Trump és a "gyilkos" illegálisok


Szerző Amerikai Népszava September 05, 2016 1 Hozzászólás

Érthetetlenül kevés figyelmet kapott az amerikai közbeszédben Trump Phoenixben bemutatott performansza. Ez volt az a gyűlés, amelyet a mexikói elnökkel való találkozó után tartott, és amelyen az emigrációról beszélt.

Trump a kitoloncolástól a kerítés égig való megépítéséig mondott sok ostobaságot és szörnyűséget, de a beszéde végén színpadra szólította azokat a szülőket, akiknek gyermekeit illegális bevándorlók gyilkoltak meg. Az "Angel Moms" sorban odamentek a mikrofonhoz, és bemondták, hogy kinek mikor ölte meg egy illegális a lányát vagy a fiát.

 

Trump kiállíthatta volna a feketék vagy a fehérek, a szőkék vagy a barnák által meggyilkolt emberek szüleit is. 

Dermesztő volt a látvány, ahogy Trump felhasználta ezeket a szerencsétlen embereket, akiknek gyermekét egy illegálisan Amerikában élő ember gyilkolta meg, azt a látszatot keltve, mintha az illegálisok gyilkosok lennének. Mi lett volna, ha bármely más társadalmi csoporthoz tartozó gyilkosok áldozatait mutatja be? Mi lett volna, ha feketék, zsidók, kínaiak, mexikóiak, melegek, heteroszexuálisok, fehérek vagy nyugdíjasok által megölt emberek szüleit hívja a színpadra, azt a látszatot keltve, mintha a csoport, amelyhez a tettesek tartoznak, jellemzője a gyilkolás.

Ilyet Amerikában még nem sokat láthattak a legújabbkori történelemben elnökjelölttől. Ez az ország morális mélypontja. A jelenet fasizmusra emlékeztetett, összeegyeztethetetlen az amerikai alkotmánnyal, az emberi jogokkal és a tisztességgel. Egyetlen csoportot sem lehet azonosítani egyetlen bűncselekménnyel sem. Az illegálisokra pedig különösen nem jellemző, hogy bűncselekményeket kövessenek el, mert akkor azonnal kitoloncolják őket. 

Egy illegális általában még a piros lámpán sem megy át, mert ha a rendőr észreveszi, akkor lebukik. Senki nem tartja be Amerikában úgy a törvényt, mint az illegálisok, mert ha lebuknak, elveszítik a munkájukat, a pénzüket, amiért Amerikában maradtak. Ezek az emberek nem bűnözni jönnek ide, hanem dolgozni, olyan munkát elvégezni, amilyet az amerikaiak nem végeznek el. A CNN-ben megszólaló szakértők egyike szerint Trump épületei és szállodái tele vannak illegálisokkal.

Az illegális bevándorlásról és munkavállalásról lehet vitatkozni, lehetnek különböző vélemények, lehet gondolkodni a deportálás, a határőrizet vagy a legalizáció kérdéséről, de az olyan megközelítés, amely gyilkossággal azonosít egy társadalmi réteget, fizikai üldözés és gyűlölet céltáblájává tesz az általánosítás révén embereket, a legteljesebb mértékig elfogadhatatlan.

Magyarországon talán kevesen tudják, hogy Amerikában 12 millió illegális munkavállaló van jelenleg, köztük sokan magyarok. Mióta megszűnt a vízumkényszer, csökkent a számuk, de még így is jelentős számban vannak, akik keményen dolgoznak itt, sokan pincelakásokban, basementekben lakva, hogy megkeressék az otthoni tartozásaik árát, vagy segítsék a Magyarországon élő hozzátartozóikat. Trump őket is legyilkosozta ezzel.

Amerikában az illegális bevándorlók is bizonyítják, hogy az új emigráns a legjobb munkaerő, nem kell neki mondani, hogy dolgozni kell. Néhány évvel korábban, amikor szóba került az illegálisok amnesztiája, tartottak néhány tüntetést és munkabeszüntetést az illegálisok, hogy felhívják a helyzetükre a figyelmet. New York megbénult, alig tudott kinyitni valami, mert az illegálisok munkája nélkül szinte nem is működne a város. Ezeket Trump kollektíven gyilkosoknak nevezte.

Minden rétegben lehetnek bűnelkövetők. Biztos voltak olyan gyilkosok is, akik illegális bevándorlóként éltek Amerikában. De miattuk úgy bemutatni az illegálisokat, mint gyilkos bűnözőket, csak fasiszta észjárású emberek sajátja.




Amerikai Népszava
Amerikai Népszava

Szerző



1 Válasz

Lee Majors
Lee Majors

September 05, 2016

Aljas gazember ez a Trump, egyre inkább igazolja.

Szóljon hozzá!

A hozzászólás csak moderáció után jelenik meg.


További Hírek és vélemények

Bartus László: Miért mossa egybe a Momentum az elmúlt 27 évet Orbánnal?
Bartus László: Miért mossa egybe a Momentum az elmúlt 27 évet Orbánnal?

Szerző Bartus László January 22, 2017

Nem tudnék támogatni olyan társaságot, amely elmúlt 27 évről beszél, mint egy rendszerről, és azonos felelősséget tulajdonít rosszul dolgozó demokratáknak és hatékonyan dolgozó fasisztáknak. Ha így akarják a tüzet és a vizet összebékíteni.

Tovább

Bartus László: Melania, Trump és a Biblia, a bukott világ jelképe
Bartus László: Melania, Trump és a Biblia, a bukott világ jelképe

Szerző Bartus László January 22, 2017

Ennek a borzalomnak, ami Amerikában történik, és ami cseppet sem a nép akarata, amit Trump 36 százalékos támogatottsága jelez, ez a kép a legtökéletesebb kifejezője: a perverz strici és a pornómodell, ahogy egyik tartja a Bibliát, a másik pedig felesküszik rá. 

Tovább

Lévai Anikó és Orbán Ráhel miért nem tüntetett?
Lévai Anikó és Orbán Ráhel miért nem tüntetett?

Szerző Amerikai Népszava January 21, 2017

Annak a pártnak az elnöke a férje, amely szerint a nők csak szülésre valók, megtermékenyítendő állatok szintjére degradálják a társadalmi szerepüket, de finoman fejezik ki ugyanazt, amit Trump mondott arról, mire valók a nők és mit kell csinálni velük.

Tovább