Para-Kovács Imre: Alaptörvény, Csernobil


Szerző Para-Kovács Imre April 26, 2016

Para-Kovács Imre: Alaptörvény, Csernobil


Hosszú-hosszú időn át mérgezi a környezetet, hatása talán sohasem múlik el. 30 éve tragikomikus hazudozással temette magát a rendszer, szakértők és politikusok kussoltak, amíg a Szovjetuniótól engedélyt nem kaptak a ködösítésre, aztán szakértők és politikusok próbálják elkenni a tényt: tropára ment a szomszédban egy atomerőmű, és innentől kezdve sohasem lesz ugyanaz a világ, mint ami eddig volt.

Egy punk koncerten salátaleveleket osztogattak a közönségnek a Trottel tagjai, mert a hivatalos kommunikáció nem győzte hangsúlyozni, hogy milyen veszélytelen ez az egész a magyarokra nézve, mennyire, de mennyire nem érint minket a radioaktív felhő, és nem hogy rosszabb lenne nekünk, de egyenesen jobb, mert csak a gaz kapitalisták kapnak egy kis sugárzást, de csak enyhét, ami tulajdonképpen elősegíti a pajzsmirigy-működést és tisztítja a légutakat.

Azóta sem láttam rendes statisztikát, de megugrott a rák, olyanok haltak meg, akik még élhettek volna, hazudtak rendületlenül, aztán bele is buktak, a szovjetek is, a magyarok is.

Nem mintha ez feltámasztana bárkit is.

5 éve alaptörvényt írt magának a Fidesz, és még ma is úgy tesznek, mintha nem értenék, mi baj lenne azzal, ha egy párt alkotmányt eszkábál magának, úgy tesznek vagy tényleg nem értik, gazemberek vagy retardáltak – egyik sem túl biztató a jövőnk szempontjából.

Magyarország új, ideiglenes alaptörvényének három, jól elkülöníthető része van. Tartalmaz olyam módosításokat, amelyekre szükség volt, indokoltak és valóban ideje volt belenyúlni miattuk a régibe, aztán vannak benne népies műdalok, teljesen feleslegesen és kizárólag abban a képzelt világban értelmezhetően, amiben Semjén Zsolt éldegél boldog együgyűségben. Ezek a passzusok arról szólnak, hogy az országban szép zene szól, angyalok simogatják szárnyukkal a kedves embereket és egy nem létező, de hatalmas láthatatlan barát vigyázza azok lépteit, akik bedőlnek minden hazugságnak. Ezeket elég lett volna csak belerajzolni: kalocsai mintát hányó galambok és gombolyaggal játszadozó martinászok tökéletesen illusztrálták volna a mondanivalót, bár lehet, úgy több helyet foglalna.

A harmadik rész azt a célt szolgálta, hogy ha esetleg valakik a vezetésből lopásra adnák a fejüket, ne legyen olyan nehéz dolguk, mint régebben. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy bárki lopni akarna, még azt sem, hogy egyáltalán ismernek olyan személyt a fideszes és kereszténydemokrata politikusok, aki képes lenne a lopásra, de még annak lehetősége sem merül fel, hogy családjukban van olyan ember (vagy asszony), aki látott már lopást, szóval természetesen nem azért tették bele a lehetőséget, hogy éljenek vele, de azért benne van.

Nyilván teljesen véletlen, hogy Csernobil 30. és az alaptörvény 5. évfordulója egybeesett, de azért jó tudni: ez már mindig így lesz. Ha Csernobil, akkor Fidesz-alkotmány, ha Fidesz-alkotmány, akkor Csernobil – jobban kellett volna időzíteni, polgártársak!

Az már csak külön öröm az egybeesések rajongóinak, hogy a paksi bővítés elképzelhetetlen méretű orosz hitelének törlesztési határideje minden év március 15., kösz, Orbán, tényleg szórakoztató, hogy a forradalom kitörésének napján minden évben bekopog az orosz medveállatka, és beszedi a pénzt. Ha esetleg nem tudnánk, hol vagyunk, majd ő mindig emlékeztet rá.

Az alaptörvény kényszeres és béna foldozgatása nevetségessé tette az egész aktust, a szerencsétlenek gránitszilárdságról nyafogtak, és minduntalan próbálták úgy beállítani, mintha valami világraszóló, összmagyar csoda történt volna, mintha a Kárpát-medence teljes lakossága összedugta volna a fejét, és létrehozta volna a bolygó összes népét elképesztő, modernségében felülmúlhatatlan, hagyománytiszteletében elképesztő, megfogalmazásában pedig döbbenetesen harmadik évezredi alkotmányt, ami hamarosan példaként fog szolgálni a szégyenkező nemzeteknek.

A valóság ezzel szemben az, hogy az alaptörvény ugyan nem önmagában rohasztotta el a jogállamot, de nagyban hozzájárult, hogy ezt meg lehessen tenni. Kellett hozzá még számtalan mocskos és kicsinyes törvény, gyáva politikusok és birka nép. Kellett hozzá a szolidaritás teljes hiánya, a bambaság és közönyösség, meg természetesen a butaság, ez a hatalmas és meghatározó erő. Ha egyszer lesz új címerünk, ábrázoljon zöld mezőben görnyedő nagyon buta magyart.

Az alaptörvénytől persze megszabadulhatunk, ha a csillagok állása kedvező lesz egyszer, és a véletlen folyamán olyan erő kerül hatalomra, amelyik a lopás mellett mást is akar. Majdnem mindent ellopni és rendbe hozni az egészségügyet. Majdnem mindent ellopni és rendbe rakni az oktatást. Majdnem mindent ellopni és európai jogrendszert építeni. Ilyesmikre gondolok, nem túl bonyolult, lehetne például úgy csinálni, hogy a kormányon belül létrejönne egy háromfős csoport, akik a kormányzással foglalkoznak, a többiek pedig lopnának. Szóval, hogy ne mindenki. Ne mindenki és mindig.

Ilyesmik kellenének ahhoz, hogy ne mi legyünk a világ nyombélfekélye.




Para-Kovács Imre
Para-Kovács Imre

Szerző




További Hírek és vélemények

Bartus László: Öt boldogtalan nap
Bartus László: Öt boldogtalan nap

Szerző Bartus László December 01, 2016

Öt nap múlva szakszerűen összecsomagolták, veszekedtek fölötte, hogy kinek a hibája, egy probléma volt csupán ott a kövön, nem egy elhunyt ember. Hiába várt, elment üres kézzel.

Tovább

Markó Beáta: Adni jó
Markó Beáta: Adni jó

Szerző Markó Beáta December 01, 2016

Az utalvány kizárólag a kormányzó egyik közeli emberének élelmiszerüzlet-hálózatában vásárolható le, így nemcsak a nyugdíjasoknak ad, hanem saját oligarchájának is.

Tovább

Magyarország legyen a fasiszta magyaroké
Magyarország legyen a fasiszta magyaroké

Szerző Amerikai Népszava November 29, 2016

Az ő óhajuk az, hogy Magyarország legyen csak a fasiszta magyaroké. A magyar fasiszták majd megmondják, ki miben hihet, mibe öltözködhet, kit szerethet, kinek van joga, kinek nincs, ki mit olvashat, ki mit gondolhat, ki mit mondhat, ki mire szavazhat.

Tovább