Friderikusz-ügy: Németh Szilárd szakmai kezdetei


Szerző Amerikai Népszava October 14, 2016

Friderikusz-ügy: Németh Szilárd szakmai kezdetei

 

Friderikusz Sándor Indexnek adott interjújában utalást tesz arra, hogyan működik az ATV. Mint mondta: "Németh Szilárdot 32-33 éves kora ellenére minden tekintetben az apja, Németh Sándor irányítja, ezt mindenki tudja és így is tartja odabent. És ahogy közelről láthattam, ketten együtt teszik tönkre a tévéjüket. Szilárd nagyon kedves amatőr, aki tényleg szenvedélyesen szereti a televíziózást, de szakértelme nem sok van hozzá. Az apukája megvette neki az ATV-t, és gyermeki rajongással, ám szakmailag dilettáns módon üzemelteti."

Ennek azért van jelentősége, mert Németh Sándor, az ATV tulajdonosa, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze, valamint a fia, Németh Szilárd hírigazgató, számos alkalommal azt mondták, hogy az ATV független, Németh Sándor nem szól bele. Efféle állításokat még Bánó András és Kálmán Olga is tett. De aki ismeri a Hit Gyülekezetét, az pontosan tudja, hogy Németh Sándor mindent kézi vezérléssel irányít, az ATV a fián keresztül kapja az utasításokat.

Hogy ezek az utasítások milyenek, azt élesszemű ember azonnal megállapíthatja, ha nézi Németh Sándor Vidám Vasárnap című showműsorát, ahol időnként az Orbán-rendszer melletti politikai nézeteit kifejti. Friderikusz Sándor az interjújában elmeséli, hogy egy alkalommal éppen akkor beszélt Németh Szilárddal, mielőtt az apjával együtt találkoztak volna Andrew Vajnával és Habony Árpáddal, hogy az ATV programjairól egyeztessenek. 

Németh Szilárd a szakmai pályafutását a Hit Gyülekezetében kezdte 13 éves korában. Bartus László "Fesz van" című könyvének "Larry King Show" című fejezetében így ír a szakmai karrierjét kezdő Németh Szilárdról:

"A Hit TV sikerágazatnak számított, de megítélése időnként hullámzó volt. „Csak költik a pénzemet — mondta egyszer Németh Sándor. — Az én pénzemen szórakoznak.” Az elkészült filmeket a vezető lelkész gyerekei minősítették. Szerinte jobban értenek hozzá, mint az egész presbitérium. Márkus Joe-ban — bár a szakma fiatal tehetségnek tartotta — nem bízott: a háta mögött ósdi ízlésű kommunista tévésnek nevezte. Nem olyan, mint Spielberg. „Láttad a filmet, Szilárd? — kérdezte Németh Sándor a tizenkét éves fiától. — Jó?” A válasz eldöntött mindent. Ez már el őrevetítette a jövőt. Németh Szilárd különös érdeklődést mutatott a média iránt. Tizenháromévesen a gyülekezeti újság rovatvezetője lett. A rádióban műsorvezet ő. Egy idő után már úgy éreztük: a háttérben ő a főnökünk. „Mit tudhat ez a gyerek, amit mi nem?” — kérdezte egyszer Márkus Joe. „Azt — válaszoltam neki —, hogy itt minden az övé. Az apja kiküldi a mi adományainkból meg a befizetett tizedeinkből egy évre Amerikába. Elsétál egyszer a CNN előtt, és ő lesz az angolszász médiaszakember. Mi pedig itt maradunk, és mi leszünk a kelet-európai, posztkommunista bunkók. Ezt tudja ez a gyerek. És ez nem kevés.”

Németh Szilárd általános iskolai tanuló volt még, amikor az akkoriban indult Hetek című lap sportrovatát szerkesztette. Sokatmondó, hogy az 1999-ben megjelent Fesz van című könyvr hogyan mutatja be Németh Sándor és a tizenhárom éves fia működését a gyülekezeti újságban. Íme a "Bástya elvtárs lapot szerkeszt" című fejezet egy rövid részlete:

"Sass Szilveszter álnéven Németh Szilárd, a vezető lelkész fia szerkesztette a sportrovatot. A Sass vezetéknév a rovatvezet ő apjára utalt, amit nem volt ajánlatos szem elől téveszteni. A sasfióka egy alkalommal nem ért haza hat órára (pedig ott állt készenlétben a sofőr), ezért felhívták otthonról. A gyerek elmondta, hogy az olvasó- szerkesztők még nem végeztek az anyagával (márpedig ő szerette megnézni, hogyan tördelik be a sportoldalt). A főszerkeszt ő apuka azonnal felhívott. „Kik azok az olvasószerkesztők? — kérdezte. — Kellenek azok egyáltalán?” Mondtam, hogy egy újságnál általában nélkülözhetetlenek. Akkor holnap rúgjam ki őket, mondta Németh Sándor, és keressek újakat. Elég nagy a gyülekezet.

Sass Szilveszter egyébként kiváló munkát végzett: kiválogatta az MTI sporthíreit, és odaömlesztette elém. Ezekből kellett cikkeket farigcsálnom a rovatvezető úrnak. Természetes, hogy egy karizmatikus lapban a sportrovat is szellemi látással bír. Azok a nemzetek, amelyek a külpolitikai rovatban rosszul szerepeltek, a futballban sem számíthattak nagy rokonszenvre. Azokat a futballistákat pedig, akikről az a hír járta, hogy söröznek, lapunk mélyen elítélte.

Felejthetetlen a jelenet, amikor megjelent a szerkesztőségben a gyülekezet egyik naiv tagja, aki a Nemzeti Sportnak is dolgozott. Felajánlotta segítségét a rovatnak. Németh Szilárd rovatvezető tetőtől talpig végigmérte, hogy „mit akar ez itt”. Az újságíró elvörösödött, és izzadni kezdett. Németh Szilárdon látszott, hogy nem is érti az egészet: ez az ember nincs tisztában azzal, hol van. Aztán azt mondta neki: jelentkezzen az apukájánál, majd ő eldönti, mi legyen (húztam a nyakam: mi lesz ebből?). Más alkalommal Szegedről küldtek cikket a kajak-kenu világbajnokságról, de az sem tudott megjelenni. Szekeres Gyurinak is volt egy ügyes sportriportere, akivel be akart vágódni az újságba. De esélyük sem volt. Ezek az emberek nem értették meg, hogy a sportrovatban már van szolgálati ajándék, akit Isten hívott el. Önjelöltekre pedig nincs szükség az Úr munkájában.

Sass Szilvesztert édesapja egyszer elküldte Nyilasi Tiborhoz, a Ferencváros akkori vezetőedzőjéhez, interjút készíteni. A papa gondosan felírta a kérdéseket. A 13 éves rovatvezetőt test őrök szállították az Üll ői útra. Az interjú — amely nem ütötte meg a Németh Szilárd által korábban szerkesztett gyerekújság színvonalát — azzal a kérdéssel zárult: hisz-e Istenben Nyilasi Tibor?

A csapat szereplése akkor még nem indokolta a kérdést. De a rovatvezetőnek eleget kellett tennie szülei csőlátásának. Egy hites újság olvasóját pedig nyilván ez érdekli a legjobban. A tabellára rá sem néz. Nyilasi nem tudta, hogy a helyes válasz az lenne: „Eddig nem hittem, de most már hiszek. A brilliáns tehetségű riporterről rám szállt a Szentlélek. Szeretném, ha Németh Sándor rám tenné a kezét. Hova kell a tizedet fizetni?” (Lehetett volna helyben. Ott állt Petrőcz Levente). De Nyilasi azt mondta, nem hisz. Ettől kezdve csökkent a Fradi-kultusz a gyülekezetben (szegény Mészi Pistának újra bujdokolnia kellett, ha az Üll ői útra ment). A vezető lelkész egyszer még imádkozott is érte, hogy hagyja el a „Fradi démon”. Amikor a földön feküdt, megkérdeztem a Pistát: „Rád tegyem a kezem? Akarod, hogy visszamenjen beléd?”

 A Németh család szellemiségét jól tükrözi a Fesz van című könyv "Egyházpolitikai futball" című fejezete is, amelyet teljes egészében közlünk olvasóink szórakoztatására, s amelynek a végén olvashatnak Németh Szilárdról, akinek az apja testőrei szerveztek meccseket, hogy focizzon. Az alábbiakben ez a fejezet olvasható teljes terjedelmében.

 

Bartus Lászó: Fesz van

Egyházpolitikai futball című fejezet

Magam sem tudtam, miért, egyszer Németh Sándor különösen a kegyeibe fogadott. Ezt onnan lehetett tudni, hogy a Petrőcz fiúk széles műmosollyal üdvözöltek, Szekeres Gyuri pedig (mint egy karizmatikus barométer) vállamat átölelve közölte: „Nagyon szeretlek, barátom.” Ilyenkor mindig megkérdeztem: „Valami baj van?”

Ellenkezőleg, a lehető legnagyobb megtiszteltetés ért. A baloldali blokkba akarnak ültetni, közvetlenül Németh S. Judit mögé. Egy pillanat alatt felfogtam, hogy megtérésem óta a legkomolyabb kihívás előtt állok. Életveszélyes hely. Elfogadni épp olyan kockázatos, mint visszautasítani. Aki itt melléfog, egy életre elvágta magát. Én egyébként sem szerettem az elöl ülést („és a piacokon való köszöntéseket”, ahogy Jézus mondta). Főleg azért nem, mert az első sorokban olyan intenzitással kellett bólogatni a prédikációkra, hogy az ember nem tudott odafigyelni arra, mire bólogat. Ezt hívták úgy, hogy „támogatod a szolgálatot”. Ha az igehirdetés akadozott, és a vezető lelkész valami hatásosat akart mondani, hogy átlendítse magát a holtponton („Jézus feltámadt”, vagy ilyesmit), akkor nekünk felemelt kezekkel vissza kellett kiabálnunk, hogy „Halleluja”. Ha erre sem jött semmi gondolat (inspiráció), akkor még egyszer, hangosabban: „Hallelujaaaa.” Németh Sándor innen merített bátorságot igehirdetés közben. Nem is tudott soha másnak beszélni, csak saját, jól bejáratott közönségének. Ahányszor kimozdult a gyülekezetből, felsült. Jeruzsálemben — ahol kétezerötszáz gyülekezeti tag vett részt — saját konferenciánkon egyszer sem mert kiállni, mert idegenek is jelen voltak.

De ha igét hirdetett, mindig magáról beszélt. Ha böjtölt fél napot, a prédikáció a csípős halászléről, a finoman fűszerezett, rezgő húsokról szólt. Németh Sándor ilyenkor kívülről fújta Frédi és Béni szövegét a kőkorszaki csülökről. Márkus Joe azonosította is az igét: „Frédi levele 2,4.” Ám ha túlette magát, azt kiabálta a mikrofonba, hogy „ne zabáljatok!”. Németh S. Judit előadásaiból is tudhatták a főiskolások, hogy éppen mivel viaskodik a Németh család. A zsoltárokban — valami csoda folytán — mindig ezekkel küszködött Dávid.

Ezen az estén Németh Sándor nosztalgiázott. Azokról az időkről beszélt — ahogy a könnyebb érthetőség kedvéért lefordítottuk magunknak —, amikor utolsó normális éveit élte, és földi halandókhoz hasonló, emberi gesztusai voltak. Például megtudtuk, hogy a Fradinak szurkolt. Megrendítően adta elő azt a Honvéd-Fradi meccset, amikor kikapott a Fradi, és emiatt ő sírt. (Ilyen pillanatokban tudtam neki megbocsátani mindent. Ilyenkor úgy tűnt, hogy Németh Sándor mégiscsak ember.)

Nem messze tőlem ült egy Emil nevű testvér, akiről csak annyit tudtunk, hogy az APEH-nél dolgozik. A vezető lelkész emiatt különös figyelemben részesítette. (Úgy félt az adóhivataltól, mint ördög a szenteltvíztől.) Ahogy a „világban” fontos embereket, őt is előre ültették. Emil évek óta először megszólított, és boldog mosollyal újságolta: amióta az eszét tudja, Honvéd-drukker. Ő is ott volt azon a meccsen.

— Csodálatos volt. Tichy két bombagólt lőtt a második fél- időben — súgta könnyes szemmel.

Megfeledkezve arról, hol vagyok, továbbadtam a poént. Van itt egy ember, aki a Honvédnak szurkolt, amikor a legfőbb tekintély az ellenfélnek. És ők nyertek. Csakhogy nem Márkus Joe állt mellettem, akit Emil látványa önmagában könnyekre fakasztott. Joe ilyen esetekben tudott betöltekezni Szentlélekkel. A „nevetés szelleme”, amit néha órákon keresztül hiába igyekezett ránk hajtani Németh Sándor, percekig rázta. Joe hasát fogta volna a röhögéstől: milyen ravasz az ördög. De most megdermedtem. Annyira tetszett Emil története, hogy a legalapvetőbb biztonsági szabályokról is megfeledkeztem. Nyomtam tovább a sztorit, egyenesen Németh S. Juditnak.

Ő egy pillanatra megzavarodott. Nem értette, miféle nyílt lázadás ez a tekintély ellen, a kenet alatt prédikált igével szemben, hogy valaki a második sorban Tichy góljainak örül, amikor Németh Sándor, a felkent szolgálati ajándék (és akkor nyilván a Szentlélek is) e gólok miatt sírt. Pillantásából megértettem: felfogta az absoloni helyzetet. Ahogyan a magáról megfeledkezett cingár adóügyesre nézett, világos lett, hogy szegény Emilt akaratlanul feljelentettem. Amikor eszembe jutott, hogy én e szörnyű eseten nevetek, s a mosoly talán még most is az arcomon van, jéggé dermedtem.  Németh S. Judit tekintetében láttam a viharos egyháztörténetet: lázadások és árulások sorát. A megnyílt földet, a halott Safirát.

De S. Judit szerencsémre félreértette a helyzetet: Emil leleplezése megmentett. Csak erre számíthattam: a Hit Gyülekezete legmegbecsültebb tagjai a besúgók voltak. S. Judit szemének villanásából megértettem, hogy megúsztam, de Emilért aggódni kezdtem. Egy esélye lehetett, hogy az APEH-nél dolgozik. Talán egy átfogó revízió rémképe...

Ezt a ment ő körülményt felismerhette S. Judit is, mert aztán — fagyos mosollyal ugyan, de — megenyhülve közölte: szeretjük azért az Emilt. Az Úrban — tette hozzá, ami nálunk azt jelentette: semmiféle pozitív érzésünk nincs feléd, kötelességünk megtűrni, mert megtértél (bár ha Tichy góljainak örülsz, ez még nem annyira biztos), mindenesetre tizedet fizetsz. Vagyis szeretjük az Emilt, ha az Úrban van, és Tichy miatt Krisztus vérén át tekintünk rá, mint az Atya. Legalábbis, míg az APEH-nél dolgozik.

Emil a legnagyobb jellem volt, akivel a Hit Gyülekezetében valaha találkoztam: inkább elment a gyülekezetből, de az „új hullámban” nem nevetett, egy mosoly fel nem tűnt az arcán, és Honvéd-drukker maradt továbbra is. Az őskeresztények lehettek ilyenek, akik inkább hagyták, hogy oroszlánok elé vessék, vagy élve temessék el őket.

A futballnak később különös jelentősége lett. Több öngyilkosságot és a szektakampányt követően a gyülekezet befelé fordulása oldódni kezdett. Kiderült, hogy nem minden az ördögtől van. Az egyetemistáknak például javasolták, hogy megtérésük után ne hagyják ott az egyetemet. Ne áruljon mindenki pattogatott kukoricát.

A szekularizációs folyamat egyik gyümölcse a Dávid Kupa, a gyülekezeti focibajnokság lett. A torna sikere azon múlott, sikerül-e Demszky Gábor főpolgármestert megnyerni védnöknek. Előtte egyeztetni kellett arról, hogy Németh Sándor most éppen támogatja-e az SZDSZ-t, vagy a kisgazdák felé akar nyitni. (Torgyán akkor még nem volt a Fradi elnöke.) Szponzornak az izraeli légitársaságot illett felkérni, és még véletlenül sem az angolt vagy az ausztrált. Ennek szellemi jelentősége van: így szállt Ábrahám áldása a Dávid Kupára. De előbb meg kellett vizsgálni, hogy Németh Sándor akkor a filoszemitizmust hirdette, vagy valami vélt sérelem okán éppen zsidózott.

A bizalmi emberek azon dolgoztak, hogy Németh Sándornak legalább egy hírességet beszervezzenek. Tekintélyes azok listája — az MTK-s Illés Bélától a fradista Varga Zoltánig —, akik végül nem jöttek el. Pedig hetekig agitálták a politikus rokonokat, a bokszbajnok Kokót, a Testnevelési Főiskola rektorát. Végül aztán focizni is lehetett.

Az első néhány évben — félreértve a torna célját — vidéki gyülekezetek nyerték el a kupát. Emiatt a Szentlélek vezetése az volt, hogy a kupagyőztes játsszon szuperdöntőt a budapesti gyülekezet válogatottjával. Németh Sándor csapatába istentiszteleten kellett jelentkezniük azoknak, akik valaha az NB I.-ben vagy az NB II.- ben fociztak.

A szuperdöntő előtt a presbiterek a zenészekkel játszottak. A presbitérium edzésre járt. A vagányabbak örültek, hogy végre lelkiismeret-furdalás nélkül játszhatnak. A többiek a futballt olyan lelkészi feladatnak tekintették, mint a betegekért való imádkozást vagy a lelki tanácsadást. Húzódások, ficamok, kisebb szakadások kísérték a szolgálatot. Mindenki hősiesen szolgálta Isten munkáját, védte a kaput, rúgta a luftokat, mert most ezt akarta az Úr. Németh Sándor (elsőként) már az első edzésen megsérült. Ettől kezdve kissé bizonytalan lett, hogy a rendezvényt megtartják-e. Meg kellett vizsgálni, van-e értelme a „futkározásnak”. De a kupát vissza kellett szerezni egy kisebb szellemi tekintéllyel bíró vidéki pásztor csapatától.

A zenészek edzésein teológiai kérdések merültek fel. Nevezetesen, hogy a pályán is érvényes-e a szellemi tekintély. Az egyik felfogást Balogh Feri képviselte, aki minden helyzetben csak Soós Istvánnak rúgta a labdát, mert ő volt a legnagyobb szellemi tekintély a pályán. A labda útjának mindig a szolgálati utat választotta. Szentkirályi Gyuri viszont csak neki nem passzolt, mert szegény Soós (a gyülekezeti zsargonban: S.O.S.) Pista volt a legbénább (igaz, a legengedelmesebb is: tisztességgel végigszuszogta az edzéseket. Mint Pál apostol, a mennyei jutalomra nézett). A vita végül Szentkirályi Gyuri javára dőlt el: a zenészek többsége nem feküdt le a presbitereknek (aki mégis, azt Gyuri lecserélte), és megverték a tekintélyeket (ami a lelátón kisebb értetlenséget okozott). Uzoni Péter a zenészeknek szurkolt, ami lázadásnak számított.

A Vidék-Budapest meccsen a papírforma érvényesült. Kell-e mondani, hogy Budapest győzött? Az ellenfél edzője ezt örömmel nyugtázta. Mint mondta: nekik a vereségen kívül minden más eredmény elfogadhatatlan lett volna. (Volt egy csatáruk a Videotonból, aki a saját kapuja előtt mindenkit kicselezett, de valami érthetetlen oknál fogva soha nem ment előre. Aki gólt rúgott, gyorsan lecserélték.)

Az igazi focikultusz csak ezután kezdődött. Felcseperedett Németh Szilárd, Németh Sándor egyszülött fia (Ronaldo). Szilárd kedves gyerek volt, rajongott a futballért. Ezért beiratkozott az egyik neves klub kölyökcsapatába. Csakhogy az első edzés után kiderült, hogy a tinédzserek meztelen nőket nézegettek az öltözőben. A paráznaság kettétörte a bimbózó focistakarriert: Szilárd nem mehetett többé edzésre. Egy darabig az apjával passzolgathatott a kertben, később Petrőcz Levente presbiter feladata lett, hogy megbízható emberekből csapatot szervezzen a Szilárdnak.

„Püspök” erre a célra kibérelt egy tornatermet. A biztonságiak három autóval hozták a tizenhárom éves kisfiút, nekünk pedig a megtisztelő felkérésre azonnal rohannunk kellett focizni. Akik meghallották a gyülekezetben, hogy Németh Szilárddal focizhatok, félelemmel vegyes tisztelettel néztek rám. Jézusra tekinthettek így a tanítványok, amikor lecsendesítette a háborgó tengert.

Két csapatba osztottak bennünket, és elkezdődött az egyházpolitikai futball. Az elnevezés onnan származott, hogy a labdarúgásnak ez a formája különös szellemi érettséget és egyházpolitikai felkészültséget követelt. Szilárd játékán érződött a kihagyott edzé-sek hiánya, ezért jobban űzte ezt a sportágat elméletben, mint a pályán. A mi feladatunk viszont nem az volt, hogy fölényeskedve éreztessük a naszályi futballcsapatnál szerzett tapasztalatainkat. Egy gyereknek akkor is szüksége van sikerélményre, ha kortársaival nem barátkozhat. A szülei nem azért zárják el a külvilágtól, hogy még gólt se rúghasson.

Ehhez azonban komoly erőfeszítésekre volt szükség, mert az ellenfél kapuja előtt ácsorgó kis tekintély gyakran az üres kapuba sem talált be. Pedig a kapus — felismerve a találkozó egyházpolitikai jellegét, jövője szempontjából pedig a mérkőzés igazi tétjét — már idejekorán kivetődött a kapuból, hogy helyet csináljon a labdának. A bogyó azonban mégis a kapu mellé vánszorgott. Ilyenkor a mi befejező csatárunk (Ronaldo) a combjához kapott. Hogy is mehetett volna mellé a labda, ha nem sérülés miatt? Egy Németh nem hibázik.

Szilárd kimerevítette a térdét, húzta a lábát, aprókat sziszegett. Rohantak a biztonságiak, percekig állt a játék, akár az Üllői úton. Szilárdnak hárman gyúrták azt a lábát, amelyik nem találta el a kaput — majd hősként tért vissza a pályára. Szabadrúgás befelé.

Volt néhány alapszabály. Németh Szilárdot nem illett szerelni. Ha elpattant tőle a labda, az ellenfél játékosának addig volt ajánlatos bukdácsolnia, míg lekezelt állapotban vissza nem juttatta hozzá a tököt. A védelem tisztában volt azzal, hogy a lesipuskást szabadon kell hagyni. A mi feladatunk az volt, hogy minden helyzetből neki passzoljunk. Ezután „nem baj, Szilárd, szép volt” felkiáltással azonnal rohantunk hátra, mert máris jött az ellenfél. A mi csatárunk nem védekezett, mert az ő taktikai feladata a gólgyártás volt. Az ellenfél mindvégig aggódva érdeklődött, hogyan áll a meccs. Nem emlékszem olyan mérkőzésre, amikor ne mi nyertünk volna (bár a lottó ötösöm lett volna ilyen biztos).

Aki félreértette a meghívást, és elkezdett öncélúan focizgatni, legközelebb nem jött. Csak annyit lehetett hallani róla, hogy önző szellem van benne, nem közösségi ember, nem jó a „háttere”. A bizalmi emberek már nyomozták, hogy kinél tett bűnvallást. Abból majd megállapítható lesz, milyen démonikus kötelék miatt adott oda-vissza kötényt a kis Németh Szilárdnak.

Engem akkor hívtak utoljára, amikor Marton Gábor, a gyülekezeti székház telefonközpontosa, első egyházpolitikai futballmecscsén tragikus hibát követett el (pedig néhány káprázatos védése után a biztonságiak már cserével is fenyegették). Ahelyett, hogy a futball legelemibb szabályai szerint a másik irányba vetődött volna, odatette a lábát a guruló labda elé. Csatárunk ilyen váratlan helyzetekre nem volt felkészülve, és átesett a hirtelen megálló bőrgolyón. Mindenki látta, hogy ez a zuhanás igazi: az egyházpolitikai futballmecscsek történetében Szilárd első valódi esése. Világi bíró még csak le sem fújta volna, de a gyerek lent maradt a földön. Riadt tekintetén látszott, nem érti, mi történt. Mióta Németh Sándor az apukája, vele ilyesmi nem fordult elő.

Mindenkiben meghűlt a vér. Marton Gábor bambán bámult. Én rosszat sejtettem. Még két másodperc volt hátra, hogy kitörjön a pánik. Szekrény Gyuri három méterről vetődött, hogy ledöntse Marton Gábort, és testével fedezze Németh Szilárdot. Szamóca fél kezével biztosította a bejáratot, másik kezével mindenkit eltávolított a biztonsági szolgálat tagjain kívül. Ahogy a közvetlen veszély elmúlt, ápolni kezdték a sérültet. Nem nagyon tudtak mit kezdeni vele, mert egy karcolás sem látszott rajta. Petrőcz Laci a durvaságért keményen megintette Marton Gábort, majd véget vetett a mérk őzésnek.

A székházban vártak az egyházpolitikai szendvicsek és üdítők. A szerencsétlen telefonközpontosnak fél óra kellett, mire felfogta, mekkora szentségtörés történt. Akkor hosszasan bocsánatot kért a „sérülés” miatt. Németh Szilárd — nemhiába nagylelkű keresztény lelkipásztor fia — kis gondolkodás után, a harmadik megalázkodást követően azt mondta: „Na, jól van, megbocsátok.”

Mivel interjú helyett rohantam focizni, utána Petrőcz Laci vitt el a helyszínre. A kocsiban mindenki hálát adott Istennek, hogy ilyen szerencsésen megúsztuk a dolgot, bár a papa telefonjától még tartottunk. Számolni kellett azzal, hogy Németh Sándor keresni fogja, ki által jöhetett be a gonosz szellem a pályára, ami még Marton Gábort, Petrőcz Levente kipróbált emberét is megzavarta. Nem volt kétséges, hogy az ördög itt próbált támadást mérni a szolgálati ajándék családjára. Bizalmatlanul tekintgettünk egymásra, vajon ki lehetett a „rés”, akin keresztül bejött az ördög. Én főleg azt vizsgáltam, ki gondolhatja azt, hogy én.

Akkor megdöbbentő és szokatlan dolog történt. Petrőcz Laci váratlanul kifakadt, mondván: „Én neveljem a Szilárdot egy kis férfiasságra?” Nem mertem ránézni. Ezen a napon Petrőcz Laci nagyot nőtt a szememben. Lehet, hogy ezek a Petrőcz fiúk nem is olyan hülyék, mint ahogyan mutatják. Talán még azt is tudják, hol vannak.




Amerikai Népszava
Amerikai Népszava

Szerző




További Hírek és vélemények

Egy idióta váltaná a pecást
Egy idióta váltaná a pecást

Szerző Amerikai Népszava December 09, 2016

Balog miniszterként megbukott. Az oktatás lezüllesztéséért, az egészségügy tönkretételéért és nagyon sok ember értelmetlen haláláért felelős. Ennek az álkeresztény gazembernek az irányítása alatt tapostak lábbal minden keresztény értéket. 

Tovább

Az Amerikai Népszavánál a Time az Év Sajtója
Az Amerikai Népszavánál a Time az Év Sajtója

Szerző Amerikai Népszava December 08, 2016

A kiváló helyzetértékelésért és meglátásért, a pusztítók kiválasztásáért és a világ romlásáért felelős emberek felmutatásáért érdemelte ki a Time magazin az Amerikai Népszava idei Év Sajtója díjat.

Tovább

Mégsem dőlt a dominó, de erről hallgatnak
Mégsem dőlt a dominó, de erről hallgatnak

Szerző Amerikai Népszava December 08, 2016

A világban frontális támadás indult a felvilágosodás, a liberális demokrácia, a jogállam, az egyéni szabadság ellen, hatalmas pénzt és propagandagépezetet állított az orosz titkosszolgálat és propaganda a szélsőjobboldali, antiliberális populisták mögé.

Tovább