Bartus László: Viszlát, Mészi Pista!


Szerző Amerikai Népszava September 28, 2016

Bartus László: Viszlát, Mészi Pista!

 

Mészáros István a barátom volt. Nagyon szerettem, nagyon jó embernek tartottam, s amikor még ott voltam a Hit Gyülekezetében, azok közé tartozott - szemben Hack Péterrel - aki Németh Sándort egy-egy nagyszerűnek hitt lépése előtt figyelmeztette, hogy ami ott szembejön, az a gyorsvonat. Magyarul: őrültség.

Mészáros Pistának voltak emberi gesztusai, míg Hacknak például soha. Meleg szíve volt, ami Hackról szintén nem mondható el. Mészáros Pista elárulta az érzéseit, a kételyeit, azok közé tartozott, akik Németh Sándor zsarnoksága alatt is használták az eszüket. Kereste azt az ügyes megoldást, amivel a vezető lelkészt ráébreszthette arra, hogy amit akar, az öngyilkosság, nem a "Szentlélek vezetése". Ha kellett, konfrontált vele, vállalta a sötét nyomást és lebunkózást, amit Németh Sándor megengedett magának vele szemben.

Így éltünk mi ott, felelősséget éreztünk negyvenezer emberért, akik messziről azt hitték egy félművelt diktátorról, hogy minden szava és gondolata az Istentől van. Leginkább magától kellett Némethet megvédeni, és erre azok már nem voltak alkalmasak, akiket Németh teljesen maga alá gyűrt, megtaposott és bedarált. Ők már csak bólogattak mindenre.

Mészáros Pista nem tartozott ezek közé, pedig Németh nem egyszer porig alázta, a pszichikai terrorját megtapasztalhatta. Mészáros Pistának volt valamekkora tartása, ami például Hacknak soha nem volt. Hack olyan volt, mint a gép, amit Németh Sándor mondott, azt vakon követte. Szíve, mint a jég. Mészáros Pista nem ilyen volt, a legnagyobb őrültségek alkalmával megemlítette, hogy gondold meg Sándor, nem lesz-e ebből baj? S megtalálta az érvelést, hogy Németh úgy tudjon kifarolni saját ostoba tervéből, mintha ő jött volna rá valamire.

Mészáros Pistát aljas módon zsarolta és terrorizálta Németh Sándor. Rendszeresen megalázta, hogy az akaratát megtörje, személyiség nélküli eszközévé, alattvalójává tegye. Amikor Németh Sándor az 1998-as választások előtt el akarta égetni az SZDSZ kopogtatócéduláit, mert az SZDSZ egy követelését nem teljesítette, Mészáros István volt az, aki ezt megakadályozta. Megmondta Némethnek, hogy ez bűncselekmény.

Mészáros István talán élete legszebb korszakát élte, amikor az SZDSZ emberi jogi szakértője és a parlament emberi jogi bizottságának alelnöke lehetett. Jó időszak volt, azonos lehetett önmagával. A Hit Gyülekezete üldözött kisegyháznak számított, és nem államegyház volt, mint most. Akkor még Némethnek fontosak voltak az emberi jogok, mert azok őt védték. Ez ma már nem így van, ma már ő az üldöző.

Mészáros Pistának mindig mindent megbocsátottam. Miután kijöttem Németh Sándor zsarnoki elnyomása alól, és elhagytam a Hit Gyülekezetét, Németh Mészáros Pistával íratta a rágalmazó cikkeit az Élet és Irodalomban, hogy szembefordítson bennünket, elvágja közöttünk a baráti szálakat. Előtte együttjártunk meccsekre is. Mészáros István nagyon jó ember volt, aki szívből védte az elesettet, az üldözöttet, a rászorulót.

Mindig mindent megbocsátottam Mészáros Istvánnak, bárhogy érezzen felőlem, bármit gondoljon vagy írjon most rólam, a barátomnak éreztem. A Helsinki Bizottságnak írott levelében azonban átlépett egy határt. Az lassan mindenkinek világos lesz ebben az országban, hogy ha valaki a Hit Gyülekezete tagja, és megjelenik a nyilvánosságban, az nem képviselhet más véleményt, csak Németh Sándorét. Mindenki az ő szócsöve. De van egy pont, amikor az ember azt mondja, hogy ezt már nem. 

A Fesz van című könyvemben is leírtam, hogy a Hit Gyülekezete súlyos emberi jogi kérdés. Döbbenetes, hogy a 21. században Európa közepén virágozhat egy vallási diktatúra, ahol az embereket terrorizálják, ahol csak addig lehet valakinek véleménye, amíg Németh Sándornak nincs, mert attól kezdve neki nem lehet más véleménye, mint neki. Különben "Isten" ellen támad. Ilyen hatalma a római pápának sincs, hogy magával az Istennel azonosítanák. A felvilágosodás óta példátlan, hogy egy ember totális kontrollt gyakorolhat mások gondolatai, érzései, lelkiismerete felett.

A Hit Gyülekezete egyszemélyi diktatúra, elnyomás, pszichikai terror, zsarolás. Azért néztem el Mészáros Pistának mindent, mert tudtam, Németh sakkban tartja, zsarolja a megtérése előtti betegségével, és ha nem engedelmeskedik, Németh Sándor szétveri a családját. Mészáros István nem mondhatja, amit gondol, mert tönkre teszi az életét egy magát "kereszténynek" és egyházi vezetőnek nevező terrorista.

Kívülállók el sem tudják képzelni azt a borzalmas terrort, amit ez a magát "lelkésznek" nevező sarlatán maffiózó fenntart a Hit Gyülekezetében. Ezért együttérző voltam mindig, amikor olvastam "Mészi Pista", a kedves Mészáros István barátom különféle cikkeit, amelyekben Németh Sándor esztelen elméletei és gyűlölködései köszöntek vissza. Láttam magam előtt, hogyan készült, Németh hogyan hagyta jóvá, Pistának hogyan esett le egy nagy kő a szívéről. Megértő, együttérző voltam, sajnáltam ezt a jó embert, hogy így kell élnie.

De most valami elszakadt. Nem tudom, mennyit diktált Németh Sándor a levélbe, amelyet Mészáros István a Helsinki Bizottság vezetőségének küldött. Mennyit javított benne, és mennyi az, amit Pista azért írt, hogy megfeleljen Németh Sándornak. De így egyben ez a levél vállalhatatlan, és olyan szintű önfeladás, amit nem magyaráz meg Németh fasiszta terrorja, fenyegetései és zsarolása sem. Mert ha csak így lehet élni, akkor nem érdemes élni.

Németh Sándor gátlástalan, számító gazember, maffiózó, aki simán átlép azon, hogy amit most tesz, az homlokegyenest ellenkezője annak, ami a Hit Gyülekezete volt. A pénz és a hatalom szeretete nála felülír mindent, nemcsak a Bibliát, hanem a minimális emberi érzést is. De Mészáros István nem ilyen. Mészáros István pontosan tudja, hogy az Orbán rezsim nem demokrácia, hanem diktatúra, ő pontosan tudja, mi a különbség a határvédelem és a menekültjogok védelme között. Hogy lehet ilyen meghasonlással élni?

Mészáros István ne tudná, hogy a Helsinki Bizottság nem a demokrácia egyik fontos intézménye, a népszavazás ellen kampányol, hanem az ellen, hogy a népszavazást menekültekkel szembeni gyűlöletkeltésre, politikai haszonszerzésre használják? Azt írja Mészáros István, hogy ez antidemokratikus, és nem az Orbán kormány az? Azt írja, hogy a Helsinki Bizottság megkérdőjelezi a polgárok józan ítélőképességét? Miközben a polgárokat elzárják a valódi tényektől és az igazságtól?

A Helsinki Bizottság semmiféle pártpolitikát nem folytat, hanem azt teszi, ami a dolga, védi az emberi jogokat és a menekültek jogait. Ezt még nem is kell a tagokkal egyeztetnie, hiszen erre alakult. Aki ezt megkérdőjelezi, az a Helsinki Bizottság által képviselt emberi jogokat tagadja meg. Amikor Mészáros István belépett, akkor főnöke, ura és parancsolója, még az emberi jogok harcosa volt, ma már egy fasiszta diktatúra szekértolója. Ezért kell Mészárosnak ezt hazudnia. Nem a Helsinki Bizottság változott meg, hanem a Hit Gyülekezete, Mészáros István pedig kénytelen ezt követni.

A többi blablát olvasni sem érdemes. Ha Németh Sándor ennek az ellenkezőjét vallaná, akkor Mészáros Pista is azt képviselné, ugyanilyen elszántsággal. Azonban Mészáros István most eddigi életútját, életművét, emberi jogi elkötelezettségét, egész önmagát tagadta meg. Az emberi jogi bizottság volt SZDSZ-es alelnöke kilép a semmit nem változott Helsinki Bizottságból? Szembefordul az elveivel, önmagával? 

Ez nagyon súlyos, és jól mutatja, hogy Németh Sándor a politikai színtér melyik oldalán áll ma már. Ha nem tudnád, kedves Pista, a szélsőjobboldalba kerültél. Ha nem tudnád, a gyülekezeted a szélsőjobbal és annak sajtójával ápol meleg kapcsolatokat. Nem tudom, milyen ügyes trükkel sikerült megakadályoznod, hogy ne a Magyar Idők vagy valamelyik más fasiszta újságban kelljen a leveledet megjelentetni. De itt tartasz, ide jutottatok.

Kőszeg Ferenc írt egy kedves választ a leveledre, amire már közvetlenül Németh Sándor válaszolt. Arra a levélre, amit Kőszeg Feri neked írt. Érted? Még saját leveled sem lehet, semmid nincs, önálló életed, akaratod, véleményed, leveled, semmid. Te is Németh tuljadona vagy. Majd válaszol a neked írott levélre, belerúgva Kőszegbe. De ha jól emlékszem, nem Németh Sándorhoz tértél meg, ugye? Hanem Jézus Krisztushoz.

Ő vajon így bánik-e veled? Jézus ennyire tisztel-e téged, mint Németh Sándor? Nem érzed, hogy ki az, aki szeret? Németh megfélemlít, Isten szeret. Isten vajon olyan, mint Németh? Szerinted hasonlít rá egy kicsit is? Láttál Németh életében akár egyetlen pici, sárga, savanyú gyümölcsöt abból, amit a Szentlélek gyümölcsének hívnak?

Pista, gondolkodj, nem a Hit Gyülekezete álláspontjával változott az emberi jogi véleményed? Németh Sándor vajon az újságból értesült arról, hogy kiléptél a Helsinki Bizottságból, vagy benne van az ő keze? Ezek után olvasd el, hogy Kőszeg Ferencnek azt veti a szemére, hogy miért kapcsolja a döntésedet a Hit Gyülekezetéhez. Kőszeg ismeri a Hit Gyülekezetét, és azt is tudja, hogy Németh utasítása vagy engedélye nélkül te ilyen döntést nem hozhatsz meg. Pedig Némethnek mi köze lenne hozzá? Aztán ő támad Kőszegre, képmutató módon, mintha neki ehhez semmi köze nem lenne. Németh "visszaeső hitesező" vádaskodónak nevezi Kőszeget azért, ami az orrod előtt történt. Nem zavarja az igazságérzetedet? 

Pista én sok mindent megértettem, együttéreztem eddig. De van egy határ, amit nem lehet átlépni. Amikor azt mondja neked Németh, hogy az Úrnak engedelmeskedned kell, az nem a Németh urat jelenti. Az Istennek való engedelmesség nem azonos a Némethnek való engedelmességgel. Németh nem Isten. Isten nem így bánik veled. Isten egyszer számon kéri, hogy neki engedelmeskedtél inkább, vagy ennek a gyűlölködő, pénzéhes és hataloméhes embernek, aki saját aljassága eszközévé teszi azokat, akiket Isten megmentett. Orbán szimpatizánsa lettél, érted? Trumpnak kell szurkolnod. Felfogtad?

Vajon milyennek képzeled a báránybőrbe bújt farkast, ha nem látod, hogy Németh Sándor az?




Amerikai Népszava
Amerikai Népszava

Szerző




További Hírek és vélemények

Egy idióta váltaná a pecást
Egy idióta váltaná a pecást

Szerző Amerikai Népszava December 09, 2016

Balog miniszterként megbukott. Az oktatás lezüllesztéséért, az egészségügy tönkretételéért és nagyon sok ember értelmetlen haláláért felelős. Ennek az álkeresztény gazembernek az irányítása alatt tapostak lábbal minden keresztény értéket. 

Tovább

Az Amerikai Népszavánál a Time az Év Sajtója
Az Amerikai Népszavánál a Time az Év Sajtója

Szerző Amerikai Népszava December 08, 2016

A kiváló helyzetértékelésért és meglátásért, a pusztítók kiválasztásáért és a világ romlásáért felelős emberek felmutatásáért érdemelte ki a Time magazin az Amerikai Népszava idei Év Sajtója díjat.

Tovább

Mégsem dőlt a dominó, de erről hallgatnak
Mégsem dőlt a dominó, de erről hallgatnak

Szerző Amerikai Népszava December 08, 2016

A világban frontális támadás indult a felvilágosodás, a liberális demokrácia, a jogállam, az egyéni szabadság ellen, hatalmas pénzt és propagandagépezetet állított az orosz titkosszolgálat és propaganda a szélsőjobboldali, antiliberális populisták mögé.

Tovább