Bartus László: Foci és Orbán-fóbia


Szerző Bartus László June 17, 2016

Bartus László: Foci és Orbán-fóbia

 

Nagy érdeklődéssel olvasom az egyre tüzesebb publicistákat, akiket magával ragad a házmesterek lelkesedése, mivel indokolják, hogy a diktatúra jelképének számító futballért és az Orbán-rendszert igazoló futballeredményekért szurkoljunk. 

A magam részéről óvtam a demokratikus ellenzéket, hogy besétáljon az Orbán által állított futballnacionalizmus csapdájába. Azt állítottam, hogy Orbán a maga oldalára állítja az egész országot. A futballba ölt pénznek ez volt a célja. Tudta, ha egyszer lesz egy győzelem (és nem lehet mindig csak veszíteni), a magyarok mindent odadobnak a futballal megszerezhető nemzeti büszkeségért. Először frusztrálja őket, majd egy hamis pótlékot.

Orbán rendszerében a futball olyan, mint a jó és a gonosz tudásának fája volt az Éden kertjében. Ott a kísértő, hogy vegyél róla. Egyed, édes, ízes, végre örülj valaminek, ne félj, ettől nem lesz semmi bajod. Akik agitálnak, hogy ez nem Orbán csapata, ez nem változtatja meg a viszonyt Orbán-rendszeréhez, olyanok, mint Éva, aki levette, harapott belőle, és adott Ádámnak is. A következmény ismert, függetlenül attól, mit mond róla Éva. Akik leszakítják Orbán fájáról ezt a gyümölcsöt, úgy járnak, mint Ádám és Éva. Eladják magukat a gonosznak, és többé nem szabadok. Rabszolgasorsba süllyednek.

Azt is állítottam, hogy aki ebbe a csapdába besétál, többé nem lesz ugyanaz, aki volt. Nem lesz az Orbán-rendszer elutasítója. Befészkeli magát a megalkuvás a szívébe. Esküdöztek sokan, hogy attól ők még az Orbán-rendszer ádáz ellenfelei maradnak. Egy ilyen fogadkozónak azt mondtam, hogy mielőtt a kakas szól, háromszor fogja megtagadni az elvszerű, megalkuvás nélküli ellenállást.

Az eddigi reakciók csodálatosan igazolják, hogy Orbán terve működik. Az emberek szíve lágyul, megbocsátanak, békét akarnak a diktatúrával. Soha nem gondoltam volna, hogy egy ős-SZDSZ-es, aki néhány éve még botrányt csinált Felcsúton az MTK-meccsen, most azt mondja, meg kell egyezni. nem kell mindig harcolni. Vannak közös ügyek. Ki kell jönni a "lövészárokból", be kell takarni az árkokat.

Ennél szebben nem lehetne leírni a pusztítást, amit az Orbán csapatnak való szurkolás okoz egy ember lelkében. Ha ez a magyar válogatott lenne, amelynek semmi köze Orbánhoz, akkor egy ellenzéki ilyeneket nem beszélne. De aki Orbán csapatát szereti, nem gyűlölheti egyszersmind ennek az embernek a rendszerét is. Mert a kettő ugyanaz.

Mielőtt folytatnám durvább példákkal, hadd jegyezzem meg (mert a Történelmi Siker után ma már ez sem olyan egyértelmű, el kell magyarázni), hogy mi nem vagyunk lövészárokban. Mi puskacsövek előtt állunk gatyában. De ha ragaszkodunk az árokhoz, akkor ahol mi vagyunk, az nem lövészárok, hanem útmenti árok, ahova egyelőre csak belelöktek, és nem belelőttek bennünket.

Az "árkok betakarása" ebben a helyzetben azt jelenti, hogy fogadjuk el a diktatúrát, ne ellenségeskedjünk azzal, hogy ellene vagyunk. Menjünk át az alkotmányos jogállam hívei közül a másik oldalra, ahol a fradista kopaszok várnak bennünket tárt karokkal, és talán még meg is puszilnak bennünket, ha elordítjuk, hogy Ria-Ria. Árkokat betakarni csak akkor lehet, ha az alkotmányos rendet helyreállítják, ezt a tolvaj bűnszervezetet bíróság elé állítják, s valaki elmagyarázza a nép őfelségének, hogy a fasizmus nem kereszténység.

*

De előző cikkemben már írtam arról, hogy a fenti kiegyezést Török Gábor, Orbán segge körüli miniszter, úgy fogalmazta meg, hogy a futball létrehozta a közös nemzeti minimumot. A futball, mint nemzeti minimum, felülír minden más ellentétet, egy oldalra állít minket Orbánnal. Aztán beszélhetünk arról, hogy "vannak hibák, amiket ki kellene javítani a kormánynak", de hol nincsenek? Ehhez a nemzeti közmegegyezéshez, ahol elmosódik az elnyomó és az elnyomott közötti határ, az alattvalók nem lázadnak, hanem behódolnak a zsarnoknak, elég volt két gól egy harmatgyenge osztrák csapattal szemben, amelynek még szerencséje sem volt, és a bírót is kifogta.

Janisch Attila már "kollektív elmebajnak" nevezi, ha valaki következetesen bojkottál mindent, ami az Orbán-rendszert legitimálja és erősíti. Számomra a rendszer, az áldemokratikus parlament és a törvénytelen választások bojkottja ugyanaz a bojkott, amivel nemet mondok Orbán másik csapdájára, amit a futballnacionalizmussal állított. Amazokat még csak lehet bojkottálni, de a futballt nem. Az Alkotmány eltörlése, a jogállam felszámolása, a sajtószabadság korlátozása, az egészségügyben halálra ítélt emberek tízezrei, a lepusztított oktatás, az ellopott ország, a magánvagyonná tett közvagyon nem számít, ha futballról van szó, mert a nemzeti nagyság nem az előbbiekkel, hanem a futballeredményekkel azonos. Ezt nevezi Janisch józan észnek. Az indokokat elfelejti odaírni, hogy miért nem elmebaj az elmebaj, a százmilliárdos stadionokról már szó sem esik.

Elfelejtik ezek az emberek, hogy a Fradi B-közép ideológiáját és nemzetfelfogását vallják. Olyan ideológia mentén szervezett tömeg részei, amelyet Szőke Feri és társai irányítanak. A hasonló témájú cikkemhez a hazaárulózók 95 százaléka antiszemita üzenetet küldött. Nekik ezt jelenti a nemzeti érzés. Ennek a futballcsapdának az elfogadásával az ellenzékiek beléptek a NER-be, azok mellé, akik a franciaországi stadionok VIP-páholyában ülnek, akiket a "nemzet elitjének" nevez a mainstream magyar média, úgy mint Rogán Tóni, Rogán Cili és társaik, élükön a diktatúra vezérével. Ez az ő csapatuk. Hozzájuk csatlakozik az ellenzék, amely ezek után már nem lesz az.

De a legcsodálatosabb bizonyítéka mindannak, amit erről írtam, hogy az egyik jelentős lapban "Orbán-fóbiának" nevezték, ha valaki nem akar Orbán Viktor futballcsapatának szurkolni. Mert ne feledjük, hogy Orbán felszámolta az MLSZ önállóságát, élére helyezte egyik oligarcháját, a fideszes pártkatonák között szétosztotta a klubokat, amelyeket informálisan ő irányít, és ő finanszíroz közpénzből. Ez a sportág az övé. Az ő tulajdona, az ő dicsőségét hirdeti, ha nyer, az ő sikere a két gól. Na, ugye.

Egy hét sem telt el azóta, hogy az ellenzék önfeladásáról, korrumpálásáról és elvtelen megalkuvásáról írtam, hogy a két gól lefegyverzi az ellenzéket, bebetonozza Orbán hatalmát, egybeforrasztja a diktatúrát és az alattvalóit, s máris Orbán-fóbiáról beszélnek. A fóbia túlzott, indokolatlan félelmet jelent. Ha valaki Orbán-fóbiás, az azt jelenti, hogy nincs oka az irtózásra, ez beteges tünet nála. Már ott tartunk, hogy nincs ok Orbánt utálni. Mi jön még?

Egyetlen meccset játszott az Orbán-csapat, nem Argentinát verte meg, hanem egy gyenge osztrák csapatot. Nem Európa-bajnok még, de a futballnacinalizmussal állított csapdába besétált demokraták máris "Orbán-fóbiáról" beszélnek. Elfelejtettek mindent, megbocsátottak máris mindent. Ezek az emberek képtelenek lesznek a jövőben Orbán ellen fellépni, harcolni, ezzel szemben nagyon is fognak harcolni az Orbán-fóbia ellen.

Miután Orbán megdöntötte az alkotmányos rendet, aki ez ellen szót emel, az Orbán-fóbiás. Mi lesz, ha rúgnak még kettőt? Akkor az ellenzék teljesen azonosul Orbánnal? Együtt üldözik a hazaárulókat, akiknek Ady Endre, József Attila, a szabadság és az emberi jogok többet érnek, mint két zseniális gól a diktátor ajándékaként, amire húsz év múlva senki nem emlékszik? Akiknek a nemzeti büszkeséget egy élhető, emberséges és szabad ország jelentené, ahol a szegények, nyomorultak embernek érezhetik magukat, ahol van parlament, ügyészség, egészségügy és oktatás?

Azoknak, akik hazaárulóznak: nekem a két gól előtt is egészséges nemzeti érzésem volt. Magyarország nem lett több és jobb ettől, ahogy akkor sem lett volna kevesebb, ha az osztrákok rúgnak kettőt. Ez sport, játék, ma én győzök, holnap te. Nem vérre megy, nem ez a nemzeti büszkség alapja, mert nem 11 ember aktuális formája dönti el, hogy milyen nemzet Magyarország. Beteges dolog ehhez kötni a nemzeti büszkeséget.

Reméljük, nem lövik le a fanatikusok azokat, akik nem örülnek annak, hogy Orbán sikeresen becsapta a magyarokat, és végleg bebetonozta magát élete végéig. Tényleg azok szeretik a hazát, akik ezt nem látják? Akik nem gondolnak a holnapra? Akik ma két gólért eladják a gyerekeik jövőjét? Akik nem bírnak ellenállni egy tál lencse illatának? Vajon az nem hazaszeretet, ha valaki serpenyőbe teszi a futballdicsőséget, és Orbán újabb harminc évét, s ehelyett azt választja, hogy legyünk szabadok, utána örvendezzünk a sportsikereknek, amelyet nem rabszolgák érnek el a diktátor nagyobb dicsőségére, hanem szabad emberek? Ahol a győzelem pont azt és annyit jelent, ami valójában.

Nem megalázó ez? Elfogadni ennek az embernek a kezéből bármit? Amit ráadásul azért adott, hogy még inkább szolgákká tegyen bennünket? Nem számít, hogy manipulál, és a gólnál azon röhög, hogy vége az ellenállásnak, mert a magyarok gólokban mérik az önbecsülésüket? Így még nem vettek meg egy országot. 

*

A magyarok kívülről várják a segítséget, mert belül nincs semmi. Szabadítsa meg őket az EU, Amerika, egy ellenzéki vezér. Azért várják kívülről, mert a saját szívükből hiányzik a győzelemhez szükséges erő. Eladták a sok kis kompromisszummmal. Minden hazugság, megalkuvás, korrupció, árulás és kollaboráció gyengébbé teszi őket, elhagyja őket az önérzet, az önbecsülés, az igazság szeretete, a felháborodási képesség. Ezt a két gól nem pótolja, hanem az újabb árulás és megalkuvás gyengébbé tesz.

Az Orbán-rendszertől való szabadulás útja az egyének szívében van. Fel kell építeni mindenkinek magában azt, amit a korrupt lélek lerombolt. Egyenes, igazságszerető, elvszerű, megalkuvást nem ismerő emberekre van szükség, akik minden alkalommal, amikor nemet mondanak Orbán-rendszerére és legitimációjára, erősebbek lesznek. Az Orbán-csapatnak való szurkolástól pedig gyengébbek. A maradék menti meg egyszer az országot, akik nem hajtanak térdet. Ezért mindenki felelős magáért.

Sokan tudják ezt, nemcsak egyedül én gondolom így. Olyan ez, mint a Noé bárkája. Még nem látszik, de sokan megyünk be a bárkába, szidalmak közepette. Mi fogjuk megmenteni az országot azokkal, akik nem adták el a lelküket két gólért. Nagyon ostobának néznek azok, akik azt gondolják, hogy valami zsigeri utálat vagy indulat irányít minket. Nagyon racionális, elvszerű megfontolások vezetnek bennünket. 

Mi sajnáljuk a focistákat, ez nem ellenük irányul. Nem ránk kell haragudni, hanem arra, aki ezt a helyzetet létrehozta. Mint annyi mást, a futballt is, az örömöt is elvette tőlünk. Mi neki továbbra sem szurkolunk. Ha világbajnokok lesznek, akkor sem. Azért, mert mi szeretjük a hazánkat és nem adjuk el Orbánnak. Ha egyedül maradunk, akkor is tudjuk, hogy igazunk van. Szeretjük a szerelmet, de nem a kuplerájban.




Bartus László
Bartus László

Szerző




További Hírek és vélemények

Bartus László: Öt boldogtalan nap
Bartus László: Öt boldogtalan nap

Szerző Bartus László December 01, 2016

Öt nap múlva szakszerűen összecsomagolták, veszekedtek fölötte, hogy kinek a hibája, egy probléma volt csupán ott a kövön, nem egy elhunyt ember. Hiába várt, elment üres kézzel.

Tovább

Markó Beáta: Adni jó
Markó Beáta: Adni jó

Szerző Markó Beáta December 01, 2016

Az utalvány kizárólag a kormányzó egyik közeli emberének élelmiszerüzlet-hálózatában vásárolható le, így nemcsak a nyugdíjasoknak ad, hanem saját oligarchájának is.

Tovább

Magyarország legyen a fasiszta magyaroké
Magyarország legyen a fasiszta magyaroké

Szerző Amerikai Népszava November 29, 2016

Az ő óhajuk az, hogy Magyarország legyen csak a fasiszta magyaroké. A magyar fasiszták majd megmondják, ki miben hihet, mibe öltözködhet, kit szerethet, kinek van joga, kinek nincs, ki mit olvashat, ki mit gondolhat, ki mit mondhat, ki mire szavazhat.

Tovább