Kálmán Olga sem bírta a szélsőjobboldali szektás ATV-t


Szerző Amerikai Népszava December 17, 2016 16 Hozzászólás

Kálmán Olga sem bírta a szélsőjobboldali szektás ATV-t

 

Kálmán Olga már bárhova elment volna, csak megszabaduljon a téboly házából, amit Hit Gyülekezetének és ATV-nek hívnak

 

Eddig bírta Kálmán Olga az ATV szektás, hektikus működését, a dilettantizmust, a szektavezér kézi vezérlését, és leginkább az ATV és a tulajdonos Németh Sándor nyíltan szélsőjobboldali világnézetét. Németh Sándor nemcsak Orbán Viktor, hanem Donald Trump híve. Az ATV hírforrásai közé tartozik az álhíreket és dezinformációkat terjesztő orosz Russia Today (RT), amelyet az orosz titkosszolgálat irányít, a szélsőjobboldali összeesküvés-elméleteket gyártó Breitbart és hasonló szélsőséges, uszító és kamu hírforrások.

 

 

Az egész médiabirodalmat Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze irányítja kézivezérléssel, azzal a céllal, hogy az ő politikai céljait és ideológiáját szolgálják, a közvéleményt az általa elképzelt irányba befolyásolják. Ehhez a világnézethez az alapanyagot a szélsőséges hírforrásokból táplálkozó Morvay Péter, a Hartmann László fedőnevű volt III/III-as ügynök szolgáltatja Némethnek, aki személyi titkáraként, a Hetek külpolitikai szerkesztőjeként, valamint a Vigyázó blog szerkesztőjeként is működik. 

Morvay munkásságának legszebb darabjai közé tartoznak az összeesküvés-elméletek (mint a "Torontói jegyzőkönyvekről" szóló cikke) és a Vigyázó blogon megjelenő szenny, mint amelyben kislányok megrontásával vádolták meg Amerikát: azt írták, amerikai gyűlöletportálok alapján, hogy Amerikában orális szexre és végbélen keresztüli közösülésre tanítanak tízéves kislányokat az állami iskolákban, a liberális Obama kormányzat spirálokat helyeztet fel kislányoknak az állami iskolákban, és diszkriminálja a Bibliát, míg Mohamedet preferálják az iskolákban.

Németh Sándor ennek köszönhetően nem a forrásait ellenőrző, megbízható mainstream médiából, hanem a Morvay által elé tett, "fake news" site-okból, orosz propagandából, álhíreket és összeesküvés-elméleteket közvetítő szennymédiából tájékozódik és alakítja a világnézetét. Egyebek mellett olyan borzalmakból, mint a Morvay által fordított és szerkesztett, Udo Ulfkotte konspirációs teóriáit tartalmazó "Menekültipar" és "Megvásárolt újságírók" című kötetek, amelyeket a Hit Gyülekezete kiadója jelentetett meg. Morvay ezeken kívül még különféle primitív blogokat tart fenn és szerkeszt a lelepleződéseit követő kicsinyes bosszú számára. Morvay ma is ugyanolyan ügynöki munkát végez, mint egykor, csupán a III/III-as Főcsoportfőnökség megszűnése után az egykori tartótisztjét másik tartótisztre, Németh Sándorra, a Hit Gyülekezete vezető lelkészére cserélte. Jelenleg Németh Sándor a tartótisztje.

. .

Az ATV tulajdonosának szellemiségét tükrözi a Hit Gyülekezete szektás újságja, a Hetek, valamint a Hit Gyülekezete szennyblogja, a konteókat közlő, valamint liberálisellenes uszítást, Soros György elleni gyűlöletkeltést folytató Vigyázó blog. Az ATV ehhez a látásmódhoz közelít, miközben jól megfizetett balliberális újságírókkal és behívott liberális demokrata vendégekkel, ellenzéki politikusokkal igyekeznek fenntartani a csatorna demokratikus, ellenzéki látszatát, egyre kevesebb sikerrel. Ez keveredik a tulajdonos szélsőjobboldali ideológiájával és szektásságával. Ebben az atmoszférában kell dolgoznia az ATV munkatársainak.

Németh Sándor egyre inkább azonosul Orbán Viktor világképével, és támogatja a liberális demokráciák gyengítésére és megbuktatására irányuló törekvéseket. Nyíltan a demagóg, xenofób, rasszista Donald Trump támogatója, az orosz propaganda szócsöve. Az ATV médiapiaci helyezete miatt azonban meg akarja tartani a csatorna balliberális és ellenzéki pozícióját, hogy a bevételeit biztosítsa, hiszen a jobboldali sajtóban nem tudna megélni. Emellett fontosnak tartja, hogy az ATV segítségével manipulálja és kontrollálja az ellenzéket és az ellenzéki irányultságú nézőket, nehogy Orbánra és rendszerére bármilyen veszélyt jelentsenek.

Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze, mint az ATV tényleges tulajdonosa, a fián, Németh Szilárdon, az ATV hírigazgatóján keresztül irányítja és idomítja az ATV-t, egyre kevesebb sikerrel. A "gyerek" egyre kevésbé tudja bemutatni azt a cirkuszi mutatványt, hogy az apja diktatórikus vezetési módszere, fasiszta világnézete, valamint a balliberális újságírók és nézők értékrendje közötti táguló szakadékot áthidalja. Ezért nem csupán az ellenzéki műsorok szűnnek meg, és a hangvétel változik, hanem távoznak a balliberális média és az ATV emblematikus figurái. A korábbi ballib sajtómunkások után Friderikusz Sándor, majd Bánó András (akivel kapcsolatban ellentétes hírek hallatszottak, hogy magától távozik vagy kirúgták), most pedig Kálmán Olga.

Miután Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezetője mindent kézzel vezérel, ahogy erről korábban Friderikusz Sándor is beszélt, nincs esély arra, hogy az ATV konszolidálódjon. A csatorna egyre inkább levetkőzi a báránybőrt és lesz azonos farkas önmagával, Németh Sándor természetével és fasiszta világnézetével. Ebbe nemcsak az antiliberalizmus, a hazug manipuláció fér bele, hanem keresztény egyházi vezető létére a menekültekkel szembeni leplezetlen gyűlöletkeltés is. Friderikusz Sándor volt az egyetlen, aki a távozása után megszólalt, és érzékeltette a felszínét annak, ami az ATV-ben van. Elmondta, hogy "Németh Szilárdot, aki az ATV hírigazgatója, minden tekintetben az apja, Németh Sándor irányítja, ezt mindenki tudja és így is tartja odabent. És ahogy közelről láthattam, ketten együtt teszik tönkre a tévéjüket. Szilárd nagyon kedves amatőr, aki tényleg szenvedélyesen szereti a televíziózást, de szakértelme nem sok van hozzá. Az apukája megvette neki az ATV-t, és gyermeki rajongással, ám szakmailag dilettáns módon üzemelteti." Ez azt jelenti, hogy az apja még azt sem engedte meg neki, hogy rendesen megtanulja a szakmát, mert csupán egy engedelmes végrehajtóra volt szüksége. Németh Szilárd legfőbb feladata az apja parancsainak végrehajtása, méghozzá úgy, hogy senki ne lássa meg a mögötte parancsolgató apját.

Németh Sándor, mint minden diktátor, univerzális képességűnek képzeli magát, aki azt hiszi, mindenhez ért, másrészt mindent és mindenkit eszköznek tekint, hogy az ő akaratát szolgálja. Ez a Hit Gyülekezetében és intézményeiben a Tanú című filmre emlékeztető abszurditásokat produkál, amely részben komikus, részben tragikus azoknak, akik benne vannak. Ebből lehetett elege Kálmán Olgának is, aki a hírek szerint fejvesztve menekül, miután Bánó András távozásával megszűnik a tébollyal szembeni utolsó védelem. Mindez kiegészítve a Trump-imádattal, a fasiszta rendszerek iránti lelkesedéssel, Orbán alig burkolt támogatásával, már elviselhetetlen lehetett Kálmán Olgának. Nyilván szeretne normális emberek között élni és dolgozni. 

Németh Sándor egyházi vezető, az ATV tulajdonosa és irányítója Trump győzelme után

 A Hit Gyülekezetére és Németh Sándorra jellemző, hogy a Blikknek valaki már azt szivárogtatta ki, hogy miközben "Kálmán Olga az egész ATV legjobban fizetett munkatársa volt", "a Hír TV még ennek az összegnek is hajlandó a dupláját adni a műsorvezetőnek". Amivel azt üzenik, hogy Kálmán Olgának a pénzéhségen kívül semmi oka nem volt távozni az ATV-től, valójában Kálmán Olga jellemtelensége és árulása a távozás oka. Idő kérdése, mikor lesz belőle valamilyen ügynök, ami mindent megmagyaráz. Természetesen a Blikkben mindez név nélkül jelent meg, hogy ne lehessen számon kérni.

A Hit Gyülekezetében mindig kell egy bűnbak. Ha valaki Németh Sándor akarata ellen tesz, azt jó keresztények módjára bemocskolják. Németh soha nem tehet semmiről, mindig meg kell magyarázni, hogy "Bástya elvtárs" nem téved. Azokban van a hiba, akik távoznak. Kálmán Olga ügyében is érdemes elolvasni az Index cikkét, amely cáfolja Németh Sándor és munkatársai hazugságát. Az Index még a Blikk cikke előtt ezt írta: "Információink szerint Kálmán Olga a cég karácsonyi bulija után mondott fel, és mivel kész helyzet elé állította munkaadóit, egyértelmű, hogy a HírTV-vel már sokkal régebb óta tárgyalt. Ezzel kapcsolatban egy másik forrásunk azt mondta, hogy korábban más tévékkel is felvette a kapcsolatot, így távozása nem kellett volna, hogy meglepetésként érje az ATV-t, de így volt, nem voltak felkészülve arra, hogy az egyik legnagyobb becsben tartott és kiemelten jól kereső műsorvezető csak úgy lelép. Úgy tudjuk, a távozás oka nem anyagi jellegű volt." Tehát nem Simicska dupla fizetése miatt távozott Kálmán Olga, hanem elvi okai voltak. Azzal neki kell elszámolnia, hogy miért ilyen későn. Mert Kálmán Olga azért eléggé el nem ítélhető módon kiszolgálta eddig ezeket és bűnrészes.

Friderikusz Sándor Indexben megjelent interjúja után Morvay (Hartmann László III/III-as ügynök) Péter azzal indokolta Friderikusz távozását, hogy a Kiss László-ügyben (ami sokkal korábban volt, és semmi köze Friderikusz távozásához) nem az áldozat mellé állt. Érdemes elolvasni, hogy az ügynök Morvay mit írt Friderikuszról: "A demokrácia számára csak annyira fontos, hogy korlátok nélkül ráerőszakolja a véleményét mindenkire. Aki nem ért vele egyet az fasiszta, idióta vagy minimum dilettáns. Friderikusz demokrácia-ideáljában az olyan önjelölt kiválasztottaknak, mint ő megadatott az erőszak szabadsága, hogy mindenkinek úgy ártson, ahogy jólesik, ha elfelejtették imádni, vagy valamelyik kisvasút nem körülötte forog. Akkor inkább az áldozatokra szavazunk, a magyar demokrácia meg eldöcög Fridi nélkül, az ő önimádatához úgy sincs szükség ránk." Ez lenne Friderikusz életműve, mert bírálni merészelte a Németh-családot. Az már csak hab a tortén, hogy Morvay szerint Magyarországon demokrácia van, és "a magyar demokrácia" megvan "Fridi nélkül". Ezt ő eldönti, s ezzel minden rendben van. Bástya elvtárs nem hibázott.

Ez ugyanaz a minősíthetetlen és evilági pogány mércével is elfogadhatatlan eljárás, ahogy Bartus László újságíróval szemben a Gój Motoros Egyesülettel nyilvánosságra hozattak egy hamis ügynökvádat, amit akkor sem ismertek el, amikor a 6-os kartonról kiderült, hogy primitív hamisítvány, a megvádolt újságíró pedig dokumentumokkal igazolta, hogy soha nem volt ügynök. Morvay, mint egykori kitüntetéssel és jutalommal dolgozó volt III/III-as ügynök abban a perben tanúként szerepelt (!), ahol egy olyan Amerikában játszódó jelenetről tanúskodott, ahol ő nem volt ott, továbbá az általa elmondott helyszín nem létezik, és amit elmondott, azt az érintett amerikai személy írásban cáfolta. A Hit Gyülekezete újságja ezután a Kúria ítéletének nem tett eleget, majd többszöri felszólítás után nem úgy hajtotta végre a helyreigazítást, ahogy az ítéletben szerepelt. Németh Sándor és emberei pedig a mai napig is ott állnak több személyiségi jogi perben a bíróság előtt, és keresztény egyház létükre hazudoznak, mint a vízfolyás, egy olyan ügyben, ahol már a Kúria kimondta, hogy Bartus László soha nem volt ügynök.

A Kúria ítélete után pedig Németh Sándor teológiai újságja még lehozott egy kriminális riportot, amelyben Bartus László már a rendszerváltás utáni polgári titkosszolgálat kiképzett és beépített ügynöke volt, akinek az volt a feladata, hogy Németh (Bástya) Sándort tönkretegye, és a Hit Gyülekezetén belül már egy egész ügynökhálózatot irányított. Az eset azért példaértékű, mert megmutatja, milyen sötét társaságról van szó. Hogyan tud Németh Sándor imádkozni, Isten elé járulni, amíg ezt nem rendezi le? Azt mondja a Biblia, "Azért, ha a te ajándékodat az oltárra viszed és ott megemlékezel arról, hogy a te atyádfiának valami panasza van ellened: Hagyd ott az oltár előtt a te ajándékodat, és menj el, elébb békélj meg a te atyádfiával, és azután eljövén, vidd fel a te ajándékodat. Légy jóakarója a te ellenségednek hamar, a míg az úton vagy vele, hogy ellenséged valamiképen a bíró kezébe ne adjon, és a bíró oda ne adjon a poroszló kezébe, és tömlöczbe ne vessen téged." Ez a bibliai követelmény. Világi emberek megbotránkoznak, hogy egyházi vezető létére milyen gonoszságra képes. 

Nem csoda, hogy a mesés pénzeket kereső Kálmán Olga végigkilincselte a magyar médiát, hogy bárhova elmenjen, csak innen megszabaduljon. Nem ő az első és nem is az utolsó. Kész volt lemondani mindenről, csak kikerüljön ebből a bolondokházából, amit ATV-nek és Hit Gyülekezetének hívnak. A Hit Gyülekezete "Bástya elvtársa" ennek ellenére szeretné megtartani a balliberális közönséget, mert kell a baloldali nézők és hirdetők pénze. Ha átcsúsznak a jobboldalra, ott Orbán médiájával és strómanjaival kellene osztozkodnia. Ezzel még jobban kiszolgáltatott helyzetbe kerülne. Ugyanakkor a balliberális közönség egyre inkább átpártol a Simicska-féle HírTV-hez, ahova Kálmán Olga is távozik. A HírTV könnyen az ATV helyére léphet, az ATV pedig a senki földjére kerülhet. Lassan nem lesz értelme bemenni az ATV-be, mert akikhez szólni érdemes, azok már mind a HírTV-t nézik, odamentek át. Még ha Friderikusz Sándor is a HírTV-hez szerződne, az megpecsételné az ATV sorsát.

Ebben az esetben lehetne a csatorna végre azonos önmagával, Németh Sándorral, ahogy a szélsőjobboldal gyűlöletportáljai, az orosz propaganda, az összeesküvés-elméletek, az antiliberális sorosozás és burkolt zsidózás, valamint a hamis próféciák keverednének a Vidám Vasárnappal. Amikor Németh Sándor minden gátlás, kontroll és alakoskodás nélkül tudná kifejezni önmagát. Ahogy összepillantanak Morvay Péterrel, az utolsó aktív III/III-as ügynökkel, a skizofrén paranoiásoknak azzal a magabiztos mosolyával, amelyben benne van a bizonyosság, hogy ők irányítják a világot. Sőt: a világmindenséget.




Amerikai Népszava
Amerikai Népszava

Szerző



16 Válasz

hozzászóló
hozzászóló

December 21, 2016

DIÓSI GYÖRGY BEN KAIN Nem kell itt fitogtatni az idegen nyelvű kifejezéseket. Írjunk “magyar ember” módján ha van rá megfelelő szép magyar kifejezés. ("…én sem Tömőnek születtem). Azt pedig soha nem hallottam hogy aki indulattal beszél az hazudik és elfogult. Ezt ki mondta neked? Vegyünk egy példát: kirabolnak és leütnek az utcán. A bíróságon indulattal ecseteled a tényállást mire azt mondja a bíró: “Bizonyosan nem látom viszont a “sine ira et studio”elv érvényesülését, mintha nem is ez volna a célja. Számomra ez gyengíti a hitelességét ejtem a vádat.”

hozzászóló
hozzászóló

December 21, 2016

Mátyás Jenő: “MERT TUDOM, HOGY ISTEN, EZT SEMMIKÉPPEN NEM ENGEDNÉ MEG!!!” Ez a naivitás már a butaság határát súrolja:Ezzel az erővel az inkvizíció is hazugság, meg Nero rémtettei, mert Isten nem engedte volna meg soha hogy keresztényeket elégessenek meg oroszlánok elé dobjanak. Hitler is, Sztálin is csak mítosz, hiszen Isten hogyan engedhetne meg ilyet. Ha pedig figyelmesen olvasnál akkor megtalálnád a cikkben Friderikusz nyilatkozatát és ráklikkelnél a linkre. Kálmán Olga pedig nem kívánt nyilatkozni. Azt hogy rakja ide a szerző ami nem létezik. Olyat csak Némethék csinálnak. Te jó ég szerintem te bérkommentelő vagy. Ekkora butaság nem létezik “NEM MEREM ELHINNI, HOGY EGY OLYAN EMBER, MINT NÉMETH, TÖBB SZÁZEZER EMBERT CSAK FASISZTOID MÓDRA MEGVEZETNE!!!” Először is a Hgy nem artalmaz több százezer embert. Vagy soha nem jártál oda vagy tényleg az ő emberük vagy és azért kezdted olyan lágyan a hozzászólást hogy eltereld a gyanút. Én 9 évig oda jártam és a fénykorában sem volt több 20 000-nél de akkor is 50 000-es tagságról hazudozott a “Sándor” – ugye így kellett hívni és lágyan ejteni. Aki pedig tönkretesz egy embert az tartozik annak az embernek, adósává válik és erre mondja Jézus hogy igyekezzen megbékélni vele mert joga van a hitelezőjének börtönbe vágni ha nem könyörög neki. Ha könyörög neki akkor a hitelezőnek kötelessége elengedni a tartozást, ez a megbocsátás. De mindeddig ez nem történt meg, Ne hibáztasd tehát a hitelezőt hanem az adóst, a Sanyit aki a megbánás leghalványabb jelét sem mutatja. Az a gyanúm hogy te ott sem voltál amikor ezek lejátszódtak különben ekkora baromságokat nem mondanál.

Damjanics
Damjanics

December 20, 2016

Elég hihetetlen dolgok vannak ebben a cikkben, majd ellenőrizzük. Ha K.O. elmegy a Hírtv-hez az nem biztos hogy K.O. változását jelenti. Lehet hogy Simicska metamorfózisa. (metamorfózis = mosoda görögül) :-)

Pápai A.
Pápai A.

December 19, 2016

A cikk jó! Örülök, hogy K.O elmegy még akkor is ha S-hez. Egyszer mindannyiótok menjen el egy HIT gyülekezetes találkozóra ahol Németh S. osztja az igét. Én egyszer voltam, kb. 25 évvel ezelőtt a szomszédom által, de csak menekülni tudtam onnan. N.S. széttárja a kezét és mindenkit megszáll a “szentlélek és bibliai nyelveken kezd beszélni!” stb (Szegény Szent Lélek!!!). Én hiszek Istenben és Jézusban, de nem Németh Sándorban. Anno a 80-as évek végén kezdte el ezt az egészet még Budaörsön egy pincében, a lelki-sérült emberekkel (kiket mai napig is használ, tized és egyebek). Majd jött a “rendszerváltás” és az SZDSZ, innentől fogva pedig a további helyezkedése. Most itt tartunk. Ez kell O.V.-nak és az “áldott jó magyar embereknek”?! Úgy tűnik IGEN! (Ez a kérdés talányos.)
Tán érthető volt amit írtam, tán nem. Mindenkinek boldog karácsonyt kívánok! A.

HERCZEG SÁNDORNÉ
HERCZEG SÁNDORNÉ

December 19, 2016

EZEKHEZ A PISZKOS KÉPMUTATÓ DOLGOKHOZ NEM KÍVÁN AZ EMBER HOZZÁ SZÓLNI,MERT EDDIG IS TUDTUK,HOGY NÉMET SÁNDOR EGY KÉPMUTATÓ,AKI ISTENT IS FELHASZNÁLVA VILÁGOL ,HAZUDOZIK CSAK A SOK BUTA EMBERT NEM ÉRTEM MEG AKI OTT HALLGATJA !!!!!

kálmán Pál
kálmán Pál

December 19, 2016

Mióta lett az ATV szélső jobbos? Mi zajlik itt?

Aptyuka
Aptyuka

December 19, 2016

Felkészül: Simon András, Mészáros Antónia, Havas Henrik.

Bíró György
Bíró György

December 19, 2016

Amíg havas nyiltan zsidózik,addíg senki ne gondolja,hogy ez a tv baloldali.Ugyan olyan lesz lassan mint az echo szenny tv.Ki követi vajon Kálmán Olgát?

karika
karika

December 18, 2016

Sajnos, már jó pár éve elveszítette az ATV a hitelességét. Valószínűleg a tulajdonos és szemléletváltás idejére datálható, amikor is rövid időre megszüntették a legnépszerűbb betelefonálós műsort, a Fórumot. (Előtte pedig, a kedvelt Újságíró klubot.) Onnantól, érezhetően sok a hamis hang a balliberális “kottában”. A műsorvezetők visszafogott, apolitikus megnyilvánulásai, véleménytelensége, egyértelművé tette: az ilyen kellemetlen hangvételű produkciók csak a nézettség miatt lehettek adásban. Most sikerült nekik pontot tenni az “i”- re, Kálmán Olga távozásával még hiteltelenebb lett ez a csatorna…, ignorálom az ATV-t.
(@DIÓSI GYÖRGY BEN KAIN: átolvastam újra, figyelmesen a cikket és szerintem minden rendben van vele, ha kérhetném, ossza meg velünk, hol talált benne helyesírási hibát?)

Apci
Apci

December 18, 2016

Mindig is csodálkoztam, hogy lehet a műsorban csutit kritizálni szünetben pedig dicsőíteni!
Végre összenőtt, ami összetartozik. Irány a Hírtv!

Bogár Kati
Bogár Kati

December 18, 2016

Azért szerintem a 4 milliós fizetés amit kaphat is igen csábító lehet! :-)

Báthory Ödönke
Báthory Ödönke

December 18, 2016

Végülis nem baj, ha az összes politikai műsorkészítő elmegy a TVtől. Hiszen annakidején azért vették meg, hogy istentiszteleteket és egyéb vallási műsorokat adjanak rajta. Így legalább teljesülhet ez az elképzelés.

Szűcs Mária
Szűcs Mária

December 18, 2016

Jobb később.,mint soha le a kalappal előtte.Igaz,előbb is léphetett volna, az ATV vállalhatatlan.Szégyeljék magukat.Egy “libeláris” szavazó polgár.

MÁTYÁS JENŐ
MÁTYÁS JENŐ

December 18, 2016

hát, borzasztó ez az írás, és mivel én hívő vagyok, hát azért, nem hibáztatom az istenemet!!!

TULAJDONKÉPPEN, NÉMETH SÁNDOR POLITIKAI PRÉDIKÁCIÓI MIATT TÁVOLODTAM EL, A GYÜLEKEZETTŐL, AZAZ NEM LÁTOGATOM, LASSAN MÁR TÍZ ÉVE, AZ ISTENTISZTELETEKET
VALAHOGY, MÉGSEM TUDOK, ENNEK AZ ÍRÁSNAK, TELJESEN HITELT ADNI, MERT TUDOM, HOGY ISTEN, EZT SEMMIKÉPPEN NEM ENGEDNÉ MEG!!!
HOGY KÁLMÁN OLGA ELMENNE AZ ATV EGYENES BESZÉDÉVEL, A HÍR TV-HEZ, AZT IS KÉTLEM!!! EZ AZ ÍRÁS, ROSSZINDULATTÓL CSÖPÖG, TELE ÍRIGYSÉGGEL, BÁNTÁSOKKAL!!
VAJON MIÉRT NINCS ITT FRIDERIKUSZ, ÉS KÁLMÁN NYILATKOZATA?
MERT NEM IGAZ SEMMI, AZ ÍRÁSBÓL, CSAK TALÁLGATÁS, ÉS HAZUDOZÁS,NEM MEREM ELHINNI, HOGY EGY OLYAN EMBER, MINT NÉMETH, TÖBB SZÁZEZER EMBERT CSAK FASISZTOID MÓDRA MEGVEZETNE!!!
BIZTOSAN VANNAK HIBÁK, DE EZ A SZÚRÁS, MOST CÉLT TÉVESZTETT, HAZUG MIVOLTJA MIATT!!!!!!

Diósi György ben Kain
Diósi György ben Kain

December 18, 2016

Látni vélek a cikkben némi pontatlanságot, helyesírási hibát. Bizonyosan nem látom viszont a “sine ira et studio”elv érvényesülését – mintha nem is ez volna a célja. Számomra ez gyengíti a hitelességét.

Aptyuka
Aptyuka

December 18, 2016

Igen, így lehet. Azért nagyon érdekes és fontos, hogy – véleményem szerint – Bartus László visszamenőlegesen is nagyon jól látja a magyarországi helyzeteket. Nagyon jó újságírónak ismertem Magyarországon is.

Szóljon hozzá!

A hozzászólás csak moderáció után jelenik meg.


További Hírek és vélemények

Bartus László: Trump veje lesz az Antikrisztus?
Bartus László: Trump veje lesz az Antikrisztus?

Szerző Bartus László January 16, 2017 8 Hozzászólás

Mi más lenne az abszurd világhoz méltóbb, minthogy a magát legnagyobb kereszténynek tartó evangéliumi mozgalom lenne az Antikrisztus legnagyobb támogatója? S mi más lenne a keskeny út, ha nem a liberalizmus védelme, amit a kereszténység legnagyobb ellenségének tartanak?

Tovább

Pozsár László: A megtagadott reformáció
Pozsár László: A megtagadott reformáció

Szerző Pozsár László January 15, 2017 8 Hozzászólás

A protestantizmus nem vallja és soha nem is vallotta a Római Katolikus Egyházat egyetemesnek, és nem is vallotta soha önmagát a Római Katolikus Egyház részének. Legalábbis Balog Zoltánt megelőzően nem.

Tovább

Bartus László: Orbánéknak a civilek a NER "zsidói"
Bartus László: Orbánéknak a civilek a NER "zsidói"

Szerző Bartus László January 14, 2017 11 Hozzászólás

Ezt az embert be kellene tenni Aleppóba víz és élelmiszer nélkül, mialatt orosz barátai bombáznak. Megnéznénk az útját a röszkei határig, és meghallgatnánk két hónapi várakozás után azokról a civil szervezetekről, akik egy pohár vizet adnak neki. 

Tovább