2024, március28, csütörtök
KezdőlapBreaking NewsIsmerje meg Magyar Pétert, az ellenzéki messiást

Ismerje meg Magyar Pétert, az ellenzéki messiást

-

Az ellenzék abban az állapotban van, mint egy kórházi ágyon fekvő beteg, aki megörül, hogy jön valaki, aki infúziót cserél, és azonnali gyógyulást, örök életet ígér. Nem veszi észre, hogy az infúzióban nem sóoldat, hanem halálos méreg van.

Az alábbiakban közzétesszük Varga Judit „interjúját”, amit Hajdú Péter készített Magyar Péter volt feleségével, az egykori igazságügyi miniszterrel. Nem szeretnénk minősíteni a riporteri munkát, ami botrányos volt, elvonatkoztatunk Varga Judit néhány kiszólásától is, amelyek az egykori politikus rémálomba illő nyilatkozataira emlékeztetnek, leginkább a sorosozástól.

Embert próbáló feladat, de az emberi minőség fokmérője, hogy félre tudjuk tenni politikai nézeteinket, Varga Judit politikusi tevékenységét, leginkább a minősíthetetlen hangvételét, ahogyan „Brüsszelről”, ellenzékről és baloldalról nyilatkozott. Válasszuk el ettől a súlyosan bántalmazott nőt, akit egy nárcisztikus pszichopata 16 éven át terrorizált.

Nem arról van szó, hogy az ellenzék új messiását le akarják járatni. Nem csupán családi veszekedésről van szó, ami rossz fényt vet Magyar Péterre, amire ellenzéki támogatói azt mondják, hogy „kit érdekel, ha megszabadít Orbántól”. Orbántól nem szabadít meg, viszont az ellenzékre és a magyar társadalomra elmondhatatlan veszélyt jelent.

Magyar Péternek nemcsak az aljas motívumai derültek ki (méghozzá hitelesen, de erre is azt mondja a hisztérikus ellenzéki, hogy kit érdekel), hanem pusztító személyisége, amely pokollá teszi mindazt, amihez hozzányúl. Nemcsak élősködő orbánistáról van szó, hanem a szakirodalomból jól ismert közveszélyes pszichopatáról, aki elpusztít mindent.

Szeretnénk kijelenteni, hogy álláspontunk szerint Varga Judit őszinte, hiteles, igazat mond. Ami az általa elmondottak alapján feltárult, az súlyos felelősséget ró azokra az ellenzéki emberekre, akik Magyar Péter feltétel nélküli támogatói, akik elhiszik a manipulációit, akik azt hiszik, hogy a hazáért tesz bármit, vagy Orbán Viktort valaha meg fogja buktatni.

Azért is nagy a felelősségük, ha „csak” egy nőbántalmazó szörnyeteget támogatnak, de azért is, ha ezt a súlyosan beteg embert (a nárcisztikus pszichopata mentális beteg) az országra szabadítják. Varga Judit elmondta, hogy egy nárcisztikus pszichopata hogyan manipulál, alakoskodik. Soha nem változik meg, mindig szerepet játszik, kegyetlen.

Mi azt gondoljuk, hogy Varga Judit, a magánember, a nő és az anya együttérzést érdemel. Tisztelni kell az őszinteségét és a bátorságát, ahogy belekényszerült ebbe a helyzetbe, és kitárulkozott, kiadta magát, az érzéseit, a sebezhetőségét és védtelenül a közvéleményre bízta magát. Aki erre azt mondja, hogy „Rogán”, az kérjen orvosi segítséget.

A harag és a gyűlölet rossz tanácsadó, el kell tudni választani a dolgokat egymástól. Amit Magyar megtudott, és nyilvánosságra hozott, az bűncselekmény, az mindent elmond erről a bűnszervezetről. De amire Magyar ezt használni akarja, hogy az ellenzék élére álljon azzal az ígérettel, hogy ő majd megbuktatja Orbánt, az életveszélyes.

A személyes drámán túl, a felvételen leplezetlenül áll a nyilvánosság előtt egy rendkívül ártalmas, veszélyes, képmutató és gonosz ember, aki az emberiség legveszélyesebb rétegébe, a nárcisztikus pszichopaták táborába tartozik. Aki nem ismeri ezt a veszélyt, nem tudja, hogy ez mit jelent, az olvasson utána, mielőtt legyint és véleményt nyilvánít.

Ez olyan, mint amikor egy állattartó megtudja, hogy egy éhes farkas kószál a környéken. Elrejti a juhokat, és nem nyitja ki a farkasnak az ól ajtaját. Egy ragadozó járkál a nyáj körül, egy báránybőrbe bújt farkas, hogy megtizedelje a juhokat, felfalja az áldozatait. Aki most nem csukja be az ajtót, nem rejti el el magát, az egy ragadozó prédájává válik.

Egy ilyen ember nemcsak a családjára, a környezetére, hanem politikai pályára lépve az egész országra súlyos veszélyt jelent. Mint elhangzott, ha nem úgy történik valami, ahogy ő azt elképzeli, elpusztít mindent, mindenkit, akár magát is. Képtelen kontrollálni magát. A történelem tömeggyilkosai mind nárcisztikus pszichopaták voltak.

Orbán, Trump, Putyin is nárcisztikus pszichopata. A betegségnek vannak különböző típusai és fokozatai. Varga Judit elmondása szerint Magyar a nárcisztikus pszichopatáknak abba a kategóriájába tartozik, aki nemcsak remekül manipulál és becsap mindenkit, hanem őrült dolgokra képes, nem tudja kontrollálni magát, bosszúálló, a dühe pusztító. Ez egy típus.

A diktátorok legrosszabb típusa. Ahogy Magyar Péter, mint forradalmár hős áll a színpadon, mert a diktatúra, amelyet szolgált, elvette a havi 4 milliós ingyen megélhetését, a felesége minden zsarolás, manipuláció és terror ellenére elhagyta, a nárcisztikus pszichopatáknak a tankönyvbe illő esete.

Azt javasoljuk, hogy ezt a videót politikai előítéletek és politikai fenntartások nélkül nézze meg mindenki. Higgadjanak le az Orbán-rendszer tehetetlenséget érző áldozatai, legyenek józanok, és értsék meg, hogy egy pszichopata manipulációjának az áldozatai, veszélyben vannak. Nem fognak Orbántól megszabadulni általa, hanem még nagyobb bajba kerülnek.

Kérjük, előítéletek nélkül hallgassák meg Varga Juditot, és ismerjék meg az új „messiást”. Nem közlünk részleteket az interjúból, ezt a videót egyben érdemes megnézni.

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések