Üzenjünk Budapestnek, hogy ők is megértsék!


Szerző Amerikai Népszava May 13, 2016

Üzenjünk Budapestnek, hogy ők is megértsék!

 

A világ söpredéke leszünk, ha a rasszizmusra szavaz a magyarok többsége

 

Az Orbán-rezsim kampányt indít a "kényszerbetelepítésnek" nevezett népszavazásról, hogy minél többen vegyenek részt a referendumon. A közterületeken, televíziós és rádiós hirdetésekben szórják majd az adófizetők százmillióit az uszítársa, emellett internetes oldalt is létrehoznak.

Mint írják, "elfogadhatatlan, hogy az Európai Bizottság 78 millió forintos fejenkénti büntetéssel fenyegetőzik arra az esetre, ha a tagországok nem fogadják el a kényszerbetelepítést. Eközben egy magyar emberre 1 millió forint uniós támogatás jut. Brüsszelt meg kell állítani".

A kampány plakáttervén az áll: "Üzenjünk Brüsszelnek, hogy ők is megértsék!". 

Mi pedig azt várjuk, hogy Brüsszelben is megfogalmazzanak végre egy levelet, amelyet azzal a kísérő szöveggel küldenek el, hogy "Üzenjünk Budapestnek, hogy ők is megértsék!". A levél megfogalmazásához az alábbiakban adunk néhány ötletet:

1. Az Európai Unió tagjának nem kötelező lenni.

2. Aki az Európai Unió tagja, az köteles betartani az uniós normákat, a liberális demokrácia alapelveit, és a közösen elfogadott határozatok tartalmát. Aki népszavazást rendez azok ellen, az valójában az Európai Unióból való kilépésről tart népszavazást.

3. Akinek nem tetszik az Európai Unió, az ne uszítson ellene, hanem lépjen ki.

4. Akinek nem tetszik az Európai Unió, annak ne kelljen az uniós országok polgárainak pénze sem. Ha Orbán Viktor kisvasutat épít az európai uniós polgárok pénzéből, akkor vállaljon át jelképesen az európai polgárokat sújtó terhekből is.

5. Az Európai Unió nem rasszista, nem xenofób, nem különböztet meg hátrányosan senkit vallása, származása és bőrszíne alapján. Ezen nem kíván változtatni Orbán Viktor kedvéért sem. Még akkor sem, ha a magyarok többsége a rasszizmusra szavaz.

6. Rasszistáknak, xenofóboknak, vallási intoleranciát hirdetőknek, nincs helyük az Európai Unióban. Az a nép, amely az idegengyűlöletre és a rasszismusra szavaz, nem európai nép, semmi keresni valója az európai nemzetek demokratikus közösségében.

7. Az Európai Unió segítséget nyújt háborús övezetekből az életüket mentő menekültek befogadásával. Erre nemzetközi jog kötelezi, amelyet nem tesz semmissé egyetlen magyar népszavazás sem. Magyarországnak jogában áll felmondani a nemzetközi jogot, a menekültekkel szemben lehet embertelen, de vállalnia kell annak következményeit.

8. Aki elutasítja az Európai Unió közös értékeit, határozatait, semmibe veszi az uniós követelményeket, azt nem megbüntetjük, hanem kizárjuk. Önmaga kizárásáról rendez népszavazást az, aki a rasszizmusról tart sikeres referendumot.

9. A népszavazás elnevezése hazug és uszító. Nem "kényszerbetelepítés elleni" népszavazást tartanak Magyarországon, hanem az emberiesség és a szolidaritás elleni népszavazást hirdettek meg. 

10. Az Európai Unió senkire nem kényszerít semmit. Közösen elfogadott határozat alapján megosztja a közösségre háruló terheket. Aki nem kíván menekülteket befogadni, az kiválthatja a menekültkvótát pénzbeli hozzájárulással. Akinek ez nem tetszik, arra sem kényszerítenek semmit, kiléphet az Európai Unióból. Az ne tartson igényt uniós támogatásra sem.

11. Magyarországon sokkal több menekült él ma is, mint amennyit be kellene fogadnia.

12. Magyarországon nem a menekültek erőszakolják meg a lányokat, hanem szövetségi kapitányok. A menekültek által elkövetett bűncselekmények száma nem éri el a mérhető szintet. 

13. Magyarországnak 1290 tényleges menekültet kellene befogadnia, gyakorolva a felebaráti és a keresztény szeretetet. Jelenleg is 2800 menedékkérő tartózkodik Magyarország területén, amelyből a magyar lakosság semmit nem érzékel. Az egész népszavazás a gyűlölet felkorbácsolását célozza, hogy a mesterségesen előidézett félelem egy fasiszta diktatúrát és egy bűnszervezetet kényszerítsen az országra.

14. A Magyarország befogadására váró 1290 menekült mindenféle ellenőrzésen átesett. Eddig 3000 ellenőrizetlen külföldi kapott magyar állampolgárságot a letelepedési kötvények megvásárlása révén. Lehetnek közöttük maffiózók, bérgyilkosok, idegen országok titkosszolgálati ügynökei. Pénzért bárki mehet Magyarországra, rászoruló és életüket mentő családok, gyermekek nem.

15. Magyarország többet költ a népszavazásra, mint amennyibe a befogadott menekültek kerültek volna.

16. Nem változtatja meg Magyarország kultúráját 1290 menekült. Nem veszi el ennyi ember a magyarok munkáját. Menekültek nem követtek el erőszakos bűncselekményeket akkor sem, amikor naponta 10 ezer menekült érkezett az országba. Velük szemben viszont számos bűncselekményt elkövettek.

17. Magyarország törvényeit nem a menekültek nem tartják be, hanem Orbán Viktor, aki még az Alkotmányt is önkényesen eltörölte és az alkotmányos rendet megdöntötte.

18. Nem a menekültek lopnak, hanem Orbán Viktor és bűntársai, százmilliárdos nagyságrendben. Ami Magyarországon zajlik, az világméretekben is egyedülálló bűncselekménysorozat.

19. Magyarország kultúráját nem a menekültek rombolják le, hanem Orbán Viktor, aki az oktatás, a kutatás és a kultúra helyett üresen tátongó futballstadionokba dönti a magyar nép keservesen megkeresett pénzét.

20. Magyarország népe ezidáig élvezte az Európai Unió és a civilizált világ népeinek szimpátiáját és együttérzését. Magyarország népét nem azonosították az országot megszállva tartó önkényuralmi rendszerrel és az Orbán vezette bűnszervezettel. De ha a magyarok népszavazás keretében tesznek bizonyságot arról, hogy a rasszizmust és az idegengyűlöletet, a gyilkolás elől menekülőkkel szembeni embertelenséget választják, akkor kiállítják magukról a bizonyítványt, hogy nem különbek az országot vezető bűnözőknél, és megérdemelnek minden retorziót, amely ezt a bűnszervezetet előbb-utóbb utoléri.

+ 1. A magyarok most az emberség elutasításáról tartanak népszavazást. A világ figyel, s nem felejt. Ha a magyarok hasonló helyzetbe kerülnek, nem számíthatnak semmiféle szolidaritásra. Európából joggal utálják ki a magyarokat, akik másoktól befogadást nyernek, de ők nem hajlandóak szerencsétlen és nyomorult embereken segíteni. Lehet, hogy a pénz és a politikai érdekek formálisan még bent tartják Magyarországot az Európai Unióban. De tudják meg a magyarok, hogy ha a rasszizmusra szavaznak, akkor kiszavazták magukat Európából. Akkor is, ha formálisan még egy ideig bent maradnak. 




Amerikai Népszava
Amerikai Népszava

Szerző




További Hírek és vélemények

Egy idióta váltaná a pecást
Egy idióta váltaná a pecást

Szerző Amerikai Népszava December 09, 2016

Balog miniszterként megbukott. Az oktatás lezüllesztéséért, az egészségügy tönkretételéért és nagyon sok ember értelmetlen haláláért felelős. Ennek az álkeresztény gazembernek az irányítása alatt tapostak lábbal minden keresztény értéket. 

Tovább

Az Amerikai Népszavánál a Time az Év Sajtója
Az Amerikai Népszavánál a Time az Év Sajtója

Szerző Amerikai Népszava December 08, 2016

A kiváló helyzetértékelésért és meglátásért, a pusztítók kiválasztásáért és a világ romlásáért felelős emberek felmutatásáért érdemelte ki a Time magazin az Amerikai Népszava idei Év Sajtója díjat.

Tovább

Mégsem dőlt a dominó, de erről hallgatnak
Mégsem dőlt a dominó, de erről hallgatnak

Szerző Amerikai Népszava December 08, 2016

A világban frontális támadás indult a felvilágosodás, a liberális demokrácia, a jogállam, az egyéni szabadság ellen, hatalmas pénzt és propagandagépezetet állított az orosz titkosszolgálat és propaganda a szélsőjobboldali, antiliberális populisták mögé.

Tovább