Így nyaltok, így hazudtok ti


Szerző Amerikai Népszava August 04, 2016

Így nyaltok, így hazudtok ti

 

Magyarországon először elárulták az Alkotmányt, aztán az alkotmányos rendet, utána megkezdődött a konszolidáció, majd megindult a dörgölőzés és az alkalmazkodás. Naponta láthatjuk ennek szép példáit, olvashatjuk a tankönyvekbe illő hazugságokat, amelyekkel mindezt megmagyarázzák.

Szinte észrevétlen, milyen alattomos módon hízelegnek és mérgezik az emberek lelkét, mércévé teszik a mellébeszélést, a hazudozást. Ez árad az írott sajtóból, a televíziókból és rádiókból, a tudományosnak álcázott cikkekből.

Ennek tipikus példánya Leili Róbert (CEU) "A világ Felcsútjainak tündöklése és bukása" címmel az Indexen megjelent írása. Írhatna Leili a CEU zászlaja alatt születésnapi verset is Orbánnak, az tisztességesebb lenne. Leili nincs egyedül, ő korunk hőse. 

A cikk üzenete: nemcsak Felcsút az egyetlen hely, amely a kedves Vezető jóvoltából fejlődik, ez természetes jelenség. Leili arcába akkor kellene a CEU portájánál belenyomni az első tortát, amikor a cikk felvezetésében úgy fogalmaz: "Felcsút 2010 óta gyorsan fejlődik, részben talán azért, mert Orbán Viktor szorosan kötődik a községhez." 

Leili tehát nem biztos abban, hogy FIFA stadiont, kisvasútat, sportközpontot és még sok mást Orbán miatt építenek Felcsúton közpénzből. Ahogy az óvatoskodó kutató mondja,  Orbán "szorosan kötődik a községhez". Ott lakik. Ott van a háza. A stadion mellett. Ott nőtt fel. Szerinte "talán" ezért van az 1800 lakosú falunak stadionja.

A CEU tanára adós marad annak közlésével, 2010 és 2016 között mennyit költöttek ennek a bűnözőnek a falujára. Az ugyanis nem mutatna jól, még a végén azt gondolnák, hogy Leili nem szereti a Vezért. Annak pedig súlyos következményei lehetnének egy olyan emberre, aki csak ebben az évben hagyta ott a Magyar Nemzeti Bankot, és még fiatal ember.

Leili egy tanulmányra hivatkozik, amely feldolgozta, "hogy a hosszú távon hatalomban levő vezető politikusok szülőhelye milyen gyorsan fejlődik az ország többi részéhez képest". Honnan tudja Leili, hogy Orbán hosszú távon marad a hatalomban? Eddig másfél ciklust nyomott le, amely ugyan száz évnek tűnik, de ez nem sok. Ennyi ideig még demokratikus vezetők is hatalomban maradhatnak. De Leili már tudja.

A tanulmány olyan országokat vett alapul, ahol az ország vezetője valóban hosszabb ideje uralkodik: "azoknak a politikusoknak fejlődik kiugró módon a születési térsége, akik 13 évet meghaladó időre maradnak hatalomban: náluk az átlagos fényintenzitás-többlet a 20 százalékot is elérheti." Majd Leili a következő mondatban levonja a következtetést: "Összességében tehát Felcsút nem egyedi eset, másutt is gyorsabban fejlődik a politikus származási helye."

Ezen a ponton a tortát bunkós botra kellene cserélni. A hivatkozott vizsgálat szerint a világ diktátorai (13 évig csak diktátorok vannak hatalomban) uralkodásuk 13. évében kezdenek sokat költeni a saját falujukra. Ezzel szemben Orbán már uralkodásának 4. évében felavatta a közpénzen épült felcsúti stadiont. 

S ennek alapján vonja le a következtetést a CEU oktatója, hogy "Felcsút nem egyedi eset, másutt is gyorsabban fejlődik a politikus származási helye." Ergo: ez egy normális dolog. De a leggyönyörűbb mondat az, amely arról szól, hogy a kedves Vezető falujára költött pénznek máshol jobb helye lett volna: "Ha ugyanezek a források másutt tartós haszonnal lettek volna elkölthetők, akkor a jelenség társadalmilag valószínűleg káros." Azt mondja Leili: "valószínűleg" káros Felcsútba önteni a pénzt. Valószínűleg. 

Leili nemcsak akkor érdekes, ha mond valamit, hanem akkor is, amikor elhallgat valamit. Nem közli például, hogy a hivatkozott kutatás mely országok vizsgálata alapján készült. Kik azok, akikkel összehasonlította Orbánt. Annyit tudhatunk, hogy "a területi kivételezés kevésbé jellemző az olyan országokban, ahol a végrehajtó hatalom erősebb politikai és intézményes korlátokkal szembesül". Bravó. Leírhatta volna: demokratikus országokban nem lehet megcsinálni.

Aztán találgathatunk tovább, milyen országokhoz hasonló az orbáni Magyarország: "magasabb iskolázottság szintén kevesebb területi kivételezéssel jár együtt". Ott lehet ezt megcsinálni, ahol alacsony iskolázottságú, műveletlen, képzetlen és buta emberek élnek. Végül: "összességében nem csoda, hogy a területi kivételezés legextrémebb példái kevéssé fejlett afrikai országokból származnak" - írja Leili, és egyetlen linket ad meg, amely a Kongói Demokratikus Köztársaság Észak-Ubangi tartományának fővárosa, Gbadolite wikipedia oldalához mutat. Ez Mobutu elnök szülőföldje volt, aki 32 évig uralkodott, miután puccsal került hatalomra, és országa kleptokráciaként működött.

Leili cikkének összegzése az, hogy "hosszú távon hasznosabb lenne Magyarország erőforrásait gazdasági hatékonyság és nem politikai kötődések alapján elkölteni; a fent áttekintett nemzetközi tapasztalatok azt sugallják, hogy ellenkező esetben a fejlődés legtöbbször csak átmeneti", mivel a diktátor bukása után a faluba nem öntik tovább a pénzt. Bravó!

A CEU tanára jámbor óhajként azt "sugallja" a diktátornak, hogy hasznosabb lenne, ha a közpénzt nem a saját falujára költené. Természetesen nem így mondja, és nem is ő mondja, hanem a "nemzetközi tapasztalatok sugallják" ezt. Ma ez Magyarországon a nyilvánosság hangja.

Mit kellett volna írni?

Azt, hogy amit Orbán művel a falujában, az csak diktatúrákban megengedett. Felcsút önmagában bizonyítéka annak, hogy Orbán Magyarországa a legsötétebb afrikai diktatúrák és kleptokráciák mintájára működik. Amagyarok olyan szinten állnak értelmileg, mint fekete Afrika leigázott és elnyomott lakossága. Ez nem Európa, de még Afrikának is a rosszabbik része.

Mindehhez hozzátehette volna, hogy az afrikai diktátorok csak 13 év után kezdik megcsinálni azt, amit Orbán négy év után már fel is avatott. S ezt a cikket nem valamelyik Orbán-pojáca írta, hanem a világ-összeesküvésben vétkes Soros egyetemének tanára. 




Amerikai Népszava
Amerikai Népszava

Szerző



Szóljon hozzá!

A hozzászólás csak moderáció után jelenik meg.


További Hírek és vélemények

Pozsár László: A megtagadott reformáció
Pozsár László: A megtagadott reformáció

Szerző Pozsár László January 15, 2017 6 Hozzászólás

A protestantizmus nem vallja és soha nem is vallotta a Római Katolikus Egyházat egyetemesnek, és nem is vallotta soha önmagát a Római Katolikus Egyház részének. Legalábbis Balog Zoltánt megelőzően nem.

Tovább

Bartus László: Orbánéknak a civilek a NER "zsidói"
Bartus László: Orbánéknak a civilek a NER "zsidói"

Szerző Bartus László January 14, 2017 11 Hozzászólás

Ezt az embert be kellene tenni Aleppóba víz és élelmiszer nélkül, mialatt orosz barátai bombáznak. Megnéznénk az útját a röszkei határig, és meghallgatnánk két hónapi várakozás után azokról a civil szervezetekről, akik egy pohár vizet adnak neki. 

Tovább

Orbán előre megkapja a Kossuth Rádió kérdéseit?
Orbán előre megkapja a Kossuth Rádió kérdéseit?

Szerző Amerikai Népszava January 13, 2017 4 Hozzászólás

Az, hogy Orbán már odáig süllyedt, hogy előre egyeztetett kérdésekről beszél, és nem vállalja egy saját újságíró spontán kérdéseit sem, az mindent elmond az egykori liberális politikusról, milyen mélyre süllyedt.

Tovább