Antiszemita identitás az alaptörvényben


Szerző Amerikai Népszava April 24, 2016

Antiszemita identitás az alaptörvényben

 

Nem ártalmatlan az alaptörvény "keresztény-nemzeti" identitást tartalmazó preambuluma. Ez a preambulum csak a magát "kereszténynek" és "nemzetinek" valló politikai erőknek teszi lehetővé, hogy Magyarországot irányítsák. minden más politikai irányzat idegen és ellenséges a magyar identitáshoz képest. A preambulum tartalmazza az istenkirályságot és az Orbán-rendszer leválthatatlanságának alapját.

Ez a preambulum az önkényuralom megalapozása, kirekesztő és antiszemita identitást ad a magyarságnak, az államiságot a katolikus egyháztól származtatja, ezért a mindenkori magyar államot a katolikus egyház hitelesíti vagy nem. Ez áll az alaptörvény preambulumában.

Az alaptörvény a magyarság identitásának részévé teszi az antiszemitizmust és a demokráciával szembeni elutasítást. Ebből az következik, hogy aki nem klerikálfasiszta, az nem magyar, és nem jogosult arra, amire a "keresztény-nemzeti" uralkodóosztály. Ez a törvénytelen és illegitim alaptörvény megszünteti a törvény előtti egyenlődéget és a nemzet identitásától idegennek nyilvánítja a lelkiismereti szabadságot. 

Ez a kirekesztő, elnyomó, megbélyegző, katolikus antiszemita, keresztény-nemzeti identitás igazi tartalma. Ennek csak a második világháborúban egymillió ember esett áldozatul. Az orbáni alaptörvény megalapozza a nyílt totális diktatúra bevezetését is. Feljogosítja a "keresztény-nemzeti" uralkodóosztályt az ország szétrablására.

Az orbáni alaptörvény az inkvizíció szellemi örököse. Önkényuralom alapvetése, amely egyesíti a katolikus totális diktatúrák, a fasizmus és a nácizmus egyes elemeit. 

*

Magyarország 2012. január 1-én életbe lépett Alaptörvénye összekapcsolja a nemzet és a kereszténység fogalmát. Az Alaptörvény preambulumának nevezett Nemzeti Hitvallás kijelenti: „Büszkék vagyunk arra, hogy Szent István királyunk ezer évvel ezelőtt szilárd alapokra helyezte a magyar államot, és hazánkat a keresztény Európa részévé tette.” A szöveg ezután úgy fogalmaz: „Elismerjük a kereszténység nemzetmegtartó szerepét.” Más hitbeli meggyőződésekről csupán annyit mond: „Becsüljük országunk különböző vallási hagyományait.” A Nemzeti Hitvallás célja a „történelmi folytonosság helyreállítása”.

Még konkrétabban fogalmazza meg vallás és nemzet azonosságát, valamint a kereszténység mibenlétét az a bekezdés, amely Magyarország alkotmányos legitimitását a római katolikus egyházhoz köti: „Tiszteletben tartjuk történeti alkotmányunk vívmányait és a Szent Koronát, amely megtestesíti Magyarország alkotmányos állami folytonosságát és a nemzet egységét.” A Szent Koronára való utalás a „kereszténység” fogalmát a katolikus egyházzal azonosítja. Az állam folytonosságát megtestesítő korona katolikus jelkép. A koronát a katolikus egyház nyilvánította szentté. A legenda szerint a katolikus egyház adományozta I. István királynak. Az Alaptörvény szerint a nemzet léte az államisághoz kapcsolódik, a magyar államiság pedig a preambulum szerint a katolikus egyháztól ered. A Nemzeti Hitvallás üzenete szerint a mindenkori magyar állam legitimitását a római katolikus egyház adja.

Az Alaptörvény a magyar nemzet „keresztény” identitását nem a zsidó Bibliára, hanem az István király korabeli katolikus Európa hatalmi-politikai viszonyaira vezeti vissza. Az Alaptörvény a középkori katolicizmust nevezi „keresztény Európának”, amelynek a felvilágosodás vetett véget. Magyarország 2012. évi Alaptörvénye a magyar nemzet identitását ezzel a történelmi hagyománnyal azonosítja, és századokkal viszi vissza a történelemben. A Nemzeti Hitvallás szerint a középkori feudális királyság a „szilárd alap”, amelyre István a magyar államot építette: az orbáni alaptörvény állam és nemzet, nemzet és vallás egységét vallja, a nemzet és a vallás azonossága pedig a katolicizmusban ölt testet. A nemzet megtartó ereje a katolicizmusban van.

Az István királynak tulajdonított koronát Hartvik püspök legendája alapján nevezték „szent” koronának. A katolikus Hartvik püspök legendájában olvasható először az, hogy István király koronája a katolikus egyház fejétől, II. Szilveszter pápától származik. A római pápától kapott korona azt a jelentést hordozta, hogy az államiság és a nemzeti lét forrása a katolikus egyház. A korona adományozása az alapja a magyar nemzet „kereszténységgel” való azonosításának. Ez a legenda az alapja annak a tévhitnek is, hogy Magyarország „keresztény ország”.

Ettől a legendától számítjuk a történelemhamisítás kezdetét, amely – az Alaptörvényben is rögzített módon – soha nem ért véget, és hamis nemzeti önismerethez vezetett. István koronáját ugyanis nem a pápa adományozta. A nemzeti eredetet jelképező hagyomány hamis. A nemzeti és az állami lét forrása nem a katolikus egyház, s a „magyar” jelentése nem az, hogy „keresztény”. De ezt ennek a népnek még senki nem mondta meg.

A nemzeti identitás katolicizmussal való azonosításának alapja Hartvik püspök legendája. A legenda szerint a római pápa által adott korona hozta létre a magyar államiságot. Eszerint a magyar nemzet István megtérésével maga is „keresztény” lett, amely a katolikus Európához való csatlakozást eredményezte.

Hartvik püspök legendáját a történelmi tények cáfolják. Hartvik Könyves Kálmán király kérésére írta meg István újabb életrajzát. Ez hűen követte a korábbi életrajzokat, csak a Szent Korona adományozásának történetével egészítette ki. Nem felel meg a valóságnak, hogy Hartvik püspök István életrajzának „elveszett részeit” találta meg. I. István életrajzának nem voltak ilyen „elveszett részei”. Ha István Rómától kapta volna a koronát, az nem marad száz évig titokban. A Hartvik-legenda születésének körülményei egyértelmű választ adnak a kételyekre. Könyves Kálmán megrendelésének célja az volt, hogy a magyar királyoknak a pápa által elvitatott egyházkormányzói jogát István királyra vezesse vissza, a Szentszéktől való eredetét bizonyítsa. Ezért hangsúlyozta az első magyar király „keresztény” voltát és kiválasztottságát. Így került István életrajzába, hogy a „szent” koronát a pápától kapta, ami tényszerűen nem igaz.

A magyar királyság nem a katolikus egyháztól, hanem a német-római császárságtól ered. A legenda előzménye, hogy II. Orbán pápa 1096-ban levelet írt Kálmán királynak, amelyben sérelmezte, hogy a magyarok a ravennai ellenpápa, és annak támogatója, IV. Henrik mellé álltak. Ezért felszólította, térjenek meg a törvényes pápához. A történészek szerint „Orbán levelének vitathatatlanul nagy hatása volt a Hartvik-legendának nem a szemléletére, hanem szövegezésére. Kálmán ebben fogalmaztatta meg nagyjában végleges diplomáciai és egyházpolitikai nézeteit és a keresztény magyar királyság múltjára a visszatekintést. Nagy gondot fordíttatott az egyházra vonatkozó jogigényeinek ’történeti’ megalapozására és Rómával való állítólagos összhangjuk igazolására.”. Ennek konklúziója az, hogy „a Hartvik-legendát Kálmán törekvéseire, s nem István korára nézve tartjuk hiteles forrásnak”. A legenda célja az volt, hogy Kálmán bizonyítsa: a pápa átadta az egyház feletti jogot István királynak, amelynek ő jogos örököse.

A Hartvik-legenda hitelességét maga a korona cáfolja. A korona két részből áll: a „görög koronából” (Corona Graeca) és az úgynevezett latin koronából (Corona Latina). A szakértők szerint a kettőt gyenge színvonalon illesztették össze. Az előbbi a görög korona volt, amely nem Rómából, hanem Bizáncból származott. A latin korona későbbi hozzáillesztés. A tetején lévő latin keresztet a 16. században helyezték a tetejére, méghozzá durva módon, a Krisztus-kép átlyukasztásával. Az eredeti görög korona – formája és mérete alapján – női korona volt, amelyet nem István király, hanem a koronán megörökített I. Géza király (1074-1077) bizánci származású felesége kapott.

Géza harminchat évvel István halála után került trónra, ezért a VII. Dukász Mihály bizánci császár által 1075-ben neki küldött koronát István nem is láthatta. Ez azt jelenti, hogy az István királynak tulajdonított korona soha nem is volt István fején. Őt másik koronával koronázhatták meg, amelyet nem ismerünk. A csalás következményeiért I. Géza fia, Könyves Kálmán a felelős, aki Hartvikkal a korona adományozásának történetét megíratta. De Kálmán nem tudhatta, hogy a hamis történet a szándékaival ellentétes hivatkozás alapjául szolgál majd.

A magyar államiság fölött nem a katolikus egyház, hanem a német-római császár gyámkodott. A történelmi tényeket azonban utólag meghamisították. István érdekházasságot kötött. 996-ban feleségül vette III. Ottó unokatestvére, a későbbi II. Henrik német-római császár húgát, Gizellát. A politikai házasság mutatja, hogy I. István király hova csatlakozott. Apját, Gézát az I. Ottó német-római császár által 972-ben Magyarországra küldött Sankt Gallen-i Bruno keresztelte meg. A vallás Bizánc és Nyugat politikai harcaiban játszott szerepet, de a latin vagy görög, katolikus vagy bizánci „kereszténység” felvétele az egyik vagy a másik birodalomhoz való csatlakozást jelentette. István mindkét fiát a német-római császárról, és nem Szilveszter pápáról nevezte el: az első fia Ottó, aki III. Ottó császár életében született, a második fia Henrik (akit később Imrének neveztek) II. Henrik uralkodása idején született.

A magyar belviszály sem a „kereszténység” felvétele körül zajlott, és nem a „kereszténység” pogányság elleni harca volt. István ellenfele, Koppány is megkeresztelkedett, csak a bizánci egyház rítusa szerint. A történelmi hagyománnyal ellentétben Koppány nem volt pogány. Hatalomra kerülésével is „keresztény” lett volna Magyarország, már amennyiben az uralkodó hite az alattvalókra is kiterjeszthető lenne. Ebben az esetben nem a német-római császárság, hanem a bizánci birodalom befolyása érvényesült volna. István német lovagokkal győzte le Koppányt, ami geopolitikai hatalmi harc volt, amelynek semmi köze a kereszténységhez. A felnégyelésnek különösen nincs keresztény tartalma. A korona adományozásának hamis története később nem Magyarország függetlenségének és a világi hatalom elsődlegességének bizonyítéka, hanem a Rómától való függőség és alárendeltség hivatkozási alapja lett. A hamisítás szándéka ellenkezőjére fordult.

A korabeli források semmit nem tudnak II. Szilveszter koronájáról és Gábriel arkangyalról. A korábban keletkezett Nagyobb Legenda azt írja: „Atyja halála után az ötödik évben – így akarta az isteni kegyelem – elhozták az apostoli áldás levelét, s miközben a püspökök és a papság, az ispánok és a nép egybehangzó magasztalásukat fennen kiáltozták, Isten kedveltje, István, királlyá választatott, s az olajkenettel felkenve a királyi méltóság diadémájával szerencsésen megkoronáztatott.” Az utolsó mondatot Hartvik innen vette át. Ha a kortársak tudtak volna arról, hogy István a pápától kapta a koronáját, azt az eseményhez időben közelebb eső Nagyobb Legenda említette volna. Ennek szerzője is katolikus pap, vélhetően bencés szerzetes lehetett.

De az igazi cáfolat a Nagyobb Legendának a koronázási ékszerre vonatkozó kijelentése, amely szerint Istvánt nem koronával, hanem diadémával kenték királlyá. A diadéma nem korona. A római császárok koszorújára emlékeztető fejdísz. A korona zárt, a diadéma nyitott. A „Szent Korona” legendájában hívő történészek értetlenül állnak az előtt, hogy az Árpád-házi királyok a pénzérméikre nyitott koronás királyfejeket verettek. A Képes Krónika is nyitott koronával ábrázolja a magyar királyokat. Ennek egyszerű oka, hogy a ma „Szent Koronaként” ismert korona akkor még nem is létezett. A történelmi hamisítás abszurditása, hogy a római pápának tulajdonított „Szent Korona” nem is a katolikus egyháztól, hanem annak ellenfelétől, a bizánci császártól származik. Ez a korona ezért sem jelképezheti Magyarországnak a katolicizmushoz való csatlakozását és azzal való azonosságát. Ha hamis a magyar „keresztény” identitás, a „keresztény” magyarság védelméről szőlő valamennyi antiszemita írás és beszéd hamis és okafogyott. A zsidók nem veszélyeztettek semmit, legfeljebb egy antiszemita, az egyéni szabadságot, a demokráciát és egyenlőséget elutasító vallás evilági hatalmát, valamint egy történelmi hazugságot.

*

A zsidóság szempontjából a Szent Korona, és amit megtestesít, halálos következménnyel járt. A „keresztény-nemzeti” identitás a korona révén a magyarságtudatot és a nemzeti érzést a katolikus valláshoz és a politikai katolicizmushoz kapcsolta, amely Szent Ágoston tanítása alapján a zsidóság antitézise. A „keresztény-nemzeti” Magyarország kifejezés önmagában is zsidóellenességet fejezett ki, a zsidóságtól való megkülönböztetésre szolgált. A zsidók vallási-teológiai alapú kirekesztése Magyarországot szükségképpen sodorta a népirtásban való részvételbe. A „keresztény-nemzeti” Magyarország és a náci Németország együttműködésének alapja a „keresztény” állam hivatalos antiszemitizmusa volt, amely a „keresztény” magyarságra nézve bélyegezte veszélyesnek a zsidókat. Amilyen szerepet játszottak a germán mítoszok a náci fajelmélet kialakulásában, olyan szerepet játszott a hamis vallási identitás a „keresztény-nemzeti” állam antiszemitizmusában. A zsidó idegen, aki veszélyes, mert megrontja a nemzeti identitást azzal, hogy felszabadítja a nemzetet, amelyet ez a vallás akar uralni. Az ellenük való élet-halál harc lett a „nemzeti” önvédelem.

A nemzetnek a katolicizmussal való azonosítását bizonyítja az is, hogy Kölcsey Himnusza előtt a magyarság nemzeti éneke a „Boldogasszony Anyánk” című katolikus egyházi ének volt. Mária mennybemenetelének dogmáját 1950-ben hirdette ki XII. Pius pápa, de bibliai alapja nincs. Ez a katolikus egyház legnagyobb Mária-ünnepe. A katolikus egyház által „szentté” avatott István király, a római pápától kapott „Szent Korona”, és a katolikus dogmák szerint mennybement Szűz Mária „országa” dogmatikailag egységes egészet alkot, amely kizárólag a katolikus egyházhoz kapcsolódik. A későbbi reformáció és a protestáns egyházak, valamint a katolikus egyház által üldözött keresztény irányzatok ezeket a tanokat soha nem vallották.

Az Alaptörvény azonban a katolicizmussal azonosítja a kereszténység tartalmát, annak ellenére, hogy a kereszténység a kezdetektől fogva nem(csak) a katolicizmust jelentette. A reformációnak történelemformáló szerepe volt Magyarországon, egyes irányzatok pedig a kereszténységet a katolicizmus ellentéteként határozzák meg. A névleges kereszténység és a személyes hit mindig ellentétben állt egymással. Állami kereszténység nem tesz kereszténnyé senkit. Az uralkodó hite vagy vallása nem teszi kereszténnyé az ország polgárait, ahogyan a külső kényszer hatására, vagy öntudatlan csecsemőkorban történő „bekeresztelés” sem.

Augusztus 20-a, a legnagyobb állami ünnep, István katolikus szentté avatásának napja. Ebben az aktusban is kifejeződik az állam és az egyház, a nemzet és a katolikus vallás azonosítása. Ennek a későbbiek során meghatározó jelentősége lett. A Nemzeti Hitvallásban szereplő keresztény kifejezés a katolikus államelméletet is magában foglalja. Ennek lényege, hogy az állam és az egyház, a nemzet és a vallás elválaszthatatlanok egymástól. Az állam feladata, hogy a katolikus egyház erkölcsi tanításait érvényre juttassa. A katolicizmus szerint „erkölcs nélkül nincs állam”, az erkölcsöt pedig az egyház adja.

A 2012. évi Alaptörvény a jogrendet is a Szent Koronára épülő katolikus hagyományból eredezteti, azzal való jogfolytonosságát nyilvánítja ki. A Szent Korona az államiság jelképe, a történeti alkotmány szerint jogi személy, a magyar állammal azonos: a Szent Korona-tan szerint ez az alkotmányosság alapja az Anjou-kor végétől a II. világháború végéig. Ez arra utal, hogy ekkorra szilárdult meg a Szent Korona adományozására épült magyar identitás. A magyar állam tettei elválaszthatatlanok ettől az alkotmányos meghatározottságtól. Ahogy a magyar nép világképe, gondolkodása is elválaszthatatlan ettől a hamis nemzeti identitástól.

A jogrendbe épülő feudális egyenlőtlenségek, jogfosztások alapja a katolicizmus, amely azért lehet legitim, mert a nemzet identitása a „Szent Koronával”, „Mária Országával” és a katolicizmussal azonos. Ebből következik, hogy a magyarság zsidósághoz való viszonya is a katolikus egyház zsidókhoz való viszonyát tükrözi: attól függően, hogy a magyar államiság korszakonként milyen mértékben rendelődött alá a katolikus egyház tanításainak, erősödött vagy enyhült a magyarság zsidóellenessége.

A katolicizmus és a zsidóság ellentéte arra a középkori hamis vádra épül, hogy a zsidók ölték meg az Isten fiát, ezért Isten a zsidókat elvetette, helyükbe a katolikus egyház lépett. Ez a katolicizmus zsidóellenes identitásának alapja. Ez az oka annak, hogy a katolicizmus – szemben a kereszténységgel – antiszemita vallás. Szent Ágoston szerint a katolikus egyház az üdvtörténetben helyet cserélt a zsidósággal, ezért a kettő kizárja egymást. Ez hívta életre a katolicizmussal azonosuló „keresztény” Magyarország zsidóellenes intézkedéseit is, miután a római pápa megkövetelte, hogy a katolikus egyház zsidókkal szembeni zsinati határozatait a magyar állam hajtsa végre. Mivel a zsidó nem „keresztény”, ezért nem lehet magyar sem, mert a magyar a „kereszténnyel” azonos. Ez a „keresztény” identitás a vallási ellentétből faji ellentétet generált.

*

Bethlen István, Magyarország 1921 és 1931 közötti miniszterelnöke, 1906. május 26-án a Maros-Torda Megyei Gazdasági Egyesület ülésén azt mondta, Magyarországon „a kereskedelem és ipar gyakorlása idegen kezekbe került”. A zsidókra vonatkozóan azt állította, hogy „idegen érdekeket” szolgálnak”, „a magyarságtól a megélhetés és gyarapodás eszközeit elvonják”. A zsidósággal szembeni legfontosabb panasza az, hogy „kiszorították a keresztény nemzeti, vagyis magyar középosztályt”. A nemzeti a „kereszténnyel” azonos, s mivel a „keresztény” ellentéte „a” zsidónak, emiatt a zsidó ellentéte lett a nemzetinek és a magyarnak is.

A politikai antiszemitizmus a „keresztény” nemzeti magyarságot féltette a zsidó befolyástól, és minden kudarcát ennek tulajdonította. A zsidó a „keresztény” antitézise lett. A zsidók térnyerése a „keresztény” középosztály visszaszorulását jelentette ebben a gondolkodásban és fordítva. E két csoport egymás rovására szerezhetett csupán „életteret”. A mérsékelt konzervatívnak számító Bethlen István is azt képviselte, hogy „a keresztény középosztály úgy érzi csatát vesztett a létért való küzdelemben vagyoni téren a zsidók ellen”. Bethlen szerint szakadék keletkezett „a Magyarországon élő keresztények, illetve zsidók között”, ezért ez a küzdelem „élet-halál harc”. A szakadék a „zsidók” és a „keresztények” között áll fenn. A „keresztény” a magyarral azonos, és a két kifejezést szinonimaként használják. Leginkább akkor, ha a zsidóktól való megkülönböztetésre van szükség. Ezért az ellentét nem csupán „zsidók” és „keresztények”, hanem „magyarok” és „zsidók” között áll fenn. A vallási jellegű ellentét a „keresztény” nemzeti identitás révén válik nemzeti ellentétté, majd a nemzeti ellentét faji megkülönböztetéssé. Az antiszemitizmus kovásza a „keresztény” identitás.

A zsidókkal szembeni „élet-halál harc” oka nem a gazdasági „erőfölény” csupán. Nem azért utasították el a zsidókat, mert a gazdasági életben háttérbe szorították a „keresztény” magyar középosztályt. A folyamat fordított volt: először a zsidók zsidóságát utasították el, és emiatt fájt a gazdasági életben betöltött szerepük. Lényegesen nagyobb szerep jut ebben a zsidók nem keresztény voltának, mint a gazdasági életben betöltött szerepüknek. A zsidóknak a gazdasági és kulturális életben vázolt „túlsúlya” azért volt fájdalmas, mert a zsidók szellemi befolyása negatív megítélés alá esett. A „zsidókról” elterjedt nézet szerint a zsidó káros a „keresztény” lélekre, ezért veszélyezteti a nemzet érdekeit.

A gazdasági és kulturális fölény emlegetése csupán eszköz, hogy a zsidókkal szemben létező elutasítás elfogadottságát növeljék. Ha a zsidókról nincs kiépített negatív kép, akkor semmit nem jelent, hogy mekkora százalékban vannak jelen a társadalmi élet különböző területén. Ilyet csak a társadalomra „veszélyesnek” tartott csoportokkal kapcsolatban tartanak nyilván. A megkülönböztetés alapja a nemzeti identitás, és ez az identitás ad negatív kontextust a zsidóságnak. Ezért zsidó – legyen bármilyen mértékben asszimilálódott – soha nem lehet magyar. Ha a „keresztény” pozitív tartalmat hordoz, akkor annak ellentéte – a zsidó – csak negatív lehet. Ebből fakad, hogy minden, ami a zsidóké, azt a magyaroktól veszik el. A nemzeti identitás miatt volt az antiszemitizmus terjesztésében meghatározó szerepe az egyházaknak, főként a katolikus egyház ideológusainak, akik a teológiailag is megalapozott zsidóellenességüket másfélezer évre vezethetik vissza.

Mivel a „kereszténység” belső lelki minőséget, meghatározott lelki tulajdonságot is jelent e felfogás szerint, a zsidó nemcsak különböző, hanem romboló is. Ezért van szükség „nemzeti önvédelemre”, amely fajvédelemmé alakult át. A két világháború között a „fajvédelem” és a „keresztény nemzetvédelem” összemosódott, mert a faj azonos volt a nemzettel, a nemzet azonos a vallással. Mivel a fajvédők gyakran alkalmaztak erőszakot (még gyilkosságokra is sor került), a „keresztény-nemzeti” politikusok igyekeztek elhatárolódni tőlük. Korlátozó intézkedéseket is hoztak, de a két ideológia rokonságát és közös gyökereit mutatja Prohászka Ottokár püspök szoros kapcsolata a fajvédő Ébredő Magyarok Egyesületével.

A vallási identitásból fakadt a gondolat, hogy a zsidó a „keresztény” lélekben pusztítást okoz. Teleki Pál szegedi programbeszédében azt állította, hogy „ezek rontottak meg minket. (…) a nem asszimilálódott nemzetietlen zsidóság túlsúlyba került. (…) harcos kozmopolitizmusuk megmételyezte az intelligencia gondolkodásmódját, és ezáltal aláásta az állam pilléreit”  A magyar államiság alapja is a „keresztény” jelleg, amely valamiféle meghatározatlan értéket hordoz, amivel a nem keresztény zsidó nem rendelkezhet. Annak ellenére sem, hogy a bibliai kereszténység alapja a zsidóság, s a kereszténység megváltója a zsidó Messiás. Teleki Pál hangsúlyozta, hogy a Szent István-i állameszme a magyar nemzetet „kereszténnyé tevő Szent István” alatt nyert formát. A szentté avatott István királyra való hivatkozás is a „keresztény” identitás gyökereire való utalás, a nemzet első „szent” királya tette „kereszténnyé” a nemzetet és az államot. Ennek pedig nem részei a zsidók.

Ez a hivatkozás evidenciaként hangzott el és játszott szerepet a numerus clausus és a zsidótörvények vitájában, amelyek már nemcsak az ország vezetéséből, hanem a gazdasági és kulturális életből is igyekeztek kitiltani a zsidókat, akik a nemzeti érzést „nem lényük egészével képviselik”. Mindez arra utal, hogy a zsidónak nem csupán a gazdasági szerepével volt probléma, hanem a „keresztény” magyaroktól idegen belső lényegével. A kulturális életben, a sajtóban, a „keresztény” magyar életben gyakorolt befolyásukkal gyengítették a „keresztény nemzeti karaktert”. A „keresztény” identitásban feltételezett minőség pusztulását látták benne. A „keresztény” ezért nemcsak vallást jelentett, hanem a magyar identitást, a nemzet benső lényegét, a „magyar” kifejezés tartalmát. A választ arra a kérdésre, „hogy ki a magyar”, „mi a magyar”. A válasz az, hogy a magyar „keresztény”, vagyis: nem zsidó.

A 19. század második felében a magyarországi antiszemita politikai mozgalmak és szerveződések mögött a katolikus egyház állt. Szerepet vállaltak az 1875-ben megalakított Antiszemita Pártban, irányították a tiszaeszlári vérvád miatt támadt antiszemita kampányt. A politikai katolicizmus a korábbi egyházi antiszemitizmust a Katolikus Néppárt révén bevezette a szekularizált magyar politikai életbe. Ez a klerikális-konzervatív párt, amely a konzervativizmust szembeállította a liberalizmussal, a római katolikus egyház és a Habsburg-párti arisztokrácia, valamint a nagybirtokosok támogatását élvezte, és a “zsidónak” mondott liberalizmus és szocializmus ellen – mint zsidó megnyilvánulások ellen – harcolt. Ezeket “keresztényellenesnek”, a „keresztény” nemzeti identitás révén „nemzetellenesnek” nevezte.

Az antiszemitizmus már az 1880-as években kilépett a vallási keretek közül. Nemzeti jelleget öltött miután a nemzetet egyre inkább a „keresztény” identitással azonosították. A politikai antiszemitizmus a gazdasági-társadalmi szempontokra helyezte a hangsúlyt, de a katolikus egyház által megfogalmazott antiszemita érvek is hangsúlyozták a zsidóság gazdaságban, kultúrában és a sajtóban játszott romboló szerepét, amelyet a zsidók nem keresztény voltából vezettek le. A zsidókat kriminalizálták, negatív karakterjegyekkel látták el, amelynek gyökerét abban találták meg, hogy nem keresztények. Nem rendelkeznek a pozitív keresztény lelki tulajdonságokkal és erkölcsi értékekkel.

Az Antiszemita Pártot 1883-ban alapították. Prohászka Ottokár püspök már 1893-ban leírta azt a mondatát, hogy „a zsidóság fekélye csontvázzá rágta a keresztény magyar népet.” A Tanácsköztársaság és Trianon csupán ürügy volt arra, hogy a „keresztény-nemzeti” antiszemiták nyíltan támadjanak a zsidókra. Az ellenforradalmi rendszernek a „Szent István-i” állam eszméjével, a „keresztény-nemzeti” identitással és a Szent Korona kultuszával a katolikus egyház adott ideológiát és antiszemita tartalmat. A protestáns egyházak ehhez hol hallgatólagosan, hol tevőlegesen csatlakoztak.

A 19. század végén létrejött politikai katolicizmus és a „keresztény-nemzeti” állam politikai antiszemitizmusa találkozott egymással. Az állami vezetők zsidóellenes megnyilatkozásai szinte teljes mértékben megegyeztek az egyházi vezetők és ideológusok állításaival és viszont. Az állami érvekben visszaköszöntek az egyházi szempontú hivatkozások, míg az egyházi vezetők a saját valláserkölcsi szempontjaikat a zsidóknak a társadalmi életben játszott szerepével támasztották alá. Ez tükröződött a numerus clausus parlamenti vitájában és a zsidótörvények egyházi elfogadásában.

Miután az 1920. évi XXV. tc., a numerus clausus törvény nem érte el a célját, a “zsidótlanítás” folyamatát újabb cél eléréséig folytatni kellett, ami teret nyitott újabb és újabb követeléseknek. Elvi jellegű engedmény volt, hogy a törvényhozás az elkerülhetetlennek látszó változásokat a gazdaságon belül is végrehajtotta, vagyis olyan területen hozott korlátozó rendszabályokat, melynek autonómiáját az állam addig tiszteletben tartotta, s állami érdekből az itteni beavatkozást halogatta. A zsidók miatt azonban ezt is megtette.

Teleki Pál, akinek két miniszterelnöksége idején született az első és a második zsidótörvény, azt az álláspontot képviselte, hogy a keresztény-nemzeti gondolat olyan politika alapja, amely szembehelyezkedik a zsidónak tartott eszmékkel, a liberalizmussal és a kapitalizmussal. A keresztény-nemzeti gondolat egyértelműen a zsidók ellen irányult. Ennek előzménye, hogy az 1890-es években megváltozott magyar konzervativizmus ettől kezdve alapjaiban tagadta a liberalizmust. Az új antiliberális konzervativizmus vezető ereje, nem véletlenül, a Zichy Nándor gróf vezette Katolikus Néppárt.

A magyar konzervativizmus tartalmát a katolicizmus liberalizmusellenes ideológiája változtatta meg, amely ettől kezdve szélsőséges, kirekesztő tartalmat kapott. A szélsőjobboldaltól csak az eszközök tekintetében különbözött. Ennek az irányzatnak a képviselői nyíltan antiszemiták voltak, és ettől kezdve a magyar jobboldaliság a liberalizmusellenességgel lett azonos: tagadja a demokráciát, mint zsidó találmányt. Ez a politikai antiszemitizmus alapja, és nincs messze a nácizmustól.

Tartalmilag ez azt jelentette, hogy a történelmi katolikus-zsidó ellentét a felvilágosodás után újra politikai szintre emelkedett. A hangsúlyok a vallási ellentétről a társadalmi szerepvállalás elutasítására helyeződtek át, de célja továbbra is a „kereszténység” védelme, a katolicizmus politikai-ideológiai hegemóniájának biztosítása volt. A politikai katolicizmus, mint uralkodó nemzeti irányzat, a jobboldal ideológiája lett. Kisajátította a nemzeti érzést és a keresztény identitással azonosította. Ez vezetett a zsidótörvényekhez, a náci Németországgal, valamint a fasiszta Olaszországgal való szövetséghez és a holokauszthoz.

Prohászka uszító hangnemű beszédeket tartott: „Keresztény Testvéreim! Lássunk világosan! Én ismerek derék zsidókat is, de ők, mint összesség reánk nemzeti veszedelmet jelentenek. Én elhiszem, hogy ők dolgos faj: ez a legjobb, amit róluk mondhatok. Azonban arról van szó: joga van-e idegen munkának bennünket tönkre tenni? Engem, a magyart, itt Magyarországon egy faj legyőzzön? Nem! Mi reálisan krisztiánusok és hungarikuszok vagyunk, nem engedjük lábunk alól kirántani a talajt.” Mindez a „kereszténység” szeretetébe csomagolva: „Ez nem a bosszú hangja, hanem imádságos hang. És tartsunk össze, mert sír áll előttünk, mert elaltatnak, mert vérmérgezést kapunk, fojtogatják a tüdőnket, blazírttá teszik nemzeti hitünket – s ez ellen védekezniük kell a keresztényeknek.” Az alapvető kiindulópont: „mi krisztiánusok és hungarikuszok vagyunk”, és ez a kettő egy.

Prohászka az Ébredő Magyarok Egyesülete szegedi gyűlésén mondta: „Az életösztön két gondolatra tanított meg minket, hogy: Magyarország legyen keresztény és nemzeti. Mi a kereszténységet nem, mint valami elvont dogmát, hanem mint életet nézzük. Nekünk a kereszténység jelenti a kultúrát, az ideálizmust, az életet – mindent. (…) A zsidó fajban ez az ideálizmus nincs meg, és belőlünk is cinikus blazírtsággal ki akarja ölni. A zsidó degenerált faj és legalkalmasabb a miazmák befogadására. Ezek ellen a miazmák ellen kell nekünk védekezni a kereszténység ősi ellenálló erejével.”

Prohászka a zsidótörvények szükségességéről ezt mondta: „A zsidóság határozottan terjed, a zsidóság hatalma folyton tért foglal ma, a zsidóság rettenetes, égető és mételyező befolyást gyakorol a lelkekre. De miért vannak az ébredő magyarok? Azért vannak, mert ha szabad a Tisza és a Duna árvizét töltésekkel szabályozni, akkor szabad az ilyen nagy idegenség eszmei és gazdasági áramlását szintén töltésekkel, vagyis intézkedésekkel megszorítani. Mi csak azt akarjuk: intézményesen megsegíteni a magyarságot a zsidóság ellen. Hogyha a tudatlanság ellen vannak iskolák, a betegségek ellen vannak kórházak, legyen a magyar nemzeti gyámoltalanság ellen egy hatalmas, felséges intézmény, amely ezeken segítsen. (…)  Nekem nem elég az, ha valaki azt mondja, azé az egyetem, aki tanul, megnézem először, hogy ki az, aki tanul, mert hiszen különben lehet, hogy az egész magyar intelligenciát, az egész magyar vezető osztályt egy másik idegen hatalom sajátítja ki, mint ahogy az tényleg abban a statisztikában ki van mutatva.” Itt hangzik el a híres mondat: „mi nem antiszemiták, hanem hungaristák vagyunk. Szégyen, gyalázat egy nép számára, ha a vezetést idegennek adja át saját otthonában, és saját maga ásta meg sírját, maga állítja ki és pecsételi le saját szégyenének bélyegével azt a bizonyítványt, hogy életképtelen.”

A nép kudarcaira, a magyar boldogulás hiányára itt a magyarázat: „Nekem nincs kifogásom az ellen, hogy a zsidó boldoguljon; az a kifogásom, hogy amikor ő boldogul, az én testvéreimnek rovására boldogul. Én nem gyűlölök senkit. Én, mint pap, ezt bátran merem mondani. Én szeretem a zsidó lelkét, szeretem, de kedves testvéreim, hogy én vesszek el ezen a szerzeten, ez nem szeretet, hanem öngyűlölet volna.” Ezért nem zavaró, ha zsidókat deportálnak, és senkinek nincs lelkifurdalása azért, mert a házukat, a tulajdonukat elveszi. Ez a katolikus egyház üzenete: „Legyetek tehát erősen meggyőződve, hogy igazán keresztény nép vagytok, de igazán rettenetes sorsával harcban álló nép, mely harcolt mostanáig egy idegen fajjal, amely nem olvadt belétek, hanem inkább felettetek egy idegenség titeket elfojtó fészkét alkotta meg.”

Prohászka az Egyesült Keresztény Nemzeti Liga balassagyarmati gyűlésén így fogalmazott: „Hallották, hogy a mi harcunk az önvédelem. Igenis a zsidósággal, szabadkőművesekkel, a nemzetköziséggel szemben állunk, ezt lehetetlen letagadni, szépíteni, elmázolni. Hiába beszélnek az emberi jogok egyenlőségéről, minket frázisokkal meg nem tévesztenek. Jegyezze meg magának minden balassagyarmati, szügyi, vagy nem tudom, hová való ember, hogy ha valaki kegyeteknek azt mondja: jogegyenlőség – magyarnak van itt először joga, és ahhoz nincs joga senkinek, hogy minket innen kisteigeroljon. Magyarországon mi akarunk élni!”

Ezt iktatta törvénybe önhatalmúlag Orbán.




Amerikai Népszava
Amerikai Népszava

Szerző




További Hírek és vélemények

Bartus László: Öt boldogtalan nap
Bartus László: Öt boldogtalan nap

Szerző Bartus László December 01, 2016

Öt nap múlva szakszerűen összecsomagolták, veszekedtek fölötte, hogy kinek a hibája, egy probléma volt csupán ott a kövön, nem egy elhunyt ember. Hiába várt, elment üres kézzel.

Tovább

Markó Beáta: Adni jó
Markó Beáta: Adni jó

Szerző Markó Beáta December 01, 2016

Az utalvány kizárólag a kormányzó egyik közeli emberének élelmiszerüzlet-hálózatában vásárolható le, így nemcsak a nyugdíjasoknak ad, hanem saját oligarchájának is.

Tovább

Magyarország legyen a fasiszta magyaroké
Magyarország legyen a fasiszta magyaroké

Szerző Amerikai Népszava November 29, 2016

Az ő óhajuk az, hogy Magyarország legyen csak a fasiszta magyaroké. A magyar fasiszták majd megmondják, ki miben hihet, mibe öltözködhet, kit szerethet, kinek van joga, kinek nincs, ki mit olvashat, ki mit gondolhat, ki mit mondhat, ki mire szavazhat.

Tovább