Haraszti Miklós a választás bojkottja mellett


Szerző Amerikai Népszava May 11, 2016 8 Hozzászólás

Haraszti Miklós a választás bojkottja mellett

 

 

Az Amerikai Népszava 2011 óta hirdeti, hogy Orbán rendszer az alkotmányos rend megdöntésével jött létre, törvénytelen állapotot hozott létre, államellenes bűncselekmény miatt kell felelniük. Demokrata nem tehet mást csak bojkottálhat egy törvénytelen rendszert, ezt maga az Alkotmány nemcsak jogává, hanem kötelességévé tette minden magyar polgárnak.

A csaló választási rendszer, amely kétharmados többséget ad a Fideszek akkor is, ha nem kétharmad szavaz rá, az egyenlőtlen médiaviszonyok, az átrajzolt választókerületek, a határon túli szavazatok ellenőrizhetetlen és manipulatív felhasználása, valamint a törvény más egyenlőtlenséget okozó feltételei közepette az Amerikai Népszava mindig azt hirdette, hogy a válastzásokat bojkottálni kell. Aki nem bojkottálja, az Orbán rendszerét támogatja és betonozza be. Az ellenzéki pártok az állami finanszírozásért kollaborálnak Orbánnal és legitimáljék a rendszerét.

Eddig is voltak halk hangok, amelyek ugyanezt javasolták, Tamás Gáspár Miklós, Kolláth György, Ungváry Rudolf, Bruck András és mások is felvetették a választások és a rendszer totális bojkottját, a parlamentből és a rendszerből való kivonulást és a rendszer törvénytelen jelegének kimondását. Ezeket a hangokat durván elnyomták a rendszerben megélhetésüket kereső pártok, politikusok és médiamunkások. 

Most a leghatározottabb és legkonzekvensebb hangon Haraszti Miklós állt a válaszások és a rendszer bojkottjának elvi követelménye mellé. A 168 Órának adott interjújában azt mondja, hogy "az ellenzéknek egyetlen döntő kérdésben össze kellene fognia: követelniük kell az arányos választási rendszert. Ez azt jelenti: bár a Fidesz nyerhet, csak annyit kap, amennyije valóban van. Negyven százalékkal tehát szó sem lehet kétharmadról." A 168óra felveti a kérdést: "De mi történik, ha a hatalom erre nem lesz hajlandó?" Haraszti Miklós válasza: „Ha a Fidesz ismét diktátumos törvénnyel akar nekimenni a választásoknak, akkor valóban jönnie kell a bojkottnak. Ebből európai botrány lenne.”

Az interjú előzetese szerint Haraszti Miklós azt mondja, "érik a polgári engedetlenség módszere". Mi azt mondjuk, hogy kezdettől fogva ez volt a polgári engedetlenség egyetlen demokratikus, törvényes, alkotmányos és békés módszere, a jogállam követelménye, amely ráadádul egyedül vezet a legitimáció megvonásával és a törvényes felelősségre vonás követelésével a törvénytelen rendszer megdöntéséhez. Mindig azt hirdettük, hogy ha egyszer megdöntik Orbán rendszerét, akkor az így történik majd.

Ennek ellenére nem vagyunk optimisták. Haraszti Miklós úgy teszi fel a kérdést, hogy "az ellenzéki pártok megfelelnek-e ennek az érettségnek. Képesek-e kilépni a Fidesz megszabta parlamenti mókuskerékből". Mi ezt másképp látjuk: ehhez nem érettség, hanem jogérzék, elvszerűség, előrelátó képesség, államférfiúi erények, bátorság és leginkább az eddigi árulással való szembenézés kell. Az ellenzéknek nem az érettsége hiányzik ehhez, hanem a tisztessége, és a lemondás Orbán pénzéről, amiből élnek.

Ha megértik, hogy a rövidtávú áldozatvállalás hosszú távon kifizetődőbb is, nemcsak tisztességesebb és az egyedül jogszerű megoldás a bojkott által, akkor nem szükséges a továbbiakhoz semmiféle érettség. Mindig is a demokratikusnak mondott ellenzék összefogásának hívei voltunk, csakhogy nem a rendszert legitimáló hazug választási részvételért való összefogás hívei, hanem ellenkezőleg: a választások és a rendszer teljes bojkottjára való összefogás támogatói voltunk.

Ha az ellenzéki pártok képesek elkerülni a 2014-ben elkövetett hibát, képesek lemondani a törvénytelen rendszer egyébként is törvénytelen párttámogatásáról, és követelni az alkotmányos rend helyreállítását és a törvényes rend helyreállítását, akkor történelmi szerepük lehet Magyarország megmentésében. Ha erre nem hajlandóak, a jogállam helyreállítása után egyenként és kollektíven is a vádlottak padján a helyük Orbán mellett az államellenes bűncselekmény társtettes elkövetőiként. A kérdés ugyanis úgy vetődik fel, hogy mit válastanak: alkotmányos kötelességüket vagy a pénzt. Meggyőződésünk, hogy ezúttal is biztos kézzel választják majd a pénzt.

Ettől függetlenül bízunk abban, hogy Haraszti Miklós élére áll a bojkott követelésének és egyre többen csatlakoznak hozzá, nyomást gyakorolva a kollaboráns pártokra, hogy mielőbb térjenek vissza a demokratikus normák útjára.




Amerikai Népszava
Amerikai Népszava

Szerző



8 Válasz

Temesvári Márta
Temesvári Márta

May 16, 2016

Lendvai L. Ferenc: Legalitás és legitimitás II.: Legitimitás és preventív államcsíny (Galamus, 2011. június 16. csütörtök, 04:43)
„…Az ilyenfajta eljárást, amely a törvények formális betartásával, de ténylegesen önkényes értelmezésével, a válsághelyzetre való hivatkozással és forradalmi törvényrombolással „a törvényes kereteken túlra akarja kiterjeszteni a maga hatalmát”, államcsínynek hívjuk.”
http://www.galamus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=74741:legalitas-es-legitimitas-ii-legitimitas-es-preventiv-allamcsiny-73961&catid=47:cslendvailferenc&Itemid=127
Krassó György is sűrűn eszembe jut (http://index.hu/belfold/2012/10/19/krasso_gyorgy/)

emigrant
emigrant

May 16, 2016

A Goj becenevű úrtól kérdezem, hogy: Zsidózgatunk, zsidózgatunk?

Szakács Miklós
Szakács Miklós

May 16, 2016

A választások bojkottálását TGM-al egy időben, én is javasoltam az ellenzéknek, hozzátéve azt, hogy a választások bojkottálásának csak akkor van értelme, ha intézményesítjük. Ami azt jelenti, hogy egységesen és előre meghatározott céllal tesszük, vagyis a regnáló rezsim megbuktatásával és majd az új jogi és demokratikus feltételek megteremtődését követően, új demokratikus választások kiírásának ígéretével tesszük.
Nézzük, hogy ehhez mit is kellene tennünk? Először is a szándék, ami akkor sem volt meg az ellenzékben, és a jelenlegi állás szerint, ma sincs meg. Ezen a nem lényegtelen tényen átugorva, egy nép által kezdeményezett választási bojkottot, eredményesen megszervezni, intézményesíteni, csak a fent már említett konkrét célok meghirdetésével és intézményesítésével lehet. Ezért, az ellenzéki távolmaradás miatt, meg kell találjuk azt az intézményi formát, amellyel azt kiválhatja, mondjuk egy alkalmi, meghatározott céllal létrejövő, népi front, népfront, vagy nevezzük bárminek is. ÉS ne feledjük, mindehhez nyilvánosságra, országos nyilvánosságra van szükség, hogy tömegek értesüljenek róla és azonosulni is tudjanak vele.
Ne ábrándozzon senki, egy ilyen csoportosulás, óriási ellenszéllel találja szembe magát, a regnáló rezsim, legális és illegális intézményei, egészen a titkosszolgálatok bomlasztó, aknamunkáin felül, számolni kell a magyar médiák elsöprő többségének, piszkolódó, hazugságaira, jobb esetben elhallgató taktikájára. Szóval a demokrácia tombol kishazánkban.
Mégis azt írom, hogy a feladat megoldása nem lehetetlen és leginkább szükségszerű.
A korábban létrejött Magyar Szolidaritás Mozgalom, az Országgyűlése Mozgalom, és más mozgalmak bizonyították, hogy társadalmi igény van a változásra, mégpedig nem is akármilyen változásra. Nem kell mást tennünk „csak” az elbukott mozgalmak tapasztalatain okulva, megszervezni magunkat, be vonva ebbe mindazokat, mindazon szervezeteket, akik, és amelyek hajlandóak Magyarország alkotmányos rendjének helyreállítására.
Minden egyéb, csak ezután következhet.

Kelemen Zsuzsa
Kelemen Zsuzsa

May 13, 2016

Minden Kedves hozzászólónak igaza van. Úgy lehet ezt a bandát elzavarni, ha nem is vesszük figyelembe, hogy léteznek. Menjenek csak el szavazni a bírkái és akkor valóban meglátszik, hogy hol van vagy volt 2/3 uk. Soha. Elcsaltak mindent. a Kvóta szavazásra senki ne menjen el. Nem várunk 2018 ig, mert teljesen tönkremegy ez az ország. A másik: ha nem Magyar Köztársaság van, miért van Köztársasági elnök? El kell zavarni mind.

oldster
oldster

May 12, 2016

Öreg vagyok, már sok mindent elfelejtek. De azt nem felejtettem el, hogy a 2014-es választások előtt, már 2013-ban az AN többször és nagy-nagy nyomatékkal kifejtette, hogy ezt a rendszert nem lehet törvényesen, választások útján leváltani. A választást minden demokratának bojkottálni kell, mert csak ezzel a polgári engedetlenséggel – mint állampolgári kötelességgel – lehet ezt a diktatórikus rendszert alapjaiban megrengetni.

Ebben a polgári engedetlenségi mozgalomban a magukat demokratikusnak ellenzéknek mondott politikai erőknek, – akik amúgy felesküdtek az alkotmányra – kellett volna élen járni. De ők a demokratikus elvek helyett a pénzt választották, s ott terpeszkednek az óta is a parlamentben. Ott a parlamentben, ahonnan eddig ezer okuk lett volna kivonulni, de nem vonultak ki, mert ott igen csak jól érzik magukat.

Ha azt gondolom, hogy ha az ilyen – hozzám hasonló, a periférián élő – átlagemberek ezeket (az alkotmányt elárulókat) respektábilis személyeknek gondolják, akkor azt is gondolhatják, hogy ezeknek kellene a választási bojkottban élen járni, a választási bojkottban példát mutatni. De ez nem így van, és nem így lesz. A magyar átlagember politikai kultúrája ahhoz alacsony, hogy az igazi polgári demokratikus, liberális értékeket felismerje, és ennek megfelelően éljen és cselekedjen. Amit tetéz azzal is, hogy gyáva.
És mint tudjuk, hogy: gyáva népnek …

Ezért is értek egyet a szerzővel, hogy:
„Ha az ellenzéki pártok képesek elkerülni a 2014-ben elkövetett hibát, … és követelni az alkotmányos rend helyreállítását … akkor történelmi szerepük lehet Magyarország megmentésében. A kérdés ugyanis úgy vetődik fel, hogy mit választanak: alkotmányos kötelességüket vagy a pénzt. Meggyőződésünk, hogy ezúttal is biztos kézzel választják majd a pénzt.”.

Efelől nincsenek kétségeim!

Alkotmányos Magyarország (AM)
Alkotmányos Magyarország (AM)

May 12, 2016

Haraszti célja ugyanaz, mint amit eddig a teljes “ellenzékkel” csináltatnak a “tanácsadóik”.
Be akarják betonozni a diktatúrát.
Az arányos (listás) választás nem új dolog, az OGY Nemzetbiztonsági Bizottságának MSZP-s elnöke is javasolta már.
Tehát ez egy MSZP-s javaslat, tudható, melyik tanácsadó áll mögötte….
Célja nem más, mint a diktatúrán BELÜL létrehozni azt a helyzetet, hogy SENKI ne tudja többet megváltoztatni a diktatúra rendszerét.
Vagyis hogy többé senkinek ne legyen 2/3-a.
Egy diktatúrán belüli polgári engedetlenség szintén a diktatúra érvénytelen rendszerének az elismerését jelenti.
Tehát ez a javaslat ugyanúgy az ellenzék diktatúrát támogató, hazaáruló és kollaboráns tevékenységének része.
.
És ha már itt tartunk, akkor javasolnám az AN-nek (Bartus Lászlónak) hogy szép dolog, hogy az újságírók közül elsők közt lépte meg azt, amit utóbb kénytelen lesz mindenki meglépni (az alaptörvény jogi érvénytelenségét kimondani), de ha megtette, ne álljon meg itt.
Gondolja végig a kimondott igazságnak a következményeit.
Ugyanis ha az Alaptörvény érvénytelen (mert a képviselőknek nem volt joguk megalkotni) akkor Magyarország ideiglenes Alkotmányát (A Magyar Köztársaság Alkotmányát) se volt joguk hatályon kívül helyezni. (Mert nincs mivel, egy érvénytelen jog az joghatás kiváltására alkalmatlan).
Ha viszont az ideiglenes alkotmányt a képviselők NEM TUDJÁK hatályon kívül helyezni (csak arra alkalmatlan kísérletet tettek rá) akkor az hatályban van. És ha az hatályban van, akkor a hatályos magyar állam neve Magyar Köztársaság.
Ergo a Magyarország nevű jogilag érvénytelen diktatúra NEM a MAGYAR ÁLLAM. Sőt, nem is állam….
És ha innen nézi, akkor rájön, hogy ezt a diktatúrát az ellenzék és Haraszti által hazudott POLITIKAI eszközökkel NEM LEHET felszámolni.
Ezt az új típusú, érvénytelen joggal létrehozott külső diktatúrát csak JOGGAL, a magyar állam érvényes és hatályos jogával (a Magyar Köztársaság ideiglenes alkotmányával) és a nemzetközi joggal lehet felszámolni.
Sehogy másképp!!!
Azzal viszont nagyon gyorsan és békésen meg lehet tenni.
Csak előbb minél több újságírónak és az értelmiség többi tagjának minél előbb ki kellene mondani az igazságot.
Az Alaptörvény jogilag ÉRVÉNYTELEN.
És az igazságból levonni a megfelelő következtetéseket….

Szinai János
Szinai János

May 11, 2016

Csak a BOJKOTT! Én is ezt írtam ma mindenhova a FB-re! És ezt már a mostani kvóta népszavazáson ki lehet élesben próbálni. Matematika. Ma Mo-n nincs egyetlen egy ember a Fidesz hívőkön kívül akit már nem sértettek, bántottak, loptak, aláztak már meg. Tehát. A Kvóta népszavazásra menjenek csak szépen el a max.1.5 millió Fidesz magánkívüli hiszterizált hívő fideszes és akkor ki fog szépen derülni, hogy 4.5-5-milliónyian NEM Orbánra szavaztak mert soha nem is volt semmilyen programja a ROMBOLÁSON és a Fidesz Állam kiépítésén kívül. Ha kiderül a kvóta népszavazáson, hogy akkor ebben az országban már most igenis diktatúra van és akkor az egész világ feketén fehéren MEG FOGJA TUDNI és a nép a magyar demokrata nép el fogja zavarni EZT AZ EGÉSZ BŰNBANDÁT! Ámen

Goj
Goj

May 11, 2016

A Mikit jól ismerem.
Közismert “cionistademokrata”.
Következéskèpp ebben az orszàgban nem fogja követni senki.
Inkàbb Orbàn-mint a “mikifèlèk”.
Ez van,Laci.
És okkal.
Elhiheted.

Szóljon hozzá!

A hozzászólás csak moderáció után jelenik meg.


További Hírek és vélemények

Pozsár László: A megtagadott reformáció
Pozsár László: A megtagadott reformáció

Szerző Pozsár László January 15, 2017 6 Hozzászólás

A protestantizmus nem vallja és soha nem is vallotta a Római Katolikus Egyházat egyetemesnek, és nem is vallotta soha önmagát a Római Katolikus Egyház részének. Legalábbis Balog Zoltánt megelőzően nem.

Tovább

Bartus László: Orbánéknak a civilek a NER "zsidói"
Bartus László: Orbánéknak a civilek a NER "zsidói"

Szerző Bartus László January 14, 2017 11 Hozzászólás

Ezt az embert be kellene tenni Aleppóba víz és élelmiszer nélkül, mialatt orosz barátai bombáznak. Megnéznénk az útját a röszkei határig, és meghallgatnánk két hónapi várakozás után azokról a civil szervezetekről, akik egy pohár vizet adnak neki. 

Tovább

Orbán előre megkapja a Kossuth Rádió kérdéseit?
Orbán előre megkapja a Kossuth Rádió kérdéseit?

Szerző Amerikai Népszava January 13, 2017 4 Hozzászólás

Az, hogy Orbán már odáig süllyedt, hogy előre egyeztetett kérdésekről beszél, és nem vállalja egy saját újságíró spontán kérdéseit sem, az mindent elmond az egykori liberális politikusról, milyen mélyre süllyedt.

Tovább