, kasrèly programok 1 forintos vètelèben, pasha parki lakàsàban- hogy ne tèvedjünk ô is ott lakik stb.
Hogy nem vagyunk kiakadva? De s most mègis Kövèrt idèzem meg az ô làmpavasàt. Mèg lògni fogtok mindezèrt!

orbán elmebeteg
orbán elmebeteg

April 12, 2016

mocsar csaba nevű büdösbunkó. az illegitim hatalmú orbán-apáddal fogsz elrohadni a börtönben

rohad a fideSS
rohad a fideSS

April 12, 2016

amerikai luxushotelben menőztek orbán ráhelék
http://nepszava.hu/cikk/1079821-amerikai-luxushotelben-menoztek-orban-rahelek

Peter
Peter

April 12, 2016

Mi can Mocsár? Fáj az igazság? Mindig csodálkozom rajta hogy még léteznek fideszesek de eszembe jut hogy mennyi a tudatlan paraszt aki befolyásolható! Hogy nem látjátok hogy mi folyik itt? Ha hogy téged Rogán patkány nem hívott meg a symbolba 1 hónapja mikor ünnepelte hogy megszerezte a 14. Milliárdját? Ha hogy erős ám tudsz? Meg arról sem hogy tett tönkre a Mészáros 2 céget aminek 2 nap alatt nevet váltott es folytatta az eredeti cégek munkáját mint új beszállító… Gondolkozni kell utána kell gennylapozni… Ha nincs mivel gondolkodni akkor meg nincs helyed az élők között!!!!!

Szóljon hozzá!

A hozzászólás csak moderáció után jelenik meg.


További Hírek és vélemények

Pozsár László: A megtagadott reformáció
Pozsár László: A megtagadott reformáció

Szerző Pozsár László January 15, 2017 6 Hozzászólás

A protestantizmus nem vallja és soha nem is vallotta a Római Katolikus Egyházat egyetemesnek, és nem is vallotta soha önmagát a Római Katolikus Egyház részének. Legalábbis Balog Zoltánt megelőzően nem.

Tovább

Bartus László: Orbánéknak a civilek a NER "zsidói"
Bartus László: Orbánéknak a civilek a NER "zsidói"

Szerző Bartus László January 14, 2017 11 Hozzászólás

Ezt az embert be kellene tenni Aleppóba víz és élelmiszer nélkül, mialatt orosz barátai bombáznak. Megnéznénk az útját a röszkei határig, és meghallgatnánk két hónapi várakozás után azokról a civil szervezetekről, akik egy pohár vizet adnak neki. 

Tovább

Orbán előre megkapja a Kossuth Rádió kérdéseit?
Orbán előre megkapja a Kossuth Rádió kérdéseit?

Szerző Amerikai Népszava January 13, 2017 4 Hozzászólás

Az, hogy Orbán már odáig süllyedt, hogy előre egyeztetett kérdésekről beszél, és nem vállalja egy saját újságíró spontán kérdéseit sem, az mindent elmond az egykori liberális politikusról, milyen mélyre süllyedt.

Tovább