Bartus László: Lázárral kéz a kézben


Szerző Amerikai Népszava November 07, 2016

Bartus László: Lázárral kéz a kézben

 

 

Nem bánt a cukrosbácsi, ezt mondja el Lázár János az interjúban, miközben becsal a bokrok közé. Ha ügyes leszel, és jól viselkedsz, s ha tartod a szádat, akkor még kapsz egy kis pénzt is.

 

Interjút adott a Népszavának az Orbán és társai per harmadrendű vádlottja, akit az alkotmányos rend megdöntése miatt állítanak majd bíróság elé, ha Magyarországon egyszer jogállam lesz. Ha az ügyészség jól végzi a dolgát, Lázár Jánosra is életfogytig tartó szabadságvesztést kér államellenes bűncselekmény elkövetése miatt.

A "Lázár János: a politika és az újságírók kéz a kézben járnak" című interjúból idézzük a címben kiemelt mondanivalót. Arra a kérdésre, "Mit gondol az újságírókról és az újságírásról?", Lázár ezt a választ adja: "A politikusok és a politika, illetve az újságírás és az újságírók kéz a kézben járnak, elválaszthatatlanok egymástól. Soha nem ellenségként vagy ellenfélként tekintettem még a legrosszindulatúbb újságírókra sem. Nagy rezsit fizet az a politikus, aki az újságírókra eszközként és nem partnerként tekint. A magyar újságíró társadalom az elmúlt évtizedekben kiszolgáltatottabbá vált. Nem könnyű szakma."

 

 

Lázár válaszának utolsó két mondata a legcinikusabb és legmocskosabb két mondat, ami az elmúlt huszonöt évben elhagyta egy politikus száját. Ezen a ponton a fejére kellett volna önteni a kávét, amit nyilván elé tettek, és fejbe kellett volna verni a székkel. A magyar újságíró társadalom éppen miattuk vált kiszolgáltatottá, enyhén szólva, és ezért nem könnyű szakma. Ez a leereszkedő joviális hangnem, ahogy ez a paraszt a sajtóról beszél, az egész szakmát ellenállásra kellene, hogy buzdítsa. De nem erről akarok beszélni, hanem arról, hogy a politika és az újságírás "kéz a kézben" járnak-e.

Azok az újságírók, akik a politikusokkal "kéz a kézben járnak", nem újságírók, és az a betűvetés, amely a politikától elválaszthatatlan, nem újságírás. A politika tárgya, nem partnere az újságírásnak. Egy újságíró ellenőrzi a közhatalmat és a politikust, nem kéz a kézben jár vele. A Lázár által használt kép jól kifejezi azt a kapcsolatot, amit ezek a bűnöző gazemberek a sajtóról és az újságírásról gondolnak. Aki kézen fog valakit, az vezeti az illetőt. Ők pedig az újságírást és az újságírót annak tekintik, akit ők a kezénél (még csak nem is az orránál) fogva vezetnek.

Lázár bájgúnárkodó leírása tökéletesen fejezi ki a valóságot. A Népszabadság kezét például most elengedték, ezért szegény Népszabadság megszűnt. Sajnálkozhat Lázár, hogy nem könnyű szakma. Így jár, aki nem fogja erősen a "politika" kezét. A jelenség megértéséhez azonban kell egy rövid történeti visszatekintést tennünk, mert mindez nem most kezdődött. Orbán fasiszta állama már annak következménye volt, hogy a sajtó és annak munkatársai - bizony - "kéz a kézben" jártak a politikusokkal.

Még az átmenet két zavaros évtizedében történt, amikor liberális demokrácia fertőzte a keresztény magyar nemzetet, hogy a kilencvenes évek elején átélt eufóriát, amely a szabadság és a függetlenség friss levegőjében keletkezett, elhagyta a sajtó. A folyamat azzal kezdődött, amit Lázár a következő bekezdésben mond, hogy a politika és a sajtó szoros kapcsolatában "a jó viszony mind a két fél érdeke. Érdeke az újságírónak, hogy információhoz jusson, és érdeke a politikusnak, hiszen a gondolatait az újságírók tolmácsolhatják a nyilvánosságnak".

Azzal kezdődött, hogy a lapok parlamenti tudósítói egy-egy pártra szakosodtak, és arra törekedtek, hogy minél bizalmasabb hírekhez és háttérinformációkhoz jussanak hozzá, mert ezt várta tőlük a lapjuk. Ezt azonban nem szorgos tényfeltáró munkával érték el, hanem az egyes pártok erre kijelölt embereivel kialakított "jó kapcsolattal". Ennek az lett az eredménye, hogy az újságírók a politikusoktól kezdtek függni, sorban álltak a politikusok, a parlamenti képviselők ajtaja előtt, azok pedig válogattak, mit, hol melyik lapban szivárogtassanak.

Itt szűnt meg a sajtószabadság és a sajtó kontroll funkciója. Ekkor kezdett el virágozni a "magát megnevezni nem kívánó informátorunk" fordulat, amitől az ember elhányta magát, mert pontosan tudta, hogy a "magát megnevezni nem akaró informátor" tudja, hogy szándékosan milyen belső hírt szivárogtat, amivel manipulálja a közvéleményt. A politikusok nem "titkokat" árultak el, hanem tudatosan és szándékosan manipuláltak, egyes újságírók pedig ebből, nem pedig a klasszikus újságíró munkából éltek.

Ezalatt azt értem, amit Ferenczy Krisztina csinált, hogy a magyar sajtóból egyedül elment busszal Felcsútra. Magamról nem szívesen beszélek, de én állandóan a vidéket jártam, nekem legfeljebb olyan képviselőkkel volt kapcsolatom, akik a korrupció ellen felléptek, és amíg dokumentumokat adtak. Én használtam őket, nem ők engem, ha megvolt a közélet tisztaságával kapcsolatos közös érdek. De a sajtó egésze nem így működött.

Ennek az lett a következménye, hogy egyes újságíró kollégák kitehették volna annak a pártnak a kitűzőjét a zakójukra, amelynek a tudósítói voltak. Nem kontrollálták a pártokat, hanem úgy viselkedtek, mintha a szóvivőik lennének, nem véletlen, hogy egyesek át is mentek az adott párt sajtóosztályára. De amíg nem tették, addig is úgy működtek, mintha az újság egyes pártok sajtóosztályai lennének. Ehhez jött az a tulajdonosi érdek, hogy a jó kapcsolat anyagiakban is kifejeződjön.

Ez úgy történt, hogy a kormányon levő pártok, amelyek szintén használták a maguk "lapjait" és "újságíróit", megértve a nehézségeket, állami hirdetésekkel látták el ezeket az újságokat. Ezzel megszűntek a tényleges piaci viszonyok, a megfelelő bevételhez az újság nem az olvasók kiszolgálásával, hanem a pénzt szerző pártok kiszolgálásával jutott. A sajtó elveszítette funkcióját és értelmét. Megszűnt a politikai rendszer kontrollja, a közvélemény elveszítette a sajtót, mert az a "politikával kéz a kézben járt".

A tulajdonos nem kirúgta a párttal túl szoros kapcsolatba került újságírókat, ahogy kellett volna, esetleg mindig más területre át kellett volna helyezni őket, mint azokat a rendőröket, akik az alvilággal érintkezve nyomoznak, mert egy idő után az alvilág lesz a munkáltatójuk. Ehelyett megdicsérte őket, mert a párttal való jó kapcsolat a pénzt jelentette. S ez még a szűkös ellenzéki években is így volt, mert az egymást váltó pártok is felosztották egymás között cca. 70-30 százalékban az erőforrásokat. Jutott belőle az ellenzéknek is, nem einstandoltak mindent, mint Orbán 2010 után.

Az ellenzéki évek keserű kenyerét ette az ellenzéki pártok szolgálóleányává silányult sajtó is, és alig várta, hogy a párttal - amellyel kéz a kézben jártak mindkét oldalon - újra kormányra kerüljenek. Ezért újabb minőségi változásként a pártsajtóvá züllött lapok azon kezdtek el dolgozni, hogy a kezüket fogó pártok újra kormányra kerüljenek, vagy onnan ki ne essenek. A pártok ezt el is várták, a sajtót intézményrendszerük részeként kezelték.

A sajtó elveszítette ellenőrző szerepét, csak a másik oldalról írt leleplezéseket, a saját oldalát nem figyelmeztette, nem szembesítette, ami különösen nagy kárt okozott a liberális demokratikus oldalnak, mert a jobboldal kezdettől fogva pártmegbízatásként kezelte a saját sajtóját. Ez odáig ment, hogy maga is hozta létre. Szabad demokratikus sajtó csak ezen az oldalon lett volna, ha az nem adta volna fel így a szabadságát és a függetlenségét.

A folyamat vége az lett, hogy a balliberális pártok elvárták a lojalitást, felelősségre vonták az újságírót, a főszerkesztőt, a tulajdonost, ha véletlenül valódi sajtóként mert megnyilvánulni. Ezzel párhuzamosan viszont megfeledkezett arról, hogy a piaci viszonyoktól függetlenített ballib sajtót fenntartsa. A sajtót ugyan prostituálta, de olyan kuncsaft volt, aki a szolgáltatásért egyre kevesebbet, majd egyáltalán nem fizetett. Elvárta, hogy "szerelemből" szolgálják. Ellenkezőjét tegye, mint ami a dolga: falazzon és ne feltárjon. 

Ennek alapja pedig az volt, hogy a jobboldal egyre inkább azonosult a két világháború közötti identitásával, és csúszott a szélsőjobb felé, s immár mindenkit a fasizálódás réme fenyegetett. A sajtó ekkor még elfogultabban igyekezett védeni a ballib oldalt, ami megásta a ballib oldal sírját, mert úgy megromlott, hogy a fasisztáknak már csak be kellett vonulni. A nép nem hitt sem a meghasonult demokratikus pártoknak, sem az önmaga lényegét elveszítő, elfogult ballib sajtónak.

A romlás nemcsak a sajtót érte el. A DK és hívei például elvárják, hogy róluk csak jót írjanak, különben kiátkozzák azt az újságírót, aki nem ezt teszi. Pedig ezekre lenne legnagyobb szüksége. Október 23-án a magukat demokratának nevező politikusok azt kérték attól a sajtótól, amelyet még csak el sem tartanak, hogy ne "fanyalogjanak", ne írjanak róluk rosszat. Aki "gyurcsányozik" (értsd: szájára meri venni és demokratikus véleményt mer nyilvánítani a DK örök és megbonthatatlan vezéréről), az Orbán szekerét tolja. 

Így jutottunk el oda, hogy már csak egy politikai oldal van, a centrális erőtér, amelyben az egykori demokratikus pártok asszisztálnak, s a NER kitartottjai. Ugyanolyan prosti lett belőlük, mint amit ők a ballib sajtóból csináltak. Amit a kurválkodásukért kapnak (a diktatúra legitimálásáért), kizárólag magukra költik, megfeledkeztek azokról, akikkel "kéz a kézben" jártak. Így esélyük sincs, hogy valaha kitörjenek a helyzetükből.

Az önmagát feladó ballib sajtó pedig így került a senki földjére, s most az a lehetőség áll előtte, hogy megfogja a kedves Lázár János bácsi kezét, és vele, meg a bűnöző társaival, sétáljon "kéz a kézben". Nagy tanulság, ha egyszer újra lesz szabad és független sajtó, hogy hova vezet az út, amelyen a kilencvenes évek közepén elindultak. Így járnak azok, akik nem az olvasót, nem a közvéleményt szolgálják, hanem pártokat.

Nem bánt a cukrosbácsi, ezt mondja el Lázár János az interjúban, miközben becsal a bokrok közé. Ha ügyes leszel, és jól viselkedsz, s ha tartod a szádat, akkor még kapsz egy kis pénzt is. Csak a János bácsi kezét soha el ne engedd. Ez ma a magyar sajtó, és odajutott, hogy már prostinak sem kell, pedofilok használják. Lázár János új színt hozott a parlamenti "súgások" rendszerébe, ami megkönnyíti az újságírók dolgát. Régen az volt a módi, hogy szaladgálni, kuncsorogni kellett pletykákért, manipulatív dumákért az egyes képviselőkhöz. Megboldogult Toller Lacit hajtani a parlamenti büfében.

Ma mindezt egy személyben és a sajtót összevonva ellátja Lázár János. Nem kell menni sehova, ő elmondja a hazugságokat, a goebbels-i propagandát bizalmaskodva mindenkinek egyszerre egyszer egy héten. Az a dolga a "kéz a kézben" járó sajtónak, hogy ezt megírja, egy hétig azon csámcsogjon, és ne foglalkozzon semmi mással. Ez a magyar sajtó feladata, Lázár János tollbamondott hazugságait kinyomtatni.

Mindehhez csak annyit tennék hozzá, hogy a jogállamiság "őrkutyájának" szerepét ellátó sajtó, mint negyedik hatalmi ág megcsúfolása, amikor a jogállamiságot felszámoló fasiszta rendszer Goebbels-ével jár "kéz a kézben", s teljesíti a kívánságait. Az egész magyar sajtó ezt teszi, ma már a teljes kiszolgáltatottság állapotában. Ahol ez megtörténik, ott nincs demokratikus ellenzék, nincs jogállamiság, ott nincs szabadság.

És soha nem is lesz. Ha ez a diktatúra megbukik, akkor sem.




Amerikai Népszava
Amerikai Népszava

Szerző




További Hírek és vélemények

Az Amerikai Népszavánál a Time az Év Sajtója
Az Amerikai Népszavánál a Time az Év Sajtója

Szerző Amerikai Népszava December 08, 2016

A kiváló helyzetértékelésért és meglátásért, a pusztítók kiválasztásáért és a világ romlásáért felelős emberek felmutatásáért érdemelte ki a Time magazin az Amerikai Népszava idei Év Sajtója díjat.

Tovább

Mégsem dőlt a dominó, de erről hallgatnak
Mégsem dőlt a dominó, de erről hallgatnak

Szerző Amerikai Népszava December 08, 2016

A világban frontális támadás indult a felvilágosodás, a liberális demokrácia, a jogállam, az egyéni szabadság ellen, hatalmas pénzt és propagandagépezetet állított az orosz titkosszolgálat és propaganda a szélsőjobboldali, antiliberális populisták mögé.

Tovább

Bartus László: Az elfelejtett fülkeforradalom
Bartus László: Az elfelejtett fülkeforradalom

Szerző Bartus László December 07, 2016

Aki elmegy a választásokra, nem bojkottál, hazudjon bármit, az eladja a lelkét. Az többé nem ellenfele, hanem része a rendszernek, elvtelen megalkuvó, aki elárulta magát, a Magyar Köztársaságot és az Alkotmányt. Hitvány ember, ahogy Gyurcsány mondaná.

Tovább