Bartus László: Lábjegyzetek a Pajor-Balavány vitához


Szerző Bartus László August 20, 2016

Bartus László: Lábjegyzetek a Pajor-Balavány vitához

 



Pajor Tamás Félholdra verve címmel a Hetek című újságban védte meg Balavány Györgytől az iszlámmal szemben a kereszténységet. Véleményét úgy összegzi, hogy "a sokszor olcsó sikerre vadászó vélemény-újságírás műfajában is mélyrepülési rekord a történelemformáló, ősi szövegekből levont lebutított, bárgyú végkövetkeztetés. A gondolat félholdra verve."

Ha Balavány a HVG-ben megjelent cikkében a gondolatot "félholdra verte", akkor Pajor a maga írásában az igazságot minimum keresztre feszítette. Mondanivalójának lényege, hogy míg az iszlám vallás lényegéből következik a terrorizmus, ezért jogos az "iszlám terrorizmusról" beszélni, addig a kereszténység szent könyvéből, a Bibliából nem lehet hasonló gondolatokat kiolvasni.

A szerkesztőségi bevezető szerint Balavány György Tudta, hogy iszlám terrorizmus nem létezik? című írása "uszító, keresztényellenes, amelyben a szerző a Koránhoz hasonló terrorista kézikönyvnek minősíti a Bibliát". Továbbá, hogy "az iszlamisták által elkövetett terrorcselekményekért végül is a számára könnyű célpontnak ígérkező zsidó-keresztény kinyilatkoztatást igyekszik bűnbakká tenni az iszlám terrorizmust mentegetve".

Természetesen erről szó sincs, Balavány csupán azt állítja, hogy minden vallás szent könyve tartalmaz erőszakra való felhívást, amely a gyakorlatában is manifesztálódik, ezért ha iszlám terrorizmusról lehet beszélni, akkor keresztény terrorizmusról is lehet. Pajor azt állítja, hogy a Bibliát nem lehet szélsőségesen értelmezni, s a kereszténység soha nem adott okot erőszakra.

Pajor a katolicizmust - e tekintetben helyesen - nem választja el a kereszténységtől, hiszen a köztudatban a katolicizmus a kereszténység része és annak legnagyobb irányzata. Ez esetben azonban megfeledkezik arról, hogy az évszázadok során Európában a legtöbb gyilkosságot éppen a kereszténység nevében követték el.

A hivatkozások az egyházatyák bibliai magyarázatai voltak, amelyek bizonyítják, hogy a kereszténység tanait is lehet szélsőségesen értelmezni, s abból fegyvert kovácsolni. A kereszténységet mégsem azonosítjuk a gyilkolással és a terrorizmussal, hanem azoktól vitatjuk el a "keresztény" nevet, akik a kereszténység nevében öltek. Ezt azonban Pajor az iszlám vallás követőinek nem engedi meg, a terrort magával az iszlámmal azonosítja.

*

Mielőtt rámutatnánk ennek logikai következményeire, maradjunk Pajor Tamás állításainál, miszerint a kereszténységet és a Bibliát nem lehet tömeggyilkosságokra és erőszakos cselekményekre kiforgatni. Emlékeztetném, hogy a zsidók deportálása és haláltáborokba küldése a "keresztény Magyarország" önvédelme volt, hogy a keresztény magyar lelket a zsidó mételytől megóvja. A muszlimoknak elég sokat kell még robbantgatniuk ahhoz, hogy ezt a teljesítményt utolérjék.

Balavány is említést tesz a keresztes hadjáratokról, de kissé felszínesen. Említsük meg, hogy a kereszténység nevében a Szentföldre érkező "keresztény" hadak muszlimokat öltek, de nem akármilyen mértékben: gyerekeket, asszonyokat, nőket hánytak kardélre, "a győztesek lovai Salamon előcsarnokában és a templom belsejében is térdig gázoltak a szaracénok vérében". De nemcsak a kereszteseknek nevezett bűnözők tették ezt, a hivatalos keresztény egyház papjai által vezetett vérengzésekben nőket kötöttek lovak után, csecsemők fejét verték sziklákhoz, élve szántottak embereket a földbe.

Pajor a múlt fölött nagyvonalúan napirendre tér, és legyint a norvég Breivikre is, aki a maga képzelte kereszténység nevében gyilkolt. De miben különbözik ő attól a muszlim terroristától, aki az iszlám egy törvényét sem tartja be, a Koránból kizárólag a gyilkolásra uszító felhívásokat ismeri? A legszebb, amikor Pajor azt mondja az Ószövetségből vett idézetekre, hogy "a Biblia Izrael Istenét a történelem Uraként mutatja be, akinek joga van teremtményei fölött az ítélettételre". Ez igaz, de a muszlimok pont ezt mondják Allahra.

De nem kell a történelem évszázadaiba visszatekinteni ahhoz, hogy bizonyítsuk, a Biblia, a kereszténység félreértelmezése ugyanúgy lehetséges, mint az iszlámban. Kiolvasható belőle bármilyen erőszakra vonatkozó szöveg. Ne menjünk messzire, itt van mindjárt Pajor egyháza, a Hit Gyülekezete, amelynek lapjában jelent meg a vitairat. Közismert tény, hogy a Hit Gyülekezete a "szellemi harcnak" nevezett átokkommandókat működtet, amelyek nemes egyszerűséggel megátkozzák a vezető lelkész által megnevezett személyeket, hogy azoknak keze-lába törjön vagy haljanak meg.

A Hit Gyülekezetében az ellenségnek kinevezett személyeket Dávid zsoltárainak szövegével átkozzák meg, amelyeket a Bibliából vesznek. Magnófelvétel készült arról a tanításról, amelyen Németh Sándor vezető lelkész arra tanítja a híveit, hogyan kell valakit megátkozni. "Érdemeitől" függően migrént, fizikai betegséget vagy halált okozva neki. Németh a felvételen azt mondja, a megátkozott személyt a "halál" simogassa. Nemcsak futballista angyalokat szokott kérni a vezető lelkész, hanem azt mondta, hogy úgy kell imádkozni Istenhez, hogy "küldj angyalokat, géppisztolyokat, atombombát" az ellenségére.

Ez vajon micsoda, kedves Pajor Tamás? A gyilkos átokszövegekhez a Zsoltárok Könyvében levő szövegeket használtok fel. Ha lesz néhány üres perced, benézhetsz a Dohány utcai zsinagógába és megkérdezheted a főrabbit, hogy az autentikus zsidó értelmezés szerint ezt jelentik-e Dávid zsoltárai, és használhatók-e megátkozásra? 

Ha úgy tekintjük, Németh Sándor és keresztény gyülekezete azért nem használ fizikai fegyvereket, mert hisz és bízik a "szellemi fegyverek", a megátkozás hatékonyságában. Volt szerencsém saját fülemmel hallani olyan beszámolókat, ahol a megátkozott személy meg is halt. Ebben az értelemben a Hit Gyülekezete sem más, mint egy keresztény terrorszervezet, amely a célpontokat a Bibliából vett hamis és eltorzított elméletekkel meg akarja gyilkolni. Az indulat és a szándék ugyanaz, csak a fegyver nem fizikai. Ők a maguk hatékonynak tartott "szellemi" fegyverével ugyanúgy elvágják az ellenség torkát, mint egy iszlámra hivatkozó terrorista. Ez is dzsihád. Németh Sándor is terrorista.

Terrorista abban az értelemben is, hogy a megátkozásra használt bibliai idézetekkel akarják befolyásolni más emberek, köztük politikusok és állami vezetők döntéseit. Pajor azt mondja, hogy a Bibliában a Kánaán elfoglalására adott utasításon kívül nincs olyan szöveg, amely erőszakot tartalmazna. Hallgassa meg saját imáit, amikor ún. "szellemi harcot" folytat a Németh Sándor által megnevezett listán szereplő személyek ellen.

Pajor kitér az újszövetségi részekre is, amelyek szerint Jézus Krisztus fegyvert hozott a földre, nem békességet, "hogy meghasonlást támasszak az ember és az ő atyja, a leány és az ő anyja, a meny és az ő napa közt; És hogy az embernek ellensége legyen az ő házanépe”. Pajor szerint Jézusnak "ezek a mondatai értékválasztásról szólnak, nem ellenségességről vagy gyűlöletről, ami teljesen szemben állna életének és tanításának egészével".

Igen? Akkor tegyünk közzé egy hirdetést, hogy - megint ne menjünk messzire - a Hit Gyülekezete hány családot vert szét, hány családot rombolt le, hány családban nem beszél a gyerek a nem hites szüleivel, testvér a testvérével, ennek a bibliai résznek a torz értelmezése miatt. Hogy Pajor szavait használjuk, annak ellenére hogy "ez teljesen szemben áll Jézus életének és tanításának egészével". A kereszténységből is lehet terrorista kézikönyv. Erre legjobb példa éppen Pajor Tamás gyülekezete.

Pajor azt állítja, csak az iszlámra jellemző az egyház és állam összefonódása. Európa 1500 éve tudna mesélni erről, de most sem kell a múltban kutakodni, a Hit Gyülekezete maga is államegyház, és igényt tart arra, hogy az állam a polgári törvényeiben szerezzen érvényt a melegjogokkal kapcsolatos egyházi erkölcsnek, állítson korlátot a bevándorlás elé, mert az megváltoztatná a vallási összetételt, televíziójában nemcsak a kormány által készített hirdetésekben, hanem saját meggyőződéséből is uszít és gyűlöletet kelt éppen a muszlim menekültekkel szemben.

Erre mondja Pajor, hogy a kereszténység "a szeretetet, a toleranciát, az erőszakmentességet jelenti". Meg lehet nézni a röszkei határon a saját egyháza által is támogatott bánásmódot, a nagy szeretetet és toleranciát a háború elől menekülőkkel, gyerekekkel, nőkkel, családokkal szemben, ahogy sárban és saját ürülékükben ülnek a magyar határon, ahol megtagadják tőlük a nemzetközi szerződésekben biztosított jogaikat. Azért, mert muszlimok. Mindezt éppenséggel a "kereszténység" védelmében.

Mindezzel nem azt akarom mondani, hogy a kereszténység ezzel lenne azonos, hanem azt, hogy a kereszténységből éppen úgy ki lehet olvasni embertelen dolgokat és terrort, ahogy ezt tette a történelmi kereszténység és teszi ma is például Pajor saját egyháza. Ezért nem lehet a vallásokra hivatkozó terrorizmust egy egész vallással és a híveivel azonosítani, mert minden vallás nevében követnek el bűncselekményeket és terrort, de a bűncselekményeket nem lehet e vallás követőivel és a vallásukkal egyenlővé tenni.

Ez praktikusan is igaz, de a következményei beláthatatlanok, mert a terrornak bármely vallással való azonosítása vallásháborúhoz, rasszizmushoz, fajgyűlölethez és népirtáshoz vezet. Miközben hazugság az egész. A zsidósággal szemben ugyanez a folyamat játszódott le, aminek a logikus következménye a holokauszt lett. Pajor érvelése, miszerint az iszlám igen, de a kereszténység nem lehet oka és alapja terrorista bűncselekményeknek, amellett, hogy nem igaz, ennek a folyamatnak az első állomása. 

Ezért helytálló, amikor Balavány György párhuzamot húz, és azt mondja, hogy amiképp nincs cigánybűnözés, úgy iszlám terrorizmus sincs, mert ha egy társadalmi csoportot azonosítanak a bűnözéssel, az a csoport minden tagjával szembeni gyűlölethez és/vagy vallási üldözéshez, rasszizmushoz, népirtáshoz vezet. Itt sem kell Pajornak messzire mennie, elég ha vezető lelkésze ugyancsak kazettán hallható szövegét meghallgatja: „A terrorizmus hozzátartozik az arab vérhez. Egy arab először terrorista, és utána ember. Ez annyira hozzátartozik a lényéhez.” Ez Németh Sándor szövege, aki büszkén viseli a Radnóti Miklós Antirasszista Díjat.

Ez a legdurvább rasszizmus, amelynek alapja pontosan az a gondolkodásmód, amely Pajor vitairatában megjelenik, s amely szóról-szóra tükrözi Németh Sándor rasszista nézeteit. E logikának a következő fokozata, hogy meg kell védeni magunkat tőlük, ami már zajlik, és amikor a gyűlölet és a szívben levő gyilkos indulat ettől sem nyugszik meg, akkor össze kell gyűjteni őket. Először a zsidókat is csak kitoloncolni akarták, de ha nem lehet kitoloncolni, akkor meg kell találni a végső megoldást. Ez ide vezet.

Ezért mondta a katolikus Ferenc pápa az igazi keresztény álláspontot nagyon helyesen, hogy ha iszlám terrorizmus van, akkor keresztény terrorizmus is van. Akkor mindenféle bűnözés van, van pékbűnözés, van sofőrbűnözés, férjbűnözés, van hitgyülekezetes bűnözés, mert a hitesek által elkövetett bűncselekményeket is lehet azonosítani a gyülekezet valamennyi tagjával.

Megnézzük, amikor felismeri Németh Sándor, hogy "szellemi fegyvere", a megátkozás, semmit nem ér, akkor gyilkos ösztöneinek és indulatainak hogyan enged szabad teret. Természetesen csakis a kereszténység nevében és a Bibliából kiolvasva. Németh néhány év alatt utolérheti a katolikus egyházat. A 21. században protestáns teológiával.

*

Ezzel szemben az igazság az, hogy az emberek sokféle bűncselekményt elkövetnek, mindenféle indítékból és hivatkozással. Ezek egyike a vallási tanok elferdítése, ahol nem a vallási tanok és azok képviselői ellen kell harcolni, hanem a konkrét bűnelkövetőket kell felderíteni és a cselekményeiket megakadályozni és megbüntetni. 

Igaza van Balaványnak, hogy a gyűlölet a gyilkolás és a terrorizmus alapja, amely keres magának okot. Erre jó példák a legutóbbi európai terrorcselekmények, ahol előbb volt a gyűlölet és a szándék, utána kerestek ideológiát az interneten kiragadott Korán-idézetek között. Ahogy Németh Sándor sem a Bibliából kapta az emberek megátkozásához az instrukciót, hanem gyűlöletéhez talált eszközt a Bibliában. Balavány ehelyett a szeretetet ajánlja. Vajon a szeretettel összeegyeztethető-e, mások halálát, romlását és pusztulását kívánni? Jézus szerint jót kellene tenni az ellenséggel is, a gonoszt is jóval meggyőzni.

De hiába mondja ezt a Biblia, ha Pajor vezető lelkésze azt mondja, hogy nem az a szeretet, amit Jézus mond. Hanem az, ha az ellenségednek rosszat kívánsz, és ha még utána sem teszi azt, amit szeretnél, akkor a halál simogassa. Ehhez géppuskát kérsz Isten angyalaitól. Pajor egy ilyen gyülekezettel a háta mögött beszél arról, hogy a Bibliát nem lehet hasonlóképpen kiforgatni.

Mi van, ha Isten nem küld szellemi géppuskát, mi van, ha az átok nem fog? Akkor Pajor egyháza egy lépésre van attól, hogy maga szerezze be és használja a géppuskákat a "szeretet" nevében. Ha van potenciális terroristacsoport Magyarországon, amit megfigyelés alatt kellene tartani, akkor ők azok. S nem azért, mert a kereszténység vagy a Biblia erre tanítana. Ennek semmi köze a kereszténységhez.




Bartus László
Bartus László

Szerző




További Hírek és vélemények

Bartus László: Öt boldogtalan nap
Bartus László: Öt boldogtalan nap

Szerző Bartus László December 01, 2016

Öt nap múlva szakszerűen összecsomagolták, veszekedtek fölötte, hogy kinek a hibája, egy probléma volt csupán ott a kövön, nem egy elhunyt ember. Hiába várt, elment üres kézzel.

Tovább

Markó Beáta: Adni jó
Markó Beáta: Adni jó

Szerző Markó Beáta December 01, 2016

Az utalvány kizárólag a kormányzó egyik közeli emberének élelmiszerüzlet-hálózatában vásárolható le, így nemcsak a nyugdíjasoknak ad, hanem saját oligarchájának is.

Tovább

Magyarország legyen a fasiszta magyaroké
Magyarország legyen a fasiszta magyaroké

Szerző Amerikai Népszava November 29, 2016

Az ő óhajuk az, hogy Magyarország legyen csak a fasiszta magyaroké. A magyar fasiszták majd megmondják, ki miben hihet, mibe öltözködhet, kit szerethet, kinek van joga, kinek nincs, ki mit olvashat, ki mit gondolhat, ki mit mondhat, ki mire szavazhat.

Tovább