Bartus László: Így lázadtok ti


Szerző Bartus László May 02, 2016

Bartus László: Így lázadtok ti

 

Először megörültem, amikor megláttam, hogy a debreceniek végigisszák az 1-es villamos vonalát. Azt gondoltam, mégiscsak van kurázsi, jellem, gerinc ebben a népben. Mégiscsak jó helyre születtem. Minden elismerés, le a kalappal, így kell ezt csinálni! Már kezdtem előkeresni a bő gatyámat, a szentkoronás sörnyitómat és a Nagy-Magyarország térképet, amikor elolvastam, hogyan képzelik ezt.

Azt találták ki, hogy "utazzunk el a Nagyerdőre a Kossuth térről és útközben minden megállónál leszállva a villamos mellett igyunk vizet . Majd szálljunk vissza és utazzunk tovább. (Így nem tudnak büntetni az ellenőrök, mivel a villamos mellett iszunk). Így hívjuk fel az illetékesek figyelmét arra, hogy a jelenlegi szabályozás életszerűtlen". Azt a ravasz mindenit! Hol van ettől az okos lány, aki hozott is, meg nem is! Ez ám a csavaros magyar észjárás.

Mit lehet erre mondani? Ezek jöttek be a Vereckei-hágón? Ezek nyilaztak hátrafelé? Mitől lett ilyen gyáva ez a népség? Nem láttak még tiltakozást a tévében? Ez a tiltakozás, hogy föl-le ugrálnak a villamosról, minden megállóban isznak vizet, majd visszaszállnak? Hát még a Vasas is ki merte ejteni a Felcsútot, kisvonatoztak, és nem kerültek Recskre.

 

 

Mi ebben a tiltakozás? A rendelet pontosan ezt írja elő. Ez nem tiltakozás, hanem meghunyászkodás, az embertelen rendelet elfogadása. Minden hatalom a néptől van, a nép ellen nem lehet egy hatalmat sem használni. Nem a Debreceni Közlekedési Vállalat dirigál neked, hanem te neki. A Debreceni Közlekedési Vállalat nem tilthatja meg, hogy te igyál vizet. Nem alázatosan kéred, hogy ezt ne tegye veled, hanem széttéped a bilincseket.

Nem neked kell félned, hanem nekik. Aki fél attól, hogy megbüntetik, s nem vállalja, hogy leszállítják, leteperik, megverik, börtönbe csukják, tíz évet lehúz, ha kell, de ezt nem tűri, az ne menjen oda égetni és lejáratni minden egészéges lelkű embert. Aki gyáva, az maradjon otthon, bújjon be a takarója alá, aztán ott remegjen, mint a kocsonya.

Hát kiröhögnek benneteket, emberek. Ha nem kell inni, akkor is isztok? Már a fületeken jön ki a víz, de még leszálltok a következő állomásnál is inni? Én ha ilyen embereket látnék, kipróbálnám, mennyire jellemtelenek. Azt csinálnám, hogy kiadnék egy újabb rendeletet, hogy aki leszállt inni, az csak a következő állomáson szállhat vissza. Megnézném, hányan hajlandók végrehajtani. Ha több, mint a fele, akkor a Kertész Ákos hazaköltözhet, és megkapja a magyar antropológiai tanszéket.

Attól tartok, lennének. Pszichológiai teszt, hogy meddig lehet megalázni embereket, hol van az emberi szolgalelkűség határa. Ezek az emberek képesek lennének arra, hogy egyik állomástól a másikig szaladjanak, lötyögő vízzel a hasukban, miközben azt gondolnák, hogy ők most ellenállók. Egek szent Mariskája el ne hagyj! Ezekhez képest a csiga egy dinoszaurusz gerincével rendelkező főemlős.

S még hozzáteszik: "FONTOS! Nem akarunk szabályt szegni, nem célunk, hogy egy csomó büntetést begyűjtsünk! Ezért fontos, hogy mindenki a villamosról leszállva igyon!" A tiltakozók úgy tiltakoznak, hogy közben arra buzdítanak, hogy tartsa be mindenki azt a szabályt ami ellen tiltakoznak. A lázadó rabszolgák úgy tiltakoznak, hogy tízszer annyi munkát végeznek el, jelentkeznek az ostorcsapásokért, hogy ne vegyék el a rabszolgatartók örömét, a végén felkeresik a vérebeket is, hogy beléjük harapjanak. Így akarják felhívni a figyelmet arra, hogy "életszerűtlen" a velük szembeni bánásmód.

Nehogy begyűjtsetek egy büntetést is föld okosai. Egyetlen mentségetek, hogy ezt nem nevezitek "polgári engedetlenségnek", de lehetséges, hogy csak nem jutott eszetekbe. Az akció mindenesetre arra jó, hogy rávilágítson Pilz Olivér kolléga felhívására, amikor a nyomorult egyórás "polgári engedetlenségnél" felszólította a tanárokat, hogy addig is szedjenek szemetet az iskola udvarán. Én beletömtem volna a szemetet Pilz zsebébe. Ne velem hízlegjen és üzengessen, hogy "alásszolgája".

Hölgyeim és Uraim! Ha gyáva szarok vagyunk, akkor valljuk be. Ez van. Mondjuk meg, hogy gyáva szar emberek vagyunk, köpjünk fel a magasba, álljunk alá, aztán menjünk haza. De ne égessük magunkat és egymást. Igyunk meg öt liter vizet, és zárjuk magunkra a WC-ajtót. Esetleg a bátrabbak le is húzhatják magukat, de úgy, hogy az öblítés zajával ne zavarják a Debreceni Közlekedési Vállalat békés délutáni pihenését. 

Mitől féltek emberek? Hogy minden állomáson megbüntet száz embert két élősködő? Ti meg sorba álltok a személyivel, hogy fizethessetek? Ne ti szálljatok le, hanem ezeket lökjétek le, és a villamoson igyátok magatokat vízzel rogyásig. Csak azért is. Ez egy tiltakozás. De az, hogy föl-le ugráltok, mint a hülyék, isztok akkor is, ha nem kell, az nem egy tiltakozás. Ha megitatod a villamosvezetőt és az ellenőrt is, az igen. Az egy tiltakozás. Abból érteni fognak, és ingyen adják majd a vizet a villamoson.

Sajnos, ez van országos méretekben is. Így "tiltakoznak" a NER ellen is. És tapsolni kell nekik, mert ők az élcsapat, akik legalább "megpróbálják". A mit is? Miközben vágni lehet a félelmet, a gerinctelenséget. A gyávaságot, a jellemtelenséget oltják az emberekbe. Ez nem meghátrálásra készteti a zsarnokságot, hanem felhatalmazza őket még nagyobb szemétségre. Ti magatokra húzzátok a diktatúrát. 

Komolyan mondom, hogy ennek az országnak egyetlen szerencséje, hogy rajtuk kívül senki nem beszéli ezt a törzsi nyelvet, és nem tudják mások, hogy naponta mi történik. Ha ezt értenék, turistacsoportokat szerveznének, mert nincs az a valóságshow, amelyik ezzel vetekedhetne. A sírt, ahol ez a nemzet süllyed el, népek veszik majd körül, de a szemükben nem gyászkönny ül, hanem könnyeznek és megszakadnak a röhögéstől.

Ja, és minderről azzal a címmel számol be a sajtó, hogy "felvették a kesztyűt a debreceniek". Mondjátok, hogy játék. Hülyéskedtek. Az egész nem igaz, születésnapi tréfa, beugratás. Azt úgysem hiszem el, hogy ez igaz. 




Bartus László
Bartus László

Szerző




További Hírek és vélemények

Bartus László: Öt boldogtalan nap
Bartus László: Öt boldogtalan nap

Szerző Bartus László December 01, 2016

Öt nap múlva szakszerűen összecsomagolták, veszekedtek fölötte, hogy kinek a hibája, egy probléma volt csupán ott a kövön, nem egy elhunyt ember. Hiába várt, elment üres kézzel.

Tovább

Markó Beáta: Adni jó
Markó Beáta: Adni jó

Szerző Markó Beáta December 01, 2016

Az utalvány kizárólag a kormányzó egyik közeli emberének élelmiszerüzlet-hálózatában vásárolható le, így nemcsak a nyugdíjasoknak ad, hanem saját oligarchájának is.

Tovább

Magyarország legyen a fasiszta magyaroké
Magyarország legyen a fasiszta magyaroké

Szerző Amerikai Népszava November 29, 2016

Az ő óhajuk az, hogy Magyarország legyen csak a fasiszta magyaroké. A magyar fasiszták majd megmondják, ki miben hihet, mibe öltözködhet, kit szerethet, kinek van joga, kinek nincs, ki mit olvashat, ki mit gondolhat, ki mit mondhat, ki mire szavazhat.

Tovább