Bartus László: Orbán álellenzéke is "meztelen"


Szerző Amerikai Népszava October 03, 2016

Bartus László: Orbán álellenzéke is "meztelen"

 

Elköltöttek 15 milliárd forintot, egyesek szerint még többet, hogy egy népszavazás szentesítse azt, amit az önkényúr már előre eldöntött. Nem számít a népszavazás eredménye, az csak arra való, hogy ne lehessen látni, ki dönt el mindent ebben az országban.

Erről szólnak hat év óta a "nemzeti konzultációk", de erről szólnak a csaló választási törvénnyel végrehajtott parlamenti választások is. Ezek mögött csak egy frusztrált és sértett akarnok ambíciói és egyéni döntései állnak. Rendszere addig él, amíg sikerül ezt elleplezni hazug szavazásokkal és "konzultációkkal".

Ezek kellékek, díszletek csupán. Szemfényvesztés, mert a diktátor már eldöntötte, oszt jónapot. Az egész hazug fasiszta diktatúrának azonban kell a demokratikus látszat, kell a hamis legitimáció, különben nem ömlik a pénz Brüsszelből, és talán még a magyarok is lázadoznának a nyílt diktatúra ellen. Ha látnák a valóságot. De nem látják.

S azért nem látják, mert Orbán ellenzéke nem teszi láthatóvá. Az ellenzéke statisztál ezekhez a csalásokhoz. Most először hullott le a lepel, amikor az ellenzék bojkottálta a rá kiosztott szerepet. Ez ennek a rendszernek a kulcsa, a többi mellébeszélés és merő hazugság. Meztelen a király, de meztelen az ellenzéke is.

Mert kicsoda Orbán Viktor, hogy a királyoknál is nagyobb hatalmat szerzett magának? Ki jogosította fel az alkotmányos rend megdöntésére? Senki. De ez addig nem derül ki, amíg az ellenzék eljátssza a demokráciát egy diktatúrában, és amíg fontosabb nekik a diktatúra pénze, mint a haza becsülete, hogy a költővel szóljunk.

Mivel a népszavazás nem veszélyeztette a pénzüket, ezért támogatták a civilek és az értelmiségiek javaslatát, hogy bojkottálni kell a népszavazást. Ha ez veszélyeztette volna a pénzüket, mint a parlamenti választás esetében, akkor azért kampányoltak volna, hogy mindenki menjen el, és szavazzon igennel. Érvényessé tették volna a népszavazást is.

Itt rontotta el Orbán, hogy a korrupt ellenzéket elfelejtette ezúttal lefizetni vagy csak a pénzzel megzsarolni. Ha fizet, képesek lettek volna a népszavazás mellé állni, és az igen szavazatra biztatni. Ami úgyis veszít. Így viszont kiderült nemcsak Orbán, hanem az ellenzék álnoksága is. Ha bojkottálnák az egész rendszert, Orbán állandóan ebbe a helyzetbe kerülne, hogy érvényesnek kell hazudnia az érvénytelent. S rajta röhögne a világ.

De Orbán ellenzéke nem ezt a tanulságot vonta le, hanem az ellenkezőjét, s máris készek arra, hogy a következő szemfényvesztő színjátékban segédkezet nyújtsanak neki 2018-ban. Annak ellenére, hogy a király meztelen. Lelepleződött, hogy semmi nem számít, csak egyetlen ember akarata. Ezt azért teheti meg, mert vannak partnerei az ellenzék részéről, akik ezt a tényleges helyzetet segítenek elfedni.

Mindez azt bizonyítja, hogy Orbán rendszere nem működne a lefizetett álellenzéke nélkül. Az MSZP, a DK és a többiek tartják életben a rendszert. Elválaszthatatlanok egymástól. Molnár Gyula és Gyurcsány Ferenc Orbán emberei, kitartottjai, ugyanúgy megvett és lefizetett szolgái, mind Orbán talpnyalói. Csak kártékonyabbak.

Ha a kollaboráns álellenzék nem segítené Orbánt, hogy elfedje az önkényuralmat, ez az ember egyedül, csupaszon és nevetségesen állna a hazugságaival ország és világ előtt. Ezt bizonyította be a mostani népszavazás, amit Orbán csak azért élhet túl, mert az ellenzékemáris  bejelentette, hogy továbbra is segédkezet nyújt Orbánnak. Vagyis, a 2018-as választáson való részvétellel komolyan veszik, és hajlandóak a demokrácia hazugságát eljátszani. Ezen múlik a rendszer fennmaradása.

Eközben Gyurcsány megpróbál mindenkit kinyírni a baloldalon, hogy egyedül legyen a zsírosbödön közelében. Amíg nem sikerül, addig az MSZP-ből kiszakított emberekkel zsarolja az MSZP-t, hogy vele közösen kollaboráljon Orbánnal a pénzért, mert a maga erejéből a diktatúra parlamentjébe sem jutna be.

Ezzel töltik az időt ezek az emberek, nem Orbán megbuktatásával. Nyakunkra hozták Orbánt, nem tudták az alkotmányos rend megdöntését megakadályozni, és segédkezet nyújtanak Orbánnak a rendszer fenntartásához. Közben az Orbántól kapott koncért vív hol nyílt, hol rejtett harcokat a két részre szakadt MSZP maradéka. 

Magyarország sorsa azon múlik, hogy ezt az álellenzéket képes lesz kiparancsolni a kollaborációból vagy nem. Ebben súlyos felelőssége van azoknak az értelmiségieknek is, akik az álellenzéki pártok hazugságaiban érdekeltek, mert ők is megélni akarnak a rendszerben, nem konfrontálni vele. Ezért partnerek az emberek megtévesztésében.

Ha a kollaboráns álellenzék és értelmiségi támogatóik ragaszkodnak ahhoz, hogy Orbán demokratikusnak álcázott színjátékához asszisztáljanak, akkor a rendszer igazi ellenfelei arra kényszerülnek, hogy ezeket a korrupt, lefizetett pártokat elutasítsák, az embereket felvilágosítsák, hogy ezek Orbánhoz tartoznak. Ne kövessék őket.

Amíg nincs valódi ellenzék, addig is, akinek van esze, annak tudnia kell, hogy ez nem ellenzék, ezek a Fidesz tagszervezetei. Ezek Orbán csicskásai, ha eltűrik, hogy Orbán az érvénytelen népszavazás ellenére alaptörvényt módosítson, mintha a népszavazás eredményes lett volna. Aki ezek után a parlamentben marad, az hazaáruló.

Ebben az esetben nincs minek örülni, a népszavazás bojkottja semmit nem ért el. Ha az ellenzék nem érvényesíti a népszavazás érvénytelenségét, vagy válaszul nem vonul ki a diktatúra parlamentjéből, akkor becsapta az embereket, hiábavalóvá tette a bojkott értelmét.




Amerikai Népszava
Amerikai Népszava

Szerző




További Hírek és vélemények

Bartus László: Öt boldogtalan nap
Bartus László: Öt boldogtalan nap

Szerző Bartus László December 01, 2016

Öt nap múlva szakszerűen összecsomagolták, veszekedtek fölötte, hogy kinek a hibája, egy probléma volt csupán ott a kövön, nem egy elhunyt ember. Hiába várt, elment üres kézzel.

Tovább

Markó Beáta: Adni jó
Markó Beáta: Adni jó

Szerző Markó Beáta December 01, 2016

Az utalvány kizárólag a kormányzó egyik közeli emberének élelmiszerüzlet-hálózatában vásárolható le, így nemcsak a nyugdíjasoknak ad, hanem saját oligarchájának is.

Tovább

Magyarország legyen a fasiszta magyaroké
Magyarország legyen a fasiszta magyaroké

Szerző Amerikai Népszava November 29, 2016

Az ő óhajuk az, hogy Magyarország legyen csak a fasiszta magyaroké. A magyar fasiszták majd megmondják, ki miben hihet, mibe öltözködhet, kit szerethet, kinek van joga, kinek nincs, ki mit olvashat, ki mit gondolhat, ki mit mondhat, ki mire szavazhat.

Tovább