Kertész Ákos: Törökvilág


Szerző Kertész Ákos August 04, 2016

 

Kertész Ákos: Törökvilág

 

Az elnyomás csapatban károg,
élő szívre mint dögre száll –
s a földgolyón nyomor szivárog,
mint hülyék orcáján a nyál.

József Attila

 

Mikor még csak kósza hírét vettem az Erdogan elleni török katonai puccsnak, az volt az első gondolatom, hogy lári-fári. Szó nincs itt puccsról; ez csakis Erdogan álpuccsa lehet, hogy eltapossa a török demokrácia utolsó kókadó virágait, fűszálait.

Honnan vettem?

Nem tudom. Sejtettem, mint macska az esőt.

Azért egy kicsit több volt sejtésnél. Nem csak a gyerekkorból kísértő százötven éves török hódoltság emléke befolyásolt, de az is, hogy ma az Iszlám világban az uralkodó tendencia a dzsihád, a terror, az erőszak eszkalációja. Azonnal tudtam tehát, anélkül, hogy az esemény bármilyen részletét is ismertem volna, hogy a mi szempontunkból (az euro-atlanti világ, a zsidó-keresztény kultúra szempontjából) csak negatív kicsengésű lehet, ami az Iszlám világban bárhol is történik. A katonai puccsok Törökországban egy jó évszázadon át a arról szóltak, hogy a hadsereg (Kemal Atatürk reformjainak örököse) azt a politikai vezetőt, akivel nagyon elszaladt a ló, és megfeledkezett arról, hogy Törökország Kemal Atatürk óta voltaképpen szekuláris demokrácia volna, kicsit helyretette. De a fönti tendenciák miatt szinte a bőrömön éreztem, hogy most (2016-ban), ha puccs, az nem arról szól, hogy a katonák visszaterelik Erdogant – aki a hatalmat legutóbb csak megismételt választással tudta megszerezni – a demokrácia útjára, ellenkezőleg: ha puccs, akkor az csak Erdogan álpucssa lehet.

Amit Erdogan azért szervezett meg, hogy bevezethesse a rendkívüli állapotot, és likvidáljon, akár a legdurvább eszközzel is, a seregben éppúgy, mint az egész országban minden Erdogan ellenes, csak haloványan is demokratikus erőt, hogy megszűntesse a szekularizációt, Kemal Atatürk világi államának utolsó morzsáit is, és Törökországot olyan iszlám állammá alakítsa, ami hasonló ahhoz, ami a Komeini féle fordulat után Iránban létrejött, azzal a különbséggel, hogy az ajatollahok helyett ő maga: Erdogan kezében összpontosuljon minden hatalom.

Csakhogy Törökország nem Irán; Törökország majdnem Európa, és egészen NATO tag. A fordulat életveszélyes. Méghozzá világméretekben.

Ebben a percben tisztogatás folyik; Erdogan azzal az ürüggyel, hogy „puccsista”, félreállít és likvidál minden demokratát, szekuláris, vagyis nem iszlámista, nem klerikális baloldalit, katonát, rendőrt, politikust, közéleti embert, bírót, tudóst, tanárt, művészt, értelmiségit, az „establishment” liberális tagjait. Nem számonkérés zajlik, semmi nem történt, amit számon lehetne kérni azon kívül, hogy valaki nem Erdogan fanatikus híve. Ez tisztogatás a javából; kegyetlen, véres, irgalmatlan. Olyan, amilyen a 20. század első, a holokausztot megelőző, dermesztően kegyetlen és szadista genocídiumát, az örmény nép kiirtását abszolváló Törökországhoz méltó.

Véres? A hírek nem beszélnek kivégzésekről, sortüzekről, de hogy Törökországban egy ilyen tisztogatás nem lehet vértelen, azt akkor is tudjuk, ha egzakt bizonyíték nincs még a kezünkben.

Az, hogy az euró-atlanti világhoz tartozó hatalmak vezetői sorra gratulálnak a „demokratikusan megválasztott” Erdogannak, hogy a puccsot leverve megvédte Törökország „demokratikus rendjét”, az csak újabb bizonyítéka annak, hogy az euro-atlanti világot már hosszú évek óta elmebetegek vezetik. Az USA-nak nyolc éve voltaképpen egy súlytalan vizesnyolcas az elnöke, akit elemzők Amerika eddigi leggyöngébb elnökeként tartanak számon, és akinél csak egy rosszabb jöhet, Hillary Clinton, aki ma a várható befutó, és az euro-atlanti világ vezető hatalma mégiscsak az Egyesült Államok… lenne. És tudjuk: fejétől bűzlik a hal.

A török fordulatra annyira nem készült föl az euro-atlanti világ elitje, amennyire a német fordulatra, Hitler megjelenésére sem készült föl Európa a múlt század harmincas éveiben. Chamberlain szemrebbenés nélkül adta el Közép-Európa legrégibb és legkulturáltabb demokráciáját, Csehországot a náciknak, mert Hitler úr megígérte, hogy ezzel vége a Harmadik Birodalom terjeszkedésének. Hitler úr nyilván úriember, nem eszi meg a cipőfűzőjét és civilben nyakkendőt is köt, és ha Hitler úr megígérte, akkor hihetünk a szavának (főleg, ha nagyon akarunk!), és PEACE FOR OUR DAYS!

Ma is azt hiszi az EU, hogy a Merkel által összekalapált egyezmény, hogy tudniillik Törökország a vízummentességért cserébe segít megállítani a muzulmán menekültáradatot (és ezzel maga is közelebb kerül a rég áhított EU tagsághoz), a „puccs” után életbelépő kíméletlen diktatúra, az emberi jogok teljes semmibevétele mellett is zavartalanul üzemelni fog peace for our days-alapon.

Törökország máris lebegteti – a hívő muzulmán tömegek tomboló lelkesedése mellett –, hogy visszaállítja a halálbüntetést, és ezzel végképp kizárná magát az EU-ból, de úgy tetszik, Erdogannak az EU már kevésbé fontos. Fontos az egykori török iszlám állam újjáélesztése. Ennek eredményeképpen a legerősebb hadsereggel rendelkező iszlám államként, Törökország kalifátussá alakulhatna, és Erdogan igényt tarthatna a minden muzulmánok kalifája címre.

Csak 1,6 (egyegész-hattized) milliárd muzulmán hallgatna hívó szavára. És ennek a hívó szónak a nem-muzulmánok számára fölfoghatatlan hatóereje lehet. Mindez Európa délkeleti végeinél, a Balkán és a Közel-Kelet és Oroszország közé ékelődve, ráadásul NATO tagként, állig fölfegyverkezve egy NATO-kompatibilis fegyverarzenálból.

De a legaggasztóbb az, hogy Amerika és Európa nem is érti, miről van szó. A muszlim léleknek a kalifátus eszméje olyan bűvös ige, amire nehéz a Nyugat történelmében analógiát találni. A náci Harmadik Birodalom fanatizálta hasonló módon a németeket az ősi germán, teuton mitológiával, sugallva, hogy a német Herrenvolk ősi jogon uralkodik minden európai szolganép fölött, s így egész Európa sőt Ukrajna is germán élettér. Csakhogy a németek egy tömbben éltek, a muzulmánok viszont, a multikulturalizmus nevében beszivárogtak gyakorlatilag a világ minden országába.

A kalifátus gondolata, ha a hívószó fölharsan, és van próféta-utódnak elismert jelölt – és a jelek szerint az most Erdogan lehetne –, akkor futótűzként fog elterjedni a moszlim világban, határokat nem ismerve, és megállíthatatlanul. Terrorcselekményekre, hódításra, a „nem igazhívők” legyilkolására, bármire fölszólíthatja az igazhitűeket minden muzulmánok kalifája, és elég az egész világ rettegésben tartásához, ha csak néhány százalék elszánt moszlim engedelmeskedik…

Ezzel kapcsolatban írja Julija Latinyina orosz író és publicista: „Világos, hogy mi, Oroszország, jelentős destabilizáló tényezője vagyunk a világnak, de nekünk nincs ideológiánk, amely képes lenne lángra lobbantani a világot. Az a mantra, hogy bennünket, oroszokat megsértettek, meglehetősen népszerű a köztévé nézői körében. Azonban nem exportálható. Elképzelhetetlen, hogy – mondjuk Franciaországban – emberek hajtsanak a tömegbe «Megsértették az oroszokat!» felkiáltással. Vagy meleg klubokban lövöldözzenek «Megsértették az oroszokat!» alapon. Az iszlám azonban fel képes tüzelni az embereket, s Erdogan igencsak úton van afelé, hogy az iszlám Hitlerévé váljon.”

Lidérces! Ehhez a perspektívához gratuláltak az európai és amerikai vezetők. Csakugyan elmebetegek volnálak? Egyetlen magyarázat lehetséges még, hogy azt hiszik, ha udvarolnak Erdogannak, ha úgy tesznek, mintha nem vették volna észre, mi történt, és Törökország még mindig európai fazonú komilfó demokrácia, amilyenné Kemal Atatürk reformjai tették közel egy százada, azzal Erdogant leveszik a lábáról, azzal valamit megúszhatnak.

Semmit se tanultak a történelemből!

Hitlert ki vagy mi tudta levenni a lábáról? Chamberlain hízelgő udvarlása, vagy Churchill makacs elszántsága, a koalíció fegyveres ereje, amely a náci hadsereget, a rendőrséget, a Gestapót és a teljes közigazgatást totálisan megsemmisítette.

A Szovjetuniót ki állította meg? Nem Ronald Reagan következetes engesztelhetetlensége, csillagháborús tervei, amivel a Szovjetunió nem bírta a versenyt? Nem ez késztette Gorbacsovot megegyezésre, a belpolitikában a glasznoszty és a peresztrojka bevezetésére, ami végül a szovjethatalom összeomlásához vezetett?

*

Nemcsak Julija Latinyinának, nekem is azonnal Hitler jutott eszembe a törökországi eseményekről, ha más okokból is.

Mert szoros kapcsolatot látok a törökök örök nemzeti szégyene, az örmény genocídium és a zsidó holokauszt között. És a tett súlyát nem a számok határozzák meg, minden egyes emberi élet egy egész világ, vagyis ugyanakkora érték!

Örök nemzeti szégyenről beszélek, mert a törökök nem csak, hogy sohase bánták meg, sose követték meg a túlélőket, a megmaradt örmény nemzetet, de a mai napig arcátlanul tagadják a gyilkos mészárlást a németekkel ellentétben, akik szembenéztek a történelmükkel, nemcsak megbánták, amit elkövettek, nemcsak megkövették a zsidóságot, de megpróbálták a túlélőket – amennyire pénzzel kárpótolható a megalázás, szenvedés, az emberélet – valamiképp kártalanítani.

Bár Kemál Atatürk rendszerét általában a teokráciától elforduló szekularizált világi államként állítják be, az új Törökország megalakulásának mégiscsak része volt a két és fél millió örmény, szír és görög keresztény; gyakorlatilag a Bizánc bukását túlélt teljes keresztény népesség lemészárlása. Igaz, Atatürk ebben az időben még a hadsereg harcoló tisztje volt, a népirtásban személyesen nem vett részt, hatalomra kerülve el is ítélte, bár a történteket ő sem nevezte genocídiumnak. (Erdogan vele szemben dühödten tiltakozott, amikor a pápa 2013. június 3-án a törökök által máig hevesen tagadott örmény népirtást a XX. század első népirtásának nevezte.)

„Ha továbbra is megelégszünk helyi kivégzésekkel, ha ez a tisztogatás nem ölt általános és végleges formát, károkat fog okozni nekünk. Ezért feltétlenül ki kell az örmény népet irtani, hogy egyetlen örmény se maradjon földünkön, és Örményországnak még a neve is eltűnjön. Háborúban állunk (első világháború), és kiváló alkalom mutatkozik erre” – így fogalmazta meg az örmény népirtás tervét Nazim bej 1915 elején Isztambulban, a Török Egységért és Szabadságért Párt titkos ülésén.

Ezt azért emeltem ki, mert rámutat a lényegre.

Az 1915-16-os örmény népirtás nemcsak az örmény vallási felekezet ellen irányult, hanem minden örmény ellen, akiket kártevőknek, alsóbbrendű embernek neveztek. A kiirtandó embereket „patkánynak”, „férgeknek”, „baktériumoknak” minősítő szóhasználat, a munkatáborokba gyűjtés, a marhavagonokban való szállítás, az embertelen orvosi kísérletek előre vetítik a náci népirtás szóhasználatát és technológiáját. 1915 szeptemberéig az egész török szultanátus területét három szakaszban átfésülték, és az örmény lakosságot összegyűjtötték, majd deportálták. Úgy ahogy a magyar zsidókat gettókba gyűjtötték a bevagonírozás és a haláltáborokba szállítás előtt. Az Eufrátesz körüli félsivatagos területen a kitelepítés célállomásai felé hajtott örmény deportáltakat, védtelen nőket, gyermekeket, öregeket az éhség és a járványok, valamint az ellenük uszított muszlim lakosok megtizedelték, a lemaradókat pedig megölték. Aki túlélte a halálos menetelést, koncentrációs táborba került, ahol az embertelen körülmények között hamarosan elpusztult. A szerencsétlen deportáltak egy részét kőolajtartalmú barlangokba zárták, aztán felgyújtották a barlangokat. Csak a Setdaije melletti úgynevezett „örmény barlangban” 40 ezer ember veszítette így életét. Trapezundban például örmény gyerekeket egy gőzfürdőnek álcázott teremben gázosítottak el. Ezek az egyezések nem a véletlen művei. Hitler Erwin von Scheubner-Richtertől pontosan informálódott az örmény genocídium részleteiről, így ötleteket is merített belőlük. Ezt Huszár Ágnes írja tanulmányában az azóta, sajnos, megszűnt Galamus-ban, s ezzel egészíti ki számomra, amit eddig is tudtam: hogy Hitlert az a tény is fölbátorította a holocaustra s az Endlösungra, hogy az örmény népirtást, a törökök által elkövetett förtelmes gyilkosságsorozatot gyakorlatilag lenyelte a világ. Elfelejtette és megbocsátotta. Ezért tartom nagyon fontosnak, hogy Erdogan „álpuccsa” kapcsán erre a gyalázatra ismét nyomatékosan fölhívjam a figyelmet, mert ez szorosan összefügg a holocaust emlékének ébrentartásával, mert a holokauszt tagadása, elbagatellizálása ugyanúgy újabb holocaustokhoz vezet, ahogy az örmény genocídium elbagatellizálása is hozzájárult Auschwitzhoz.

Más kérdés, és a nyugati kultúra gyalázata, hogy a holokauszt emlékét nekünk, zsidóknak kell ébren tartanunk, holott nem a mi dolgunk lenne, mert a holokauszt a világ gyalázata, nem a miénk; de ugyanez vonatkozik az örmény népirtásra is, aminek emlékét az örmények tartják ébren a világ népei és elsősorban az elkövetők, a törökök és az egykori szovjet politikusok helyett, akik szintén vastagon benne voltak a tömeggyilkosságokban. Az örmény genocídium a Szovjetunióban folytatódott, annak legkevesebb félmillió örmény esett áldozatul, és a végrehajtás kegyetlensége a törökországi gyilkosságok szadizmusával vetekedett, mert a lenini-sztálini hatalomgyakorlás lényege a szovjetunió népeinek állandó egymásra uszítása volt, az „oszd meg és uralkodj” mindig beváló elve alapján. Így nézett ki a „Szabaddá tett népek örök szövetsége a nagy Oroszország kovácsolta frigy”. Részletekbe nem megyek bele, most nem a Szovjetunióról s nem a kaukázusi posztszovjet területekről van szó, hanem Törökországról.

Annak a Törökországnak, amit most az álpuccs ürügyén akar poraiból föltámasztani Erdogan, ugyanúgy szerves része, mondhatnám címere az örmény genocídium minden képzeletet fölülmúló szadizmusával, ahogy Hitler náci Németországának is címere, emblémája a hatmillió ártatlan áldozatot követelő holokauszt.

De nem a mai Németországnak. A mai Németország, mint mondtam, leszámolt a múltjával.

Na, most Orbán: amit Julija Latinyina Putyin Oroszországáról ír, az logikusan Putyin barátja, Orbán Viktor Magyarországára is vonatkozik: a „ne bántsd a magyart” nem exportálható ideológia. De a ”nem kérünk az idegenekből!” szlogen már exportálható, még ha a hatékonysága jóval kisebb is, mint bármi, amivel az Iszlám mozgósít, mert amivel az Iszlám mozgósít, azzal közvetlenül gyilkolni lehet.

Orbán nem is tesz mást, csak a különböző hatásos ideológiák farvizein próbálja sodortatni magát, mert neki a hatalom megtartásán és a szabadrabláson kívül semmiféle meggyőződése, hite, vallása, ideológiája nincs. Amikor Trump átmenetileg megelőzte Clintont (az okokra most nem térek ki), Orbán gyorsan mögéje állt. Egy kis ország teljhatalmú diktátora komoly veszélybe sodorhatja az országát és népét az ilyen felelőtlen nyilatkozatokkal, ami ékes bizonyítéka annak, hogy Orbán mégsem zseni. Most, hogy Clinton visszaszerezte a vezetést lapít, és reméli, hogy mindenki felejt. És ha nem?

Nem olyan régen még azzal érvelt, hogy mi azért nem kérünk sem a menekülőkből, sem a migránsokból, mert nekünk elegünk van a muzulmánokból, megismertük őket a százötven éves török hódoltság alatt. Most, hogy Erdogan vezérletével Törökország a tágabb térség legkíméletlenebb, legirgalmatlanabb diktatúrájává kezd válni, Orbánt hirtelen elöntötte a török nép szeretete, és arról papol, hogy a diktatúra a biztonság záloga, míg a kaotikus demokrácia az életveszélyes zűrzavart jelenti. Hirtelen arra is rájött, hogy hiba volt a demokrácia-exporttal meggyöngíteni a közel-kelet biztonságos diktatúráit: Irakot, Egyiptomot, Líbiát…

Összeér, ami összetartozik: Orbán, Putyin, Erdogan…




Kertész Ákos
Kertész Ákos

Szerző




További Hírek és vélemények

Bartus László: Öt boldogtalan nap
Bartus László: Öt boldogtalan nap

Szerző Bartus László December 01, 2016

Öt nap múlva szakszerűen összecsomagolták, veszekedtek fölötte, hogy kinek a hibája, egy probléma volt csupán ott a kövön, nem egy elhunyt ember. Hiába várt, elment üres kézzel.

Tovább

Markó Beáta: Adni jó
Markó Beáta: Adni jó

Szerző Markó Beáta December 01, 2016

Az utalvány kizárólag a kormányzó egyik közeli emberének élelmiszerüzlet-hálózatában vásárolható le, így nemcsak a nyugdíjasoknak ad, hanem saját oligarchájának is.

Tovább

Magyarország legyen a fasiszta magyaroké
Magyarország legyen a fasiszta magyaroké

Szerző Amerikai Népszava November 29, 2016

Az ő óhajuk az, hogy Magyarország legyen csak a fasiszta magyaroké. A magyar fasiszták majd megmondják, ki miben hihet, mibe öltözködhet, kit szerethet, kinek van joga, kinek nincs, ki mit olvashat, ki mit gondolhat, ki mit mondhat, ki mire szavazhat.

Tovább