2024, március29, péntek
KezdőlapMagyarországBokros téved: Orbán nem fasiszta, hanem náci

Bokros téved: Orbán nem fasiszta, hanem náci

-

Bokros Lajos a magyar politikai közéletben elsőként nevezte (az Amerikai Népszava után) fasisztának Orbán valóban fasiszta rendszerét, minősítette Orbán eljárását fasisztának, nevezte nevén a goebbelsi propagandát. Mindezért csak elismerés és köszönet jár neki.

Az általa adott definíciók egyikét azonban pontosítani szeretnénk. Bokros Lajos azt mondta, hogy „Hazugságon alapuló nyílt antiszemita propaganda = fasizmus. Ki kell mondani végre, ezért kimondom: Magyarország miniszterelnöke fasiszta.” Ez a definíció nem pontos.

A fasizmus antiszemita változata nácizmus. Goebbels, akire Bokros Lajos korrekt módon és szakszerűen hivatkozik, nem fasiszta, hanem náci. A fasizmus alapideológiája nem náci, és Mussolini fasiszta rendszere nem azonos a hitleri nácizmussal, amely a zsidók elleni harcra és az antiszemitizmusra épült.

Orbán 2010-ben egy fasiszta rendszer alapjait vetette meg, Mussolini fasiszta rendszerének magvát ültette el, melyet jó magyar szokás szerint „keresztény Magyarországnak” nevezett el. De rendszere és ő maga egy belső fejlődés következtében immár náci jellegűvé vált, ami náci ideológiára, a zsidó világ-összeesküvésre, a nemzetek ellen törő zsidó bankárra, zsidó pénzuralomra, zsidó háttérhatalomra, és az ellene való küzdelemre épül. Ez nácizmus.

Csak látszólag nincs jelentősége annak, hogy egy jelenséget minek nevezünk, mert ha nem definiálunk pontosan egy rendszert, akkor az ellene való fellépés tartalma és formája téves lesz, a rendszerrel szembeni küzdelem célt téveszt és eltéveszti a küzdelem céllját, formáját és jelentőségét. Egy „demokráciahiányos” s egy „náci” rendszer ellen másképp kell harcolni.

Ezért tartjuk fontosnak kimondani, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök nem fasiszta immár, hanem egy náci. Hitler méltó utódja. A NER egy náci rendszer, a Fidesz ideológiája nácizmus, és a magyar polgároknak nem antifasiszta, hanem náciellenes harcot kell vívniuk, tisztában kell lenniük azzal, hogy azt milyen módon és milyen eszközökkel lehet megvívni.

Erre a náci rendszer által kiírt csaló választáson való részvétel, amely legitimálja Orbán náci rendszerét, nem alkalmas eszköz. Ez bebetonozza a náci vezért és felhatalmazást nyújt neki arra, hogy demokráciának nevezze az antiszemitizmusra épülő náci rendszerét.

A magyarországi eseményekkel kapcsolatban szükségesnek látjuk felhívni a figyelmet arra, hogy az antiszemitizmus, a nácizmus nem zsidó ügy. Mindenki ügye. Figyelmeztetnünk kell a magyarországi zsidóságot is, hogy érthető és jogos félelmei, rossz történelmi tapasztalatai ellenére hagyjon fel az antiszemita és náci Orbán tisztára mosásával, védelmezésével, a róla és rendszeréről szóló hazudozásaival.

Nem kell még egyszer ugyanazt a hibát elkövetni. Nem kell elhinni, sem úgy tenni, amikor Orbán a zsidóbarátságáról szónokol és hazudozik. A kígyó sziszeg, a róka fogadkozik, hogy nem eszik tyúkot, sőt ő a legnagyobb védelmezőjük. Aki plakátra teszi, megjelöli, törvény által megbélyegzi a zsidókat, vagy azokat, akiket a zsidók ügynökének tart, az kész arra is, hogy megölje őket. Mint példaképe, a tömeggyilkos Horthy Miklós.

Jelenleg Magyarországot egy zsidó pénzügyi befektető képével plakátolták ki, aki a nácik ideológiája szerint a nemzeteket pusztító nemzetközi zsidóság jelképe. Ezek a plakátok pontos megfelelői és tükörképei az 1930-as évek náci propagandájában használt rajzoknak, képeknek, filmeknek, plakátoknak. Magyarország az egykori náci Németország útjára lépett.

Aki gyáva, aki fél, az hallgasson, de ne hazudozzon, és ne védelmezzen nácikat. Legyen az illető zsidó vagy nem zsidó.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések