Bartus László: Kikkel nem akarunk együttélni?


Szerző Bartus László May 27, 2016 14 Hozzászólás

Bartus László: Kikkel nem akarunk együttélni?

 

Orbán Viktor és rasszista bűnszervezete azzal kampányol a menekültek befogadása ellen, hogy "jogunk van eldönteni, hogy kikkel akarunk együttélni". A magyar ember nem gondolja végig, hogy ez mit jelent, s azonnal rávágja, hogy bizony jogunk van. Szalad népszavazni, hogy neki ne mondja meg senki.

Miután sikeresen eldöntötte, hogy nem akar együttélni az életveszély elől menekülőkkel, mert azoknak más a vallásuk, a származásuk, a bőrük színe, amelyekben a kormány propagandája miatt veszélyeket lát, meg is barátkozott a gondolattal, hogy neki joga van eldönteni, kikkel akar együttélni. Menekültekkel nem akar, azoknak vágják el a torkát, vagy dögöljenek meg a gyerekeikkel együtt, ahol akarnak.

Ezután valaki kitalálja, hogy ő nem akar cigányokkal együttélni. Népszavazás sem kell hozzá, hogy a többség egyetértsen vele. Akkor a cigányokat ki lehet költöztetni a faluból, a városból, az országból, esetleg lehet gondolkodni, hogy ha az nem lehetséges, akkor hol lehetne koncentrálni őket. Senki nem mondhatja meg, hogy kikkel éljünk együtt.

Ha ez sikeresen megtörtént, lehet egy teljesen jogos felvetés, hogy a muszlimok rokonai éppen olyan idegenek, a vallásuk is, a származásuk is. Soros ültette a nyakunkra őket, akiket egyszer már próbáltunk eltüntetni, de nem sikerült. A menekültek és a cigányok után jöhetnek a zsidók, aztán érdemes lenne a homokosokat is elpaterolni valahova, mert hát ki akar együttélni egy homokossal, ugyebár? És nekünk jogunk van eldönteni, hogy kikkel élünk együtt. De ezzel még nincs vége. Akarsz te egy szlovákkal és egy románnal együttélni? Kötelezhet engem Brüsszel, Soros vagy bárki arra, hogy a szőröstalpúakkal együttéljek? Na, ugye, hogy nem.

Velük sem akartunk együttélni.

Akar egy rendes keresztény magyar együttélni egy erkölcstelen liberálissal? Muszáj eltűrnie egy ilyen fertőt, mint ezek az emberek? Nem muszáj. Jogunk van eldönteni, kikkel élünk együtt. Aztán szegénnyel, nyomorulttal akarsz-e együttélni, hogy naponta szagold a szagát és nézegesd a borzalmas kinézetét? Persze, hogy nem. Jogunk van eldönteni, hogy szegényekkel és nyomorékokkal sem akarunk együttélni, esetleg ezeknek már fel sem kellene nőni.

Így tovább, egészen a munkatáborokig, a zártosztályokig, a kasztrálásokig, az ember selejtezésekig, koncentrációs táborokig, a börtönökig és a gázkamrákig. Amikor Orbán először kiejtette a száján azt, hogy jogunk van eldönteni, kikkel élünk együtt, megtette az első lépést a náci szellemiségű törvénykezés felé, amelynek végállomása népcsoportok, vallások, társadalmi csoportok és hátrányos helyzetűek megbélyegzése, kirekesztése és likvidálása.

A magyar nép, amikor megteszi az első lépést a szavazófülkék felé, hogy boldogan eldöntse, kikkel akar együttélni, megteszi az első lépést a kirekesztő törvények és a népirtás elfogadása és helyeslése felé. Van gyakorlata benne. Azt mondta ki Orbán, amire több generációja óta gondol.




Bartus László
Bartus László

Szerző



14 Válasz

Zoványi Károly
Zoványi Károly

May 29, 2016

Egy politikai szereplés miatt, gimnáziumi tanár parkoló pályára tett egyetemi proCesszor, politikai menekült. Egy háborus övezetben lét és élet bizonytalanságban élő paraszt, gazdasági menekült. Hogyan van ez??????

holli
holli

May 29, 2016

Annyit nem tudok és nem is bírok elolvasni mint Bartus ur! de ki nevezi gazdasági menekültnek ezeket a szerencsétlen embereket? Én kb 43o képet végignéztem Ahmad Nassar képei anno Szíriáról vagy is Aleppóról. Az maga a csoda/volt/ ma egy ép kutyaólat nem lehet találni.Én ugy gondolom ezekben a csodákban olyan emberek éltek akiknek gondolom volt pénzük…ma, csak mentik…mentenék az életüket.Én egy többgyerekes anyuka/nagyi vagyok/ de a szívem szakad meg amikor anyákat,apákat látok babakocsiba, nyakban ki hogyan, próbál életben maradni.Talán én ezt ki sem bírnám.A világtól pedig embertelenség hagyni őket a tengerbe fulladni, de ugy tudom /olvasom/ Idomeniben is éheznek, és jön a meleg…eddig a hideg a sár….szörnyű.

Bartus László
Bartus László

May 29, 2016

Tisztelt Szilák István,

Ön téved. Illegális bevándorlók és gazdasági menekültek miatt nem kell népszavazást tartani, törvények szabályozzák, hogy ezeket nem kell befogadni, nem kaphatnak menekültstátuszt. Senki nem is akar ilyeneket ráerőltetni Magyarországra. Nem igaz, hogy háborús övezetekből az életüket mentő menekülteket befogadna Magyarország. Átverték őket Röszkénél is a határon, érdemi vizsgálat nélkül utasították el a tényleges menekülteket is. Zéro toleranciát hirdettek, légmentes határt. Az Orbán-rezsim nem az illegális és gazdasági menekültek ellen tart népszavazást, hanem ellenőrzött, megvizsgált, háborús övezetekből érkező valódi menekülteket, akik az életüket mentik, és azokat is csak átmeneti időre. Amit Ön mond, az hazugság és félrevezetés.

Szilák István
Szilák István

May 29, 2016

Tisztelt Bartus László! Amit ön itt leírt az egy nagyon egyoldalú és a valós tényeket is figyelmen kivül hagyó írás. Ha egy kicsit is figyelmesebben olvasta volna miröl is szól a népszavazás- az illegális bevándorlókat és a gazdasági menekülteket nem szeretnénk befogadni a kötelezö kvóta elfogadásával. A politikai menekülteket, háborús övezetböl érkezöket ma is és a jövöben is Magyarország befogadja faji és vallási megkülönböztetés nélkül.

Buk Róbert
Buk Róbert

May 28, 2016

Valahogyan meg kellene próbálni történelmet tanítani a tömegeknek! Hajrá magyar értelmiség!
Olyasmire gondolok például, hogy IV. Béla valóban idegenszívű liberális Sorosbérenc volt-e? Csak mert a tatárjárás után mindenféle jöttmentett betelepített ide. No meg aztán a török uralom. Nem csak erőszakolás volt. Százötven év alatt született jó pár szerelem magyar s török közt. Azok a magyarok kik török párt választottak maguknak mind hazaárulók? S akik a monarchia évei alatt horvát, bosnyák, szerb, had ne soroljam tovább párt? Akkor azért mert egy országon belül éltünk a bosnyák muszlimmal akkor azol jó muszlimok voltak, most meg attól, hogy máshová került a térképen egy vonal már rossz muszlimok?
És végül valaki elmagyarázhatná végre a birkáknak, a természet rosszul tűri a vákumot. Ahol az előáll, valami bemegy. Előbb vagy utóbb.
Kis hazánkban többek közt a jövőképet totálisan romboló Fideszpolitikának köszönhetően drasztikusan csökken a népesség. Ugyanis az embereknek nem látszatintézkedésektől jön meg a gyereknevelhetnéke, hanem a nyugalom, a valamiféle létbiztonság, a valamennyire kiszámítható jövő az.
Nomár most visszatérve a vákumra. Ha fogy a nép, elöbb utóbb valakik úgyis bejönnek. Mint azt tették rendszeresen az elmúlt ezer évben.
Most már értem, miért építik le a történelem meg a fizikaoktatást a fiúk…

Cirerke
Cirerke

May 28, 2016

Morálisan is teljesen lerongyolódott a hazánk.

Cherry17
Cherry17

May 28, 2016

És mi van ha én meg azokkal nem akarok együtt élni, akiknek Rogánék adnak 300 000 euróért cserébe magyar letelepedési engedélyt. Senki nem világítja át őket, lehetnek akár bűnözők is. Érdekes , ilyenkor nem számit a vallás.

K
K

May 28, 2016

Tisztelt Amerikai Népszava!

Úgy látom, ha meg is történik, akkor az egész világ, ezt ugyanúgy megteheti a magyarokkal szemben. Hisz akkor nekik is joguk van eldönteni akarnak-e magyarral együtt élni. Ilyen országban, ahol szégyenkeznie kell az embernek ha áldozat – pl családon belüli erőszak – nem rendelkezik a társadalmi felsőbbrendűség egyik vagy valamennyi tulajdonságával, más a gondolkodása – ez teljesen normális. Attól tartok igaza lesz, szép lassan kivágnak minket az EU-ból. Mert ez a szavazás odavezet.

Lenne egy kérdésem: miért kell gyűlölni a zsidókat? Soha nem hallottam rá konkrét, ésszerű indokot. Tudtommal a gyűlölet az egy összetartó erő – közösség szintjén, ezáltal legyen valaki a közösség vezére, hogy így uralkodjon.

Billy
Billy

May 28, 2016

That’s correct!:)

Barsiné Pálmai Éva
Barsiné Pálmai Éva

May 28, 2016

Az emberek -itt nálunk magukat sem ismerik sem egymást——vagy inkább túl jól?

Pityi Palkó
Pityi Palkó

May 27, 2016

jav; embertípus

Pityi Palkó
Pityi Palkó

May 27, 2016

A ‘nemzeti-keresztény’, statisztikai polgár, (az akinek ne mondja meg senki, hogy kikkel akar együttélni), nincs tudatában azokkal az állapotokkal ami meghatározza a gondolatait és viselkedését. Ő egy együgyű jellemű embertítus, az ő gondolkozásmódja az ellenőrzés és hogy ‘majd abból mi következik’ veszélyével van megfertőzve, és ő így egyszerűen visszahat a körülötte levő világra gépies formába.
Egy agymosott, nemzeti keresztény együgyű állampolgár képtelen felfogni, hogy a szavazófülke belépésével megtette az első lépést azon a csúszós lejtőn amin aztán majd nem lehet megállni.

emigrant
emigrant

May 27, 2016

Gratulálok! Ez egy klasszikus írás! És még rövid is…

Csillag Éva
Csillag Éva

May 27, 2016

És a folytatás is ugyanaz lesz? Ismételjük szüleink, nagyszüleink történetét? Majd nyugtatjuk egymást, hogy csak jól kell viselkedni, miközben tudjuk, hogy mi a valós cél? Tényleg tehetetlenek vagyunk?

Szóljon hozzá!

A hozzászólás csak moderáció után jelenik meg.


További Hírek és vélemények

Bartus László: Miért mossa egybe a Momentum az elmúlt 27 évet Orbánnal?
Bartus László: Miért mossa egybe a Momentum az elmúlt 27 évet Orbánnal?

Szerző Bartus László January 22, 2017

Nem tudnék támogatni olyan társaságot, amely elmúlt 27 évről beszél, mint egy rendszerről, és azonos felelősséget tulajdonít rosszul dolgozó demokratáknak és hatékonyan dolgozó fasisztáknak. Ha így akarják a tüzet és a vizet összebékíteni.

Tovább

Bartus László: Melania, Trump és a Biblia, a bukott világ jelképe
Bartus László: Melania, Trump és a Biblia, a bukott világ jelképe

Szerző Bartus László January 22, 2017

Ennek a borzalomnak, ami Amerikában történik, és ami cseppet sem a nép akarata, amit Trump 36 százalékos támogatottsága jelez, ez a kép a legtökéletesebb kifejezője: a perverz strici és a pornómodell, ahogy egyik tartja a Bibliát, a másik pedig felesküszik rá. 

Tovább

Lévai Anikó és Orbán Ráhel miért nem tüntetett?
Lévai Anikó és Orbán Ráhel miért nem tüntetett?

Szerző Amerikai Népszava January 21, 2017

Annak a pártnak az elnöke a férje, amely szerint a nők csak szülésre valók, megtermékenyítendő állatok szintjére degradálják a társadalmi szerepüket, de finoman fejezik ki ugyanazt, amit Trump mondott arról, mire valók a nők és mit kell csinálni velük.

Tovább