Bartus László: Úgy jó, ahogy van

Szerző Amerikai Népszava December 30, 2010

 

Lehetne ez a Nemzeti Együttműködés Rendszerének jelmondata is. Könnyen lehet, hogy a következő választásokon – már ha egyáltalán lesznek választások, és a nép nem értesül róla időben, hogy a kétharmados többséget felhatalmazta a választások eltörlésére is –, egyszóval, ha lesznek választások, akkor ez a négy szó lehetne a kampányjelszavuk. Úgy jó, ahogy van. Minden, amit más  gondol vagy tesz, elfogadhatatlan, idegen és nemzetellenes, amit viszont ők csinálnak, az minden tekintetében úgy jó, ahogy van. Egy nem önbizalom-hiányos országban ez így van rendjén. Akinek nem ez a véleménye, az vagy nem olvasta a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatától kezdve a médiatörvény magvas szövegéig ívelő nagyszabású gondolatokat, a nemzeti ügyek kormányának eddigi dokumentumait, vagy pedig ellenérdekelt. Valószínűleg azok kezére játszik, akik kirabolják a szegény magyar népet, és elveszik önrendelkezési jogát. Tanulhatnának a nemzeti ügyek kormányától, amely ilyet nem tesz, legfeljebb biztonságba helyezi az emberek pénzét, ami addig a zsebükben volt. A végén még elköltötték volna.

Amikor a nemzeti együttműködés kormánya a nemzeti együttműködés nevet vette fel, már lehetett tudni, hogy amire egyáltalán nem lesz hajlandó, az az együttműködés. Ebben nagy meglepetés nincs, mert Orbán Viktor a tokajhegyaljai taggyűléseket nem tartó társaságon és Simicska Lajoson kívül még az életben nem működött együtt senkivel. Neki partnerei soha nem voltak, csak alattvalói, csatlósai, kiszolgálói. Ezért nem csoda, hogy a nemzeti együttműködés emberei sem az önkormányzatokban, sem a parlamentben, sem azon kívül, sem a környező országokkal, sem Európával, sem Amerikával semmiben nem működik együtt, a legkisebb kompromisszumokra, belátásra nem hajlandó, minden úgy jó, ahogy van. Ahogyan azt a párt teljhatalmú ura, tulajdonosa, elképzelte. Ebbe a rendszerbe csak schmittpálok, szijjártók, legújabban megint rogánantalok férnek bele, és azok – amint azt a nem antiszemita Bayer Zsolt megfogalmazta –, akik meghúzzák magukat. Nem lehet gyengének látszani. Nem lehet a másik félnek nagyvonalúságból sem apró gesztusokat tenni. Ilyet csak önbizalomhiányos emberek tesznek, és szerencsére, a mi vezetőnk nem egy önbizalomhiányos ember.

Most már csak azt a kérdést kell feltenni, hogy ehhez az elmebeteg állapothoz miért statisztál tízmillió ember (tisztelet a kivételnek)? Nem elég látni, hogy ez egy megzakkant, megőrült ember, nem egy államférfi, hanem egy seggfej, aki lejáratja, tönkreteszi az országot, közben sárba tapossa legalapvetőbb jogainkat? Tényleg viccesen kell velük bánni, el kell viccelni az egészet? Miután Scmitt Pál munkáját elvégezte, vagyis az éppen elé tett papirost aláírta, és kihirdették a magyar sajtószabadság és a magyar demokrácia végét jelentő mediatörvényt, nem kellene elgondolkodni azon, hogy ehhez tovább nem asszisztálunk? A felcsúti gyereket egyszerűen pszichiátriára küldjük, elmebeteg parancsainak nem engedelmeskedünk, nem hunyászkodunk meg. A parlamentben például nem játsszuk el a képviselői fizetésünkért, mintha demokrácia lenne, nem legitimáljuk egy őrült diktátor teljhatalmát, nem asszisztálunk a demokrácia látszólag demokratikus módon történő felszámolásához. Mire várnak még a képviselő urak? Menjenek el taxizni, vagy vissza a szakmájukba, és fekete-fehéren utasítsák el ebben a tisztességtelen játékban való részvételt. Ha diktatúra, akkor legyen diktatúra. Ha tudnak ellene bármit tenni, akkor maradjanak. ha nem, akkor miért adnak demokratikus látszatot a demokrácia felszámolásának?

Orbán a demokratikus rend megtartására, az alkotmány védelmére kapott felhatalmazást. Azért szavaztak neki kétharmadot, hogy az ország előtt álló súlyos döntéseket meghozhassa, az elkerülhetetlen strukturális reformokat végrehajthassa. Azokba bele sem fogott, a hatalmát a demokrácia és a jogállam felszámolására használja. Erre nem kapott felhatalmazást, ez illegitim. Ezt világossá kell tenni, ehhez nem szabad asszisztálni, ezt egy az egyben el kell utasítani. Addig kell ezt tudomására hozni, amíg lehet, amíg ez nem jár emberek bebörtönzésével, halálával, amíg nem lesznek utcai harcok, amíg nem kell békefenntartó csapatokat küldeni Magyarországra. Még most van egy percnyi idő, amíg ezt meg lehet tenni, de utána már késő lesz. Ha kivárnak a demokrácia hívei addig, amíg Orbán az esztelen ámokfutását alkotmányba foglalja, attól kezdve a törvény szigorával sújt le azokra, akik a szabadságukat követelik vissza. Most még lehet szólni, most még van alapja az ellenállásnak, holnap már nem lesz.

Miután az Amerikai Népszavára nem vonatkozik a pornóújság szerkesztőnő primitív médiatörvénye, könnyen beszélek: de az a véleményem, hogy nem lenne szabad betartani azt, amit követelnek. Igaz, nem is lehet pontosan tudni, hogy mit követelnek. Mert az egész néhány pártmegbízott szubjektív elbírálásától függ. De nem kellene változtatni senkinek semmit. Mindenki tegye a dolgát a legjobb szakmai lelkiismerete szerint. Sajtószabadság persze még ettől sem lesz, mert mint látjuk, az MTI legfőbb hírforrásai a kormánypárti médiumok. Köztük a Magyar Hírlap, mint hírforrás, a hivatkozási alap. Azt kellene írni nekünk is, amit a Magyar Hírlap. Az információs szabadságot is korlátozzák minden eszközzel. Ilyen mélyre a magyar sajtó még nem süllyedt. Ne engedjünk, az egészet utasítsuk el.

Úgy, ahogy van.




Amerikai Népszava
Amerikai Népszava

Szerző



Szóljon hozzá!

A hozzászólás csak moderáció után jelenik meg.


További Hírek és vélemények

Bartus László: Trump veje lesz az Antikrisztus?
Bartus László: Trump veje lesz az Antikrisztus?

Szerző Bartus László January 16, 2017 8 Hozzászólás

Mi más lenne az abszurd világhoz méltóbb, minthogy a magát legnagyobb kereszténynek tartó evangéliumi mozgalom lenne az Antikrisztus legnagyobb támogatója? S mi más lenne a keskeny út, ha nem a liberalizmus védelme, amit a kereszténység legnagyobb ellenségének tartanak?

Tovább

Pozsár László: A megtagadott reformáció
Pozsár László: A megtagadott reformáció

Szerző Pozsár László January 15, 2017 8 Hozzászólás

A protestantizmus nem vallja és soha nem is vallotta a Római Katolikus Egyházat egyetemesnek, és nem is vallotta soha önmagát a Római Katolikus Egyház részének. Legalábbis Balog Zoltánt megelőzően nem.

Tovább

Bartus László: Orbánéknak a civilek a NER "zsidói"
Bartus László: Orbánéknak a civilek a NER "zsidói"

Szerző Bartus László January 14, 2017 11 Hozzászólás

Ezt az embert be kellene tenni Aleppóba víz és élelmiszer nélkül, mialatt orosz barátai bombáznak. Megnéznénk az útját a röszkei határig, és meghallgatnánk két hónapi várakozás után azokról a civil szervezetekről, akik egy pohár vizet adnak neki. 

Tovább